Hétfői hírcsokor

chiesa_federico_edzesen_cuadradoval.jpgContinassában ma számos kedvező esemény történt: amint azt Massimiliano Allegri megígérte, ezen a héten Federico Chiesa labdás edzésbe kezdett, Romeo Agresti is megerősítette, hogy az olasz válogatott az edzés egy részében a csapattársakkal dolgozott.

A Juventus hivatalos közleménye szerint Paul Pogba is megkezdte a rehabilitáció fontos szakaszát, most már a pályán, Giovanni Albanese szerint ma reggel Paul Pogba elkezdte a kocogásokat. A Sky Sports szerint a francia középpályás várhatóan egy hónapon belül elérhető lehet, így nincs kizárva, hogy a november 6-i Derby d'Italián már pályára lép. 

A vasárnapi meccs után Alex Sandro is nyilatkozott, s ez fontos fejleményeket tartamazhat a jövő tekintetében: „Új szerződés? Ez a klubon múlik.” - mondta a jövő nyáron lejáró kontraktus kapcsán. A balhátvéd egyúttal elismerően beszélt csapattársairól: „Amikor ez a két srác játszik elöl, tudjuk, hogy akár becsukott szemmel is beadhatjuk a labdát, mert ők annyira kiváló futballisták.”

A Calciomercato kevésbé pozitív pletykákról számolt be, a híroldal szerint Juan Cuadrado és a Juventus között várhatóan véget ér nyáron a kapcsolat, az Inter pedig kész lecsapni a kolumbiai játékosra, így a következő szezonban Juan Cuadraro nerazzurro mezben futballozhat.

A La Repubblica szerint a Juventus érdeklődik a Napoli sportigazgatója, Cristiano Giuntoli iránt, akinek 2024-ben jár le a szerződése. A pletykák szerint az olasz szakember Federico Cherubinivel karöltve építhetné a jövő Juventusát. Cristiano Giuntoli 2015 július 1-je óta sportigazgatója az idei évre alaposan átalakuló, ám folyamatosan szép futballt mutató déli klubnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4617945828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shaky79 2022.10.03. 18:16:30

Eddig a Di Maria igazolásnak csak hátrányát láthatjuk, mert ő vagy sérült vagy eltiltott, Cuad meg teljesen formàn kívűl játszik!
Guintoli lenne a legnagyobb igazolásunk! Jóval kisebb költségvetéssel is nagyon jó játékosokat visz a nápolyhoz! A Juvénál szintet léphetne, ráadásul ért a focihoz Arrivabenével ellentétben!

Del Pybala 2022.10.03. 19:42:36

Nem jonne rosszul a vezetosegbe egy focihoz erto alak vegre

delpi0823 2022.10.03. 20:15:12

@Shaky79: Hat azert Cuadrado csak nem fog alairni az interhez,az azert szemet huzas lenne ennyi ev utan.

supertrezi 2022.10.03. 21:02:26

Ezeknek többsége az anyját is eladná egy kis plusz lóvéért, szóval egyáltalán nem csodálkoznék, ha jövőre a kolumbiai kígyóbőrben rohangálna. Dybala is csak a pofátlan igényei miatt nem ott játszik.

Panther77 2022.10.03. 21:02:36

@delpi0823: Dybala is aláírt volna nem rajta múlt,hogy nem így lett...

humorpalanta 2022.10.03. 21:19:24

Sandro, nem akarlak megbántani, de az elmúlt két éveden tényleg az látszik, hogy becsukott szemmel adsz be...

DelPiero2 2022.10.03. 21:50:46

@supertrezi: Azért van egy másik oldal is: a klub. Cuad éppen ezért megérdemelné hogy a klub is figyelembe vegyen valamit az Ő igényéből is. Nem a gyengélkedőn csücsült az elmúlt években, mégha az utóbbi pár meccsen nem úgy muzsikál. Ne feledd a klub is építi saját magát a Bufonnal, ADP-vel, Mandzuval... való bánásmóddal. A klub kiirtotta (tja) azt a kevés klubhűséget ami még pár emberben van.

babo0410 2022.10.03. 22:56:02

Sajnálnám, ha Cuadrado az interbe igazolna. De azt gondolom, hogy pont itt az ideje elköszönni tőle. Imádtam, de szezonról szezonra egyre gyengébben teljesít sajnos. 34 éves, már semmi esetre sem szabad hosszabbítani vele, mert aztán még pár évig fizethetünk egy kiöregedő játékost, aki már igazán hasznos csak nagyon ritkán tud lenni. Pedig imádtam őt. Viszont a kapura lövéseitől agyf.szt kapok. Legutóbb is, a Bologna ellen, volt egy ilyen idegtépő lövése. Szinte a kapuban állt, és méterekkel fölé.
Köszönet neki mindenért. De azt gondolom, ha el is megy az interbe, ott már sokat nem fog hozzátenni az inter játékához. A sebessége is megkopott már, a cselei is kevésbé működnek már. Szerintem az inter nagyon rosszul dönt, ha leigazolja, de mi ennek persze csak örülünk. Hasznos már nem lesz, mert a sebessége is megkopott, és a cselei se úgy működnek már, mint akár 2-3 éve is.
Köszönet neki mindenért, és sok sikert a Juve után is (illetve dehogy is, ha az interbe igazol, akkor akármennyire is kedvelem, nem kívánok sok sikert neki).

Kasabai 2022.10.04. 00:10:05

Ha Cuadradoval ez így alakul a végén valóban, akkor a klub tényleg kiírtott magából minden spiritot. Emlékszem Costacurtara, Maldinire, Giggsre és Scholesra. Már csak évente pár jó meccsük volt, de senki nem számolgatta, hogy hány jó megmozdulásuk volt, mégis ott voltak 40 éves korukig a klubjuknál.

Kives 2022.10.04. 07:46:54

@Kasabai: Maximálisan egyet értek. Inzaghi talán még 38 vagy 39 évesen is a Milannal volt. De az általad említett legendák is remek példák, hogy lehetne ezt így is.
Igaz lehet a játékosnak is partnernek kell lenni ebben. Gondolok arra elviselik, hogy keveset játszanak, engednek a fizetésükből. Mindenesetre ezek a legendák az öltözőben és padról is nagyon sokat hozzá tudnak tenni mentálisan a csapathoz.
A klub megítélésén viszont nagyot emelne, újra vonzóbbá válhatna a fiatalok számára vagy aki hosszabb távú karriert tervez.

Kives 2022.10.04. 07:52:53

@Shaky79: Szintén egyet értek. Nem tudom hirtelen a pontos munkásságát Giuntolinek, de én is úgy gondolom, hogy költséghatékonyan is a Napoli jó ideje már ott van a top 4 - 5 ben. Sokkal jobb fiatalok bukkantak ott fel, mint nálunk. Ebben minden más csapatot nagyon tudok irigyelni. Nagyon szívesen megnézném nálunk mire lenne képes!

venember83 2022.10.04. 08:02:38

Jó érzés Fedét végre a pályán látni: youtu.be/31D9lCJLP5Q

steven.h 2022.10.04. 10:44:32

@Kasabai: Azért szerintem azt ne felejtsük el, hogy azért hogy ennyi idősen is ott legyenek ezek a játékosok ők is tettek. Pl Del Piero biztosan nem keresett már annyit a végén, mint amennyit most esetleg Cuadrado kér a hosszabbításért, vagy amennyit egyáltalán ajánlunk neki.

Érdemes lenne megnézni, hogy akik legendák lettek 39-40 évesen egyes csapatoknál a többi játékoshoz képest hogy kerestek. Nem Cuadradot akarom ezzel sározni, de mindig két oldala van az éremnek. Nem hiszem hogy a vezetőség mindenáron ki akar mindent írtani.

Juvino 2022.10.04. 13:02:34

@venember83: mar meccsen is nagyon neznem!

venember83 2022.10.04. 13:59:07

Giovanni Albanese: Chiesa célja, hogy keretben legyen az Empoli elleni meccsen, október 21-én. Pogba esetében több időre van szükség, a PSG elleni november 2-i vagy az Inter elleni november 6-i meccsen való visszatérés a cél.

Type-R 2022.10.05. 23:49:23

@Kasabai: Én is megtartanám Cuadradot, azon kevesek egyike, akik (általában) mindent beleadnak. De ő nem Costacurta, Maldini, Giggs vagy Scholes. Más kávéház minőségben és klubhűségben is. De mondom: sajnálnám a kolumbiait.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása