Pletykák hétfő reggelre

badiashile_benoit_tapsol_monaco_mezben.jpgA Juventus a tétmeccseket nagyjából befejezte idén, így a szurkolókat és az újságírókat leginkább a hamarosan kezdődő mercato várható eseményei kötik le, főleg mivel a Juventusnál komoly mozgolódásra lehet számítani, hiszen több játékos is elhagyja a keretet.

Nicola Balice értesülései szerint a középpályára az első számú opciót Paul Pogba jelenti, őt pedig Sergej Milinković-Savić követi. A védősor tekintetében is adott a rangsor, s itt is első egy francia játékos, a 21 éves Benoît Badiashile,  a B opciót pedig a megközelítőleg 15 millió euróért megszerezhető Nikola Milenković jelenti.

Romeo Agresti értesülései szerint kilenc napon belül döntés várható a Juventus egyik legfőbb kiszemeltje, a PSG-t várhatóan elhagyó Ángel Di María kapcsán, a játékosan hamarosan dönteni fog jövőjéről. Egyes értesülések szerint 8-9 millió eurós bért szeretne a játékos, míg egyéb források 7 millió eurós bérről számolnak be.

Ugyancsak Romeo Agresti számolt be arról, hogy a Juventus számára valós opciót jelent Emerson Palmieri, aki az elmúlt évet az Olympique Lyonnais keretében töltötte kölcsönben, a 27 éves játékost pedig 2024 nyaráig köti szerződése a Chelsea együtteséhez.

Romeo Agresti is megerősítette, hogy a mai napon egyeztetés lesz a Juventus és Paul Pogba képviselői között. A Juventus kész megjátszani a lapjait, és mindent a játékos preferenciáira alapoz, a francia középpályás pedig a mai napon óriási lépést tehet a Juventus felé.

A TuttoJuve értesülései szerint a találkozóra ebédidőben vagy a délután korai óráiban fog sor kerülni.

Luca Momblano tudni véli, hogy a PSG jelenleg nem jöhet szóba Paul Pogbánál, ezért is nyílt meg az út a Juventus előtt a mai egyeztetésre.

A La Gazzetta dello Sport bővebben beszámolt Paul Pogba helyzetéről, s a mai első hivatalos, közvetlen egyeztetésről a Juventus vezetősége és Rafaela Pimenta között. Mino Raiola halálával Rafaela Pimenta ügyész vette át Paul Pogba képviseletét, aki fontos szereplő volt már a manchesteri visszatérés megvalósításakor is. A bianconero klub már áprilisban egyértelművé tette, hogy szívesen szerződtetné a francia játékost, és a vezetőség tájékoztatást kért az esetleges hivatalos tárgyalásokról, főleg a pénzügyi vonzatok tekintetében.

A PSG-vel ellentétben a Juventus nem tud megfelelni csillagászati bérigényeknek, s a vezetőség egyértelművé tette, hogy a Juventus aktuális, 7,5 millió eurós bérkorlátját csak bónuszok megadása révén lépheti át Paul Pogba, s csak ezen bónuszok nyomán válhat nyolc számjegyűvé a játékos bére. A mai egyeztetésen fontos lesz látni, hogy Rafaela Pimenta milyen bérköveteléseket fogalmaz meg Paul Pogba kapcsán, aki egyes interjúkban Torinóban hátrahagyott barátokról és szívről beszélt, s az utóbbi kontextus talán elősegíti a Manchester Unitednél korántsem a kívánt pályát befutó játékos megszerzését. A pletykalapok (bónuszokkal együtt) 11 millió eurós nettó bérről és legalább négyéves szerződésről írnak. A Paul Pogba és képviselői által megálmodott, a lejárt szerződés miatt valószínűleg nem elhanyagolható összegű aláírási pénzről/ügynöki sikerdíjról a lapok nem szolgálnak iránymutatással.

Nicolò Schira értesülései szerint a Juventus ajánlatának a részét képezi a 10-es mez és a kulcsszerep biztosítása a kezdőcsapatban. Ugyanezen forrás szerint Rafaela Pimenta és a Juventus vezetősége között a mai találkozó alkalmával egyeztetés lesz Matthijs de Ligt és Moise Kean ügyében is, a csatár elhagyhatja a klubot, míg a holland hátvéd 2024-ben lejáró szerződését a Juventus meghosszabbítaná. 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7717832401

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocky80 2022.05.16. 06:32:57

Érdekes pl ez is: micsoda aranylabdás temető lettünk: itt van pl Pogba: amikor itt volt, emlegették vele kapcsolatban; elment és süllyesztő.
Dybala viszont ugyanilyenként maradt nálunk és úgy távolodott a címtől egyre jobban. Akkor mi a jó megoldás?

Valószínűleg ez az egyénhez lesz köthető inkább és nem a klubhoz, úgy tűnik. Legalábbis javarészt. :-)

Rocky80 2022.05.16. 06:36:47

Bonu remélem már csak olyan tiszteletbeli csk lesz mint Chiello volt, hogy a szalag az övé, de inkább a kispadról segít a sérülései miatt. ;-)

Shyr Kahn 2022.05.16. 06:54:45

@Rocky80: Sztem az aranylabdasok sokat koszonhetnek a csapataiknak is. Ha nincs megfelelo osszhang koztuk es a csapattarsak kozott, akkor Ok is vergodnek rendszerint. Messi (amikor megrdemelte) mellett mindig ott voltak a kivalo csapattarsak es csapatosszhang (vezetoedzo). CR-nel a Realnal detto, de visszamehetunk a multba es megnezhetjuk az osszes dijjazottat. Talan Maradona logott ki a sorbol azok kozul, akik ebbe a kategoriaba tartoztak, csak az O koraban - argentinkent - O meg nem kaphatta meg a dijat.

Pogba nalunk jol tolta. Nyilvan megvolt a megfelelo osszhang Allegri, a csapat es kozotte. Remeljuk, ha Pogba erkezik, akkor ez a "lamour" ujra fellobban es ujra aranylabdaeselyeskent emlegethetjuk a franciat.
Dybala kapcsan valoszinu a serulesek es egyebek is kozbeszoltak, de O sosem volt igazi aranylabda eselyes. A Barca elleni kivalo merkozese soran sokaknal megnott az elvaras (irrealisan), de en sosem ereztem Ot aranylabda szintunek. O egy kivalo jatekos a szememben, aki sokat elert a klubunknal es generalt nemi feszkot a vezetoseggel kezenfogva a rendkivul hosszan elhuzodo szerzodeshosszabbitasaval, serulekenysegevel, illetve azokkal a jelenetekkel, amik nyilvan az utso fel eveben kisse megosztoak voltak. A Serie A MVP cime turkozte a tehetseget es a valosan elvarhato szintjenek maximumat.

JeetTrader 2022.05.16. 08:36:39

Nagyon kíváncsi vagyok hogy fog elsulni ez a mercato. Rendkívül fontos lesz. Azért Pogba, Di Mária, SMS, és/vagy kapcsolatban, Raspadori (bár róla most kevés szó esik) nem mondanám h kutyaütők. Ha a bérre rábólintanak akkor jöjjenek. SMS mondjuk előretekintőbb igazolás lenne.

Lanzafame 2022.05.16. 09:41:37

@Shyr Kahn: wow, milyen józan értékelése ez Dybalának, jó látni.

Nekem Pogba a kedvencem volt akkoriban a csapatból Pirlo mellett, de sosem éreztem esélyesnek őt sem. A tehetsége megvan hozzá, de onnan még nagyon hosszú lenne az út.

Thuglife! 2022.05.16. 09:42:21

Badiashile még csak 21 éves...
Vajon kölcsönadnánk először a Cremonesenek hogy szokja kicsit az olasz légkört?

venember83 2022.05.16. 09:43:57

A cikkbe nem írom bele, de a Corriere dello Sport szerint Agnelli Pogbát ÉS SMS-t is meg akarja szerezni. Ebben az esetben nagyon érdekelne, hogy ki távozik sok-sok pénzért.

Zamboni nem egy tészta 2022.05.16. 10:20:29

Nagyon nagyon kevés csapat engedheti meg magának a világon, hogy csapat kerete egy részét ne általa kicsiszolt/talált tehetségek adják. Ezek egy része csak abban a csapatban váltja meg a világot (a.k.a. Füle-Répássi csatársor Vác), más része valóban tehetség.

Mi pénz nélkül próbáljuk ugyanezt. Amig nem probálunk meg embereket beépíteni a hátországból, addig soha nem fogjuk tudni a flop-okat menedzselni. Azokat a flop vásárlásokat amik óhattlanul bekövetkeznek.

Type-R 2022.05.16. 11:37:53

@venember83: Arthur egy 80 milliós játékos, meg is van SMS ára :)

venember83 2022.05.16. 13:35:03

@Type-R: ez csak valami elb@szott könyvelésben lehet így, ahol még Pjanic is 60-65 millió eurós játékos volt annak idején… Amúgy az értékek nagyon nem hibásak, csak az elejéről kell levenni pár számjegyet, a sok-sok nulla az stimmel. Idén 20 bajnoki, 0 gól, 0 gólpassz, 6 BL-meccs, 0 gól, 0 gólpassz, 4 Olasz Kupa-meccs, 0 gól, 1 gólpassz. S mindezt felfoghatatlan fizetésért produkálja, kvázi eladhatatlanul.

alexGicamo 2022.05.16. 15:19:31

Ha mégis jön Pogba ( remélem, NEM ! ), akkor nehogy odaadjuk neki a 10 -es mezt ! Bocs , de nekem ez nem mindegy !

Type-R 2022.05.16. 16:04:09

@venember83: akkor az bizony egy 80 milliós gólpassz volt. :)
most nézem, hogy ez a szerencsétlen 1 gólt és egy gólpasszt ért a Juvés pályafutása alatt. szép.

Primo Dimarzio 2022.05.16. 16:13:47

@venember83: ez a fartur értékelés tetszett!:D

Egyébként ezek egész jó tervek, bár nem tudom a fiataé francia hátvédér , mennyit kérnének a hercegségben..
Pogbával nekem semmi bajom , csak ne keressen csilliárdokat , de velünk azért sose baszott ki a polip, jól játszott , rekord pénzért távozott egy top bajnokságba ide meg ingyen jönne , ez sztem korrekt.
Sms t 70 misiért nem biztos h megérné, bár seria a ban talán a legjobb kp jelenleg.a másik szerb vendégmunkás is simán jó lenne 14m ért.
Ezt a palmierit viszont nem ismerem, udoghi viszont tuti jó megoldás lehetne..

Gaben Smith 2022.05.16. 17:50:21

@JeetTrader: Ne feledkezzünk el a tavaly őszi tőkeemelésről valamint a szezon végén távozó Ronaldoról és amiatt a felszabadult bér keretről (31 M). Dybala,Ramsey,Chiello,Arthur?! Ez a négyes várhatóan távozik King Kong kivételével másik három kb. 7 milliót keres fejenként ami már 21 millió, ha van Isten Alex Sandro is távozik neki van 6 millió / év szóval ez így legalabb 60 millió nettó bérkeret azt hiszem hogy a nyáron ezek tükrében akár jöhet Pogba és SMS is.Egy biztos jelentős erősítések várhatóak és a keret további tisztogatás előtt àll.Egyébként Artúr ugynoke azt nyilatkozta ez így senkinek nem jó se a Juvenak se nekik szóval van esély rá hogy el tudjuk adni pénzért is akár.

Rikoo 2022.05.16. 18:34:24

@Gaben Smith: Arthurtól nagyon nem lesz egyszerű megszabadulni. 72 millióért érkezett, szóval minimum 40 milliót kell fizessenek érte és ugye a fizetése is magas.
Az ő esetében egy kölcsön + vásárlási kötelezettség lehetséges csak.

venember83 2022.05.16. 20:20:26

@Rikoo: "szóval minimum 40 milliót kell fizessenek érte és ugye a fizetése is magas"

Senki nem fog ennyit fizetni egy sérülékeny, kapu elé sem kerülő, csak oldal- és hátrapasszokat nyomó brazilért. Jelenleg 20 milliót ér a transfermarkt durva becslése szerint. Kétéves kölcsön, bérének egy részét állja a Juve, aztán minimál összegért távozik, vagy kiüli a szerződését. 2025-ig érvényes a kontraktusa, csak reménykedni lehet, hogy Pastorello megoldja valahogy az elpasszolását.

MDaniel98 2022.05.20. 08:49:48

Badashile nagyon jó lenne, de félek, hogy inkább az olcsóbb megoldás felé fogunk elkanyarodni.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása