Allegri: "Még nem biztosítottuk be a negyedik helyet"

allegri_massimiliano_sajto_11.jpgA Juventus a Sassuolo otthonába látogatva folytatja küzdelmét a Bajnokok Ligája-indulást biztosító helyekért az olasz bajnokságban, s a forduló eddig kedvező eredményekkel szolgált, mert az üldöző AS Roma és a Fiorentina is pontokat hullajtott.

"A holnapi mérkőzés nehéz lesz, mert a Sassuolo egy jó, technikás csapat, szilárd pozícióban a táblázaton, azonban egy vereség után vannak. Alessio Dionis nagyszerű munkát végez náluk. Intelligensen vette át Roberto De Zerbi munkáját, a csapata pedig egyszerű, hatékony futballt játszik, ami minőséggel párosul. Vincenzo Italiano és Thiago Motta mellett ő egyike a fiatal, haladó, fiatal edzők generációjának Olaszországban, akik a jövőben átveszik majd a nagy csapatok irányítását. A Juventus legyőzése presztízs eredmény volna számukra, ezért technikailag jónak kell lennünk, máskülönben azt kockáztatjuk, hogy pontokat veszítünk." - készült a Sassuolo elleni bajnoki mérkőzésre Massimiliano Allegri a vasárnapi sajtótájékoztató alkalmával.

"Arthur nem lesz ott a Sassuolo ellen, talán már készen áll majd a Venezia elleni mérkőzésre. Danilo, Denis Zakaria és Adrien Rabiot esetében a mai edzésen fel kell mérnem az erőnlétüket, s így kell tennem azok esetében is, akik a támadósorban játszanak. Rabiot jól fejlődik, minden egyes mérkőzéssel közelebb kerül a gólszerzéshez. Talán holnap jön el az ő pillanata. Még mindig csak 26 éves, van ideje arra, hogy még tovább fejlődjön.

22 évesen Matthijs de Ligt számára nem okoz problémát, hogy továbbra is mérkőzésről mérkőzésre játsszon. Döntenem kell, hogy Giorgio Chiellini és Leonardo Bonucci közül ki legyen a partnere. Weston McKennie elkezdett futni egy kicsit, de még nagyon messze van attól, hogy egészséges legyen egy mérkőzésre. Ugyanez igaz Manuel Locatellire is, aki nem hiszem, hogy vissza tudna térni a szezon vége előtt.

Elismerésem az U19-es csapatnak mindazért amit tettek azzal, hogy bejutottak az Ifjúsági Liga legjobb négy csapata közé. Nagyszerű teljesítményt nyújtottak, hogy kétgólos hátrányból fel tudtak állni. Kár, hogy a záró büntetőpárbajban alulmaradtak. Az akadémia az ide tartozás érzését biztosítja, ami fontos. Kiváló munkát végzünk a fiatal játékosokkal, az U23-as csapatnál is, amely a harmadosztályban szerepel.

Azzal, hogy bejutottunk az Olasz Kupa döntőjébe, megvan a lehetőségünk, hogy egy trófeáért játsszunk Olaszország jelenlegi legerősebb csapata ellen. Ami a bajnokságot illeti, lépésről lépésre kell haladnunk. Még nem biztosítottuk be a negyedik helyet, ezért ébernek kell maradnunk, mert még lesznek egymás elleni mérkőzések. 

A Fiorentina elleni mérkőzés egyik fontos tanulsága volt, hogy a csereként beálló játékosok jó teljesítményt nyújtottak. Hozzájárultak a csapat munkájához, nem csökkentették a színvonalat. Az a célunk, hogy jól zárjuk a szezont, ami azt jelenti, hogy a legjobb négy között végzünk és megnyerjük a kupát."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9117815367

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2022.04.24. 18:10:26

A harmadosztályú szereplés és a felnőtt csapatban játékperceket halmozó rengeteg 20-22 éves valóban fiatal tehetség jól mutatja, milyen kiváló munka zajlik a Juve U23-as csapatánál.

west30 2022.04.24. 18:29:43

@venember83: Szerintem azert az sem mindegy hogy mik voltak az elvarasok az u23 kapcsan.Nem gondolnam,hogy ugy szamoltak 2 szezon utan elsokeretes jatekosokat fognak a csapatnak kitermelni onnan.

venember83 2022.04.24. 18:45:12

@west30: ha a mindössze 26 éves Rabiot kapcsán azt mondja a mester, hogy van bőven ideje fejlődni, igazán korai lenne ítéletet mondani 20-22-23 évesekről, szóval inkább visszavonok mindent, kár bármilyen kritikát megfogalmazni.

steven.h 2022.04.24. 19:56:34

@venember83: Szerintem az U23-nál felesleges munkáról beszélni...már párszor leírtam, de szerintem az nagyobb őskáosz mint ami az elmúlt 3 évben az első csapatnál ment. Minden évben új edző, 30+-os igazolások oda és még így se tudtak semmit felmutatni. Teljes pénzkidobás, így nincs értelme. Talán idén indult el ott is valami, de felesleges szerintem onnan bármit is várni és ez nagyon szomorú

tjunior 2022.04.24. 21:40:25

@steven.h: Csak a tények kedvéért az u23as csapatban összesen 3 túlkoros van, de 21 év felett is csak 5. Kölykök játszanak felnőtekkel és ez ebben a korban bizony számít.

Juvebest 2022.04.24. 22:02:09

@tjunior: Én nem tartom hülyeségnek a máspdik csapatot azt már nagyobb bajnak látom hogy nagyon ritkán kerül ki innen játékos az elsö csapathoz. Oké aláírom óriási különbség van az 1. és a 3 osztály közt de gondolom ebben a csapatban sem csak botlábuak játszanak. És a cél gondolom amikor megüti a Seria b szintet akkor oda adogatják majd kölcsön a játékosokat majd ha ott is beválik jöhet a Seria A. Nagyon kevés játékos válik innen Juventus játékossá

Wizzurah 2022.04.25. 01:39:27

Rabiot meg mindig csak 26 eves van hova fejlodni. Ez az Allegri ;D Meg nala is nagyobb hulyenek tartom azt a fiatal tehetseget, aki kepes ide igazolni, amig ez itt rontja a levegot. De mar csak 3 ev es Rabiot be erik.

Juvino 2022.04.25. 03:34:00

Rabiot fiatal meg, tud fejlodni, talan mar golt is fog loni igy 26 evesen...dobbenet!

alexGicamo 2022.04.25. 03:57:06

Néha igen furcsákat tud mondani Maxi ... Erre a Rabiot -s megjegyzésre nem tudom, mit mondhatnék ? Úgy mondja, mintha egy ifiről , de legalábbis egy 22 éves játékosról beszélne ...

ZED! 2022.04.25. 08:19:23

Maxikám, a negyedik hely megtartásához bizony gólok kellenek, emlékeztetnek, hogy a széria legjobb golvagoja...szolgáljuk már ki, vagy ha beletört a bicskád, akkor semmi baj, állj fel, hagyd itt a csapatot és soha többé ne gyere vissza...

steven.h 2022.04.25. 08:53:56

@tjunior: Én itt az elmúlt évekre gondoltam ahol ilyen Alcibiadék meg nem tudom kik játszottak mint Juve B. Ezeket takarították idén ki és talán elindult valami, csak ahhoz nem ártana egy koncepció is, mert ha jól emlékszem ott is évente változott a vezetőedző kiléte is (de lehet erre rosszul emlékszem már). Az biztos, hogy az idei évben van igazán változás ebben és ahogy mondod, most valóban a fiatalok játszanak szerencsére, de ennek az elmúlt években is így kellett volna történnie és nem lenne ennyire gyászos.

2022.04.25. 09:30:26

@venember83: Aki ráadásul 27 éves. :) Remélem, hogy csak a többi csapat figyelmét szeretné felhívni Allegri, hogy mekkora potenciál van ebben a szenvtelenül fiatal francia fiúban. És már potom 15 millióért meg is szerezhető a nyáron.

MDaniel98 2022.04.25. 09:36:33

Az a baj, hogy utoljára talán Marchisio volt, aki a Juve akadémiájáról kikerülve értékelhető karriert tudott volna befutni, és már Marchisio is évek óta visszavonult...

venember83 2022.04.25. 10:43:43

@MDaniel98: majd Miretti. Csak elég türelem legyen a játékos, a klub és a szurkolók részéről.

Rocky80 2022.04.25. 11:18:03

Kicsit ráirányítja a figyelmet, lő 1-2 gólt, majd nyáron el tudjuk adni. Én innen nézem. Okos! Legyetek már pozitívak!

triplat 2022.04.25. 12:13:09

Miért mit mondott volna Rabio nyomokban futballistát is tartalmaz?

Marvin88 2022.04.25. 20:24:50

Lassan át lehetne nevezni a blogot "Allegritakarodj.blog.hu"-ra, és ha eltakarodik, akkor ha szabad, úgy a "mostismindenszarbármásazedző.blog.hu"-ra. Nyilván ékezetek nélkül, de ez szerintem elég progresszív módon variálható lenne.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása