Cambiaso hétfőn csatlakozik a Juventushoz

cambiaso_andrea_genoa.jpgA Juventus hétfőre lekötötte az orvosi vizsgálatok időpontját Andrea Cambiaso számára, vagyis a fiatal védőjátékos néhány napon belül hivatalosan is a zebramezesek játékosa lesz.

A 22 esztendős szélső védő egy nagyszerű teljesítményt hozó szezonnal, intelligens és sokoldalú játékkal keltette fel a Juventus figyelmét, amely során a Genoa kötelékében szerepelve egy gólig és négy gólpasszig jutott 25 bajnoki mérkőzésen. A fiatal olasz védőért az Inter is élénken érdeklődött, azonban a versenyt végül az Öreg Hölgy nyerte.

A Tuttomercatoweb szerint Cambiaso hétfőn teljesíti majd a klubváltást megelőző orvosi vizsgálatokat, majd ezt követen előreláthatólag négy évre szóló szerződést ír alá a Juventusszal. Egyelőre kérdéses, hogy a védő maradhat-e Massimiliano Allegri keretében, vagy kölcsönben egy kisebb csapatnál tölti a következő szezont, hiszen kérőkben nincs hiány, a Bologna és a Salernitana is tárt karokkal várná a fiatal tehetséget.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7417878629

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wizzurah 2022.07.09. 18:30:57

Több dolgot sem értek. Mi értelme ennek a kölcsönadógatósdinak mindig, tényleg az összes fiatalt elrontjuk kb. így. Aztán nem értem a fiatalokat sem, mert szerintem nem csak itt a fórumon, de eléggé szembe ötlő, hogy milyen sors vár rád a juvénál, ha fiatal tehetség vagy. Tehát ha én egy ilyen kis tehetséges takony lennék és megkeresne a juventus, akármekkora sztár csapat is Itáliában, úgy utasítanám vissza, hogy nem is gondolkodnék rajta, vagy nagyon maximum 2 éves szerződést írnék alá. Azt tudom, hogy a focisták döntő többsége nem éppen a magas IQ-ról híres, de számomra hihetetlen, hogy mit tudnak ajánlani, hogy így megrekeszd magad a fejlődésben.

Del Pybala 2022.07.09. 18:42:44

@Wizzurah: Mert ahelyett h fiatal sracokat jatszatnank hosszabbitottunk Desiglioval :D

venember83 2022.07.09. 19:13:35

@Wizzurah: szerintem elég sablonos a szöveg. A Juve olasz szinten csábító, leszerződtetik, megígérik, hogy ha bizonyít, akkor a felnőtteknél lehetőséget kap. De a bizonyítás leginkább csak kisebb csapatnál lehetséges. Innen már elég egyszerű a történet, ha nem elég jó a srác, akkor a vezetőség megvonja a vállát, hogy többre számított, jobbat várt, s ezzel a sztori letudva a Juve részéről, s az ifjú tehetséget felhasználják zsetonként kevésbé fiatal, máshol már valamit mutató játékosok megszerzéséhez. Nem a legszimpatikusabb modell ez, de a változáshoz úgy a vezetőségnek, mint az edzőnek egyértelműen a fiatalok játszatása mellett kellene állást foglalnia, szóval valószínűleg minden marad a régiben, hisz eredménykényszer vann, és a győzelem az egyetlen dolog, ami számít.

Jack Bauer 24 2022.07.09. 19:41:35

Hajrá! 22 évesen éppen a felnőtt csapatban a helye!

Thuglife! 2022.07.09. 19:53:12

Most már az se elég ha bizonyít valaki a kölcsönben,lásd Romero.
De a legnagyobb baj szerintem a scout csapattal van.ügyes gyerekek ezek de nem elég jók.valahogy nem veszik észre az igazi tehetségeket,mert a külföldről érkezett szerzemények sem tudnak gyökeret verni.

Rocky80 2022.07.09. 20:37:23

Vagy akár az is lehet srácok, hogy nem szakadnak meg itt nálunk, hiszen ha ennyi idősen már itt vagyok, akkor enyém a világ!... Megelégednek ezzel és nem akarnak napról-napra újra bizonyítani.
Ha valaki akkora tehetség akkor utat tör magának szerintem. Pogba is megkapta a lehetőséget pl., Locatelli és Chiesa szintén.

kovta23 2022.07.09. 20:46:45

@Wizzurah: de Ligt, Pellegrini, Mckennie, Vlahovic,Chiesa, Kean,Bentancur,Kulu, Locatelli. Akik fiatalok (kb mint Cambiaso) és bőven kaptak játék lehetőséget. Nem tudom mi ez a folyamatosan előkerülő teória hogy a Juve nem jatszat fiatalokat. Szerintem az van hogy aki ide jön vagy nem válik be(mégsem akkora tehetség) vagy ahogy Rocky is írta elszállnak maguktól megelégszenek azzal hogy leigazolta őket a Juve. Én addig nem tudom hibáztatni azért a vezetőséget azért hogy nem jatszat több fiatalt amíg a tőlünk kihullo vagy kölcsönbe kerülök nem váltják meg máshol sem a világot (és most a saját nevelésére gondolok)

JuveMI 2022.07.09. 21:39:09

Sajnos ez Juventus (és általában nagycsapat) tradíció! Felvásároljuk az ígéretesebb játékosokat, hogy kézben legyen a játékjoguk... de alapvetően nincs nagy célunk velük... aki esetleg masszívan bizonyít kölcsönben, az jöhet vissza... de ritka közülük, aki jó is és a nyomást is elbírja. Ez a játékos-forgatás megy már évtizedek óta (sorolhatnám Bojinovtól, Giovincon át... napjainkig)... és nem csak a Juve csinálja... a Milan/inter ugyan ez volt, amíg volt pénzük.
Egy kis bökkenő a dologban, hogy Allegri stílusa miatt ez még inkább kirajzolódik.

HUN_SOLO 2022.07.09. 22:17:08

Lehet el kéne fogadni mindenkinek, hogy a Juventus nem szeretet szolgálat, hanem egy “szervezet” ami pénzből működik. Tudom durván hangzik , de a részvényesek pénzt akarnak keresni. Mint minden vállalkozás ahol nincs profit ott bajság van. Az “ifi” játékos kereskedelem amit a Juve is csinál max a foltozgatásra jó, de nélkülözhetetlen. Nem kell ezt túl gondolni. Jól van ez így. Senki ne gondolja , hogy a Nálunk hülyegyerekek dolgoznak. Minden ilyen igazolás hasznot termel a cégnek. Vagy most vagy később.

Del Pybala 2022.07.09. 22:31:20

@HUN_SOLO: :D:D haszon? a legtobb bizniszunk minuszus mirol beszelsz...

MdewC 2022.07.09. 23:09:53

@Del Pybala: Fior is most vett tőlünk vmi kutyaütőt 8-9 misiért.

Sok ilyen filléres eladást csinál klub évek óta a nevenincs meg ifi játékosokból pedig.

Del Pybala 2022.07.10. 00:58:18

@MdewC: Akit 15 er vettunk :D 90% a ezeknek az eladasoknak minuszos

Lanzafame 2022.07.10. 01:38:47

22 éves játékos már csak Olaszországban (és Magyarországon) fiatal. Ha tényleg Juve-játékosnak szánják, akkor már elég jónak kellene lennie ahhoz, hogy a 4. helyezetthez beférjen a keretbe. De nagy eséllyel csak sefteléshez kell kártyalapnak.

venember83 2022.07.10. 05:24:27

Ha már fiatalok, Koni De Winter 2026-ig hosszabbított a Juventusszal, egy évig pedig az Empolinál bizonyíthat.

Thuglife! 2022.07.10. 08:00:08

@venember83: rá érdemes lesz figyelni.

venember83 2022.07.10. 09:25:48

@Thuglife!: egyes források szerint a terv a visszatérés a '23/24-es idényre.

Thuglife! 2022.07.10. 10:41:15

@venember83: a benfica elleni youth CL-ben figyeltem fel rá nagyon magabiztos volt.
A visszatérésben már kételkedem az előttem szólók is leírták.ahhoz egy nagyon jó évet kéne futnia hogy ne csak üzleti alap legyen.

babo0410 2022.07.10. 11:09:03

@kovta23: Akiket soroltál, már valahol bizonyítottak, mielőtt ide jöttek. De saját nevelések, vagy más csapatok még nem bizonyított tehetségeit nem merjük kipróbálni. Mi nem merünk tehetségeket bevetni. És ez baj, mert az U-23-ban is lenne 1-2 tehetség szerintem. Miretti, Fagioli mindenképpen.

Wizzurah 2022.07.10. 11:28:11

babo +1. Nyilván nem kovta által leírt nevekre gondolunk ilyenkor, 40-80 milliókért leigazolt játékosokon. Hanem az ilyeneken, amikből szintúgy csinálunk szezononként 3-4-5 igazolást, tehát végső soron rendre elcseszünk 20-40 milliót olyan játékosokra, akiknek sosem adjuk meg az esélyt, van 1-2 rosszabb mérkőzésük, akkor meg kb. végérvényesen eláshatják magukat, míg egy Arthurt, ha nem lett volna sérült, akkor a szar formája ellenére is rendszeresen játszattuk volna.
Ezek a gyerekek hiába fiatalok, profik és profi stáb van mögöttük, ügynökök, stb. Én 1000%-ig biztos vagyok benne, hogy olyan profi csapat dolgozik rajtuk és velük, hogy nem szállnak el maguktól, az összes játékos kizárt. Míg más megmeri játszani, hogy erőltet 1-2 fiatalt, amit nem máshonnan vesz 40+ millióért, hanem ott fut be kb. a semmiből és lesz csilliót érő játékos, addig ez nálunk, sőt, igazából egy olasz csapatnál sincs így. Pedig az olaj sejkek nem az olasz bajnokságot választották, tehát kicsit okosabban kéne gondolkodni és ha valahonnan lehetne sok pénzt akasztani, az ez a terület.

venember83 2022.07.10. 11:31:44

@Wizzurah: "Pedig az olaj sejkek nem az olasz bajnokságot választották"

A Palermót megvette a City Group.

rockitbaby 2022.07.10. 11:57:10

@babo0410: Ennek a mer dolognak két oldala van. Nézzük a most magunk mögött hagyott szezont. A negyedik helyünk elég sokáig komoly veszélyben forgott, nagyjából kb a szezon felén keresztül. Maxi nem nagyon találta sem a formációt, sem azon belül a játékosok megfelelő helyeit. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a minimum elvárás ugye a BL hely volt, akkor egy olyan eredmény centrikus edző mellett, mint Allegri egyáltalán nem meglepő, ha nem, vagy csak korlátozottan mer kísérletezni.

Az érme másik oldala viszont az, hogy tudva, újfent harmadik évben zsinórban építkező évnek nézünk elébe, mikor, ha nem most lehetne kipróbálni fiatalokat, saját neveléseket. Ha bejön, akkor extra pénz ráfordítása nélkül meg tudnánk oldani akár kulcsfontosságú posztokat is.

Ez a kettősség volt megfigyelhető az előző szezonban és ilyen körülmények között is azért igen komoly számok szerepelnek a keret fiataljai mögött: MdL 2674 perc ( kb 30 meccs ), Locatelli 2160 perc ( 24 meccs ), Mckennie a sérüléséig 1369 perc ( 15 meccs ), Pellegrini 1107 perc ( kb 12 meccs ), Kean 1098 perc ( kb 12 meccs ), Vlahovic fél szezon alatt 1076 perc ( kb 12 meccs ), Chiesa a sérüléséig 863 perc ( kb 10 meccs ),Kulusevski a távozásáig 772 perc ( kb 8 meccs ), és talán még érdemes Mirettit megemlíteni a 321 perc 4 meccs statisztikával amit bár a szezon végén hozott össze, de kanyarban nem rossz. Ebben csak és kizárólag a 23 vagy az alattiak számai vannak benne, a 24-28 év közötti sáv, mint Rabiot, Zakaria, Berna, Dybala stb. nem.

Látható, hogy csak részigazság lenne azt állítani, hogy a faitalok nem kaptak szerepet. Azzal egyetértek, hogy például Arthur játékpercei mehettek volna nyugodtan Miretti lábába is akár, rosszabb nem lett volna a csapat, de messzemenően túlzó és szűk látókörű lenne azt állítani, hogy nem kapnak lehetőséget. Ezen adatokon a következő szezon csak javíthat, mert ha marad Fagioli, Miretti és Gatti is a csapatnál, lehetőséget bőven kapni fognak, Zaniolo sem az öreg kategória és még ki tudja, kik fognak érkezni.

Matteo89 2022.07.10. 13:42:27

Ha fele olyan jo lesz mint Cambiasso volt akkor mar nagy fogas lesz.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása