Chiesa hamarosan visszatérhet a pályára

chiesa_federico_golorom_zenit.jpgSzerencsére jó hírek is érkeznek Torinóból, az olasz sajtó értesülései szerint jól halad Federico Chiesa felépülése keresztszalag-szakadása után, s így hamarosan visszatérhet a Juventus keretébe.

A 24 esztendős játékos még januárban, az AS Roma elleni 4:3-as győzelem során szenvedett súlyos sérülést, ami után a szezon maradék részét kihagyni kényszerült. Ezt követően megkezdte a rehabilitációt, azonban nyáron némi visszaesés hátráltatta a munkát.

A Sky Sport Italia szerint Chiesa állapotában nem adódtak további komplikációk, s így a remények szerint az elkövetkező hetek során már teljes értékű munkát végezhet majd a Juventus keretével. A 24 esztendős játékos célja, hogy a hamarosan elkövetkező válogatott szünet végére visszatérjen, s így akár már a novemberi világbajnokság előtt is játszani tud.

Chiesa visszatérése nagyon fontos lehet a zebramezesek számára, akik a jelenlegi szezon során rendkívül kevés kreativitást mutattak a pályán.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7417933223

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Victory7 2022.09.16. 22:14:36

És akkor most az egy szem Chiesa-tól vérjuk a megváltást???? Főleg úgy,hogy a KP az egy nagy NULLA......

nortu30 2022.09.16. 22:45:12

@Victory7: Valszeg igen. Közben Salernitana-Lecce 1-2. Mi meg majdnem kikaptunk tőlük hazai pályán. Őrület, hová süllyedtünk.

JuveMI 2022.09.16. 23:26:56

Nagyon várom már ennek a potenciális Juventus-ikonnak a visszatérését!
A szuper-egomban (gyengébbek kedvéért pszichológiai kifejezés) mélyen alvó lény már csak egy modern, támadóbb felfogású edzőt kíván hozzá... semmi mást!

Del Pybala 2022.09.17. 00:23:32

az a hamarosan inkabb januar

Juventina7 2022.09.17. 00:37:07

Nem hiszem, hogy ez reális. Okosan, fokozatosan kell visszaépíteni őt, ráadásul amilyen munkáról híres az edzői és orvosi stáb, csak rontanának a felépülésén.

west30 2022.09.17. 03:31:59

Szerintem ha visszakapjuk Chiesat a kovetkezo szezonra mar az is fantasztikus lenne,ennel hamarabb en szamitok tole komoly teljesitmenyre.

alexGicamo 2022.09.17. 08:51:10

Alig várom ! Remélem, a legjobban sikerült felépülnie ! Nekem úgy hiányzik, mint egy falat kenyér !
Hajrá, Chiesa !

juve28adam 2022.09.17. 08:53:29

Várom már, de minek? Leépül ő is Allegri focija alatt.
Már a sérülése előtt se volt olyan formában nála, mint ahogy pl Pirlo alatt.

Juventina7 2022.09.17. 09:14:50

@juve28adam: Ez így van, szerintem sem Allegri alatt fog újra szárnyalni.

JeetTrader 2022.09.17. 11:55:50

Azt gondolom h Allagrei ide vagy oda, egy jó Chiesa a szélen komoly veszély. Bevállalja az egy az egy elleni szitukat vagy lefutja a védőket.
Reméljük h úgy tér vissza mint Zaniolo. Az erőnlétet meg vissza lehet építeni csak a térd elgyen rendben. Persze ugyanolyan már nem tud lenni...:(
Bízzunk és reméljük!

Shyr Kahn 2022.09.18. 05:07:57

@JeetTrader: Isten adja, hogy normalisan felepuljon es hasonlo szinten tudjon teljesiteni, mint mielott leserult!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása