A Juventus fölényes győzelmet aratott első tétmeccsén, a legcsillogóbb teljesítménnyel talán Ángel Di María szolgált, azonban az argentin játékosnak el kellett hagynia a pályát feltehetően combközelítő izom sérülése miatt, állapotának pontos felmérésére pedig várhatóan kedden fog sor kerülni.
„Nem aggódok.” - mondta a mester a DAZN munkatársának a végső sípszó után. „Meglátjuk, mi lesz a vizsgálatok eredménye. Sajnos ezek a dolgok megesnek a futballban. Volt egy kis gondja a combközelítővel egy hete is, talán le kellett volna cserélnem 3-0 után, de jól érezte magát. Denis Zakariánál csak egy görcs jelentkezett, semmi több. Az a fontos, hogy megnyertük a meccset, amelyet nagyon meg akartunk nyerni, és egyáltalán nem volt ez egyszerű.
Erősen kezdtünk, aztán elveszítettük a labdát hátulról építkezve, és látható volt, hogy sérülékenyek voltunk abban a pillanatban. Nem tudtuk megfogni a meccset. Egyik szélre küldtem Ángel Di Maríát, s másikra Juan Cuadradót, ennyi történt. A szünet után túl sokszor eladtuk a labdát, jobban kellett volna befejeznünk a támadásokat.
Őszintén mondhatom, hogy lenyűgöz, milyen jól illeszkedett be Gleison Bremer. Ő nagyon nyugodt, csak egyszer kellett figyelmeztetnem, amikor Domenico Berardit követte a középpályán, azonban adott helyzetekben el kell engedni az embert.
Dušan Vlahović akkor boldog, amikor gólokat szerez, azonban mint mindig, továbbra is javulnia kell a választott megoldások tekintetében. Örülök a sikerének, kellettek neki ezek a gólok.”
A közösségi hálózatokban követhető tevékenységek alapján úgy tűnik, Leandro Paredes figyelemmel követte Ángel Di María torinói bemutatkozását, sőt, szurkolt is neki a Juventusszal jó ideje folyamatosan hírbe hozott középpályás.
„Leandro Paredes és Ángel Di María barátok, mindketten argentin játékosok, ennyi az egész. Nem tudom, hogy játszhatnak-e együtt, nekem a rendelkezésre álló játékosokkal kell dolgoznom. A klub jól teljesített, fontos játékosok távoztak, és helyükre jó futballisták érkeztek.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Rocky80 2022.08.15. 23:54:34
west30 2022.08.16. 01:18:00
Vialli96 2022.08.16. 05:06:08
2022.08.16. 08:05:37
venember83 2022.08.16. 08:16:25
Ez főleg Sandróra igaz.
Zoli985 2022.08.16. 09:16:35
Csak Csucsu 2022.08.16. 09:19:06
Forza Juve per sempre
peti78 2022.08.16. 09:38:24
Zakaria loca kostic
Maria vlaho depay
2022.08.16. 09:55:45
peti78 2022.08.16. 10:03:38
Ha mindenki egészséges
Hogyan lehet egyszerre a pályára rakni a chiesa pogba kostic maria vlaho depay játékosokat
De ez legyen a legnagyobb gondunk
Mark Szabo 2022.08.16. 10:18:02
2022.08.16. 10:19:21
Mark Szabo 2022.08.16. 10:22:16
Del Pybala 2022.08.16. 12:15:54
Juventina7 2022.08.16. 12:22:47
A másik meg Sándor Sándor, akit nem tudom, hogy megfenyegettek-e vagy mi történt vele, de a régi formáját idézte a mutatott játéka, hozzáállása. Lehet miután meghallotta, hogy a klub balbekket keres, de ugye foci vb is lesz, most olyan hangulatban van, hogy tud akár jól is focizni.
Rikoo 2022.08.16. 13:21:35
Mindenki felszabadult attól, hogy több területük volt a pályán.
Labdabirtoklással kell valamit kezdeni, de amíg nincs irányító középpályásunk, addig felesleges mit várni.
Locatelli katasztrófa azon a poszton.
JeetTrader 2022.08.16. 13:46:41
Bár 4231ben Depay, Di Mária, Chiesa, Vlaho mögöttük meg Pogba/Locatelli elég impozáns tudna lenni.
m.martin91 2022.08.16. 14:19:01
Kasabai 2022.08.16. 14:56:27
Juvegaspy 2022.08.16. 15:53:35
Sajnalom anyadat