Torino - Juventus U19 3:4

A felnőtt csapatok meccseit megszégyenítő izgalmas torinói derbit rendeztek a minap a Juventus és a Torino U19-es csapatai között, amely gólzáport és számos fordulatot hozott, a Juventus pedig a házigazdák kétgólos vezetése ellenére győzelemmel zárta a meccset.

A mérkőzés kulcsembere az 57. percben beállt, 17 éves Kenan Yildiz volt, aki ezúttal két gólt szerzett csapatának, ám az eddigi meccsek során is meghatározó volt, hiszen az elmúlt hat meccsen 4 gólt és 2 gólpasszt jegyzett. A csapat másik nagy reménysége pedig a 18 éves Nicolò Turco, az ő nevéhez az elmúlt hat meccsen 4 gól és 3 gólpassz fűződik.

A Bayern Münchentől nyáron érkezett, regensburgi születésű Kenan Yildiz a mérkőzést követően nyilatkozott, s elmondta, hogy sokat fejlődött az elmúlt időszakban.

„Keményen dolgoztam az elmúlt időszakban, és reménykedtem, hogy lehetőséget kapok a felnőtteknél. Úgy érzem, hogy sokat fejlődtem, amióta a Juventushoz kerültem.”

A támadó középpályásként érkező játékost a Bayern München nehéz szívvel engedte el, amint arról Hasan Salihamidzic még júliusban nyilatkozott: „Kenan Yildiz fiatal, tehetséges futballista, akit szerettünk volna megtartani.” - mondta Hasan Salihamidžić a Bild munkatársának. „Ugyanakkor nem tudtuk és nem akartuk kielégíteni a játékos pénzügyi igényeit. Következésképpen, sajnos Kenan Yildiz el fog hagyni minket.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2417944990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csak Csucsu 2022.10.02. 12:50:43

Jó Nicoló Turco nevét újra olvasni… tavaly emlegettem hogy félkéne hozni a statisztikái alapján csak idő kérdése mikor robban be…
Csodálkoztam is hogy több játékost felhoztak már akinek rosszabb statjai voltak de idősebb s tapasztaltabb volt bár nem lett semmi belőlük

alexGicamo 2022.10.02. 13:00:57

Végre valami örömteli hír !
Gratula a csapatnak !

JeetTrader 2022.10.02. 13:28:48

A legjobb esetben belőlük 2 év múlva lehet valami. Legalábbis elnézve az eddigieket. Most ugyan valóban itt van Fagioli és Miretti ami reményt ad a fiataloknak.

Ők nem Allegri alatt fognak berobbanni hacsak nem parancsba nem kapja a Mister.

Del Pybala 2022.10.02. 13:47:25

Csak nekem tunik ugy h egy atlagos Juve utanpotlas jatekos 20 kiloval konnyebb mint az ellenfel?

rockitbaby 2022.10.02. 14:50:54

@Del Pybala: Még ha az állítás igaz is, a mérték, csak úgy, mint esetedben legtöbbször, túlzó.

Juventina7 2022.10.02. 22:59:17

A kis kedvencem Kenan eddig pazarul tolja, csak így tovább! :)

venember83 2022.10.03. 05:45:14

@Juventina7: én sok türelmet kívánok neki, egy klasszikust idézve: „Calma, calma!”. Félek, nem lesz olyan gyors ez az előrelépés a felnőttekhez, ahogyan ő azt vizionálja, s ugyanúgy lépni fog Torinóból, ahogy lelépett Münchenből, amikor nem teljesítették az elvárásait (legyen szó pénzügyi vagy szerepléshez köthető követelményekről).

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása