Allegri: "Három pontot kell szereznünk a Spezia ellen"

allegri_massimiliano_sajtotajekoztato_14.jpgA Sampdoria és az AS Roma elleni két döntetlent követően a Juventusnak kötelező begyűjtenie a három bajnoki pontot a Torinóba látogató Spezia csapata ellen.

"Négy pontot veszítettünk Genovában és a Roma elleni mérkőzésen, ezért holnap mindenképpen vissza kell szereznünk ezeket.

Nehéz és fontos meccs lesz, a Spezia jó teljesítményt nyújt a bajnokságban, s egy olyan csapat, amely gólokat szerez. Azonnal támadólag kell játszanunk, ez három olyan pont, amelyet muszáj itthon tartani." - kezdte Massimiliano Allegri a keddi sajtótájékoztató alkalmával.

"Még nem döntöttem a holnapi formációról. Ángel Di María és Nicolò Fagioli egyaránt bevethetőek lesznek. Holnap, ahogyan mindig, a cserék fontosak lesznek, még nem döntöttem el, hogy Arek Miliket kezdőként küldöm-e pályára Dušan Vlahovićcsal vagy az elején a kispadra ültetem. Fabio Miretti jó mérkőzést játszott a Roma ellen, de elő fog fordulni, hogy időnként pihennie kell, ráadásul az érzelmi és a pszichológiai tényezőket is figyelembe kell venni. 

Mattias Soulé jó teljesítményt nyújt, de jelenleg mások mellett döntök, a döntéseim pedig mindig az adott mérkőzésen alapulnak, függetlenül attól, hogy egy játékos 18 vagy 35 éves. Pillanatnyilag Paul Pogba nem áll rendelkezésünkre, ha minden jól halad, a jövő héttől ismét elkezd futni, ő egy nagyon fontos játékos számunkra. Federico Gatti szépen fejlődik, s majd meglátjuk, hogy játszani fog-e, míg Leonardo Bonucci holnapután tér vissza a csapathoz, s bevethető lesz a firenzei mérkőzésen. Nicolò Rovella ugyanakkor a Monzához megy, azért döntöttünk így a klubnál, hogy ne zavarjuk meg a fejlődését. Bízok benne, és döntést kellett hoznunk. Azt hiszem, hogy Nicolò Fagioli a Juventusnál marad.

Danilo három szerepben is képes játszani. jobboldali védőként, baloldali védőként és középhátvédként. Múlt vasárnap jó mérkőzést játszott, még ha a védekezésben ejtettünk is néhány hibát, azonban ez normális dolog, időre van szükségünk a fejlődéshez. Weston McKennie nagyon jó volt, kimozdult váll után tért vissza, s megtette, amit tudott, az állapota javul."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2017919963

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Del Pybala 2022.08.30. 21:04:28

megis h gondolja h visszaszerezzuk azokat a pontokat eza barom

babo0410 2022.08.30. 21:34:19

Inter és a Roma is kiesőjelőlt ellen játszanak, 2-0-ra vezetnek egy félidő után. Kíváncsi vagyok mi hányat lövünk az első félidőben?

venember83 2022.08.30. 21:43:24

@babo0410: "A Sampdoria ellen nem játszottunk jól az első félidőben, de a mérkőzések manapság 95 percig tartanak…"

JuveMI 2022.08.30. 22:05:14

Elveszt(eget)ett pontokat visszaszerezni?? Olyat nem lehet Mister! ... csak úgy, ha a riválisaid buknak... vagy megvered őket a rangadón! Nem kéne madárnak nézni a 40-50 éves szurkolókat!
"... ez három olyan pont, amelyet muszáj itthon tartani." Így van, ebben teljesen egyetértünk! Abban már kevésbé, hogy ezt szép/jó játékkal kellene tenni!
Végezetül egy régi cimborámat idézném a 2003-as sziget fesztiválról, ahol fizetőeszköz nélkül, az alábbi beszólással szerzett kaját egy kínai büfében: "nem kell a rizsa... jöhet a rizsa"

DelPiero2 2022.08.30. 22:25:41

Itt idő nincs az a baj. "időre van szükségünk" mindig ezt hajtogatja. Minden más megvan?

Attilio79 2022.08.30. 22:29:31

@DelPiero2: Idő kell, hogy a 22 éves játékos 29 legyen, az megoldaná Allegri problémáját.

JuveMI 2022.08.30. 22:33:56

@DelPiero2: Pamela Ewing is ezt hajtogatta minden egyes kib@szott Dallas-epizódban!

DelPiero2 2022.08.30. 22:50:06

Meg a "Hahó Öcsi" filmben is arról volt szó, hogy semmire sincs idő. Szegény Allegri, két évig pihentették, most meg kapkodnia kell.

Jozeph Pelikahn 2022.08.30. 23:34:00

Én erre a három pontra most már azt mondanám Allegrinek, hogy ha ez nem lesz meg, akkor meccs végén végleg el is köszönnénk!

babo0410 2022.08.31. 01:00:14

@venember83: "Azonnal támadólag kell játszanunk"
Nagyon várom milyen arcot mutatunk. Ha a nyilatkozatot nézem, a Roma elleni teljesítmény lesz látható.

ZED! 2022.08.31. 12:13:03

Ha, ma nem nyerünk legalább két góllal, akkor jobb, ha elbújsz előlem...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása