HIVATALOS: Az Atalanta megvásárolta Demiralt a Juventustól

demiral_merih_atalanta.jpgAz elmúlt napok pletykái arról szóltak, hogy az Atalanta nem él opciós vételi jogával a Juventustól kölcsönvett Merih Demiral, azonban a bergamói klub ma hivatalosan bejelentette, hogy mégis aktiválta a török válogatott védő kivásárlására vonatkozó záradékot.

Az Atalanta a két klub közötti megállapodás szerinti 20 millió eurót, valamint további 8 millió euro bónuszt fizethet a Juventusnak a török védőért, s a torinóiakat 10% részesedés illeti a bevételből a játékos továbbértékesítése esetén.

"Az Atalanta BC bejelenti, hogy a klub aktiválta az opciót Merih Demiral végeleges megvásárlására a Juventustól. A török válogatott védő így végleg a Nerazzuri klubhoz igazolt.

Meri márciusban töltötte be 24. életévét, s 42 alkalommal lépett pályára a Nerazzurri mezében első szezonjában Bergamóban, ahol nagyra becsülték személyisége, tartása és elszántsága miatt. Az UEFA Európa Ligában a hét játékosának választották a Bayer Leverkusen elleni nyolcaddöntő visszavágóján nyújtott figyelemre méltó teljesítménye után.

Nem csupán a védelemben volt meghatározó, de elöl is hozzá tudott járulni: a Manchester United és a Napoli elleni góljai, de a három gólpassza is jó példa erre. A San Paolóban történt, hogy megszerezte a győztes gólt, ami az Atalanta 3:2-es győzelmét eredményezte. A közelmúltban Törökország színeiben is gólt szerzett, s már 35 válogatottságig jutott, mikor ő szerezte a negyedik találatot a Feröer-szigetek elleni mérkőzésen az UEFA Nemzetek Ligájában." - szól az Atalanta hivatalos közleménye.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1917860771

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

m.martin91 2022.06.17. 22:45:49

Egy gonddal kevesebb. Jöhetne is egy komolyabb középső védő a keretbe. Szükség lesz rá.

2022.06.17. 22:57:47

Akkor a feladat 20 millióból szerezni egy értelmes védőt. Már előre megmondom, hogy nem fog sikerülni. Esetleg jön Acerbi.

Hudakdomi 2022.06.17. 23:45:04

Na akkor lehet venni egy védőt. Badiashile nálam még mindig opció. Vagy Bremer is jó, 30 millióval be lehetne próbálkozni hátha elfogadjak :)

Leram7 2022.06.18. 00:34:41

Ez egy felemás ügy.
Nem egy top védő. Viszont fiatal, rutinos, ismeri a bajnokságot és ebbe a jelenlegi juvéba szerintem elfért volna. Nálam inkább ő, mint Bonucci / Rugani.

Ha nem sérül meg, simán lehet, hogy stabil kezdő lenne. Ha jön Bremer, akkor teljesen rendben van Demiral távozása.

Bremer, Ligt, Gatti, Bonucci, Danilo egy egész jó lista lehetne. Még Ruganit kéne eladni, de képtelenség lesz.

Attilio79 2022.06.18. 07:08:45

@Leram7: Egyetértek!
Rugani mehet Sarri után, úgy is nagy kedvence a bagósnak..

2022.06.18. 07:11:07

Inkább Ruganit kellett volna/kellene eladni. Ja, persze! A kutyának sem kell...

Kives 2022.06.18. 08:58:25

@Hudakdomi: uhh Badiashile nagyon jó lenne!!! Őt én is szeretném a védelemben látni!

venember83 2022.06.18. 10:14:22

@MGB75: a Juve keretében túltengenek sajnos a nehezen értékesíthető/egyéb klubok számára kevéssé érdekes játékosok.

Wizzurah 2022.06.18. 13:28:16

A baj az, hogy mas bajnoksagban eent volna 40 korul. Olaszba nagyon olcsok a jatekosok, viszont venni ugyanugy sokba lehet. El kell adnunk vagy 3 ilyen fiatal tehetseget 20-25 korul fejenkent, hogy tudjunk venni egy ertelmeset. Ez nagyon rossz tendencia. Bremer is 40 korul de nem tolonganak erte. Ez nemetbe, plane egy PL-be lenne, 70 korul kapkodnanak erte. Azert eladni Kulusevskit, Bentancurt, Demiralt ugy, hogy osszesen 75 milliot nem szedtunk ki beloluk szerintem, az tobb, mint siralmas.

m.martin91 2022.06.18. 13:32:32

Bremer esetében sokkal valószínűbb az Inter, mert 50 milliót kérnek érte, ott pedig lesznek távozók a védelemben, amiből finanszírozni tudják a brazilt. Amúgy Bremer azt nyilatkozta, hogy a Bajnokok Ligájában szeretne játszani, és az olasz válogatottban való szereplést sem zárja ki, ha a brazilok nem hívják be. Badiashile nagyon jó igazolás lenne, de az ő ára is kb. ennyi lehet. Milenkovicért 15 milliót kér a Fiorentina, ő sokkal inkább megszerezhető, de jóval gyengébb is a másik kettőtől. Valakire szükségünk van, mert a jelenlegi négyes baromi karcsú minőség és bevethetőség szempontjából is.

Wizzurah 2022.06.18. 14:03:11

Az internek igencsak plusszos mercatot kell zarni mert az oaktree kezeben vannak nem a suningebe. Ha eladjak Barellat 70 korul, kizart, hogy 50-ert bremert vegyenek. Biztos, hogy nem fognak tudni annyit kolteni. De ne beszeljunk itt a sinterrol ennyit. En bizom a vezetosegben, hogy megoldjak es a legjobbat hozzak ki a helyzetbol.

Rikoo 2022.06.18. 14:24:07

@m.martin91: Én úgy olvastam eddig, hogy Skriniart nem tudják Bremerrel pótolni, úgyhogy Milenkovic leigazolására van a legnagyobb esély.
Nagyon sok bevételre lesz szükségük nyáron.
Badiashile is 40 millió körül lehet.

m.martin91 2022.06.18. 14:32:39

@Rikoo: Elméletileg De Vrij is mehet, vagy Bastoniból pénzt csinálnak, eléggé kérdőjeles mindhárom kezdőjátékosuk sorsa. Bremer kapcsán esetleg lehetne valami játékoscserét, játékosbeszámítást eszközölnünk. A Torinóval lehetne ilyesmit bizniszelni. A Monacóval nyilván nem, mert nincs olyan játékosunk, aki nekik kellhet, de 40 millióért azonnal le kéne csapni Badiashile-re. Most Koulibaly-ról cikkeznek nálunk, ugyancsak 40 millióért, lejáró szerződéssel, 31 évesen. Eleve nekem elképzelhetetlen, hogy ADL nekünk adja el egyik meghatározó játékosát, ahogyan nyilván Fabián Ruiz-t sem nekünk fogja. Mondjuk én rühellem is a szenegálit, borzasztóan túlértékelt játékosnak tartottam mindig. Az életkora miatt pedig ésszerűtlen megoldás, például egy 10 évvel fiatalabb Badiashile-lal szemben.

NagyonJuve 2022.06.18. 15:00:37

@Wizzurah: conte viszi 60ért bastonit, eléggé sanszos hogy bremerrel pótolják

venember83 2022.06.18. 16:06:38

@NagyonJuve: Bastoni elvileg maradna az Internél, nem kíván távozni. Magára tetoválta a Meazzát is, a védősorból mindenkitől csak nem válhatnak meg.

Rikoo 2022.06.18. 17:00:23

@m.martin91: Az a baj, hogy ennek az őrült Caironak a Juventus a legnagyobb ellenség. De nagyon szánalmas módon.
Én eddig Badiashiletől nem láttam smemi különöset, de lehet hogy klasszis védő lesz.
Mondjuk Bremer is kicsit lutri, de olyan szinten kiemelkedett az egész Serie A-ból, hogy nem tudom elhinni, ne válna be máshol.
Szerintem lenne pár játékosunk, aki bevonható lenne a Monaconál.
Nyilván Arthurtól akarunk szabadulni. De pl. Kean és Pellegrini érdekelheti őket.

NagyonJuve 2022.06.18. 20:16:43

@venember83: egy olasz interista munkatársam mondta. Ő nagyon követi az eseményeket. Szezon közben fogadtunk is vele hogy dybala nem megy az interbe ő azt mondta dehogy nem. Nyerni látszik

Hudakdomi 2022.06.18. 21:02:06

Amúgy romerot nem kellett volna elpasszolni és most de ligt mellé lenne egy védő, aki ráadásul jó is, de ki tudja de ligt lehet hogy megy és az árából 2 védőt is lehetne ide hozni. Pl:badiashile, Bremer bár mondjuk szerintem Bremer túl sokba kerülne. Badiashile jó lenne. Gabriellel mi a helyzet? Már nem hozzák hírbe a juveval? Ő is jó lehetne.

venember83 2022.06.19. 05:46:48

@Hudakdomi: remélhetőleg tanult az aktuális vezetőség a múlt hibáiból, és most Gattit jobban megbecsülik. De Ligt szerződéshosszabbítási mizériája komolyan belengeti a távozás valószínűségét, Bonu öreg és sérülékeny, Chiello visszavonult (csak haknizik még egy kicsit). Szóval komoly kérdőjelek vannak a védősor tekintetében, nagyon figyelni kellene erre a csapatrészre. Más kérdés, hogy a védekezést Maxi valószínűleg egész jól meg tudja oldani akár középszerű játékosokkal is, szóval ez pozitívum. A középpálya és a támadó szekció tekintetében azonban már nem vagyok ilyen optimista, oda kellenek a mester alá a minőségi játékosok, mert sajnos a mester nem a precízen kidolgozott és begyakorolt támadási sablonok híve.

venember83 2022.06.19. 06:07:30

@Rikoo: Badiashile nem bizonyított még, ahogy írod, de pl. Tchou sem, mégis százmillióért viszi a Madrid. A Juve meg (pl. vékony pénztárca miatt) látszólag nemigen szállhat versenybe ezekért a fiatalokért.

JeetTrader 2022.06.19. 08:03:31

@venember83: ha jól rémlik anno sem Gabriel Jesus sem pedig Vinicius J. nem bizonyított de a City és a Reál mégis komoly pénzt fizetett értük.
Az a baj h az igazán tehetséges fiatalok már most 40-50 millaert mennek. Nem elég h sokba kerülnek de még lutri is. Nem csoda h inkább a régi ingyen sztárokat preferáljuk.

Ugyanakkor egy-egy fiatalt belehetne vállalni. Badilashile sztem jöhetne. Meglátjuk milyen pörgés lesz július 1 után.

MDaniel98 2022.06.19. 10:39:17

Amúgy egészen elképesztő, hogy semmit sem sikerült nyernünk az üzleten.

Thuglife! 2022.06.19. 10:58:15

@venember83: miért emlegetik ennyire Badiashilet?
Mintha nem ismerék Allegri filozófiáját.
Fiatal olaszul nem tudó,védekezést csapatszinten nem,inkább egyéni kvalitásokkal megoldó máshol nem bizonyított játékost akarna beépíteni rekordidő alatt az "utolsó éves" Maestro?
Már lenyilatkozta hogy bajnokokat kér(akik maguktól is hozzák a meccseket).

Wizzurah 2022.06.19. 11:04:33

@NagyonJuve: 60-ért Bastoni (szerintem többet ér), aki amúgy full interes és cserébe megvenni 40 ha nem többért Bremert, tehát fognak rajta jó esetben 20 milliót szerintem nekik több, mint szar üzlet, persze nekünk annál jobb, ha gyengül a konkurencia.
Én nem örülök, hogy végül megvették Demiralt, ha 28 lesz végül, az talán... talán... de még úgysem örülök, szerintem még egy tranzakció, amiből sokkal többet ki lehetett volna hozni, de ha végül bukta lesz, nem lett volna annyival nagyobb bukta.
Egyszerűen annyi helyre kéne játékos, hogy akkor 20-28 millióból hozzatok nekem egy olyan belső védőt, aki megüti a szintet.... azt is nézzük, hogy milyen nemzetiségű, mert EU-n kívüli játékos eddig a kiszemeltek 90%-a, de annyian nem játszhatnak. Szóval lehetőleg EU-s állampolgársággal rendelkezzen...
Mert akkor jelenleg van egy Bonuccink meg egy Gattink akiktől várjuk a megoldást. Még a végén tényleg Acerbi lesz... nem jó kilátások, remélem kitalálnak valamit. Kell egy újabb tőke emelés :)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása