Az Atlético Madrid elleni mérkőzés

juventus-atletico.jpgA Juventus vasárnap este az Atlético Madrid elleni mérkőzéssel zárja a felkészülési időszakot, majd jövő héten már a Sassuolo elleni összecsapással kezdi meg a bajnoki szezont.

A spanyolok elleni találkozónak az eredeti tervek szerint Tel-Aviv adott volna otthont, azonban a Gázai övezetben megindult hadműveletek után a torinóiak biztonsági okokból nem vállalták az utazást, így a felek végül a Juventus edzőközpontjában, Continassában mérkőznek meg egymással.

A mérkőzés zárt kapuk mögött, nézők nélkül kerül megrendezésre. Az olasz sajtó várakozásai szerint a Juventus a következő kezdőcsapattal lép majd pályára:

JUVENTUS (4-3-3): Szczęsny; Danilo, Bonucci, Bremer, Alex Sandro; Zakaria, Locatelli, Fagioli; Di María, Vlahović, Kean. 

A 18:00-kor kezdődő mérkőzésekhez az érdeklődők itt találhatnak majd linkeket.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6417902551

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Direct_01 2022.08.07. 19:42:41

Szánalmas bagázs! (Szczesny,Sandro,Pellegrini,Rugani,Bonucci mint vezér???,De Sciglio,Arthur,Pogba,McKennie,Rabiot,Kean) Nevetséges!!!!!!

Öröm az ürömben, ez a csapat màr Allegri csapata lesz. Abszolúte az ő szája ízére lesz csiszolva a gàrda . Az idei bukás már az ő érdeme lesz, remélhetőleg a jövő évet már egy normális szakvezetővel kezdjük meg.

Az idei cél a TOP 4 , de nehezebb lesz mint tavaly volt!

Rikoo 2022.08.07. 19:49:30

@Rocky80: Nem Neked akartam címezni, bocsi.

juve28adam 2022.08.07. 19:50:10

Kár volt megnéznem ,csak felkúrt az egész, épp úgy, mint a tavalyi kb összes meccsünk. Ugyanazt láttam, mint akkor, edző meccs ide, edző meccs oda. Ez nagyon gyötrelmes volt, óriási hiányosságok vannak itt még.

Rocky80 2022.08.07. 19:51:32

Rosszabb lett sokkal mint vártam, eredmény és játék szempontjából is. Nagyon nagy fejlődés és javulás kell. Na meg persze annyi használható igazolás még amennyit csak tudunk/bírunk.

Fel a fejjel!

Shaky79 2022.08.07. 19:52:23

Megmutatták hol tartunk!!! Igazából sehol! Morata 3 gól, nagyon rossz játékos, Bentancur, Kulusevszki kezdő a tottenhamben , utóbbi gólpassz, gól az első fordoulóban!!! Hozhatnak ide világsztárokat, Allegri felett elhaladt az idő, és ezt nem ismeri be, ugyanazt a szart tolja mint az utolsó évében! Így nem lehet se bajnokságot se semmit nyerni! Sajnos ezt a vezetőség sem fogja belátni, mert ők nevezték ki! Ha jövőre bl indulás sem lesz meg majd akkor lehet fejet vakargatni! Ezt az egész bagázst el kellene zavarni a Juve éléről, ide teljes megújulás kellene, mert különben marad ez a nézhetetlen, eredménytelen fos!!!

GGábr81 2022.08.07. 19:52:54

Khedira hiányát még mindig érezzük.

Wizzurah 2022.08.07. 19:54:12

Ez csak barátságos volt, semmit se ér az eredmény se semmi. A sintér is rengeteg gólt kapott meg nem nyert egy felkészülésit sem, mégis esélyes lesz a scudetto-ra. Mi sem leszünk ilyen szarok. Persze támadó játék nem lesz, amíg ez a nyomorult allegri az edző, de azért a legjobb 4-be simán befog férni a csapat.

Rikoo 2022.08.07. 19:55:05

Nagyon megérdemeljük ezt a szégyent, a Continassán.

m.martin91 2022.08.07. 19:56:51

Örülök, hogy sikerült beárazni a csapatot. Körülbelül ennyit ér nemzetközi szinten.

JeetTrader 2022.08.07. 20:02:31

Annyiban nem értek egyet azokkal akik azzal védekeznek h ez csak felkészülési meccs, hogy az Atletinek is az volt! Ők is szartak bele?

Elméletileg felállást, taktikát és játékosokat probalgathat az edző, de hát még így is 0 teljesítmény...mondhatjuk h ez az előző idény hozadéka.
Az én olvasatomban ez a csapat alkalmatlan 433ra. Nem tudok már mit mondani. Nagyon fel kell kötni a gatyát miközben alsó hangon 3 meghatározó játékost kell még venni a mercato végéig ha török ha szakad.

Moratat ezek után 40 alatt nem adják oda.

Rikoo 2022.08.07. 20:03:12

Közben fel is vettük a kapcsolatot a Sassuloval Frattesiért.

2022.08.07. 20:03:34

Ez egy romhalmaz. Sokaknak jó hír lenne, de szerintem ezt a szezont nem fogja túlélni Allegri. Még mindig nem lehet mást kezdeni ezzel a kerettel, mint beparkolni a buszt, mert nincs védelmünk.

Apuleius 2022.08.07. 20:04:00

Ez végtelenül kínos volt. Egy újabb nagyszerű szezon vár ránk

Juvino 2022.08.07. 20:05:36

Ebbol tenyleg max annyi pozitivum lehet,h megnyilik a buksza es jon meg par minosegi jatekos. Sajna ez igy nagyon gyengusz. Annyi valtozott, h DL-t elcsereltuk Bremerre, Chiellot Gattira, Dybalat pedig DiMariara. Mindenki dontse el maga,h megerte-e...szerintem pont ugyan ott vagyunk, vagy inkabb meg ott sem:((

Shaky79 2022.08.07. 20:07:16

@Pjanista: Nagyon érdekes, de akik meg elmennek a keze alól kivirágoznak! Biztos mindenki szar csak Allegri a király!!! Eszem f@sz..m megáll...

Rocky80 2022.08.07. 20:07:26

@Direct_01: igen, ezek az én szavaim, valóban az lett ígérve hogy Allegrinek beleszólása lesz/van az igazolásokba, tehát így - már ha valóban így történik -, nem lehet kifogása.

Nézzük meg az azonban az eddigi tényeket / igazolásokat / ERŐSÍTÉSEKET, amik az idei mercaton történtek:

- hátvédsor: kapott egy Gattit, aki hozzáállásban és motivációban szerintem top lesz, viszont soha életében nem játszott még ilyen szinten; illetve a bajnokságunk egyik top középhátvédjét akit azért kellett leigazolnunk mert a bajnokságunk és csapatunk egy másik top védője elvágyódott. Plusz még Bremernek be is kell illeszkednie. Tehát ide az erősítés Gatti, mínusz meg a De Ligt - Bremer csere. (Bremer amúgy jó lesz szerintem)

- középpálya: kapott egy Pogbát aki azonnal lesérült és gyanús, hogy el is tart egy darabig, lehet az egész szezonban; valamint Rovellát és Fagiolit, két fiatalt, fejlődési potenciállal. Meglátjuk, hogy maradnak-e.

- csatársor: kapott egy Di Mariat, egy idősödő világklasszist, aki szerintem be is fog válni.

Tehát itt tart jelenleg a mercatonk, ez így tényleg komoly erősítés?

Valóban úgy tűnhet, hogy mosdatom előre Allegrit, habár ez csak egy felkészülési meccs volt, de egyelőre ez nem tűnik valami acélos mercatonak, javarészt Pogba sérülése miatt. De nyilván sok van még hátra.

Ja, és Pogbát ráadásul vezérnek szántuk, úgy fog hiányozni huzamosabb ideig.

De mondjátok ha rosszul látom. Csak finoman! Nem bírja a szívem... :D

Csak Csucsu 2022.08.07. 20:08:36

Szégyen és gyalázat. De azért forza Juve
Itt a csapatod maestro. Hol marad a spirito
Morata milyen jó már csak kár h 10 rossz meccse szokott jönni egy ilyenre

Rocky80 2022.08.07. 20:10:24

@Shaky79: Ramsey is az első bajnokiján 1 perc alatt gólt rúgott! Jó játékos, kellene vissza?

JeetTrader 2022.08.07. 20:10:33

@Pjanista: milyen buszt? Nem hogy parkolni nem tudunk de még buszunk sincs...

Se támadni se védekezni nem tudunk...ez így baj...bár ez gyakorlatilag az előző szezon játékosai és jatekrendszere. Nem tudom a vezetőség miért vár más eredményt ha érdemben nem változtatunk. Di Mária sajna kevés Pogba kidőlt akik meg helyettük ugranak be vérgyengék...sajna....

Allegri is próbálkozhatna kicsit. Nem értem miért parazik egy 4231tol??? Stabilabb lehetne a kp mert így egy rossz passz után lekontraznak minket a csába.

2022.08.07. 20:11:56

@Shaky79: Ki virágzott ki?

Allegri is hibás, mert ragaszkodik a hulladékaihoz. Pont az ilyen Moratákhoz, Sandrokhoz, Bonuccikhoz, Rabiotkhoz, Danilokhoz. Felőlem holnap is mehetne Max, ha vele együtt mennének ezek a szerencsétlenek.

m.martin91 2022.08.07. 20:11:56

@Rikoo: Ó, hát akkor minden megoldva. Hát ha egy Frattesi játszott volna nálunk ma este, akkor 5-4 lett volna ide.

Rocky80 2022.08.07. 20:12:58

@Juvino: egyetértek. Egyedül a Dybala-Di Maria csere pozitív, meg hogy Gatti nem olyan sérülékeny mint Chiello volt.
Cserébe Di Maria egy évig lesz itt. Ez tényleg erősítés?

szauerb 2022.08.07. 20:13:03

Okádék banda és ebbe a képbe Allegri is egyre inkább belemosódik.

bip bip 2022.08.07. 20:13:51

Örülök hogy nem láttam

Del Pybala 2022.08.07. 20:14:20

@Rocky80: Potlas tortent nem erosites...ahogy Juvino is irta. Dimaria-Dybala Bremer-Deligt es ennyi. Pogbarol tudni lehetett hogy selejt es csak egy kis zseton kellett neki mielott visszavonul es mas nem adta meg ezt csak mi. 0 hasznalhato szelso vedonk van. Talan Kostic hpz egy kis lenduletet...csak allegri valszeg vedokent jatszatja majd :D

2022.08.07. 20:14:39

@JeetTrader: Mivel nem tudunk védekezni, Allegrit ismerve sajnos az lesz a megoldás, hogy az egész középpályának ki kell vennie a részét a védekezésből, és maradnak a kontrák. Küzdhetünk megint undorító játékkal a negyedik helyért, és ezt nem fogja már túlélni szerintem. És ebben az ő keze is jócskán benne van, ez egyértelmű.

Rocky80 2022.08.07. 20:14:45

@Pjanista: Danilo meg Morata nem hulladék. Ha mindenki így állna hozzánk más lenne a helyzet. Csak nem világklasszisok. Na puff...

venember83 2022.08.07. 20:15:59

@m.martin91: mindegy, hogy ki jön, ha itt nem létezik egy rendszer, egy támadásépítési elképzelés, amibe beilleszthető lenne. Ezt az elképzelés nélküli támadófutballt nem tudom, hogy meddig lehet erőltetni. A mestert nagyon intelligensnek tartom, ezért is állok értetlenül a fafejűsége mellett.

szauerb 2022.08.07. 20:16:14

@Rikoo:
Így a meccs hevében?
Nem, lehet, hogy esetleg Tielemansal kellene felvenni? Vagy Renan Lodival? Esetleg Jonathan David?
Vicc...

Rocky80 2022.08.07. 20:16:50

@Del Pybala: ez az eredmény ki kell nyissa a szemünket a mercato hátralévő részében. Tudod milyen pozitív vagyok, de ez még nekem is sok volt...

Rocky80 2022.08.07. 20:18:37

@venember83: szerintem van elképzelés, csak nem tudják a játékosok megvalósítani. Egyszerűen nincsenek olyan szinten semmilyen téren. Sem mentálisan, sem fizikálisan, sem technikailag. :-/

Del Pybala 2022.08.07. 20:18:57

@Rocky80: A keret szar es az edzo is. Sajnos ez a helyzet...

2022.08.07. 20:19:23

@Rocky80: Nagyon szerethető játékosok lennének egy Romában. Nekem is szimpatikusak, mint emberek, de szerintem nagyrészt ezeknek a játékosoknak köszönhető, hogy 0 az előrejáték. Legnagyobb részben persze a totyogó Bonuccinak és a hadirokkant Sandronak. Danilo legalább középen még kifejezetten hasznos is lehetne, de szélen nem az.

alexGicamo 2022.08.07. 20:19:23

Nem láttam a meccset . Igaz, hogy csak edzőmérkőzés volt, a végeredmény szerintem, akkor is full kínos ! Már csak azért is, mert az ellen csapatjátékosainak felét nem is ismerem ...az egyetlen kb. akit ismerek meg megkínált minket egy mesterhármassal !
Lesz ez még így se ! Bízom benne !

Del Pybala 2022.08.07. 20:21:18

@Pjanista: Allegri focijaban a szelso vedo csak bonusz belso vedok...emellett a jatekosok is szarok a szelen.

Wizzurah 2022.08.07. 20:22:00

@JeetTrader: Ez nem ilyen fekete-fehér. Az atletico is beleszart, csak ők vágtak 4-et. Közel sem lesznek ilyenek ők sem a bajnokságban a szokásos favágó, semmilyen stílusukkal. A milan egy zalaegerszegtől kikapott, szóval ennyire érdemes erről messzemenő következtetéseket levonni, vagy akkor a zte most megnyerné a serie a-t? Ezeknek a meccseknek semmi jelentősége, minden tekintetben más még egy cagliari-juve meccshez képest is majd. Persze nem szép, sőt gáz, meg szar volt minden, de akkor sincs jelentősége. Akkor se lenne, ha mi hoztuk volna 4-0-ra.

Shaky79 2022.08.07. 20:22:14

@Pjanista: Bentencur, Kulusevszki, Morata! Nézd meg Vlahovic hogyan játszott a fiorban, százszor jobban! Chiesa a válogatottban volt nagyon nagy ahol focizni akarnak és nem megölni a másik játékát és esetleges, adhoc jellegű passzolgatást, alibi focit játszanak mint Allegri focija!

Juvino 2022.08.07. 20:23:34

@Rocky80: Hat ez az! Semmilyen erosites nem tortent! Pogbat meg hagyjuk egyenlore, Ő meg a Te hires pozitiv hozzaallasodat is hazavagta(hat meg a mienket). A Dyb-DiM csererol sem vagyok meggyozodve,h az egyaltalen jo volt. 10-15fordulo mulva visszaterunk erre! Egyedul Chiello elbucsuzasa volt idoszeru, es itt Gatti meg be is valhat.

Shaky79 2022.08.07. 20:25:25

@Wizzurah: Irigylem az optimizmusod! Nem tudom mire alapozod, esetleg a tavalyi nagyszerű játékunkre vagy a Barca, Real, Atletico ellen nyújtott nullára, vagy hogy megnyerték a Juve U23-at?

Rocky80 2022.08.07. 20:25:35

@Del Pybala: az edzőt még védem!

@Pjanista: nem lehet mindenki klasszis. Amúgy Morata ha ki van szolgálva nem rossz. Védekezni hátrajár, hozzáállásban oké, akkor?
Danilot én is középen játszatnám, de jobbhátvédünk nincs, illetve sérült. :-/

Del Pybala 2022.08.07. 20:25:43

@Shaky79: par goltol meg golpassztol Kulu es Morata ugyanugy kalap szar.

Shaky79 2022.08.07. 20:27:08

@Del Pybala: A Juvéban mindenki az...csak ha elmegy akkor lesz jó játékos...

venember83 2022.08.07. 20:27:14

@Rocky80: ha ENNYIRE nem látszik, mit akar az edző, akkor úgy azért nem lehet mindent leverni a játékosokon. De ez nyilván az én borzasztóan elfogult véleményem.

2022.08.07. 20:28:34

Juve = játékostemető

2022.08.07. 20:30:19

@Shaky79: Morata mikor virágzott ki? Egy barátságos meccsen? Az összes csapatban megbukott karrierje során, ahol játszott. Pirlo alatt volt egy jó féléve és ennyi.

Bentancur és Kulusevski meg Allegri előtt is állandóan szidva voltak.

Wizzurah 2022.08.07. 20:32:48

@Shaky79: Az első 4-be várom a csapatot, az nem nagy optimizmus, de realitás szerintem. BL-be egy olasz csapatnak sincs keresnivalója, a serie a silány minőségéhez elég ez a félig gyatra keret még egy ilyen kritikán aluli edzőféleséggel is.
Az, hogy az ilyen felkészülési meccseken a játéknak és a végeredménynek semmi köze és jelentősége, nem vetít előre semmit arra vonatkozóan, hogy milyen lesz a szezon, azt tartom. Nemrég még a nagy Amerikában bohóckodtak, utaznak össze-vissza, erőnléti edzések, felforgatott kezdők, stb. Kínos és szar volt a mai de nem több. Az meg hogy a top4-et is elfogadjuk már nem optimizmus, hanem a szomorú realitás.

Rocky80 2022.08.07. 20:33:46

@venember83: nem lehetsz ilyen elfogult! :D

@Juvino: ez már nem híres. Hírhedt!

Amúgy a Dy-Di csere jó volt. Csak nem elég hosszútávú...

Rocky80 2022.08.07. 20:36:13

@Wizzurah: szerintem is 100% a top 4, de nyilván nem ez a cél.
A meccsnek meg valóban nincs jelentősége, de intő jel.

FAF 2022.08.07. 20:36:52

@Wizzurah: Sajnos nem az eredménnyel van baj hanem a mutatott játék is egy nagy nulla volt mellette és mindjárt kezdődik a bajnokság. Jöhet ide bárki szar a felfogás és úgy néz ki ez nem fog változni ebben a szezonban se.

xXPeiperXx 2022.08.07. 20:39:33

Én úgy gondolom a Top4 necces. Milan, Inter, Napoli Roma, Atalanta, Lazio ezek a csapatok még mindig nagyon erősek. Ezzel az edzővel nagyon szenvedős lesz.

sleepy8 2022.08.07. 20:42:52

@FAF: Mi változna a felfogason 3 új játékostól, amiből ráadásul az egyik már kuka is? :D

sleepy8 2022.08.07. 20:47:22

Remélem amúgy, nem az a terv ami itt az emberek nagy részénél, hogy építsünk a fiatalokra. Egy forintot nem ert ma sem egyiknek se a bőre. Nem értem ettől a Fagioli-Miretti párostól miért vannak elajulva, nem tudom eldonteni melyik a szarabb. A felkészüles alatt Rovella tűnt a legertelmesebb játékosnak, de Ő se ez a szint..

Shaky79 2022.08.07. 20:47:42

Szerintem ezzel az edzővel a most következő szezonban a serie a top4 az optimizmus!

Del Pybala 2022.08.07. 20:57:50

Allegri “We played well but we must defend better”

JeetTrader 2022.08.07. 21:05:31

@xXPeiperXx: Inter, Milan ok. Most sztem. Róma nagyon jó lesz. Napoli minden valamire való játékosát eddig elvesztette így ok sztem nem lesznek versenyben. Lazio még okozhat meglepit de már nem tartom olyan veszélyesnek őket mint 2 éve. Atalanta is megkopott.
Így a top 4 meg kellene h legyen. Ennél tobbhoz további igazolások kellenének.

Azt mondom kapja meg akit akar Allegri és lássuk már végre amit játszani akar a csapattal.

FAF 2022.08.07. 21:10:10

@sleepy8: A fantasztikus edzőnk fejében a hangok. Kisebb csapatok játékában több fantázia van. Ez nem csak játékosállományon múlik.

2022.08.07. 21:11:42

Nálunk mindig a mutatott játékkal van a gond. Tök mindegy, ki jön, a játék képe nem javul, ugyanaz a nézhetetlen foshalmaz évről évre. Aki máshol jól tolta, az nálunk törvényszerűen visszaesik és beleszürkül a posványba. Tán lehet, mégis van gond az edzővel? :D
Ha idén nem mutat vmi értékelhetőt Hallegri, akkor röpülni fog. És itt most nem a 4. helyre gondolok...

Juventino86 2022.08.07. 22:18:55

Ezek után gondolom mindenki számára egyértelmű, hogy miért van szükség Paradesre. Ő is sokkal jobb, mint bármelyik jelenlegi középpályásunk. Locatelli se ér egy forintot se. Tudom, sokan örülnének annak, ha a fiatalok a keretben maradnának, de Fagioli is egy nagy nulla. Az egyetlen focizni tudó középpályásunk Pogba, csak ugye ő most sérült.

venember83 2022.08.07. 22:24:10

@Juventino86: vigyázz, mert pár hónap alatt kiderülhet, hogy Vlaho is mekkora kutyaütő...

Juventino86 2022.08.07. 22:27:26

@venember83: Ő szerintem nagyon jó játékos, de valóban felléphet nála is formahanyatlás, de az sajnos Allegri ultradefenzív felfogásának is köszönhető. Én évekig bíztam Allegriben, de most azért komoly félelmeim vannak. Mondjuk sajnos a keret is elég gyenge.

MdewC 2022.08.07. 23:49:19

Szerintem, hogy ma senki nem sérült le, az már win.

ZED! 2022.08.08. 00:05:23

Augusztus eleje van, gyorsan zavarják el Allegri a büdös picsába! Szűk 1hónap elég egy jobb edzőnek aki felrázta ezt a csapatot. Ha marad ez a nyomorult akkor ez a szezon is kuka! Vlaho nem hogy 30 gólt, de 20-at sem fog lőni..

Zizou_empereur 2022.08.08. 00:10:34

Teljesen biztos voltam benne, hogy sok év szenvedés után, fogunk hozni egy kreatív középpályást, aki tud és akar is előre játszani. Ennek hiánya 3-4 éve teljesen nyilvánvaló.
Most kicsit elbizonytalanodtam, szerintem Allegri nem is akar kreatív középpályást. Neki szerintem olyan kp nem is kell aki előre tekintget. Így viszont a Vlahovic 40 méterre a kaputól, háttal a kapunak, 2 védővel a nyakán birkózik. Teljesen értelmetlen így ennyi pénzt kiadni egy csatárért, ha nem tudjuk kihozni belőle a maximumot.
Ebben a csapatban korábban olyan zsenik játszottak mint Platini, Baggio, Zidane, Del Piero, Pirlo. És olyan játékosok voltak a "vízhordók" mint Davids, meg Vidal. Nehogy már elhigyjük, hogy a juve állítólagos DNS-e ez a mostani fos játék.
Sajnos oda jutottunk, hogy egy valamire való támadó szellemű játékos nem jön ide, mert nem akar ilyen impotens játékrendszerben részt venni.

Shyr Kahn 2022.08.08. 00:14:21

@Rupert28: "@Leram7: kérlek bennetek ,hogy az ilyen buta kommenteket ,amik nem focival kapcsolatosak ,hanyagoljátok ,mert nem azért olvasom a blogot ,hogy ezekkel kapcsolatos véleményeket olvassak.Fociról menjen bármi ,nem elkussoltatni akarok bárkit is ,mert ezért olvasok az oldalon,de ez ma már a második orbitális hülyeség ,amit olvasok itt.
(Az első arról szólt ,hogy depay mennyire tiszteletrevalo ,mert keresztény...lol)"

Gondolom az en kommentemre gondoltal, miszerint: "Depay utos lenne (+ kereszteny, nekem ez egyertelmu plusz pont), mellette talan Paredes-re szamithatunk."

Ha igen, akkor olvasd el ujra legyszives, amit irtam, mert ez egyaltalan nem azt jelenti, hogy Depay tiszteletrevalo, mert kereszteny. Amit leirtam annyit jelent, hogy szamomra egyertelmu plusz, mert en is kereszteny vagyok es orulnek, ha valaki bovitene a kereszteny vonalat a csapatnal. Ennek semmi koze ahhoz, hogy milyen ember (lehet ettol meg egy bunokkel teli szemely), csupan ahhoz, hogy mi a peldakepe es kit probal meg kovetni. Valamint ahhoz, hogy szamomra ez pozitivum. Nem vagyok meggyozodve arrol, hogy az preferenciam orbitalis hulyeseg lenne, de varom az ervelesed, miert is az egy szemelyes velemeny megfogalmazasa.

Egyebkent - javitsatok ki, ha nem igy van, de - nem latok olyan szabalyzatot, ami tiltana az ilyesfajta kijelenteseket es egyeni velemenyeket. Semmit szemelyeskedot nem irtam, hacsak nem ertelmezzuk a szemelyeskedot a szemelyes velemenyem megformalasa kapcsan :).

Ami szamodra hulyeseg, mas szamara nem feltetlenul az. Irom ezt ugy, hogy Izrael kapcsan kozel sem ertek egyet Leram7 kollegaval.

babo0410 2022.08.08. 00:23:02

@Shaky79: Az olasz foci felett ment el az idő. Nem tudják Olaszországban mi az az erőnlét. Így meg várhatjuk a csodát...

2022.08.08. 00:31:46

@JeetTrader: A Lazio az valószínűleg jobb lesz, mint tavaly, a Roma meg már tavaly is jobb volt, mint a helyezés mutatta a végén. Nem lesz egyszerű, bár én nem a top 4-ben reménykedem:)

2022.08.08. 00:35:16

@Shyr Kahn: Igazad van teljesen egyetértek. Az meg milyen durva már, hogy valaki ír egy bizonyos országról, és azonnal letámadják. És ha igaz, ha nem, ez a véleménye. Szólásszabadság, igen, ha azt mondod, amit mi is hallani akarunk. Kommunizmus inkább
Hehe

2022.08.08. 00:38:49

@giorgio007: Szerintem neked kéne szakérteni, vajon a te történelem könyved miről szól?

Primo Dimarzio 2022.08.08. 01:54:46

@Shyr Kahn: nálam a vallás tabu téma , mindenkinek a saját magánügye.A gond ott van ,hogy az emberek elhiszik ,valaki azért jobb mert az őáltala is hitt vallásnak él, mert az az ember álltalában elhiszi azt is ,h valaki eredendően gonosz és tévúton van ,csak mert másban hisz.Szerintem ez nem fociblog téma.
Az idióta szélsőjobbos ,populista faszságoktól meg megőrülök ,ezért nem olvasgatok ilyen helyeken...(pl izrael)
Mivel feltételezem az adott személy nem a gázai konfliktus elismert szakértője, pusztán elolvasott egy vadhajtasok cikket.

Primo Dimarzio 2022.08.08. 01:57:03

@LacaGLJuve: végülis igazad lehet , józan parasztok megmondták liberálisok=kommunisták ....

Primo Dimarzio 2022.08.08. 02:52:22

@Leram7: bocsánatot kérek a végé ,amit írtam degradáló lett.Nem vonom kétségbe ,hogy több információval és/vagy tudással rendelkezel a témával kapcsolatban ,csak ez volt aznap a második olyan jellegű téma ,amivel kapcsolatban nem szívesen olvasok.
(vallás,politika)

Shyr Kahn 2022.08.08. 06:23:27

@Rupert28:
TL;DR
Ha tanacsolhatok valamit igy latatlanul: sztem ne felhaborodj, ha valamit olvasol az esetek 1%-ban (mert ahogyan irtad, ket kommentet emeltel ki csupan egy nap alatt), ami nem tetszik, hanem "lapozz" tovabb, ha az adott dolog nem erdekel es nem fer a vilagnezetedbe.

Egyebkent felremagyaraztad azt amit irtam es erre meg nem reagaltal.
Mit is irtam a vallasrol? Akarhanyszor olvasom is vissza, nekem nem latszik, hogy barmi konkretumot irtam volna a vallasrol, vagy egy specialis vallasrol.
Megemlitettem a sajat velemenyem, miszerint nalam pozitivum, ha egy futballista kereszteny es mivel explicite nem emlitettem ezert, nemreg hozzatettem, hogy azert irtam ezt, mivel en is az vagyok. Egy szoval sem irtam arrol, hogy mi az a keresztenyseg, nem ideztem Krisztustol, a Bibliabol.
De meg ha ideznek itt a Bibliabol egy-egy jatekos tettevel kapcsolatban, az sem lenne problema szvsz.
Masreszt egy szoval nem irtam, hogy Depay jobb ember, ezert masoknal. Ez egy nagy kozhiedelem azok szamara, akik a keresztenyekrol csupan olvasnak es semmi kozuk nincs ahhoz, hogy Krisztus kovetese mit is jelent. Attol meg, hogy kereszteny vagy, ugyanugy kovetsz/kovethetsz el bunoket es lehetsz te egy hazudozo, karomkodo, gyilkos ember is. Pontosan ezert van szukseged Jezus Krisztus megvaltasara, mert nelkule az egesz egy lehetetlen kuldetes. A szabad akarat a hit ellenere adott es a kisertes jelen van az elet minden teruleten. Lasd, Jakab 1:12-15. Csak, hogy valoban idezzek a Bibliabol a kisertes kapcsan.
Most mar vadolhatsz azzal, hogy beszeltem a Kereszteny hitrol :)

Egyebkent megkerdeznem, hogy altalanossagban szolva te kikkel szimpatizalsz? Nyilvanvaloan belathatod, hogy te is jobban baratkozol az olyan emberekkel es tobbet beszelsz veluk, akik hasonloan gondolkodnak, mint te. Peldaul hasonloan ugy gondolkodnak, hogy a "vallas" es a politika tabu kell legyen egy foci blogon. Vagy neked talan az osszes baratod veled szemben meno elveket, politikai nezetet es vallasi nezetet vall? Nem azt irom, hogy nem hallgatsz meg mas velemenyt, es esetleg nincs csaladtagod, aki ellenkezo elvekben gondolkodik, mint te, csak azt, hogy a baratait mindenki maga valasztja meg es rendszerint ugy valasztja meg, hogy a barat lehetoleg egy vilagnezetbe essek. Ilyenforman fura lenne, ha a legjobb baratom egy ateista lenne, akivel az elet minden dolgarol el tudnank beszelni, joizuen, vitak nelkul. Nehez lenne fenntartani egy olyan baratsagot, amiben tobb a vita, mint az egyetertes. Ergo, annak kiemelese, hogy egy jatekos kereszteny mivolta szimpatikus szamomra, teljesen ertheto, hiszen egy kereszteny szamara Krisztusban valo hit es Krisztus kovetesenek hirdetese az elso, es nyilvan oromteli, ha egy potencialis Juventus jatekos ezt kepviselheti.

Sztem egy blogon, az adott temahoz kapcsolodoan, az emberek rengeteg maganvelemenyt osztanak meg egeszen elkepesztoen szeles skalan . A kizaras azert veszelyes, mert manapsag altalanosan alkalmazzak ezt es ezzel azok velemenyet is kirekesztik, akik normalis hangnemben el tudjak magyarazni, hogy miert is irtak azt, amit irtak. Pl. miert is ideztek a Bibliabol, Krisztusrol. E nelkul nehez barkit is challengelni es meggyozni a dolgokrol. A problema az, hogy a kirekesztes az esetek tobbsegeben szelsoseges politikai oldal jellemzoje. Nem lenne szabad semmilyen temat sem kizarni egy oldalon, amig az nem bantja a tobbseget. A szabad akarat korlatozasa csupan csak a torvenyszegokre kellene, hogy kiterjedjen szvsz. Egyebkent pedig, amig nincs szetoffolva egy topic, addig szerintem csupan ignorald, ami nem erdekel. Ha az hogy kereszteny vagyok, es annak kinyilatkoztatasa egy odabiggyesztett mellekmondatban bant teged, akkor nem bennem van a hiba.

Rikoo 2022.08.08. 09:56:20

BLOGREND: "A blog a sportról, a fociról, de főleg a Juventusról szól. A tóbbi kommentelőt ne szidalmazd, ne provokálj és ne kötözködj! Kerülj minden politikai felhangú megnyilvánulás, ugyanígy a rasszista, etnikai vagy vallási elveket sértő kommentek is törlésre kerülnek! Reklamációt nem fogadunk el."

2022.08.08. 10:10:17

@Shyr Kahn: Nincs miért mentegetőznöd és magyarázkodnod. Az a bigott, aki nem képes kényelmetlen témákról társalogni. Az életünket áthatja a politika, a vallás és a média. Az már számomra is kurvára idegesítő, hogy a politika átjárja a futballt. Mindenhol peace, meg Ukrajna így meg úgy, térdeljünk hol ezért, hol azért. De csak az járja át ami az UEFA-nak tetszik. Nem térdelhetnek le a csapatok Ghazaért, ha épp úgy akarnák. Nem, nincs helye a sportban a politikának, de ott van bassza meg! Akkor beszélni is lehet róla sajnos. Vallás, hát minden meccs már azzal kezdődik. Keresztvetés, karok a levegőben, fohászok Allahhoz, stb. Az ő dolguk miben hisznek. Nehogy már egy téma be legyen tiltva, mert van akit idegesít. Hát a szélsőbal mivel jobb mint a szélsőjobb? Semmivel. Csak az a baj, hogy a liberális gondolkodás már régen eltolódott nagyon balra, és már csak álca. És ez a legjobban látható a futballban. Sorolni lehetne.
Csak egy példa. Nagyon hasonló Leram7 helyzetéhez. A kedves izraeli katonák megálítottak egy ENSZ segéjszállítmányozó hajót Palesztina közelében a Földközi tengeren, és a 8 török ENSZ legénységet a hajón agyonlőtték, azzal, hogy itt nem fogtok segéjt nyújtani a palesztinoknak. No problem. Valószínűleg, ha brit legénység lett volna, akkor talán lépett volna valaki valamit. Egyetlen egy ember volt aki felszólalt ezzel szemben a "celebek" közül, kockáztatva karrierjét és álmait, ami egyébkén mélyen bele is vágott mégha tönkre teljesen nem is tette, de abszolút negatív emberként tüntetik fel szinte minden cikkben ahol csak lehet. Ez egy focista, aki nem fogott kezet és cserélt mezt egy izraeli játékossal a történtek után, próbálva felhívni a világ figyelmét, hogy azért ezt nem kellene tolerálni. Ha valakit érdekel, írhatok arról, milyen behatása volt a karrierjére ennek a bizonyos illetőnek. Lehet találgatni ki volt az:)

Ki a politikát a futballból kedves erőszakszervezetekhez hasonlítani kezdő UEFA, FIFA, stb. Nem engedjük a paralimpiára az orosz sportolókat. Szégyenletes, de inkább szánalmas

2022.08.08. 10:13:02

Addig pedig amíg ott van, mindenkinek joga van róla beszélni.

De inkább a Juventusról beszélgessünk itt, hiszen szurkolótársak vagyunk, és ha úgy adódan, hogy kijutunk egy meccsre, és véletlenül egymás mellé ülünk, pont le fogjuk szarni, mi a vallásod, vagy politikai nézeted. Együtt ordítjuk majd, hogy a Hajrá Juve, vagy kib.....tt bíró!!

2022.08.08. 10:14:14

@Rikoo: Hála istennek sértés nem hangzott el azokban a bejegyzésekben

2022.08.08. 10:15:46

@Rikoo: Bár az azokra érkező reagálások már aggresszívnek tekinthetőek voltak. És egy picit sértőek is.

2022.08.08. 10:17:43

@Rikoo: Egyébként jó, hogy ezt ide beszúrtad, mert valszeg sokan nem olvasták ezt el, amikor ilyeneket látok írva, hogy "te idióta", meg "ostoba", főleg amikor Dybalárol voltak viták:):):):)

Apuleius 2022.08.08. 10:33:35

Nem igazán volt lehetőségem végigolvasni az összes kommentet, de úgy látom, hogy vallási, politikai eszmecserébe folytunk át, ami nem meglepő a csapat tegnapi, értékelhetetlen teljesítménye után. Nem szeretnék most kommenteket törölgetni, mert hiszek benne, hogy ez egy közösség, ahol időnként az ilyesminek is helye lehet, helye kell legyen, még akkor is, ha történetesen teljesen off-topic. Nyilván nem elfogadható, ha ezek a témák állandóan előkerülnek, de úgy gondolom, hogy ez néha előjön az emberből, s nagyon fontos, hogy úgy láttam, kulturált keretek között zajlott minden. Mindamellett arra szeretnék kérni mindenkit, hogy maradjunk a Juventusnál, még ha ez nem is mindig túl hálás téma.

Rocky80 2022.08.08. 11:06:20

@Apuleius: "nem is mindig túl hálás téma" : Engem speciel provokál ez a megjegyzés. :D

Leram7 2022.08.08. 11:29:23

@Rupert28: Nincs miért bocsánatot kérned. Elfogadom a véleményedet, semmi sértő nem volt a hozzászólásaidban.

Én egyébként nem egy vallást ítéltem el, hanem egy országot, ahol nem lehetett megrendezni a meccset. Egy országot, ahol szerintem hibás mérce van mert, aki beszól vagy tesz valamit az terrorista vagy náci. - Én egyik sem vagyok egyébként.

Nem politizálok, nem vagyok párttag csak véleményem van és szerintem a háború, gyilkolás semmire sem megoldás.

@LacaGLJuve: Egyet értek. Az hogy kitiltották az orosz sportolókat nem a legjobb lépés. Mert az USA sportolókat az ukrán sportolókat, az izraeli sportolókat és még sorolhatnám az országokat... nem tiltották, tiltják ki.

Részemről téma off.

babo0410 2022.08.08. 12:55:51

@Juventino86: Egy rossz meccs után már mindenki hülye. Parades lesz aztán a csoda kp! Itt nem azzal van baj, hogy a játékosaink sz.rok, hanem azzal, hogy nem tudnak velük mit kezdeni. Erőnlét nulla, fizikum nulla. És amíg ez nem változik, addig marad a szenvedés. Pláne ilyen játékfelfogás mellett.

Del Pybala 2022.08.08. 12:59:32

@babo0410: Semmi baj az eronlettel...a keret egy kalap szar.

sleepy8 2022.08.08. 13:09:10

@FAF: A még fantasztikusabb Sarri/Pirlo duo alatt se volt semmivel se különb a csapat hozzaallasa.

venember83 2022.08.08. 13:13:33

@sleepy8: panaszkodott is emiatt úgy Pirlo, mint Sarri. Utóbbi edzhetetlennek nevezte a csapatot, míg előbbi azt mondta, hogy az adott keret még így is panaszkodott a kemény edzésekre, miközben fogalmuk sincs, hogy pl. mit követelt meg Conte.

Primo Dimarzio 2022.08.08. 13:40:21

@Shyr Kahn: nálam nem számít egy ember megítélésében ,hogy milyen származású vagy vallási hovatartozása van.Nem ezen szegmensek alapján barátkozom és ítélkezem.A tudományban és a tényekben hiszek, és nálam nem mondom ,hogy a te kommented verte ki a biztosítékot, ha te örülsz neki,hogy depay keresztény hát istenem szíved joga azt hinni mondani tenni ,amit akarsz.Nem veled ,inkább velem van a baj ,hogy kommenteken felkúrom az agyam.Majd megpróbálom nem elolvasni ,ami felkúr vagy egyáltalán nem olvasni kommenteket.

@Leram7:
"szerintem a háború, gyilkolás semmire sem megoldás"
Egyetértünk.

@LacaGLJuve: lol

sleepy8 2022.08.08. 14:19:28

@venember83: Tudom, csak nem értem emberek ezt miért kenik Allegrire. Ha zsinorban a 3. edző nem tud velük mit kezdeni, az lehet hogy a játékosok hibaja, nem?

Shyr Kahn 2022.08.09. 01:50:53

@LacaGLJuve: Ezert is hianyzik Magyarorszag. Kicsit tradicionalisabb elvek alapjan gondolkoznak sokan, koztuk te is. Koszi, hogy megosztottad a gondolataidat.

@Apuleius: Tiszta a dolog.

@Rupert28: Szoval, ha valaki szelso jobbos az neked nem szamit? Az sem ha valaki vallasi teritokent beszel hozzad? Megis politika es vallasmenteseget varsz el egy blogtol. Nyilvan szamit, hogy valaki milyen vilagnezetet vall.

Az eros labakon allo tudomanyokban es a tenyekben hiszek en is.
Sajnos manapsag a tudomanyt azonban nem valasztjak kulon es igy tortenhet meg az, hogy a gyenge labakon allo tudomanyok (es altudomanyok) is kovetore talalnak. Manapsag egyre szelesebb tomegek altal, ami miatt tortenik a a a balra valo eros eltolodas is.

Juvino 2022.08.09. 04:15:42

@LacaGLJuve: gondoltam,h nem fogjak szo nelkul hagyni Leram7 kollega Izraellel kapcsolatos velemenyet, de teljesen normalis maradt a hangnem halisten!
A kerdesedre ha jol latom, senki nem valaszolt, igy hat en megteszem:C.RONALDO-nak hivjak, aki ezt megtette es a meccs utani sajtotajekoztaton meg is kerdeztek tole h miert nem cserelt mezt? Azt valaszolta h "gyilkosokkal nem cserelek mezt" eleg konyvtari hangulatot idezve ezzel.. Tokos a csavo, az biztos es ezutan az incidens utan csinalt egy alapitvanyt a Palesztin gyerekeknek, akik a haboruban megserultek vagy arvak lettek. Sok sportolo adakozott, koztuk az akkori RM csapattarsai is. Az is megerne egy miset,h nalunk ezt semmilyen media nem kozolte le...

2022.08.12. 13:23:18

@Juvino: Köszi a választ:):)
Én akkor kedveltem meg, mert ezt senki nem merte megtenni, és vállalta a kockázatot. Meg is lett az eredménye. Csak meg kell nézni, szinte minden főáramú média cikkében próbálják gúnyosan megjeleníteni, csak nézzük meg a mostani átigazolási piacot. Ok, conteo. Ez lesz pár ember válasza. De akkor keressék meg azt a riportot az Uefa vagy Fifa vezetője egy tv műsorban, ha jól emlékszem valahogy így nyilatkozott, We have this nice guy and great player Lionel Messi and the other one. És mint aki még a nevét sem tudja felidézni, aztán egy bizonyos volt német "vezetőt" gúnyoló vagy viccelő mozdulatokkal szalutálva menetelve agresszív arccal jellemezte Cristiano Ronaldot. Röhögve. Ez milyen értéket közvetít? Hogyan lehet egy ilyen rangú ember ennyire seggfej? Azért korunk eddig legjobb focistájáról van szó. Millió követendő példával a fiataloknak, amit ki kéne ragadni és médiában erőltetni, de a hírekben csak a hibáira összpontosítanak. Biztos véletlen. És ezeknek kell egy ellenpélda, és nagy mákjuk van, hogy korunk másik gigásza épp jelen van, Messi, és ő belőle könnyű a "jó" ellenpéldát felhozni. Ha őneki lenne az összes rekordot megdöntő statja, kb már vallást alapoztak volna rá, mint isten. Nem Messiről szól az írás, és az ő kvalitásairól. Ha ma valaki nem fogna kezet egy orosz focistával és nem cserélne mezt gyilkosnak nevezve, a világ hőse lenne. Ez van. A gyilkos az gyilkos. Mindegy milyen nemzetiségű. Az más kérdés, hogy melyiket szabad nevén nevezni. Szóval valakik beleteszik a sportba a politikát, de kettős mércével, azaz propaganda jelleggel. Nem titkolják a politikai nézeteiket, ami liberális. A propaganda jellege elég komcsis. Talán ezért van az kedves Rupert28, hogy sok ember azt gondolja liberálisok=kommunisták ....

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása