Játékosok a Salernitana elleni győzelemről

miretti_fabio_bemutatkozas.jpgA Salernitana elleni mérkőzés utolsó pillanataiban lehetőséget kapott az U23-as csapat egyik legnagyobb ígérete, Fabio Miretti, aki így első alkalommal léphetett pályára az első csapatnál.

"Számomra, aki mindig is a Juventus játékosa voltam, a saját stadionunkban bemutatkozni a bajnokságban leírhatatlan érzelmekkel járt. Ez egy fontos hét végén történt, amely során az U19-es csapattal egy kis oldalt írtunk a klub történelmében azzal, hogy bejutottunk a Youth League elődöntőjébe. Mindig remekül érzem itt magamat, az edző és az összes csapattársam megteremti a feltételeket ahhoz, hogy a lehető legjobb módon dolgozhassak és fejezhessem ki magam. Ami a legjobban megdöbbentett ebben a csapatban, ahogyan a csapattársaim ügyelnek minden részletre, hogy mindig a legjobbjukat nyújthassák." - nyilatkozta a debütáló Miretti a mérkőzés lefújását követően.

"Az öltözőben tudtam meg, hogy behívót kaptam a válogatottba, ami nagy elégedettséget jelent. Természetesen nagyon örülök a mai győzelemnek is. Ebben a szezonban azt az edzőt találtam itt, aki mindig magabiztosságot adott. A Lyonban szerzett tapasztalatok is ott voltak a poggyászomban, ami mind játékosként, mind emberileg segítségemre volt abban, hogy nagyobb tudatosságra tegyek szert." - mondta Mattia De Sciglio, aki szép beadással szolgálta ki a második gólt fejjel megszerző Dušan Vlahovićot.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1817785372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3371) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9896) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4140) mercato (4134) nyilatkozat (7422) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása