Dušan Vlahović a minap a Torinói Nemzetközi Könyvkiállítás sztárvendégeként jelent meg, ahol a TuttoJuve beszámolója szerint az újságíróknak számos témában nyilatkozott, például az olasz futballban számára meghatározó egyéniségekről, a Juventus szellemiségéről, valamint kapcsolatáról Federico Chiesával.

„Először is szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki eljött ma.

Azt hiszem, hogy Szerbiában már nagyon kicsi korunkban azonnal labdát adtak a kezünkbe. Kisgyerekként már megvolt bennem a vágy, hogy mindig mozgásban legyek, először kosárlabdáztam, ezt mindig is szenvedélyként éltem meg, különösen mivel elemiben volt kosárlabda csapatunk is. 2-3 évig kosárlabdáztam, aztán mivel a barátaimmal futballoztam, úgy döntöttem, hogy belevágok a futballba. Aztán az édesanyám úgy döntött, hogy elvisz az első edzésemre.”

S mi volt a célod, mennyire érdekelt a fejlődés?

„Ahogy mondtam a bemutatóban, tetszenek a Juventus jellemzői, ez a harci vágy, soha fel nem adni, meghaladni a saját korlátokat, illetve a végsőkig küzdeni. Kicsit én is ilyen vagyok. Szeretek dolgozni és tenni a sikerért, mert amikor majd befejezem a karrierem, még ha ez idejekorán is lesz, nem szeretném azt érezni, hogy megbántam egyes dolgokat. Mindent bele akarok adni, nem akarok megbánást érezni. Ez a munkám, kiváltságos helyzetben érzem magam emiatt, és nem látok okot arra, miért lenne ez másképp. Amint utaltál rá, mindig lehet fejlődni, még ha az ember valami kiválót is vitt véghez, tisztában kell lenni ezzel, értékelni kell, de nem szabad túlzásba esni.”

Milyen kapcsolatban vagy Cesare Prandellivel?

„Szeretném először is kijelenteni, hogy nem kívánok magamról bajnokként beszélni, hosszú az út még addig, még sok munka vár rám. Mindent bele fogok adni, és remélem, hogy egyszer bajnok lesz belőlem.

Cesare Prandelli mindig érdekes meglátásokkal szolgál, ha nem lett volna ő, édesapám más utat választott volna nekem. Ő azt mondta édesapámnak, hogy az én szempontomból értékelje az eseményeket, s hogy ő másképp döntene. Nagy hálával tartozok neki, és gyakran beszélünk. Ő jelentette azt a mestert, akire szükségem volt, motivált és egyben támogatott is engem. Örökké hálás leszek neki, bármi is történjen, én rendelkezésére állok, ahogy ő is rendelkezésemre fog állni. Mindörökké hálás leszek, remélem, hogy hamarosan találkozhatunk, s beszélhetünk, mindeddig ő volt a legfontosabb sportember az életemben. Igazi sportember.

Ezen kívül szeretnék köszönetet mondani Alberto Marangonnak, a Fiorentina egykori vezetőjének. Köszönöm a szép szavakat. Nagy köszönettel tartozik neki, ahogy mondta, gyerekként érkeztem, ő látta, ahogy felnövök, és sokat segített. Nem felejtem el ezeket az embereket. Egyiküket sem, akik tettek valamit értem, nekik mindig hálás leszek.

Federico Chiesával három évet töltöttünk együtt a Fiorentinánál, és szerencsére ismét együtt lehetünk. Sajnos érkezésemkor ő megsérült, remélhetőleg minél hamarabb visszatérhet a pályára. Természetesen jól ismerem őt játékosként. Öröm volt ismét találkozni vele, remélem, hogy megtaláljuk a pályán az összhangot, ahogy Firenzében is. Alig várom, hogy együtt futballozhassunk, együtt harcolhassunk, és együtt győzhessünk.

A futball világát tekintve nem félek semmitől, mivel minden a sport része. Végső soron szórakozás az egész, nyugodtan és mosolyogva kell dolgoznunk, s végső soron minden jön majd magától.

Mindannyian emberek vagyunk, s mindannyiunknak vannak félelmeink. Én nagyon ragaszkodom a családomhoz, s vannak dolgok, amikre gondolni sem merek. Ugyanakkor vannak helyzetek, amikor a meglévő félelmeinkkel szembe kell néznünk.

Sokan mondják, hogy a játékosok álmodnak arról, hogy meccs elején felzendüljön a Bajnokok Ligájának a főcímdala... Nos, én ezt az álmot még nem tapasztaltam meg, de csak két meccsen léptem pályára, viszont a BL-meccs előtti héten edzésen mintha a levegő is más lenne. Büszkeséget éreztem, különleges dolog volt. Azt gondoltam, hogy igen, ez az! Aztán gólt szereztem, és elöntöttek az érzelmek. Szeretném ezeket újból és sokszor megtapasztalni, hosszú időn át. Reméljük, hogy mindez vár ránk, sok-sok BL-meccs. Az első BL-meccs, amit láttam, az a Milan-Liverpool döntő volt Isztambulban, az édesapám is mesélt róla. A meccsre magára nem emlékszem túl pontosan, de emlékszem édesapám történeteire.

A jövőm tekintetében azt mondhatom, hogy nem tekintek túlságosan a távolba. Megvannak a céljaim, amiket meg akarok tartani magamnak, ezek egyértelműek a fejemben. Amit elképzelek, azt előbb-utóbb majd valahol megírja a sors, de ezeket az elképzeléseket meg akarom tartani magamnak. Nem szeretek ezekről a dolgokról beszélni, sem a családommal, sem másokkal. Inkább csak dolgozok értük.

A Juventus céljai? Ehhez nem lehet sokat hozzáfűzni, a Juventusnál a folyamatos győzelem a cél, mindörökké, csak ez számít, és vissza kell térnünk erre az útra. Nincs mit mondani, nyerni kell. Komoly nyomás? Véleményem szerint másokon van nyomás, ahogy egy mester mondta. A nyomás az egyéb területeken tapasztalható. Például egy családnál, amelyik egész hónapban dolgozik, de nem tudja, hogy mi lesz hónap végén, ez az igazi nyomás! Mi futballisták vagyunk, szórakozunk, próbálunk minél több embert a lehető legboldogabbá tenni. Szenvedélyből kezdtem el futballozni, hogy büszkék legyenek a rám tekintő személyek. Az életem jól halad, a szüleim és én jól vagyunk, és ez a legfontosabb. A közönség érzelmei sarkallnak extra teljesítményre, amikor olykor fáradtságot érzünk, olyasmik megvalósítására sarkallnak, amiket el sem tudunk képzelni. Boldog vagyok, hogy a Juventusnál lehetek, nagyon vágytam erre. Remélem, hogy sok győzelmet aratunk együtt.”

Nagyon jól beszélsz olaszul…

„Én elég társasági ember vagyok, szeretek beszélni. A jellememnek köszönhetően sok embert megismertem már Firenzében is. Ezen kívül pedig kíváncsi természet vagyok, és amikor nem értek egy szót, akkor mindig rákérdezek. Remélem, hogy egy nap tökéletesen fogom beszélni az olaszt.”