A hagyományosan megszokottnál némileg korábban, már szeptember elején kezdetét veszi a Bajnokok Ligája csoportköre, s a Juventus nyomban a legnehezebb mérkőzésével kezdi a sorozatot, hiszen a zebramezes csapat a kiírás egyik esélyesének tartott Paris Saint-Germain otthonába látogat kedd este.
Massimiliano Allegri keretéből továbbra is hiányzik majd Wojciech Szczesny, Federico Chiesa, Kaio Jorge, Paul Pogba és Marley Aké, de végül Ángel Di María is kihagyni kényszerül a korábbi csapata elleni összecsapást.
A két csapat mindeddig nyolc alkalommal mérkőzött meg egymással az európai kupák történetében, s a két döntetlen mellett a Juventus hat győzelemmel büszkélkedhet. A legutóbbi találkozóra az Európai Szuperkupa 1997-es döntőjében került sor, s a Páriszban lejátszott első mérkőzésen a Juventus elsöprő 6:1-es győzelmet aratott, majd a torinói visszavágón 3:1-re diadalmaskodott.
A H-csoport másik mérkőzésén a Benfica a Maccabi Haifa együttesét fogadja.
A 21:00-kor kezdődő mérkőzést az M4 Sport közvetíti élőben, s online is követhető.
A Juventus 22 fős kerete a következő:
Kapusok: Pinsoglio, Perin, Garofani
Védők: De Sciglio, Bremer, Danilo, Alex Sandro, Gatti, Bonucci, Rugani
Középpályások: Locatelli, McKennie, Cuadrado, Kostić, Miretti, Rabiot, Paredes, Fagioli
Támadók: Vlahović, Milik, Kean, Soulé
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
juve28adam 2022.09.06. 22:13:47
Jaradi 2022.09.06. 22:14:32
insieme 2022.09.06. 22:14:51
Fejel!!!
Gabueroo 2022.09.06. 22:15:03
Tony. 2022.09.06. 22:15:19
James Zabiela 2022.09.06. 22:15:30
Attilio79 2022.09.06. 22:15:40
babo0410 2022.09.06. 22:16:18
alessandrinho 2022.09.06. 22:16:49
Gabueroo 2022.09.06. 22:17:20
Meki nek legjobb meccse iden
Jaradi 2022.09.06. 22:17:40
Mtg007 2022.09.06. 22:18:12
Shaky79 2022.09.06. 22:19:09
Edzőt kell váltani sürgősen!!!
Attilio79 2022.09.06. 22:22:55
Az anyag is kevéske, hidd el.
JuveMI 2022.09.06. 22:23:53
Attilio79 2022.09.06. 22:27:19
Shaky79 2022.09.06. 22:28:06
Attilio79 2022.09.06. 22:29:42
10-ből 9-szer csak passzra képesek a középpályásaink... :(
The king of alibis 2022.09.06. 22:32:18
A mai modern futball nem bír el letámadást, presszingelést nem bíró támadót...
Fabrizio 2022.09.06. 22:36:09
Jenkifoci 2022.09.06. 22:36:20
Mtg007 2022.09.06. 22:36:33
insieme 2022.09.06. 22:37:26
Nincs szélső játék,,jobb oldalon
Juvino 2022.09.06. 22:37:36
Shaky79 2022.09.06. 22:39:47
Szerinted egy dinamo zagreb nem örülne egy Bonuccinak, Alex Sandronak, Cuadradonak!!! Dehogynem, de nekik esélyük sincs ilyen kaliberű játékosikra, mégis öröm volt nézni, ahogy vezették a támadásaikat egy Chelsea ellen! És ha megnézed akkor ott a két csapat között papíron jóval nagyobb a különbség mint a Juve Psg között!!!
Mtg007 2022.09.06. 22:42:06
nortu30 2022.09.06. 22:42:24
Gabueroo 2022.09.06. 22:43:10
insieme 2022.09.06. 22:44:09
Lecsorgó keresztlabda jobb oldalon senki nem követi
Attilio79 2022.09.06. 22:48:23
Bármi belefér a csoport meccseken!
A Psg és a Juve ismerik egymást, a játékosok is, nagyobb presztizs a meccs, de mégis csak egy "jelentéktelen" csoport meccs! Nem dönt semmiről.
Attilio79 2022.09.06. 22:49:37
Gabueroo 2022.09.06. 22:50:02
Juvino 2022.09.06. 22:50:49
Mtg007 2022.09.06. 22:52:55
Juvino 2022.09.06. 22:53:47
Attilio79 2022.09.06. 22:53:58
Mtg007 2022.09.06. 22:53:58
Fabrizio 2022.09.06. 22:54:13
Lanzafame 2022.09.06. 22:54:15
Shaky79 2022.09.06. 22:54:25
A bajnokságban is szemkápráztatóan játszunk ilyen speziák, meg sampdoriák ellen! Tényleg hagyjuk, teljesen másképp látjuk a világot!
Del Pybala 2022.09.06. 22:55:05
Szili 72 2022.09.06. 22:55:17
James Zabiela 2022.09.06. 22:55:44
Hudakdomi 2022.09.06. 22:56:12
MdewC 2022.09.06. 22:56:13
Ekkora fost is rég láttam.
Gratulálok.
Gabueroo 2022.09.06. 22:56:16
Marad minden ahogy van :)
Lanzafame 2022.09.06. 22:57:05
- A helyzeteket ki kell használni, ebben tovább kell fejlődni
- A PSG világ egyik legerősebb csapata, ellenük a szoros vereség szinte győzelemmel ér fel
- Sok a sérült, januárig, amíg Pogba vissza nem tér, nem játszunk majd jól, de nem is szeretnénk
babo0410 2022.09.06. 22:57:10
Del Pybala 2022.09.06. 22:58:49
Gabueroo 2022.09.06. 23:00:45
Attilio79 2022.09.06. 23:02:16
"Az 1500 méteres síkfutást sem az első 100-on kell megnyerni!"
Allegri lehetőséget kapott (én sem vagyok érte oda), azonban, hogy lássuk, mire képes a saját keretével, 8-10 meccsnek le kell mennie a bajnokságból.
Azt nem tudom, hogy a lejáró szerződésű Rabiot milyen célból van a kezdőben. (Hosszabítunk vagy ő sem akarja, akkor miért)
Cuad, Sandro, DM dettó, ráadásul korosak. Kik lesznek helyettük? Miért nem most építünk, ha jövőre úgyis kell?
Engem ezek a kérdések jobban zavarnak
JuveMI 2022.09.06. 23:02:39
Ez a "francia" csapat nem lesz tényező a BL-ben idén sem... mert Mbappé nem egy jó edző:)
Jaradi 2022.09.06. 23:02:50
danimester1 2022.09.06. 23:03:13
Jaradi 2022.09.06. 23:05:37
Fabrizio 2022.09.06. 23:06:03
spaolo1981 2022.09.06. 23:06:08
JeetTrader 2022.09.06. 23:06:35
Igazából benne volt h kiegyenlítünk de az is h nagy zakót kapunk.
Ugyanakkor nem tudom mit tanulhatunk ebből a meccsből...talán gyorsabban kéne járatni a labdát, egyenlő arányban terhelni a székeket (nem értem, Kostic egy csomoszor üresen vagy kiugrasra készen volt és nem oda passzoltak) és okosabban játszani.
Csak Csucsu 2022.09.06. 23:07:17
Nàlam nem kèrdès ki a kapus
Azèrt ha Milik fejese bemegy akkor döntetlen Xdddd Viccet fèlretève ha nagyon akartak strandfociztak velünk de ilyen hármassal elől nem csoda
Fino alla fine
GGábr81 2022.09.06. 23:09:53
Ők direkt hagyták ki a helyzeteiket, miközben minket is hagytak helyzetbe kerülni? Ez komoly. Ott, ahol milliárdokról van szó. Ez így megy? Hagyják kicsit kibontakozni az ellenfelet is? Csak úgy barátilag, vagy fair play miatt? Megesett a szívük? Nem akartak nagyon elfáradni? Esetleg 6-0-nál a nyolcvanadik percben. Se.
JuveMI 2022.09.06. 23:11:33
delpi0823 2022.09.06. 23:12:53
Del Pybala 2022.09.06. 23:13:06
Shaky79 2022.09.06. 23:14:24
Mtg007 2022.09.06. 23:14:51
Fabrizio 2022.09.06. 23:15:15
2022.09.06. 23:18:37
Perin egy állat. Rettenetesen hidegvérű kapus.
Amikor De Sciglio bejött, akkor már lehetett látni, hogy jó lesz a 2:1. A kerethez legmefelelőbb taktikával kezdzünk, 3-5-2, de sajnos nem elég mély hozzá a kispad, aztán De Sciglio cserélnél váltani kellett 4-3-3-ra, és a végén Keannel 4-4-2 lett, szóval volt Allegri féle taktika.
Látszott a megilletődés az első 20-30 percben. Nagyon nincs még összeszokva a csapat ez tény. Szegény Miretti is elvérzett, de kell neki az ilyen tapasztalat is. Rabiot hozta a stabil rombolót. Bonucci, Danilo jó volt, azért Bremer nem volt tökéletes. Kostic egy igazi gép focista. Semmi nagyon extra szépségű megmozdulás, de annyira stabilan kezel le bármilyen labdát, hogy ha megszokják ezt a hátsó emberek, nem Vlahora, hanem rá fognak felívelni, és ő majd beteszi középre. Zsír. Paredes már érzi Vlahovicot, de neki meg kell szokni, hogy hátulról jön hozzá labda, ez is értékes lesz később. Sajnos Quadrado nem volt tökéletes, főleg az elején. Kár érte. Alex Sandro mennyire nem hiányzott!! McKenny remélem kilábal a mélypontjából, és hasznos lesz később.
Össze kell szokni! Nem volt ez rossz.
Bár nézhettem volna úgy is a meccset, hogy húú de szar a PSG, hagynak minket nem 5-0-ra kikapni. De én Juve szurkoló vagyok
Vecchia 2022.09.06. 23:18:48
Attilio79 2022.09.06. 23:21:52
Azért csak használja a BL tapasztalat nélküli Bremert, Vlahot, a fiatal Chiesát, McK-t, Locatellit, szóval csak lesz valami a kerettel.
Azonban az értelmetlen dolgokat továbbra sem fogom.
insieme 2022.09.06. 23:28:43
JeetTrader 2022.09.06. 23:31:25
Amúgy már az is elég lehetne ha látnánk a pályán. Egy egy gyors szél passz szethuzna a védelmet persze attól még a szélről is tudni kéne beadni, de fejlődés lenne.
Ugyanakkor megfulladunk ha kapunk a nyakunkba egy kis presszinget. Van még min dolgozni...
2022.09.06. 23:33:56
Leram7 2022.09.06. 23:40:32
Ahol egy BL meccsen De Sciglio, Kean, Locatelli jön be 2-1 hátránynál ott gond van.
2022.09.06. 23:44:00
Gabueroo 2022.09.06. 23:48:48
Meki is hozott lenduletet. Perin talan az elso golban benne volt de utana extrat hozott.
Jovoheten Benfica, mostmar arra kell gondolni :)
Rikoo 2022.09.06. 23:53:15
Borzalmasan kezdődött a meccs, de az öltözőben történhetett valami, mert a 2.félidőben olyan küzdést láthattunk a játékosoktól, amilyet régóta nem.
Rabiot nagyon nagy meccset játszott.
DelPiero2 2022.09.06. 23:56:18
Statisztikailag nem rossz eredmény, a Chelsea-től 4-0 ra kaptunk ki, mégis csoportelsők voltunk. Igaz pár meccsen Chiesa is játszott, talán Dybala is (lehet hogy sérült volt) meg persze fos a játékunk. Itt egyértelmű a zakó elkerülése volt a cél. Az úgy-ahogy megy, viszont itt néhány meccsen (Benfica) játszani is kéne majd, azt nem tudom hogyan fog menni az.
babo0410 2022.09.07. 03:39:35
"Varju elkiáltja: kár!
Hess, madár!"
babo0410 2022.09.07. 04:07:14
Ja és azt írtad, hogy Bremerről kaptuk a gólokat, mégis Bonu lett a meccs legrosszabbja 5,9-es pontszámmal.
babo0410 2022.09.07. 04:10:33
ggbuffon 2022.09.07. 06:15:52
Kostic viszont továbbra is full vakon, se előre se hátra nem tényező, az asszisztkirályunknak 3 meccs alatt 0 értékelhető beadása volt..amikor meg kapu elé került, csak a Psg védők mentették meg, h 8-10m ről a kapuralovesből ne bedobás legyen.
venember83 2022.09.07. 07:08:48
Paredes pedig rekord számú labdaérintést produkált első BL-meccsén a Juve mezében, legalább bevonja magát a játékba.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal
Az utolsó 100 komment: