Allegri: „Pogba és Di María leveszi a terhet a többiekről”

allegri_massimiliano_magyaraz_bajnoki_elott_allianz_melegitoben.JPGMassimiliano Alleri az amerikai turné előtt az Allianz Stadium konnferenciatermében sajtótájékoztatót tartott, s több játékos helyzetéről is beszélt.

„Öröm és megtiszteltetés, hogy részt vehetünk a Soccer Champions Touron. Ezek fontos felmérők. Barátságos meccseket játszunk, ám a Madrid, a Barcelona és a Chivas nagyszerű technikai értéket képviselő csapat, így ezek a meccsek nagyon fontosak lesznek számunkra.

Arthur, Federico Chiesa és Kaio Jorge sérült, ezért ők nem tartanak velünk. Úgy vélem, hogy Weston McKennie előtt nagyszerű szezon áll a Juventusnál. Ő a Juventus fontos játékosa, és sajnos az elmúlt szezon utolsó négy hónapját kihagyni kényszerült. Viszont ezeken a meccseken a keretben lesz, és részt vehet ezeken a találkozókon.

Tavaly egyetlen trófeát sem nyertünk. Pogba, Di María és Gatti, egy fiatal tehetség leigazolása, illetve Chiesa és McKennie felépülése révén a Juventus versenyképesebb lesz. Nem egyszerű nyerni, de mindent meg kell tennünk a cím begyűjtéséért és azért, hogy jól teljesítsünk a Bajnokok Ligájába. A szezon első három hónapja kulcsfontosságú.

Pogba és Di Maria technikailag fontos játékosok. Emelnek a csapat technikai szintjén, illetve leveszik a felelősség terhet a többi játékosról. Emelni fogják a csapat szintjét, és örülök az érkezésüknek.

Paul megfelelő hozzáállással érkezett, nagy eltökéltséggel és bosszúvággyal, hazatért, és most már eltérő fizikai és technikai szintet képvisel.

A középpálya? Van öt középpályásunk, illetve Arthur kiesett, valamint rendelkezésre áll Nicolò Fagioli és Fabio Miretti, illetve Nicolò Rovella és Filippo Ranocchia. Döntenünk kell ezekről a játékosokról, akiknek pár meccsen szerepelniük kell, hogy láthassuk, milyen szintet képviselnek.

Amint mindenki tudja, tegnap találkozó volt a Bayern München képviselőjével, de jelenleg Matthijs de Ligt a Juventus játékosa, és jó munkát végez edzésen. Jelenleg a mi játékosunk, a piac nyitva egészen augusztus 31-ig, és elégedett vagyok azzal, amit eddig a klub végrehajtott, és ha de Ligt távozik, készek leszünk megfelelően pótolni őt.

Chiesa várhatóan szeptember közepén tud majd visszatérni. Ezeknél a sérüléseknél mindig próbálok minél óvatosabb lenni. Azon dolgozunk majd, hogy a legjobbját januártól nyújtsa.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5917881601

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juvebest 2022.07.12. 21:16:40

Én továbbra is próbálkoznék Romagnolinál lejárt a szerzödése és Chiellini helyett tökéletes lenne de ha megy De ligt kell még középső védő. Bonucci Rugani Gatti és olykor Danilo a középső védö felhozatalunk.

Frankie.7 2022.07.12. 21:21:36

@Juvebest: késő, ma volt orvosin Lazionál!

Rikoo 2022.07.12. 21:24:54

@Juvebest: Rugani is lehet megy. Túl magas a fizetése.

MdewC 2022.07.12. 21:46:49

Mister kivételesen a lényegre törekedett végre.

venember83 2022.07.12. 21:47:08

@Rikoo: s hova megy? Ki viszi? Mert akkor vihetné Sandrót is!!!

Fabrizio 2022.07.12. 22:13:41

Továbbra sincs igazi box to box középpályásunk, így labdaszerzésben hogyan leszünk eredményesebbek nem tudom. Lehet szarul látom, ne legyen igazam.

Lanzafame 2022.07.12. 22:35:15

@Fabrizio: könyörgöm, július 12-e van, augusztus 31-ig nyitva a piac és már megvan Di María, Pogba többek között.

Fabrizio 2022.07.12. 22:44:58

@Lanzafame: Tudom meddig tart a Mercato. Nem károgásnak szántam, egy vélemény volt abból kiindulva, hogy a fél Serie A átrohant a középpályánkon. Véges a budget, és min 1 védő tuti jönni fog. Mellesleg annyira még nem tudok Pogbának örülni bocs.

Lanzafame 2022.07.12. 23:15:24

@Fabrizio: felmérik az összes fiatalt a középpályára, a legjobb 1-2 marad. Plusz reménykedjünk, hogy Pogba felhúzza a szürke társait, több polccal a többiek felett van, rossz passzban is. Igen, véges a budget, kit lehetett volna alacsony összegért és nem csillagászati fizetésért elhozni helyette, akinek fekszik is az olasz bajnokság?

FeriGjuve 2022.07.12. 23:21:51

Hát igen, a jelenlegi középpályásainknak a labda is nagy teher,le kell venni róluk...
Ahogy a zebracsíkos szerelést is.

FeriGjuve 2022.07.12. 23:24:56

Amiről keveset beszélünk:

Előre azért remélem szándékozunk mèg legalább egy befejezőt igazolni,mert Vlahovic jelenleg az egy szem csatárunk!

Shyr Kahn 2022.07.13. 03:20:36

@Fabrizio: Annyiban igazad lehet, hogy kerdeses meg mennyit fogunk kolteni jatekosokra... azaz nem szamit a mercato hossza, ha nincs penz. Amennyiben de Ligt el lesz adva 80+ millaert, akkor meg lehet szamitani azert jatekosokra. No de varjunk meg azzal a de Ligt eladassal, mert nem tunik ugy, hogy a Chelsea, vagy a Bayern tulzottan kozelitene ahhoz a 80 millahoz. Valahova persze megy majd a a holland, de kerdeses, hogy mikor es mennyi idonk lesz meg igazolni valami ertelmes vkp-t az eladasa utan.

Fabrizio 2022.07.13. 05:02:23

@Shyr Kahn: így teljes a story ahogy írtad.
Loca és Meki akik vkp-t tudnak játszani, láttuk milyen hatékonysággal. Allegrinél ne várjuk hogy majd 1-el több gólt szerzünk mindenkinél. Q

Lanzafame 2022.07.13. 09:17:32

@Fabrizio: @Shyr Kahn: Locatellin kívül egyik középpályás sem érinthetetlen, McKennie-t bármikor eladják, ha jön egy 30+-os ajánlat. MdL eladása valószínű, és nagyon jól állunk fizetések terén most. Kell egy 6-os még, de (sajnos) ő nem a védelem elé érkezne, hanem Loca jobbjára.

Zsltrk977 2022.07.15. 17:53:38

Pogba és Di Maria...röhögnöm kell. Mit akarunk ezekkel. Pogba nulla volt a 6 év alatt az MU-ban, írom ezt úgy hogy sok meccsüket láttam, de egy kezemen meg tudom számolni amennyin jól játszott. Di Maria meg 34 éves egy szezonra igazolt ide erre építeni... Őt meg a Realban láttam sokat játszani, de semmi extra. Amíg ez a vezetőség van ez a szar lesz ami Ronaldo leigazolásàval kezdődött.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása