A Juventus a Sassuolo otthonából három ponttal térhet haza a hétfői 1-2-es győzelmet követően, amelyet Paulo Dybala és Moise Kean góljaival szerzett meg az Öreg Hölgy.
„Fontos győzelem volt ez a tabella tekintetében. A Sassuolo nagyon jól játszott, mi kitartottunk, bár olykor túlságosan lomhák voltunk az első félidőben, s könnyedén áthatoltak a sorainkon.” - értékelt Massimiliano Allegri a Sky Sport Italia mikrofonja előtt.
„A szünet után jobban teljesítettünk, s hiányzott pár játékos, plusz az Olasz Kupa-elődöntő miatt némi fáradtság is észlelhető volt, szóval csak köszönettel tartozunk a srácoknak.
Jó előnyünk van az ötödik helyezettel szemben, egy pont választ el a Napolitól, szóval dolgoznunk kell tovább a célkitűzés megvalósításáért, ami a negyedik hely elérése.”
A Sassuolo 64%-ban birtokolta a labdát, a hazai csapat 22 lövéssel próbálkozott, míg a Juventus 10 lövéssel, és Massimiliano Allegri nem tagadta, hogy nem kívánt sok kockázatot vállalni a Mapei Stadium gyepén.
„Mivel négy forduló van hátra a szezonból, meccseket kell nyerni. Minden egyéb nem számít. Mindenekelőtt az embereknek meg kell érteniük a pillanatot, amin keresztülmegy a csapat. Nem próbálkozhatunk olyasmi végrehajtásával, ami most nem lehetséges, arra kell koncentrálnunk, amire képesek vagyunk.
A csapat olyan meccset játszott, amilyen kellett, figyelembe véve, hogy a Sassuolo csapata friss volt, és jó technika jellemzi őket. A csapatból kiesett Matthijs de Ligt és Juan Cuadrado, az utolsó csere pedig Fabio Miretti volt, szóval az egyetlen célunk a pontok megszerzése volt.”
A mestertől megkérdezték, hogy mi is az, amire a Juventus nem képes jelenleg?
„Két kreatív középpályásunk, Arthur Melo és Manuel Locatelli sérült. Három hónapja hiányzik Weston McKennie, Federico Chiesa pedig hat hónapja. Ugyanazok a játékosok vannak a pályán folyamatosan, megpróbáltam kicsit felpezsdíteni a csapatot azzal, hogy Danilo játsszon a középpályán.
Megpróbáltam bebiztosítani egy döntetlent, mert egy döntetlen fontos eredmény lett volna itt. Vannak pillanatok, amikor a csapat jó formában van, máskor pedig nincs jó formában. Nem tetszik az ötlet, hogy egy futballcsapat öngyilkosságot hajtson végre a pályán. Fáradtak vagyunk, nem egyszerű itt jó eredményt elérni.”
Hogyan fejlődött a csapat a szezon eleje óta, amikor rendkívül negatívan érintette az együttest Cristiano Ronaldo késői és hirtelen távozása?
„A csapat rengeteget fejlődött a szezon során. Ma este nagyon dühös voltam, mert az utolsó percekben jobban kontroll alatt kellett volna tartsuk a labdát, és be kellett volna biztosítanunk az eredményt, de fiatal srácok voltak a pályán, akik nem rendelkeznek kellő tapasztalattal, és még nem értik a futballt. Gyorsan meg kell tanulniuk ezeket a dolgokat.
Sok hónapot játszottunk olyan játékosok nélkül, akik sokat futnak, ilyen Federico Chiesa, Weston McKennie, Arthur Melo, míg Danilo is kiesett három hónapra. Folytatnunk kell a munkát, még két vagy három játékost igazolnunk kell, de nem kell mindent sutba dobni, s elölről kezdeni az építkezést.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Rocky80 2022.04.26. 00:07:37
Egy pár jó igazolás a nyáron és ismét bajnokok leszünk és tényezők Európában is. Biztos vagyok benne!
JuveMI 2022.04.26. 00:13:52
Bazd szájba Maximilian! Nagyon jó 'mérnök' vagy, meg ilyesmi... de én inkább focit néznék a JUVENTUS-tól!
Válasz: "Jó előnyünk van az ötödik helyezettel szemben, egy pont választ el a Napolitól, szóval dolgoznunk kell tovább a célkitűzés megvalósításáért, ami a negyedik hely elérése.”
.... (bocs mester) az apád fa..át!
babo0410 2022.04.26. 00:16:36
west30 2022.04.26. 01:21:55
Matteo89 2022.04.26. 05:46:33
venember83 2022.04.26. 07:11:46
Azonban ettől még természetesen nehezen elfogadható a pályán mutatott teljesítmény a Juventus mezét viselő játékosoktól és ez az "idegenben jó a döntetlen XY ellen" mentalitás a mestertől. Boniperti mottójából kb. ennyi maradt sok év után: "Vincere non è importante."
xXPeiperXx 2022.04.26. 07:17:05
Foghíjas csapat?! Ne haragudj de amikor egy Vlahovic a padon kezd ezt nehezen tudom elfogadni, valamint nem csak ez az őskövület 4-4-2 hadrend létezik a világon, igaz ennek a felfogàsàhoz edzőre lenne szükség... Kezdem àtèrezni, hogy mit èreztek a Milanosok Allegri utolsó hónapjaiban...
venember83 2022.04.26. 07:26:26
xXPeiperXx 2022.04.26. 07:32:58
Bevallom én is úgy vagyok mint pár blogtàrsunk, tudom hogy mikor játszik a csapat, de nem èrdekel... Úgyis tudom mi fog következni, a tegnapi is felért egy kínzàssal. Pedig èn anno mèg Zaccherini ès Del Neri alatt is megnéztem minden meccset, de ennyire rossz meg azok se voltak
JeetTrader 2022.04.26. 07:44:34
Bemondta a mester h ez a csapat ennyi hianyzoval ennyit tud. Ezzel kb egyet is tudok érteni...de azzal nem nagyon h döntetlenre menjünk. Értem h Vlahovicnak is pihennie kell valamikor meg alig van bevethető játékos csak nehéz elfogadni. Ezúttal bejött és zsebben a 3 pont egy olyan meccsen ami tök egyértelműen az ellenfélnek állt.
Alig várom a 2-3 új igazolást és a sérültek visszatérését. Nagyon remélem h Chiesa ott fogja tudni folytatni ahol abbahagyta.
venember83 2022.04.26. 08:00:05
ZED! 2022.04.26. 08:04:28
Most nálunk volt és már is ilyen nyilatkozat jön?
Nála nincs rendbe valami fejben, ez már biztos!
majerjohny 2022.04.26. 08:07:40
Felháborító!
Bruce57 2022.04.26. 08:42:50
Most arra az 1 szem Mirettire gondol aki fent volt 2 percig? Vagy Vlahovićra mert ebben a fos rendszerben egy nagy nulla, kár volt megvenni, nem lőtt több gólt mint Morata ugyanott. De már biztos ő is megbánta hogy idejött.
Dzsákkeríni 2022.04.26. 09:01:21
steven.h 2022.04.26. 09:11:47
A jelenlegi Juventust tökéletesen leírja, hogy egy olyan játékos a csapatkapitánya, aki jövőre itt sem lesz és itt nem Chiellinire gondolok...Előbb raknám Danilo karjára a szalagot jelenleg bárkinél, Chiellinit leszámítva, mert ő legalább küzd és van benne spirito.
Továbbra sem értem, hogy miért kell játékosokat ennyire poszton kívül játszatni és itt nem csak Danilora meg Rabiot-ra gondolok elsősorban, hanem Zakariara is. Tökéletesen látszott az inter elleni meccsen hogy ők ketten meg még pluszba Locatelli is, igazán a 2 fős középpályán működött jól, erre azt azonnal kukáztuk. Ma is fel lehetett volna küldeni 2 fős középpályát anélkül hogy stabilitást vesztünk - mondjuk egy 3-4-1-2-ben és akkor Danilo sem poszton kívül rohangál registába, ami agyrém komolyan.
Mindenesetre a tegnapi meccs nekem nagyon sok dolgot megvilágított:
- de Ligtet nem szabad eladni, és mellé kell még egy stabil belső védő, mert Bonuccival felesleges számolni, főleg 4 védős rendszerben, Gattit nem ismerem.
- középpályát mindenki tudja milyen, de oda is okosan kellene igazolni, mert az látszódik, hogy Zakaria egyelőre nagyon idegen 8-as poszton, lehet tud javulni, de ő is igazán akkor volt jó mikor dupla 6-ossal játszottunk - sem Pogba, sem SMS nem ebben a felállásban erős, vagy akkor Zakarianak kell registának lennie, de ott még nem is láttuk.
- bal oldali védő is kell, mert ott is kutyául állunk, egyszerűen Alex Sandro semmi építőt nem tud már támadásban mutatni...DS sem, meg igazán Danilo se, de a jobbra még mindig ott van vészmegoldásnak Cuad...
Akkor ezen kívül meg még nem pótoltuk Dybalát, nem érkeztek támadó szélsők és ha Keant visszaküldjük akkor Vlahovicnak sincs cseréje. Én nem tudom mi lesz itt jövőre, de valahogy a legjobb Marotta éveket kellene elővenni és egybegyúrni, talán úgy ki fog nézni valahogy a csapat.
Rocky80 2022.04.26. 09:12:27
Értelmezzétek már a helyzetet!:
1. A csapat felével nem hosszabbítunk meg lefelezzük a fizetését. Olyanokkal is akik a "tízesként", meg a klub arcaként voltak eddig beállítva.
2. A klub másik fele sérült meg tapasztalatlan / ügyetlen.
3. A 4. hely már gyakorlatilag zsebben, főleg a hétvége eredményei alapján.
4. Idegenben játszunk egy olyan csapat ellen, akik - ha jó napjuk van, - bárkinek feladják a leckét. Tele fiatal titánnal, gyakorlatilag az egész csatársorukat szóba hozták már velünk, és mind ellenünk akarja megmutatni pontosan ezért.
5. Az egyetlen opciónk a középpálya felfrissítésére hetek óta, hogy előre toljuk az egyik hátvédünket.
Ti ebben a helyzetben vártok szemkápráztató játékot, motiváltságot, győzelmet meg beépített fiatalokat! Aha, értem... Képzelem mi lenne a helyzet ha esetleg kikaptunk volna... Ami simán benne volt mint láttuk.
Allegri meg próbál az itt maradókba lelket önteni hogy jövőre más lesz, fejlődtünk, nyugi, csak pár igazolás kell. Azt hiszitek ő nem látja hogy mi a helyzet? Ez a lelketlen csapat egy BL címvédő Chelseat baszott meg nemrég, meg a legfőbb bajnokaspiráns Inter ellen is győzelmet érdemeltünk pár hete. De biztos igazatok van, Allegri két év alatt elfelejtett mindent...
Juventino86 2022.04.26. 09:12:46
Rocky80 2022.04.26. 09:18:48
A taktikai dolgokhoz meg hogy ki hol játszik sajnos nem tudok hozzászólni, de az eredmény a Mestert igazolja és igazából egy X sem lett volna jelen helyzetben tragikus. Ebben igaza van Maxnak. Szerintem!
Amúgy én is ugyanazt a meccset láttam, csak más szemüvegen keresztül. Milyen érdekes!... :-)
delpi0823 2022.04.26. 09:19:03
supertrezi 2022.04.26. 09:20:19
Allegrinek abban igaza van, hogy elég stabillá váltunk, még akkor is hozzuk a pontokat általában, mikor kutyák vagyunk (tehát legtöbbször :D). Ha ősszel nem ragadunk be, nagyrészt Tek hibáinak köszönhetően, akkor ilyen tavaszi teljesítménnyel simán vezetnénk a bajnokságot.
Viszont tényleg szeretném már látni, hogy kevesebb sérültünk van, mert ez téboly. És ehhez nem ártana minőségileg jobb játéknak párosulnia, mert mikor viszonylag kevés a sérültünk, akkor is úgy focizunk, mintha a meccs előtt a nézőtérről sorsoltak volna ki 11 embert, hogy játsszon a mezünkben. Lassúság, világtalan passzok, meg nem értés.
Hiába jönnek jövőre esetleg jobb eredmények, ha a játék ugyanilyen fertelmes lesz, akkor Arrivabenéék idény végén lapátra teszik Allegrit, ebben biztos vagyok, mert nem azért igazolgatnak neki 40-milliókért középpályásokat többhónapnyi tárgyalóasztal melletti kínlódás után, meg télen nyolcvanmilliós csatártsztárt, hogy ez a sokszor minősíthetetlen teljesítmény köszönjön vissza a pályán.
Rocky80 2022.04.26. 09:21:04
Rocky80 2022.04.26. 09:26:05
@supertrezi: sok igazság, talán annyi kiegészítéssel, hogy nem az a megoldás hogy lapátra tesszük, hanem hogy hagyjuk dolgozni meg együtt kitaláljuk hogy mi a gond. Allegri még mindig az az edző aki a leginkább illik hozzánk szerintem.
xXPeiperXx 2022.04.26. 09:26:15
Nem kell fürdetni Allegrit, szerintem ha marad Pirlo, ezt meg ő is hozta volna. Iszonyatosan dühít, hogy Allegri alatt sorra mondanak csődöt a jàtèkosok, lásd Kulusevski, Chiesa se villogott úgy mint Pirlo alatt ès láss csodàt a fel Európa àltal akart Vlahovic is eltűnt alig pár meccs alatt.
Ezek sajnos nem véletlenek. Szerettem Allegrit az első időszakában, de valami megtört benne ès közelében sincs régi önmagának.
Mindegy kàr ezen morfondírozni, úgyse megy sehova, mert túl jól keres ahhoz...
Wizzurah 2022.04.26. 09:28:23
Donath Mate 2022.04.26. 09:40:22
Azt látni kell, hogy akkor tudunk igazolni a nyári mercatoban, ha lesz rá pénz. Pénz pedig többek között a BL indulásból lesz, meg a bajnokságban elért helyezésből. Ez most mindent felül ír. Kell a lóvé, mert abból lesz a jövő felépítve.
Amikor megláttam a kezdő csapat összeállítását, totál frászt kaptam, mert úgy éreztem, nem a "B" csapat, hanem inkább a "C" csapat volt a pályán. Ennek megfelelően nem is lehet csodálkozni, hogy az amúgy kifejezetten gyors játékot játszó Sassuolo statisztikája sokkal jobb volt... na meg a mutatott játéka is.
De kit érdekel a statisztika! Ld. a Villareal elleni BL meccsünket: hiába voltunk jobbak a statisztikában és szép volt a játék is, ha a végén kiesel, az egész nem ér semmit. Ezt kell megérteni és elfogadni...és ennek megfelelően az eredmény akkor is a Mestert igazolta volna, ha csak döntetlen lett volna. A Sassuolo nehéz ellenfél, főleg otthon, és mindenképp kellett a pont/pontok, hogy a tabellán mögöttünk sorakozó ellenfelektől el tudjunk kicsit lépni. Ha meg a Napolit is beérjük, akkor pláne, mert pénzben nem mindegy hogy 3. vagy 4. helyen végzünk.
venember83 2022.04.26. 09:41:56
Furcsállom ezeket a lassan már közép-/kelet-európai politikai színtérre jellemző ferdítésmennyiséggel rendelkező nyilatkozatokat az amúgy rendkívül intelligens, megfontolt és diplomatikus mestertől.
steven.h 2022.04.26. 09:55:27
Szerintem egy kicsit egyébként félreértetted az én kommentem én próbáltam építő jellegű lenni, de egyre több kérdőjel van bennem látva, hogy mi is az ami a pályán és azon kívül is megvalósul.
Thuglife! 2022.04.26. 10:01:34
Igen benne van hogy ezzel a kiscsapatos hozzáállással még azokat a csapatokat is elkaphatjuk akik lefociznak minket,sőt egy BL győztest is legyőzhetünk ha egyedül a centerük 3 ziccert kihagy.de csak az ellenféltől függ nyernek e vagy sem nem tőlünk.amíg az a játékunk hogyan rontsuk el az ellenfél játékát,majd jön 3 újabb játékos akivel ugyanezt csináljuk csak precízebben addig ez nem lesz elég csak a 3-4. helyre és BL nyolcaddöntőre.ELAVULT.Utóljára ezzel az Inter nyert 2010-ben.
xXPeiperXx 2022.04.26. 10:07:55
Èn emlékszem arra az időkre amikor a Delle Alpi konkrétan majdnem üres volt a nézhetetlen játék miatt (Capello-èra). A klubnak pedig ez a legnagyobb erőssége, hogy saját stadionja van. Ugyebár már volt egy visszaesés az ultrák kitiltása miatt.
Minden vágyam, hogy egyszer eljussak egy hazai meccsünkre, de a jelenlegi Juventust lehet, hogy inkább nem akarom látni èlőben vagy nem tudom. Nagyon fáj így látni a csapatunkat. Ezt a semmirekellő játékot, mert okè játszunk rondàn, de akkor tegyük ki a lelkünket a pályára könyörgöm. Engem ez bosszant a leginkább, hogy a motiváció legkisebb csíràjàt se làtom a csapatban.
Rocky80 2022.04.26. 10:13:20
Én sem tudom megmondani hogy mi mikor volt, azt viszont hogy pontosan hogy volt azt igen. Nagyjából tudom, hogy mikor de kb ennyi.
Juvebest 2022.04.26. 10:14:51
2022.04.26. 10:15:50
"Nem próbálkozhatunk olyasmi végrehajtásával, ami most nem lehetséges, arra kell koncentrálnunk, amire képesek vagyunk."
Ne gondoljuk Allegrit olyan hülyének, hogy hosszútávon ilyen játékot szeretne játszatni. A 11 többé-kevésbé egészségesen maradt játékost ezen a meccsen nem lehetett más felfogással játszatni eredményesen. Ameddig Cuadrado és de Ligt nem sérültek meg, 4-2-3-1-et jósoltak mindenhol. Szerintem Vlahovicnál is lehetett egy kisebb sérülés/fáradtság, amiért kimaradt a kezdőből, és nem maradt más választás, mint rámenni az X-re. Pirloval vagy Sarrival ezt a meccset tuti bukjuk. A Bernardeschi, Zakaria, Rabiot, Danilo sorral nem sokra mennénk, ha el akarunk kezdeni focizni a Sassuolo ellen.
Amellett, hogy Danilonak félig sérülten kellett középpályást játszania, nézzük meg kik ültek a padon:
- Vlahovic, akit pihentetni kellett
- Kean, aki használhatatlan egész évben
- a sérült de Ligt
- a nyugdíjas Chiellini
- rajtuk kívül csak fiatalok, Pellegrini, és a kapusok
Ami Allegri hibája, az ez a rengeteg sérülés, nagyon sürgősen kéne valamit változtatni a stábján/edzéseken, mert ha ez jövőre sem javul, akkor nem sokra megyünk egy jó mercatoval sem.
Rocky80 2022.04.26. 10:16:11
Rocky80 2022.04.26. 10:19:14
Téged nem értelek félre, már ismerlek hogy milyen vagy. Értsd jól! :-)
venember83 2022.04.26. 10:20:33
Rocky80 2022.04.26. 10:35:45
Épp' eleget stresszelek egyéb dolgok miatt, legalább a kedvenc csapatom dolgain ne kelljen. ;-) Próbáld ki, tök jó! :D Miért, ez TÉNYLEG annyira fontos? Oké, szeretem őket meg minden meccset nézek de eret azért nem vágok. Nem vagyok én sebész!
Rocky80 2022.04.26. 10:41:28
Nem tudhatod, nem tudhatjuk. Ugyanúgy, ahogy a divat irányzatai is jönnek-mennek, újra felélednek és megújhodnak; ugyanígy van ez a fociban is. Allegri van akkora taktikai zseni, hogy egy jó csapattal és defenzív focival is révbe érhet és egy új megközelítésben tálalhatja a focit. Nem csak egy út vezet fel a hegyre, tudod. :-)
Primo Dimarzio 2022.04.26. 13:02:43
@xXPeiperXx: veled meg teljesen nem.Capelo éra meg üres delle alpi lol
nem számít a győzelem...
hát én tőlem aztán , lehessen vallatni a játékkal , csak nyerjünk meg minden kurva meccset.A labdarúgás azért , nem egy akkora hűdenagy látványsportág ,h arra nyálazzak milyen szimpatikus kis focit játszunk. itt van pl a sass milyen tiptop kis csapat szimpatikus focit játszanak , de életükben nem álmodtak még a 4. helyről , mi meg egy katasztrófális szezonban azon kesergünk , h ott tanyázunk (teljes joggal) de azért látni kell az összképet.kurvara nincs mákunk semmi már v két éve.a jogabonitot meg sosem torinoban kellett keresni szóval vicc akik "szép focit" akarnak látni.
a capellos téma meg azért óriási hülyeség , mert anno a delle alpit ezerévente töltötték meg és valljuk be őszintén én nagyon csíptem ikonikus helyszín , de egy lepukkant koszfészek volt.
és capello 2x bajnok lett azért a nagy szarával , egy jóval erősebb seria a ban
Primo Dimarzio 2022.04.26. 13:11:47
vérprofi :DDD
Rocky80 2022.04.26. 13:34:19
Most meg 8 pont az előny és lassan a 3. helyről beszélünk. Úgy, hogy a fél csapat sérült meg ki van rúgva.
Rocky80 2022.04.26. 13:36:09
triplat 2022.04.26. 14:37:07
Mégpedig hogy nem képesek szerintem megtanulni vagy kivitelezni a taktikai utasításokat.
Nem elég képzettek, vagy nem elég okosak.
Allegir úgy működtette a bajnok csapatokat, mint egy precíziós gépezetet.
Kb. minden eshetőségre volt egy taktikai variációra és sokkal könnyebben variálta át a csapatot a mérkőzések alatt. Akkor sem volt szép foci de nyertünk. Most vagy a játékosok nem képesek arra
xXPeiperXx 2022.04.26. 14:50:24
@Rocky80: Szerintem a tavalyi szezon sokkal kiegyensúlyozottabb volt az ellenfelek szempontjából, nem volt annyi hiba a részükről mint idén.
rockitbaby 2022.04.26. 15:37:38
JeetTrader 2022.04.26. 15:44:15
Én nem támogattam Pirlo elküldését és pláne nem Allegri visszahozását. Tény, hogy most van 8 pont előnyünk, de bizony az is tény, hogy ehhez kellett egy Vlahovic és egy Zakaria is. Nagyon nagy szenvedés volt a szezon első fele, a másodikban már legalább az eredmények kezdtek jönni. Csak remélni tudom, hogy Allegri segítségével ezúttal egy olyan csapat épül majd, amely a fenti 3 kritériumnak megfelel. Ha azokhoz társul majd a konzisztencia is, na akkor leszünk ismét bajnokok és menetelhetünk tovább a BL-ben.
Primo Dimarzio 2022.04.26. 19:49:15
egyébként Pirloval nekem csak annyi volt a bajom , amellett , hogy pocsék szezont futottunk , h ezt a rettenet 442 sokszor befigyelt nála is és nagyon mondta , h modern focit akar végül minden támadásunk annyi volt , vigyük el CR hez a játékszert ,én nála nagyobb fejetlenséget láttam mint a mostani...Tisztelem és favorizálom a misztert , de a rengeteg fejlődést még én sem látom jelenleg, de ez a meccs rendben volt sztem.
Shaky79 2022.04.26. 21:28:38
Shaky79 2022.04.27. 06:02:31
venember83 2022.04.27. 06:59:08
Bruce57 2022.04.27. 09:23:43
2022.04.27. 10:08:49
Egyébként sziasztok! Laca vagyok már elég régóta olvasom a blogot, régi Juventus szurkoló vagyok. Gratula az oldalhoz!
venember83 2022.04.27. 10:19:16
Üdvözlünk, köszönjük a gratulációt, és jó szórakozást kívánunk! A jövőben is megpróbálunk minél megfelelőbb tartalommal szolgálni.