Demiral: „Az Atalanta kiváló választás a fiatalok számára”

demiral_merih_atalanta_mezben_uvolt.JPGMerih Demiral az elmúlt szezont kölcsönben az Atalanta együttesénél töltötte, s a török futballista hazája lapjának nyilatkozott a bergamói évről.

„Az Atalanta nagyon híres akadémiával rendelkezik, bármikor érdemes figyelemmel követni a Primavera meccseit. Olyan fiatal játékosok cseperedtek a Zingonia akadémián, mint Alessandro Bastoni, Musa Barrow, Franck Kessié és Dejan Kuluševski.” - olvasható a Fanatik hasábjain.

„Az Atalantánál az edzések nagyon kemények és nagyon gyorsak. Kijelenthetem, hogy nehezebbek, mint a Juventus edzései. Egyes edzéseken a futómennyiség meghaladja a 8-10 kilométert. A klub megfelelő választás azoknak a fiataloknak, akiknek a fejlődés és az előrelépés a céljuk. Ez a rendszer, amelyet az elmúlt években alkalmaztak itt, nagy mértékben hozzájárult a fejlődésünkhöz.

Ebben a szezonban játszottam a legtöbbet karrierem során. 50-nél is több meccsen léptem pályára, beleértve a válogatott mérkőzéseit is. Túl sok meccsen szerepeltem. Ugyanakkor megvolt a lehetőségem a fejlődésre is. Próbáltam pótolni a hiányosságaimat úgy meccseken, mint edzéseken. Ebben az évben játszottunk úgy a Bajnokok Ligájában, mint az Európa Liga negyeddöntőjében. Nagyon pozitív tapasztalatként éltem meg ezt az évet, s bár nem sikerült ez a szezon a legjobban, úgy gondolom, hogy ez a klub nagyon sikeres lehet a következő években.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7217844493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilio79 2022.05.31. 05:38:04

Azért kicsit röhögnék, ha ezt a nyilatkozatot követően nem érvényesítené a vásárlási opciót vele kapcsolatban az Atalanta. ;)

venember83 2022.05.31. 07:24:25

@Attilio79: a milánói Gazzetta szerint komolyan felmerült a lehetőség az Atalantánál.

Attilio79 2022.05.31. 08:32:35

@venember83: Ezek szerint, újabb domino pottyanhat rossz helyre. Ha Demiral visszajön, nincs bevétel, ő marad, mert nem kell egyelőre senkinek. Arthur bevonása egyéb védő tekintetében okafogyottá vállik és ki tudja, hogy még mit boríthat a dolog.
Demiral talán azért jobb megoldás, mint Rugani viszont kérdéses lesz a kedve és a hozzáállása....

Pogboom 2022.05.31. 08:38:38

@Attilio79: Láttad őt játszani? Hogy emlékszel, szokott kedve lenni focázgatni? :)

MDaniel98 2022.05.31. 08:59:25

Tőlem visszajöhetne legalább nem kellene védők után keresgélni.

Kives 2022.05.31. 09:36:35

Azért beszédes, hogy az ide-oda "lepasszolt" fiataljaink általában odaszúrnak a Juvénak. Nem feltétlenül jogos, de azért így sokadszorra ... kicsit kínos, és egyáltalán nem lesz vonzóbb a Juve a fiataloknak.
Demiral, Cancelo, Kulu ... csak most akik hirtelen eszembe jutottak.

Lanzafame 2022.05.31. 12:41:39

Jó lenne valahogy őt meggyőzni és megtartani. Allegrivel még úgysem ismerik egymást.

Juvino 2022.05.31. 16:07:47

Csak vegyek meg! Nem valt be, es bar Bergamoban kicsit jobb teljesitmenyt nyujtott, mint nalunk-koszonhetoen a megfelelo meccsszamnak-megis hezitalnak a 20millan. Pedig ennyiert jo korban levo tehetseges kozephatvedet nem kapni. Inkabb 100x Koulibaly, pedig a fiatalitas mellett vagyok.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása