A Gazzetta felsorolta a Juve legrosszabbul teljesítő játékosait

locatelli_manuel_fuben_terdel_kapu_elott.jpgA Juventus történelmi hullámvölgye kapcsán rengeteg tényezőt lehet okolni, és a bianconero klub egykori játékosai is segítenek az iránymutatásban.

Nemrégiben Alessandro Birindelli mondta el a véleményét, és ő egyértelműen a játékosokra hárította a felelősséget: „Ebben a keretben meg kell értenünk, hogy kik a Juventus játékosai. Ez a mez nagy nyomással jár, ami miatt nem mindenki viselheti. Sok játékos kiértékelése során meghaladtuk a valós értéküket. Nagyon sok ígéretes játékost láttam elveszni, ez sajnos előfordul.”

A játékosok kapcsán a La Gazzetta dello Sport érdekes cikkel szolgált. A napilap összesítette az idei értékeléseket, és az alábbiakban olvashatók azok, akik a csapat kulcsemberei, ám átlagban 6-os alatti jegyet kaptak a sajtótól.

Gleison Bremer az egyik ilyen játékos, a brazil védő 2022 nyarán érkezett, idén 9 bajnokin és 3 BL-meccsen viselte a Juventus mezét, ezeken pedig egy bajnokin szerzett gólt, a bajnokikon 5,66-ra, míg a BL-meccseken 5,3-ra értékelte a sajtót a teljesítményét, s emellett azt írták róla, hogy a múltban ellentmondást nem tűrő volt, mostanra viszont félénk játékos hatását kelti, illetve formán kívülinek tűnik.

Manuel Locatelli a következő játékos, ő 2021-ben érkezett, 7 bajnoki és 3 BL-meccs fűződik idén a nevéhez, átlagértékelése a bajnokságban 5,78, míg a BL-meccseken 5,6 volt. A napilap szerint bár a játékos nem tűnik elveszettnek, mintha nem tudná, hogy mi a feladata, és folyamatosan vándorol a pályán.

Leandro Paredes idén nyáron érkezett, késői érkezése ellenére 5 bajnokin és 4 BL-meccsen szavazott neki bizalmat a mester, ám ezt nemigen tudta meghálálni. A bajnokik nyomán 5,1-es értékelést kapott, míg a BL-meccseken valamivel jobb, 5,5-ös értékelést kapott. A milánói sportlap szerint kevés helyzetet alakít ki, és nem vállal játékával főszerepet.

A lista legrégebben Juventusnál futballozó tagja Alex Sandro, őt 2015-ben igazolta le a Juve, idén 8 bajnokin és 2 BL-meccsen játszott, értékelése pedig 5,85 a honi meccseken, míg az európai sorozat meccsei nyomán 5,5. Az újságírók szerint szürke a játéka, védelemben lassú és gyenge, és nem mutatja a megfelelő reakciót.

A következő két név a szerb válogatott keret tagja, Filip Kostić az egyik, ő idén nyáron érkezett, és bár 9 bajnokin és 4 BL-meccsen játszott, csak 1 bajnoki gólt jegyzett, értékelése szerint az olasz bajnokság jobban fekszik neki, 5,61-re értékelték a Serie A-ban nyújtott teljesítményét,  míg a BL-ben csak 5-ös átlagot ért el. Az újságírók ugyanakkor valamennyire megbocsátók vele szemben az ítélet kapcsán, a cikk szerint kevés terület nyílik előtte, és kevés beadással is szolgál, mindazonáltal ez inkább a csapatra jellemző kaotikus állapotnak is betudható.

A lista utolsó szereplője 2022 januárjának legmarkánsabb igazolása, Dušan Vlahović, ő idén 8 bajnokin és 4 BL-meccsen vett részt, ezeken összesen 6 gólt szerzett, de a BL-ben csak egyet. Értékelése jól mutatja a hullámvölgyét, bajnokikon 5,87-es átlagpontszámot ért el, míg a csoportmeccseken 5,5-ös átlagot. A cikk kiemeli, hogy háttal a kapunak lényegében egyedül kell megvívnia mindenkivel, és elszigetelt a csapattól, ezért is a csatár depressziósnak tűnik.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4717954056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gaben Smith 2022.10.14. 11:24:57

Az a legnagyobb probléma , hogy vezetékért kiállt mindenki :)
Mikor vettünk utoljára olyan játékost aki bárhol is megmutatta , hogy lehet rá számítani a nehéz pillanatokban?
Az idén így fest:
-Paredes
Elképzelés:a regista aki majd megszabja a labdakihozatalokat,fazont szab a játéknak.
Valóság: sosem volt vezér sehol a Párizs leselejtezett embere aki nívós bajnokságban nem bizonyított meg. C kategória.
-Rabiot
Elképzelés: fiatal francia tehetség nagy köv előtt áll de Párizsban nem tud kiteljesedni majd itt sokadik Pirlokent ki virágzik.
Valóság: Egy sohasem bizonyított , rossz mentalitasu ,rosszul menedzselt zsoldos aki akkor játszik jól amikor új szerződés kell neki . Nem vezér inkább egy púp a háton.
-Locatelli
Elképzelés: Olasz vonal ,fiatal ,tehetséges spirito várományos.
Valóság: rendszerfutballista reszletes meccs terv alapján jól használható. Nem vezér egy a B kategória teteje A kategória alja focista. Pl Barella vs Ő …
-Pogba
Elképzelés: Pogback majd visszakapjuk a 23 éves motivált ambiciózus srácot itt nem lesz sérült és a motivacioja is rendbe lesz.
Valóság: Instaceleb egy megfelelő minőségű középpálya kiemelkedő egysége önmagában viszont nem hasznos. Sérülékeny ,hisztis. J medical állandó tagság.
-Di Mária
Elképzelés: Egy futballzseni aki tökéletesen koros ezért ingyen van de meg van egy jó Pirloi éve. Sérülékeny de majd itt megoldjuk.
Valóság: Egy kétségtelenül zseniális ember aki Madrid óta csak pattog a csapatok között mint a Ping-pong labda. Kora miatt a legnagyobb fegyvere a sebesség és az állóképesség megkopott és üvegből van. Vonakodva jött ilyen pedigrevel nem lesz/akar vezér lenni. J medical tagság.

Ettől a kp-tol várunk bármit is. Csakhogy árnyaljuk a képet Pirlo óta mindig az olcsó (idős)húst vesszük. Ugyanez:Ramsey,Can,Arthur,Zakaria,Keni stb
Ezek az emberek (ja és vannak azért meg ilyenek a keretben ) sohasem voltak és sohasem lesznek vezérek többnyire megélhetési focisták akiket nem zavar ha nem nyer a csapat.
Nem szeretem Allegrit de aki védi ilyen szempontból igaza van.
Agnelli és bandája nulla ,szakbarbar.
Pillants rá Marotta munkásságára az Internel.
Mióta ott van az Inter a legerősebb olasz csapat. Amíg itt volt a Juve volt.
Számít a sportig.? Kurvara számít.

Gaben Smith 2022.10.14. 11:33:23

@Gaben Smith: kiegészítésként ezen emberek mellett vannak olyan kiégett ,öreg,bakiparadeink magas pénzért mint:
Cuadrado :Egydimenzios buta öreg 5m
Alex Sandro: Ólomlábú fásult motivalatlan öreg 6m
Rugani: őzike…gyenge,gyáva,toketlen 3,5m
Bonucci: áruló,vezért játszó ,tehetségtelen,idős,lassú 6m
DS: mr hatrapassz , Allegri ball mintapéldánya szürke játékos
Danilo: a sosemvolt jobbhátvéd Exmadridi,Excitysta csere játékos itteni vezérnek kikiáltva.
Kean: hagyjuk értékelni se érdemes.
A többiek szerintem nagyjából rendbe vannak az a baj , hogy Ok egy csapatnyi embert sem tesznek ki.

JeetTrader 2022.10.14. 11:34:41

Ezek mind tök jók de mit lehet tenni h javuljanak? Mi okozza ezeket a rossz teljesítményeket?

Az a tippem h mérnöki pontossággal kellene megszabni minden egyes jatekhelyzetet mert ha az egyéneknek kell megoldani mindent az jól láthatóan nem megy. Kevesebb szabadkez.
Az talán visszahozhatna az önbizalmat is.

De ki vagyok én h erről okoskodjak ilyen messziről? :/ Ugyanakkor nem gondolom h atomfizika. Az élet minden területére igaz h adoptalodni kell az új körülményekhez különben nem fejlődsz, lemaradsz...a természet ennél szigorúbb, ott ha nem alkalmazkodsz akkor biza elpusztulsz! Úgy látom nincs nagy különbség most a fociban sem. Mindenkinek meg kell ujulnia és változtatni kell. Ostobaság ha ugyanazt csináljuk de mégis más eredményt várunk.

KINGovHELL 2022.10.14. 11:45:51

Kiderült, hogy a megvásárolt potenciális reklámarcok többsége középkategória. Néhány jobb képességű mellet, ehhez egy olyan edző és stáb kéne akik élesen tudják tartani a csapatot. Tulajdonképpen a jelenlegi és tavalyi szezon, egy elhibazott projekt eredménye. Van aki a másikra mutogat, van aki sunnyog, mert benne van a keze. Egyszerűen mondva : El lett baszva.

Garsza 2022.10.14. 11:51:42

@Gaben Smith: Jól összefoglaltad a dolgokat. Mondjuk szerintem azért lehet ebből csapat, ha volna 2 - 3 vezér aki viszi magával a többieket.

Gaben Smith 2022.10.14. 12:05:09

@KINGovHELL:
Semmi nem változott tavaly óta.
Paredes-Arthur
Di Maria-Dybala
Bremmer-De Ligt
Zakaria-Pogba (itt azért lehet minőség éli javulás)
Milik-Morata
Chiellini-Gatti
Én itt inkább gyengülést érzek mint erősödést és ugyanazokkal az átigazolási hibákkal mint eddig.

Leram7 2022.10.14. 12:51:21

Nagyjából egyetértek a cikkel, kivétel Bremer.

Szerintem 2 nagy hiányossága van a csapatnak, az egyik a szélső / szélsővédő.
A másik a támadásás / támadó kp.

A védelem szerintem rendben van, nem rajtuk múlik az impotens támadásépítés.

babo0410 2022.10.14. 12:54:18

Az a baj, hogy Allegrinél senki nem tudja mit is kéne csinálnia. Allegrit ki kéne tenni, mett ez magasan az ő sara. Allegrivel ez marad. Minden tiszteletem neki, de mennie kell. És ha lehet minél előbb.

babo0410 2022.10.14. 12:57:04

@JeetTrader: Szerintem nem kéne mindent megszabni, de támadásban is több vezérfonal kéne, nem csak oldd meg, és ennyi.

venember83 2022.10.14. 13:02:36

@Gaben Smith: ja, erről jut eszembe. Zak és Arthur kapcsán is januári visszatérésről cikkeznek. A brazil amúgy megsérült, műteni kell(ett?), idén már tuti nem játszik, feltehetően 3-4 hónap múlva térhet vissza a pályára.

Attilio79 2022.10.14. 13:16:04

@venember83: Dejó, bővülhet a J-medical kerete.

Gaben Smith 2022.10.14. 13:17:48

@babo0410: több helyen is olvastam ma , hogy a játékosok és Allegri között hatalmas az ellentét. A játékosok nem értik mit is vár el tőlük és szar a fizikai felkészítés is a véleményük szerint

Gaben Smith 2022.10.14. 13:19:25

@venember83: Arthur ide tér vissza valoszinu :/ Zakariát meg Tuchel kérte ha jön Allegri után akkor újra megkaphatja

venember83 2022.10.14. 13:45:37

@Gaben Smith: "Zakariát meg Tuchel kérte ha jön Allegri után akkor újra megkaphatja"

Ennél talán még annak is nagyobb a valószínűsége, hogy Allegri jövő ilyenkor is itt lesz. Nem gondolnám, hogy Tuchelre menne rá a Juve, ha leváltják Allegrit. Nem is hiszem, hogy Tuchel futballjához megfelelő lenne a Juve kerete, plusz nincs meg a pénz a német szolgálataira, főleg ha a Bayernhez is hívják.

Kukszi 2022.10.14. 14:31:26

Ez az egész akkor lenne számomra még hitelesebb hogyha a játékosok teljesítményét lehetne egy másik edző alatt is megmérni.
Persze ez fikció!
Lényeg hogy valóban gyenge (középszer) minőségű játékosok ? Vagy az összhang nincs meg az edzővel.

FAF 2022.10.14. 14:40:41

@Gaben Smith: több helyen is olvastam ma , hogy a játékosok és Allegri között hatalmas az ellentét. A játékosok nem értik mit is vár el tőlük és szar a fizikai felkészítés is a véleményük szerint

Én csak azt nem értem, hogy ezeket hogy nem lehet megoldani illetve hogy nem lehetett mert úgy néz ki most már késő. Mindig azt mondják hogy a bohóc a játékosok lelkével is foglalkozik. Hát akkor nagyon rossz lélekbúvár lehet.
Úgy néz ki nem tudja lebontani a fejében lévő káoszt lépésekre, folyamatokra hogy az fogyasztható legyen a földi halandók számára is.

Ha fizikai felkészítést akarnak a játékosok akkor kapják meg ez azért annyira nem lehet bonyolult, bár gondolom senki nem tiltja meg nekik az önálló edzéseket.

Lehet tényleg jobban járna mindenki, ha a fizikális felkészülésre meg labdás (labdakezelési) edzésekre fordítanák az időt a taktikai felkészülés helyett ami úgyse megy át.

AgliOli 2022.10.14. 15:52:35

Ebből a felsorolásból Sandro-n kívül melyik NEM az edző hibája? :/

babo0410 2022.10.14. 17:38:42

@Gaben Smith: Hát akkor megvan a nagyon rossz teljesítmény oka. Allegrit ki kell mielőbb tenni, ha a játékosok nem értik a taktikáját, és az erőnléti edzésekkel se elégedettek. Vagy Allegri kitalál valamit? Minden esetre én minimum új erőnléti csapatot azt már most azonnal igazolnék.

MarcoT 2022.10.14. 20:00:40

Ott van a Napoli. Éveken keresztül csak gúny tárgya volt, akár ezen a blogon is, "afrikaiak" meg ilyesmi.Most meg 10 gólt rúgtak az Ajaxnak, vezetik a BL csoportot és a aSerie A-t is. Raspadori! Nem úgy volt, hogy ő minket is érdekel? Ehelyett jött Mariska... Most itt az ideje a teljes újrakezdésnek: túlfizetett, kiöregedett zsoldosok és teljesen becsődölt igazolások helyett. Jöjjenek a fiatalok! De ehhez Max nyilvánvalóan nem lesz elég tökös. Sosem fogja kitenni a kis kedvenceit. Az, aki egy létfontosságú BL meccse a kezdőbe állítja Ruganit majd becserélni Keant...

2022.10.15. 00:12:05

@MarcoT: Igaz igaz! Én úgy vártam Raspadorit, de sajnos nem ide jött. Mondjuk itt a fórumon már előre leírták csóri gyereket, minek jönne ide, középszerű szar. Mindegy. Kár érte.
Amikor elkezdődött a meccs és megláttam Ruganit, már tudtam, hogy kikapunk. Egy gól tuti, de a másik is eléggé miatta esett. Hányinger a gyerek. Keant én már meg sem említem, bár meg kell adni, elkezdett betyárul hajtani az utolsó két-három meccsen, és így már inkább sajnálom, hogy ennyire béna szegény.

venember83 2022.10.15. 04:30:06

@LacaGLJuve: "Mondjuk itt a fórumon már előre leírták csóri gyereket, minek jönne ide, középszerű szar. Mindegy. Kár érte."

És nem tudhatjuk, hogy Allegri irányítása alatt mi vált volna belőle. De szerintem nem döntött rosszul.

GGábr81 2022.10.17. 09:59:59

@JeetTrader: Insanity is doing the same thing over and over again but expecting different results

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása