Ramsey után Arthur is elhagyja a keretet?

rovella_nicolo_juventus.jpgA Juventusnál már jó ideje téma a támadósor megújítása, és ezzel kapcsolatban Romeo Agresti szolgált némi friss információval, a jólértesült újságíró három nevet tudott megerősíteni: Timo Werner, Anthony Martial és Álvaro Morata jöhet szóba erősítésként a Juventusnál. Roberto Firmino kapcsán az újságíró annyit írt, hogy nem kapott megerősítést vele kapcsolatban.

Fabrizio Romano a brazil játékos edzőjének a nyilatkozatát osztotta meg követőivel, Jürgen Klopp szerint Roberto Firmino alapembere a Liverpoolnak: „Bobby elengedhetetlen játékosunk, ő a csapat szíve és lelke. Minden igazán jól alakul, és én teljesen jó kapcsolatban vagyok Roberto Firminóval. Számomra a minősége megkérdőjelezhetetlen, szóval ő elengedhetetlen játékosunk.”

Gianluca Di Marzio szerint a Monaco érdeklődést mutat a Juventus amerikai turnéját személyes okokból kihagyó, és azóta az U23-as csapattal edzéstáborozó Adrien Rabiot iránt. Az újságíró szerint a francia klub felvette a kapcsolatot a játékos képviselőjével.

A Sky Sport úgy értesült, hogy Arthur közel áll a Juventus elhagyásához. Lépéseket tett érte a Valencia, és kölcsönben, opciós vételi joggal távozhat a futballista, aki helyett a bianconero vezetőség Leandro Paredest szemelte ki. Gennaro Gattuso szívesen fogadná a játékost, akiért január óta semmilyen lépést sem tett az Arsenal.

Gianluca Di Marzio szerint a Monza komoly érdeklődést mutat Nicolò Rovella iránt, és ezért hamarosan ajánlatot is küldhetnek a Juventusnak.

A La Gazzetta dello Sport szerint azonban a Juventus Paul Pogba sérülése után akár meg is tarthatja a fiatal olasz középpályást, de természetesen az első számú kiszemelt Leandro Paredes, a klub pedig csak arra vár, hogy a PSG csökkentse az igényeit. Ami a házon belüli megoldásokat illeti, a vezetőség válaszlépésként Weston McKennie és Adrien Rabiot megtartását tervezi.

A Corriere dello Sport szerint a Juventus szakembereinek felajánlották Anthony Martialt és Memphis Depayt, ám előbbi kapcsán Ekrem Konur arról számolt be, hogy a Juventusnál nem jöhet szóba, mivel a Manchester United edzője, Erik ten Hag igényt tart rá.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1317893211

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JuveTomi15 2022.07.28. 20:48:44

Depay viszont jó is volna, benne van fantázia ilyen áron amit hallani lehet vele kapcsolatban.

alexGicamo 2022.07.28. 20:49:47

Csak tessék ! Arra van az ajtó !

babo0410 2022.07.28. 20:56:31

Bár vinnék Arthurt és Rabiot is!

Rikoo 2022.07.28. 21:12:21

Köszi, hogy ilyen gyorsan tudtok cikket írni a hírekről!
Így nem is fogom feleslegesen terhelni a "mercato"-t.

Leram7 2022.07.28. 21:13:41

Arthur egy óriási csalódás. A világ szerintem egyetlen olyan brazil középpályása, aki szinte soha nem szokott kapura lőni. Bárki viszi és bárhogy, csak menjen.
Ha a helyén valamelyik kölcsönadott vagy u23 ifi játszott volna, már előrébb lennénk.

Depay szerintem illene ide. Én Moratánál jobb játékosnak tartom.
Firmino esélytelen.

Wernert én adnám. Ahogyan Di Maria, Lukaku, Kean és talán Pogba is sokan beletörtek már a PL-be.

2022.07.28. 21:15:09

Parádésért miért kaparunk annyira? Nem volt elég Remzi, Dybala, Chiesa, most meg Pogba? Miért kell nekünk még egy J medical szökevény? Remélem, Zaniolóval is leállunk, mert ha összeszedjük az ilyen porcelán embereket, mire kezdődik a szezon, elfogy a keretünk.
Artúr és Rábió viszont mehet isten hírével!

Rikoo 2022.07.28. 21:27:02

@MGB75: Mert játékmestert keresünk és kevés ilyen játékos van.
Paredes, Pjanic, Jorginho. Kb. ők a reálisak.
Kroos, De Jong és Thiago nem fog idejönni.

Dzsákkeríni 2022.07.28. 21:32:42

Mondjuk ha Arthur megy és Paredes jön, akkor sikerül egy zsák sz@rt egy zsák sz@rral pótolni:) Rabiot is mehetne már a pics@ba, eleget bizonyított. Elhiszem, hogy most gáz van Pogba sérülése miatt, és nincs pénz minőségi igazolásra, de ez a sok balf@sz semmivel nem jobb megoldás mint a fiatalok, ők legalább hajtanának és biztos nem hibáznak sem többet, sem nagyobbat, mint ezek a szerencsétlenek! Egyébként előre is ilyen lúzerek a jelöltek, mint Werner, Morata, de főleg ez a dupla nulla Martial.
Depay és Firmino jó játékosok, ők minőséget hoznának.

2022.07.28. 21:43:24

@Rikoo: Azt vágom. De miért pont Parádést? Aki tavaly többet volt sérült, mint ép.

Dzsákkeríni 2022.07.28. 21:50:38

@Rikoo: Akkor jőjjön Jorginho! Ő nagyon jó játékos, csak a tizikről tiltsák le, mert a szökdécselésétől hülyét kapok! Mondjuk miután Vlahovic lenyilatkozta, hogy 30 gólt akar lőni, nem kérdés ki lövi idén a büntetőket! :)

m.martin91 2022.07.28. 22:15:24

Depay nagyon jó játékos, óriási erősítés lenne, ha elkerülik a sérülések. Sajnos neki is problémái vannak a bevethetőséget illetően. Minőségileg összehasonlíthatatlan az ilyen Werner-féle lúzerekkel.

2022.07.28. 23:02:35

Én megnézném melyik az a fiatal, aki abban a szerepkörben elég érett, hogy jó játékmester legyen. Oda tapasztalat és rutin kell. Jó persze igen Arthurtol jobbak. Talán. De nekünk nem Arthurhoz kell mérni a következő registánkat, és kérem Allegrit, hogy ne Locatellit erőltesse oda, hanem vegyenek valakit. Még a végén Jorginho tényleg itt köt ki, mint hónapokkal ezelőtt volt róla szó. Mindenképp nagy erősítés lenne, még ha persze a világon vannak nála jobbak, csak mi az esély, hogy ide jöjjenek ócccccssóóóért

Jozeph Pelikahn 2022.07.28. 23:29:44

Ha Arthur elmegy, ki fog hátrafelé passzolni?

Leram7 2022.07.28. 23:30:55

@LacaGLJuve: Na de miért kell játékmester?
Pl anno amikor megjött Conte és próbálgatta a csapatot, Chiello volt bal védő is, aztán átálltunk 3 belső védőre, mert 3 olyan középhátvédünk volt és 3 jó belső kp.

Arra akarok célozni, hogy a jelenlegi keret elég jó, ahhoz, hogy több féle képpen tudna a Allegri jó csapatot formálni, nem értem miért kell neki....

3-4-1-2
Gatti, Bremer, Bonucci - Cuadrado, Locatelli, Zakaria, Pellegrini - Di Maria - Vlahovic, ?Csatár

3-5-2 vagy 4-3-3 vagy

4-2-3-1
Danilo, Bremer, Bonucci, Sandro - Locatelli, Zakaria - Cuadrado, Di Maria, Chiesa - Vlahovic

Nem értem miért akar 1 felállásra építeni Allegri.

2022.07.29. 00:16:33

@Del Pybala: Köszi a videot, nagyon király a srác, én ezért szeretem a fiatal játékosainkat, mert már most mi van bennük, és sokkal jobb nézni a focit úgy, hogy várod az újabb megvillanásaikat, ahogyan egyre jobbá válnak. Mint a gyereknél a lépések, beszéd stb.
Ez a video megmutatja, hogy kb mi a regista szerepe, főleg védekező felfogásban. Arthur ugyanezt játsza. Neki sem volt több előrepassza az összefoglalóban 3-nál. Én soha nem értettem, hogy itt mindenki elvárja Arthurtól a gól-gólpassz esőt. És igen itt mutatja meg azis amit mindig mondassz, hogy mi a fasznak fizessünk irtózatos milliókat, mikor saját olasz játékosaink is megcsinálják, még jobban is. Teljesen egyetértek, de bl győzelemhez és bajnokság megnyeréséhez ez még kurvára kevés. Lásd Pjanic - Arthur csere után a Juve helyezéseit.

2022.07.29. 00:23:57

@Leram7: Azt én se értem, hogy minek, főleg amikor nincs a csapatban egy minőségi sem. És Locatelli sem az. Ha van, az más kérdés, hogy abban a felállásban játszol. Én pont azt szerettem mindig Allegriben, hogy nagyon tud kavarni, változtatni, megváltoztatni a meccs képét. De ahhoz kell a keret. Itt nem volt meg. Most talán, de a Pogba baleset jól bekavar szegénynek. A 4-2-3-1 az tuti lenne, de nem Sandroval és sajnos Danilo sem a legjobb ahhoz. És itt van akkor megint csak a Locatelli. Nem az a jó posztja, viszont Zakarianak igen. Elől nincs gond. Nekem a 3-4-1-2 felállásod tetszik a legjobban, ahhoz van keretünk. Itt akár Di Maria lehetne a csatártárs, és a helyére előrébb tolni Locatellit, az ő helyére meg McKenny. Vagy a kettő fordítva. Na ezt a felállást elnézném, jó dinamikus lenne. Chiesa kéne még bele.

2022.07.29. 00:25:09

@Leram7: A 4-3-3 az meg alap amúgy is, így hogy nincs Dybala

Rikoo 2022.07.29. 00:36:32

@Leram7: Mert erre a játékosra épülne a labdabirtoklásunk és a támadásépítéseink.
Kell valaki, aki diktálja a játékot és irányítja a csapatot.
Ha nincs ilyen, akkor marad a 30-70 esetleg 40-60-as labdabirtoklási arány + a kilátástalan játék.
Nem véletlenül voltunk ennyire sz@rok tavaly.
Pirlo, Hernanes és Pjanic voltak korábban ezek a játékosai.
Tavaly Locatelli és Arthur lett volna, de katasztrófa volt a teljesítményük ezen a poszton és a csapat összeomlott emiatt IS.

Mark Szabo 2022.07.29. 07:47:35

Depaynak örülnék, Wernert sokan lehúzzák, de a Premier liga más. Lehet itt jobban èlne a srác.

2022.07.29. 09:37:03

@Del Pybala: Hát azért ez nem volt egy nagy teljesítmény tőle. :) Most sikerült visszanéznem végre az egész meccset. Én Locatelliben és Mirettiben (amikor registát játszott) pont azt szerettem, hogy mindig keresik a lehetőséget, hogy előrefelé passzoljanak. Rovella leginkább Arthurra vagy Pjanicra hasonlított ezen a meccsen, persze lehet, hogy Allegrinek ez volt a kérése, hogy ne kockáztasson.

Leram7 2022.07.29. 12:03:00

@Rikoo: Labdabirtoklást úgy szoktak megvalósítani a modern focit játszó csapatok, hogy letámad mindenki és feltólják a védekezést és a szélső védők is elől vannak. Szerintem egy Paredessel, egy emberrel nem lehet már játékfelfogást... Aztán lehet Allegri csak ebben tud gondolkodni.

Rikoo 2022.07.29. 12:12:07

@Pjanista: "Én Locatelliben és Mirettiben (amikor registát játszott) pont azt szerettem, hogy mindig keresik a lehetőséget, hogy előrefelé passzoljanak."

Na ezért sem tudtunk labdát birtokolni. A "Holding Midfielder"-nek feladata a felpassz, de nem az az elsődleges.

@Leram7: "Labdabirtoklást úgy szoktak megvalósítani a modern focit játszó csapatok, hogy letámad mindenki és feltólják a védekezést és a szélső védők is elől vannak."

Leírtad a labdaszerzést.

m.martin91 2022.07.29. 12:36:25

@Rikoo: És te tényleg úgy gondolod, hogy a kifutóban lévő regista posztra maradtak közül egy Parádés szintű játékossal kinn leszünk a vízből, mert Allegri csak ebben tud gondolkodni? Értem én, hogy valamivel jobb lehet az eddigieknél, de már az is elég? Inkább rá kéne menni Sergejre, főleg Pogba sérülése után, egy Vlahovic-féle átigazolással.

2022.07.29. 12:38:36

@Rikoo: Szerintem nem nem tudunk, hanem nem is akarunk labdát birtokolni. Ha Arthur van a pályán akkor sem tartunk labdát.

Rikoo 2022.07.29. 13:13:08

@Pjanista: Ennyi erővel mondhatjuk azt is, hogy Allegri ki akarja rúgatni magát...

venember83 2022.07.29. 13:19:21

@Rikoo: nem rossz dolog a fizetett szabadság. Főleg a Serie A legmagasabb fizetésével büszkélkedve.

Rikoo 2022.07.29. 13:27:22

@m.martin91: Nem mondom, hogy Paredes kellene.
De muszáj neki játékszervező, ez az alapszemléletéhez tartozik.
Ezért nem volt semmi játékunk tavaly, megkockáztatom, hogy egy last minute Pjanic is megmentette volna a szezont. Amikor még Xavi is kiemeli, hogy milyen játékintelligenciája van a bosnyáknak, az csak jelent valamit.
Csak akkor tudjuk irányítani a játékot, ha van ilyen játékosunk, ne felejtsd el Pirlo, Marchisio és Pjanic mennyire fontos volt az ő 5 éve alatt.
Szerintem Rovellában is sokat lát, látványosan képes azt játszani, amire szüksége van Allegrinek és amire szükség van ezen a poszton.
Most még jobban játszott, mint a Chivas ellen, végig is tolta a meccset.
Agilisebb és bőven nagyobb a fejlődési potenciál benne, mint Locatelliben.
Állítólag elhalasztottuk a döntést vele kapcsolatban, a jó teljesítményének köszönhetően.
Ha így játszik a Real Madrid ellen is, akkor biztosan maradni fog.

2022.07.29. 13:39:00

@Rikoo: Lehet, hogy jó kis lelépési díj van rögzítve a szerződésében. :)

De én úgy látom, hogy tudtunk mi labdát is tartani, amikor akartunk (Inter elleni meccsek, Vilarreal, Atalanta), csak éppen ezeken a meccseken mind kikaptunk. Az a baj, hogy lehet bárki a regista, ha mellette Rabiot és Zakaria játszanak, akik a védekezéshez középesen értenek, támadásban meg szinte teljesen nullák. Ez kiegészül azzal, hogy a szélsővédőink is mindkét oldalon teljesen fogalmatlanok, maximum a védekezéshez tudnak hozzátenni, kivétel Cuadrado, aki meg a védekezéshez nem konyít sokat. Ilyen csapattal birtokolni kb. felesleges, mert úgy sem lesz belőle semmi, inkább csak kockázatos kinyílni, ezért húzódunk vissza. Szóval nagyjából azzal értek egyet, ami ebben a cikkben van: bunteto.com/media/rovat/allegri-szakmai-munkajanak-erdemei-es-korlatai-torinoban

Igazából már nagyon elegem van ebből a regista keresésből. Elment Pirlo, utána egy szezonig Marchisio, majd kicsit hosszabb ideig Pjanic meg tudta oldani ezt a feladatot, de a végére már Ő is teljesen homály volt. Aztán Bentancur nem vált be, Arthur nem vált be, leigazoltuk Locatellit registának, állítólag nem vált be. Közben meg igazából nem akkor kezdett el romlani a játékunk, amikor Pirlo lelépett, hanem akkor amikor Pogba és Vidal (meg szégyenszemre ide kell sorolni Khedirát is) helyét átvette Matuidi, Emre Can, Bentancur meg a jó ég tudja már hogy kicsodák. És a védelem szélein sem a gőzmozdony Lichtsteiner, Dani Alves vagy a prime Alex Sandro játszanak, hanem kb. ex focisták. Ezeket a posztokat kéne megerősíteni szerintem, és nem minden évben abban bízni, hogy egy újabb regista most végre varázsütésre megváltoztat mindent.

Del Pybala 2022.07.29. 13:52:22

@Pjanista: akkor lehet registaval tolni ha a tobbi kp es szelso vedok is tudnak tamadni...ja meg a szelsok se fogalmatlanok. Nos nalunk ez nem igaz mar jopar eve. Berna morata cuad rabiot sandro stb 0 tamadasban.

m.martin91 2022.07.29. 14:32:15

@Rikoo: Ez a baj, hogy képtelen megújulni. 5 év múlva nem lesz ilyen poszt, és akkor vége lesz az edzői karrierjének? Valóban, a múltban volt egy Pirlónk, meg a Rómából pályafutása csúcsán érkező Pjanic, akiből ő csinált registát, mert korábban CM volt. De most ki van? A PSG cserejátékosa? Nem veszi észre, hogy elszaladt mellette a futball, és a régi dolgokra már nem lehet építeni. Nem tud újat húzni és ez óriási probléma. A következő szezont nem fogja tudni kimagyarázni, Pogba sérülése ellenére sem.

venember83 2022.07.29. 15:22:18

@m.martin91: persze, hogy nem lesz ilyen poszt, mert eleve ez a futball is már bőven idejétmúlt, hiába beszél Maxi a szürke és fekete öltöny időtállóságáról.

Del Pybala 2022.07.29. 15:52:06

@m.martin91: ezert is hagyta el a sullyedo hajot Deligt

west30 2022.07.29. 15:53:32

@m.martin91: Erdekes egyebkent,mert ha nem csal az emlekezetem Van bommel is jo volt neki ezen a poszton a Milannal,es pont Pirlo jatekperceinek a rovasara.Kesobb Marchisio is mukodott a Juventusban ameddig meg nem serult.Csak azert mert az elmult 5 evben ez lett a maniaja,egy ilyen ambiciok nelkuli szerencsetlen Paradest felesleges lenne idehozni szerintem is.Az hogy o csak egy ilyen szerencsetlennel tudja megtervezni a csapat jatekat egyszeruen botranyos es elfogadhatatlan.

Shyr Kahn 2022.07.29. 20:02:01

@west30: Pontosan ezert kerdes, hogy Jorginho vajon mennyire volt komolyan a kepben, mert vele meg mukodne is a dolog szvsz. Nyilvan penzugyileg nehezebb lenne elhozni, de ettol meg adott.

Rikoo 2022.07.29. 21:18:21

@Pjanista: Nyilván sokkal összetettebb a dolog, de amíg nincs olyan játékosunk, aki irányítani tudna és diktálni a tempót, összekötni a csapatrészeket és vezér lehetne, addig én nem várok semmit.

Rikoo 2022.07.29. 21:19:48

@m.martin91: Reméljük nem is kell kimagyarázni, mert jó idényünk lesz.
Nagy fejlődésre lesz szükség, mert katasztrófa volt az előző szezon.
Mondjuk szerintem még kellene 4 igazolás minimum...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása