Zaniolo és Koulibaly a Juve következő két célpontja

koulibaly_kalidou_napoli_mezeben_a_tavolba_tekint.JPGPénteken megérkezett a Juventushoz Ángel Di María, az orvosi után hivatalosan be is jelentették a játékost, ma pedig várhatóan hasonló eseménysorozat zajlik majd Paul Pogba főszereplésével, de természetesen egyéb játékosok megszerzésén is dolgozik a Juventus.

Alfredo Pedullà értesülései szerint Andrea Cambiaso hétfőn igazolhat a Juventushoz, hétfőre ütemezték az orvosiját, s ezzel párhuzamosan Gianluca Di Marzio szerint Radu Drăgușin a Genoa keretébe kerül, úgy tűnik, sikerült meggyőzni a román játékost a váltásról.

A Sportitalia fordulópontról beszél Nicolò Zaniolo kapcsán, a forrás szerint a Juventus vezetőinek az a meggyőződése, hogy 40-45 millió euróért megszerezhető a futballista a következő héten.

Nicolò Schira is hasonlóan értesült, az újságíró szerint megerősítések érkeznek minden oldalról arra vonatkozóan, hogy a Juventus kölcsönt és kötelező kivásárlást tartalmazó ajánlatot fog küldeni a Roma csapatának, így 10+30 millió euróért érkezhet az olasz középpályás.

Alfredo Pedullà beszélt is az eseményekről: „Döntő nap volt a mai Nicolò Zaniolo Juventushoz igazolása ügyében. Ma telefonhívás zajlott Claudio Vigorelli, a játékos ügynöke, illetve a Roma vezetője, Tiago Pinto között. A Roma elérhetőnek bizonyult az ügylet lezárására 40-45 millió euróért. A Juventus ismét felajánlotta Arthurt, ám erre nem volt nyitott a Roma. Az olasz középpályás kapcsán jövő héten lezárulhatnak a tárgyalások, és egy drága, 10-12 millió eurós kölcsön keretében csatlakozhat Nicolò Zaniolo a Juventushoz, kivásárlási kötelezettséggel.”

Franco Leonetti és Guido Tolomei szerint a Juventus mindent bevet Kalidou Koulibaly megszerzéséért, mivel az események pontosan úgy zajlottak, ahogy Luciano Moggi megjövendölte, a Napoli ismét próbálkozott szerződéshosszabbítással, ám a szenegáli játékos ezt elutasította. A játékos a pletykák szerint külföldre szerződne, ám ennek ellenére a Juventus nem mondott le a védő leigazolásáról.

Nicolò Schira megerősítette, hogy Kalidou Koulibaly elutasította a Napoli szerződéshosszabbítási ajánlatát, és 40 millió euróért a védő távozhat nyáron. A védő képviselője, Fali Ramadani már egyeztetett a Juventus, a Barça és a Chelsea képviselőivel.

Luca Momblano úgy értesült, hogy a Juventus szeretné hétfőn lezárni Matthijs de Ligt kérdését, és mindkét félnek sürgős az átigazolás tető alá hozása. Az olasz újságíró szerint a Bayern és a Juventus között két napja megállapodás született az átigazolás meghatározó irányvonalairól, és 85-90 millió eurót tartalmaz a Bayern ajánlata.

A német Sky Sport megerősíti, hogy a Bayern München az első hivatalos ajánlatot készíti elő Matthijs de Ligt megszerzéséhez, az ajánlatban szereplő összeg pedig meghaladja a 80 millió eurót, hogy elég meggyőző legyen a Juventus vezetői számára.

Gianluca Di Marzio szerint a Juventus megközelítőleg 125 millió eurót szeretne a védőért, de az újságíró szerint 80 millió eurót tartalmazó ajánlat esetén a piemonti klub vezetői rábólintanának a játékos távozására, ha az ajánlat nem tartalmazza egyéb futballisták játékjogát. A holland védőért a Bayern és a Chelsea küzd. Matthijs de Ligt első számú opció Thomas Tuchel számára, ám a Bayern München számára is, így már csak az a kérdés, hogy melyik klub kínál olyan árat, amelyet elfogadnak Torinóban.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4517878183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2022.07.09. 09:44:20

Schira szerint a hét elején lesz találkozó a Juve és a Bayern képviselői között, legalább 90 millió eurót kér a Juve de Ligtért.

juve28adam 2022.07.09. 09:46:49

Ha Kulabácsi nem szeretne hozzánk igazolni, akkor minek erőltetik? Gondolom a Napolis "énje" miatt nem szeretne rivális csapathoz tartozni és éppen emiatt inkább menne külföldre.

Ha esetleg valahogy rávennénk, hogy csatlakozzon, akkor egye fene, védőnél még a 31 év nem egy nagy durranás, de jó lenne mellé egy fiatalabb srácot is igazolni a kezdőbe.

Zaniolo meg....hagyjuk is.

2022.07.09. 09:50:43

Kis köcsög De Ligt, nem veszi észre, hogy megszivatja a csapatot. Ez a bajom, hogy világsztárokat csinálnak a focistákból. Csapatjáték bassza meg! Némelyik mégis azt hiszi, hogy kiskirály.
Ha ez így fog lezárulni, elmondhatjuk, hogy a mérleg nyelve nem arra fog billenni, ahol azt állíthatjuk, milyen jó hogy itt volt De Ligt.
Legalább egy kis nyereségünk lenne rajta, mert azt nem mondhatjuk, hogy 3 évig ő mentette meg a Juvét bármitől is. És ha Tekket merik hibáztatni bármiért is, akkor azért Matyiról is kell beszélni, Ruganit már meg se említem

Leram7 2022.07.09. 10:09:25

Hoztunk 2 "A" kategóriás játékost ingyen, ami jó.

Koulibaly leigazolása is rendben lenne, de csak akkor, ha 20, nagyon max 25nél nem kerül többe. 40-ért vicc egy 31 éves védő, aki nem sok mindent nyert karrierje során. Ráadásul ez az utolsó alkalom, hogy pénzt fizetnek érte, rohamossan fog csökkeni az értéke. Bremer kell nekünk, reméljük lesz eszünk.

Zaniolo 10 + 30-ért már nem olyan rossz vétel, de még így is azt mondom, hogy Julian Alvarez, Enzo Fernandez vagy Raspadori jobb lett volna, Zaniolo kockázatos.

Molina és egy balhátvéd kell + egy cserecsatár, ha Kean távozik.

Ha megnézzük elől: Vlahovic, Chiesa, Di Maria, Kean, Zaniolo?, + 1 fiatal
Középen: Pogba, Zakaria, Rabiot, Locatelli, Fagioli, Rovella, Miretti.
Hátul: Cuadrado, Danilo, Sandro, Bonucci, De Sciglio, Gatti + 1 igazolás
Alakul a keret papíron...

Úgy tűnik Arthur, Kean, Rugani, Sandro maradni fognak.

2022.07.09. 10:12:33

@Leram7: +1
Főleg Bremer és Molina

Az utolsó sorodtól elkap a sírógörcs

delpi0823 2022.07.09. 11:21:37

@LacaGLJuve: Nem kell se balhatved se jobb,majd a Mister koprobalja Rabiot balon,Locatellit meg jobbon..........;):):)

DelPiero2 2022.07.09. 11:53:29

nem teljesen világos a kötelezően kivásárolandó opció. Az opció azt jelenti számomra, hogy lehetőség, nem kötelezettség.
Nem világos gazdaságilag sem, hogy miben különbözik a részletre vásárlástól. Valaki meg tudja mondani?

Primo Dimarzio 2022.07.09. 12:29:25

egyébként tudom , hogy az elmúlt két évben nem játszott sokat, de én jobban örülnék Pavard nak mint Kulinak.

Thuglife! 2022.07.09. 12:32:52

@Leram7: Bremer engem az Obinna igazolásra emlékeztet.a szintje is sztem ott van.csak ő nem lesz a miénk.
Nem nagyon értem hogy jön ide hogy Koulibaly nyert e valamit vagy nem...a képességei megítélését ez mennyire befolyásolja mikor ott van a szemteszt.
Egyénileg nem tudom de csapatokkal elég sokat nyert.pont az ő öngóljának köszönhetően is nyertünk ellenük meccset és végül bajnoki címet.a mai világban nehéz helyén kezelni dolgokat.egy ezüst vagy bronzérem már semmi.
És azt sem igazán értem miért fontos hogy csökken majd az értéke.nem azért veszünk valakit a kezdőbe feltételezem hogy majd később úgyis eladjuk.azt meg hogy nem válna be és ezért el kell majd adni,én elképzelni sem tudom.

babo0410 2022.07.09. 13:04:58

@Thuglife!: Az értékcsökkenés,azaz amortizáció fontos, mert legugtóbb is ezen buktunk nagyon sok pénzt. Ezért se igazolnék túl sok idős játékost. Na meg 2-4 éventecseréljüka fél keretet?

Leram7 2022.07.09. 13:32:43

@Thuglife!: Bremer volt az előző szezon legjobb védője, 25 éves, azaz 7-8 évre megoldhatja a belső védő posztot. Aztán lehet Ogbonna történet van benne, de akkor Ogbonna előtt ott volt a BBC, ami egy korszakos legenda.

Koulibaly 31 éves és egy ilyen korú védőért kifizetni 40M-et elég nagy hülyeség a jelen anyagi helyzetünkben. Amikor ilyen 30 év körüli játékosokért adunk pénzt, azok értéke mindig romlani fog és 1-2 év múlva megint igazolni kell a helyükre, de bevételt már nem fog képezni az eladásuk. Az elmúlt 2 szezon gyenge eredményét én abba tudom be, hogy túlkoros játékosokért adtunk elképesztő összegeket, ha csak megnézem a Higuain 90 + CR 117 + Costa 40+ stb, ezekért a játékosokért bevételi oldalon szinte nem kaptunk. Dybala, Bernardeschi is ingyen mentek mondjuk ők fiatalon jöttek.

Ezért van most előttünk az inter, mert jól gazdálkodnak a kerettel. Ahogyan a chelseat lehúzták Lukakuval, azt tanítani kéne. Mi 85-ért vettük Vlahovicot, drágábban eladni majd 1x, ugyanúgy nehéz lesz, mint most Ligtet.

Azért számít szerintem, hogy Koulibaly nem nyert semmit, mert úgy kezeli Laurentis, mint egy sztárt, de évről évre elszámolta magát, hogy majd 60-70-ért megveszik, de senki nem volt ilyen madár. Nem egy Cannavaro vagy Tiago Silva féle világbajnok, többszörös bajnok hanem egy csöves afirkai a kukás napoliból, akiért 20M fölött nem szabadna adni. Ettől függetlenül jó játékos, csak 2 év múlva megint igazolni kell 50-ért a helyére egy védőt.

Il Principino 2022.07.09. 13:43:10

Kulibuli 40-ért lejáró szerződéssel 31évesen nagyobb hülyeség,mint Zaniolo ugyanennyiért!!!

venember83 2022.07.09. 13:46:58

@Leram7: tudtommal a PL-ben sem szívesen fogadják a 30 fölötti játékosokat, így feltehetően lehet majd egyezkedni a filmproducerrel a szenegáli kapcsán.

Thuglife! 2022.07.09. 16:17:00

@Leram7: értem az álláspontodat mostmár de sokmindennel nem értek egyet.Koulibaly miatt biztos nem kell majd igazolni 1-2 év múlva védőt hanem Bonucci miatt.de ezzel az igazolással legalább tarthatjuk a 4. Helyet hogy meglegyen egy bevételi folytonosság a BL-ből.
de Ligt kapcsán is ezt olvastam itt hogy 10-12 évre meg lesz oldva az a poszt...
Gondolkozzunk kicsit Bremer fejével.
Eladják előlem Skriniart,bajnoki címért megyek egy ambíciózus edzővel.
Vagy olyan csapattal vágok neki a szezonnak ahol a csapat 3/4 -ét ki kellene és ki is akarják vágni,legszebb foci helyett legótvarabb.de még a sinterben se maradna 3-4 évnél tovább ha jó lesz,nem hogy nálunk 7-8 évet.
az elmúlt két évre Higuain nem jó példa.
Az elmúlt két év gyenge eredménye nem az öregeken múlt nekik a gazdasági helyzetre volt hatásuk mert igazolni nem lehetett miattuk.a huszonévesek itt voltak,csak Chiesa hozta magát.
Nekem igazábol mindegy melyik jön csak azt nem értem miért kell folyamatosan Koulibaly eladási árával foglalkozni ha 1x valakinél az cél hogy töltse ki a szerződését?
Az meg hogy Zaniolért vagy Koulibalyért 40et kérnek hozzá kell szokni hogy tőlunk utolsó évesért is ennyit kérnek.
Nem rosszabb üzlet mint megvenni Badiashile-t és ugyanazt eljátszani vele mint de Ligtel.

2022.07.09. 16:52:40

@delpi0823: he he, nem is mondasz hülyeséget Rabbival kapcsolatban. Lehet az lenne a legjobb posztja. Ott rombolhat

Leram7 2022.07.09. 17:16:28

@Thuglife!: Én azt gondolom, hogy 1. helyért kell menni idén. Csak a bajnoki cím lehet cél.

Mondjuk tényleg azt hittük, hogy De Ligt sok sok évre megoldja az egyik védőposztot, de inkább lett csalódás az árához és fizetéséhez képest.

A Higuain, CR, Costa féle transferekeket úgy értem, hogy nagy pénzért vettünk, de bevétel nem volt belőle, ezért nem tudtunk megfelelően igazolni a következő években vagy legalábbis mindig maradt hiányzó csapatrész. Én úgy látom, hogy olyan játékost kell venni, aki ha nem válik be vagy lejárna a szerződése, értékén vagy értéknövekedéssel el lehet adni. - kivétel ingyen igazolások, depersze az se jó, ha ránkrohad, mint Ramsey.

Lanzafame 2022.07.10. 12:14:28

@LacaGLJuve: a válogatottban Deschamps már játszatta ott (kényszerből, az Eb-n), nem volt rossz.

venember83 2022.07.10. 20:46:24

Német Sport Bild: Salihamidžić hétfőn Torinóba látogat, hogy egyezkedjen a Juventus képviselőivel de Ligt ügyében. A játékossal megvan a megegyezés egy ötéves, évi bruttó 18 millió eurós szerződésről, ha sikerülne a kluboknak megegyezni az átigazolási díjról.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása