Allegri: „A végsőkig a győzelemért küzdöttünk”

allegri_massimiliano_kabatban_tapsolva_uvolt.jpgA Juventus mestere a DAZN munkatársának értékelte a derbin látottakat.

„A pont számít, mivel ezzel sikerült folytatni az elmúlt két vagy három hónapban jegyzett pozitív eredmények sorát. Nem volt egyszerű a feladatunk, mert nem volt túl brilliáns a csapat a Torinóhoz képest, de jó meccset hoztunk.

Paradox módon a legjobb pillanatunkban kaptuk a gólt. Az első félidőben volt két vagy három helyzetünk, amelyekből gólokat szerezhettünk volna, azonban ezek a helyzetek a második félidőben már elmaradtak.

A második félidőben nem játszottunk túl tisztán, de szerintem ez természetes jelenség, mert ha a bajnokságban játszik egy csapat, különösen ha a legjobb négy közé vágyik, nem szabad eldobni egy döntetlent.

Azt mondanám, hogy a srácok jó meccset hoztak eltökéltség és intenzitás tekintetében, a végsőkig győzni próbáltak, szóval ezt a pontot elfogadjuk, s így továbbra is pozitív a menetelésünk.

A sérülések miatt nem aggódok, a  szezonban előfordulnak a sérülések, és akik jól érzik magukat, illetve a keretben vannak, azok fognak játszani kedden a Villareal ellen, majd felkészülünk az Empoli elleni meccsre.

Daniele Rugani hajlítója okozott problémát, ugyanezt jelezte Paulo Dybala is, míg Luca Pellegrini kapott egy rúgást. Megvannak a játékosaink a Villareal elleni meccsre, Danilo is visszatér a pályára Spanyolországban.

Leonardo Bonucci helyzetét majd kiértékeljük, ahogy a többiek esetében is tenni fogjuk. A szezon hosszú még, nem akarok kockázatokat vállalni, és egyes játékosokat 30 percre bevetni, hogy aztán egy hónapig megint elveszítsük őket. Paulo Dybala feltehetően semmi komoly sérülést nem szenvedett.

Technikailag tisztább futballt kell játsszanunk, mert akkor tudtuk kialakítani a veszélyes helyzeteket. A második félidőben sokkal hatékonyabbnak kellett volna lennünk az ellenfél tizenhatosában, botladoztunk a labdában, de a fontos azt, hogy eljussunk a végső gólig.

Dušan Vlahović szenvedett, mivel nagyon jó futballista, ennek ellenére sokat kell tanulnia. Ahogyan sok játékos van ebben a helyzetben. Ma este Bremerrel a hátán futott a pályán, így nem volt számára referenciapont. A szerb csatár nagyon jól teljesít, amikor közvetlen passzokat kap, de kevésbé jó, amikor van valaki a hátán.

Ne feledjük, hogy olyan csapattól érkezett, amelyik nagyon jó szezont futott, de csak heti egy meccset játszott. Hatost kapott, azt hiszem, szóval természetes, hogy van még mit fejlődnie. Viccesnek találom, hogy az érkező embereknek mindig minden meccsen azonnal játszaniuk kell. Fejlődni kell, hozzá kell szokni a csapathoz, egy nagyszerű csapatnál mindenre szükség van, ellenkező esetben nem lehet fizikailag bírni a háromnaponta következő meccseket.

A három csatárt fogták a védők, de többet kell mozogni. Sokkal több olyan helyzet kell, amilyen Adrien Rabiot gólhelyzete volt. Azt kértem Dušan Vlahovićtól, hogy Ricardo Rodríguez oldalán próbálkozzon, ezek a meccshelyzetek, amiket meg kell tanulni.

Az előző meccseken jók voltunk, ma kevésbé, mivel a játékunk technikailag nem volt letisztult, így a csapat sem nyújtott annyira kiváló teljesítményt.

Ami az első négy helyet illeti, a Lazio visszatért, és sok minden múlik azon, mire képes a Fiorentina a következő meccseken. A Roma jobban lemaradt, de van még hátra tizenkét meccs, most a Villarreal elleni mérkőzésre koncentrálunk, aztán meglátjuk, hogy mit érünk el az Empoli ellen.” 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6317641752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bruce57 2022.02.19. 08:58:18

Hát ez hülye... azonnal el kell küldeni avval együtt akinek a fejéből kipattant hogy pont őt kell visszahozni sok sok milliós fizetéssel amikor Pirlo a töredékéért jobban teljesített. Főleg ilyen ínséges időkben.

Barza 2022.02.19. 09:06:03

„A pont számít, mivel ezzel sikerült folytatni az elmúlt két vagy három hónapban jegyzett pozitív eredmények sorát."
azért ezt már nehezen tudom elfogadni, ha egy csapat a BL-be vágyik, akkor egy papíron gyengébb csapat elleni otthoni döntetlen, fos játékkal, akkor azt pozitív eredménynek állítjuk be. És számomra a mutatott játék, ami a legelkeserítőbb.

Vlahoviccsal kapcsolatban meg az nem magyarázat, hogy a nyakán lógott egy védő. Miért eddig nem? Azért az elmúlt két évben valószínűleg kivívta magának ezt a rangot. A magyarázat az ő szenvedésére szerintem az, hogy gyakorlatilag a középpályánk nem képes megtartani, járatni a labdát nyomás alatt, így nem kap értékelhető labdát.

"Paulo Dybala feltehetően semmi komoly sérülést nem szenvedett." ez most hogy értelmezzem? Remélem nem úgy ahogy gondolom, kezdek kiszeretni Dybalából :-(

alexGicamo 2022.02.19. 09:36:29

Ha Maxi elégedett a városi derbyn , hazai pályán egy döntetlennel, amikor amúgy is győzelmi kényszerben vagyunk, akkor régen rossz !
Meg nekem ne mentegesse itt a csapatot ! Ha szarok vagyunk, akkor azok vagyunk ! Inkább buzdítsa végre támadójátékra a csapatot ! Tudom, hiú remény és vagy elvárás ez tőle , hamarabb leszek multimilliomos jazzdobos ...

Tony. 2022.02.19. 09:39:28

A győzelemért küzdöttünk??? A szezon legszánalmasabb cseréivel más cél nem is lehetett, minthogy meglegyen a nyamvadt x hazai pályán. Elfogadja az x-t? Atlanta ellen mi is, nade hazai pályán Torino ellen?
Már a Dybala cserénél fenn akadtam, McKennie? Minek? Kaio, Aké, bárki?
A továbbiak...
.
Én türelmes vagyok, de ezt a betegesen gyáva hozzáállást nem bírom, amit Max képvisel. Utálom, ha egyértelmű szituációkban nem a győzelemre játszik valaki, főleg hazai pályán, főleg egy kiscsapat ellen.

venember83 2022.02.19. 09:54:33

@Barza: érzett valami kisebb izomproblémát Dybala, s inkább cserét kért, szerintem csak ennyit akar momdani Allegri. Nem komoly a sérülése.

BigChris 2022.02.19. 10:25:13

@venember83: vagy szimplán az lehetett Dybala csere mögött, hogy lehozza még mielőtt szétrúgják ezek a mészárosok...nem kéne elveszíteni őt pont egy bl meccs előtt adott esetben hónapokra. Bár elég hektikus a teljesítménye, remélem kijön belőle az a jövő héten, amiért nagy pénzt szeretne keresni.

juve28adam 2022.02.19. 10:49:58

@Tony.: +1

Amúgy Bremer most győzött meg engem teljesen, itt a helye neki, s nem az ilyen Romagnoli féle bohócokat kell igazolni, de a torinói valószínűleg a sinteréknél fog kikötni, mi meg "csodálhatjuk" majd az olaszt.

Csak Csucsu 2022.02.19. 10:51:37

Ez nem spirito ez szégyen ember. Evvel a csapattal a bajnoki címért kellene küzdened de te őrzöd a döntetleneket a mucsaröcsöge ellen is. 11 védekező középpályással kéne kiállnod ha tehetnéd nem? Akkor aztán lenne biztos védekezés

Camo76ers 2022.02.19. 10:54:33

@juve28adam: Bremer valóban nagyon jó ! Remélem a Juvéba jön . Azért az ő párosuk De Lighttel atom jó lenne . Megkockáztatom , hogy a jövő legjobb belsővédő párosa lehetnének .

Andris Farkas 2022.02.19. 10:59:24

Már nem is reménykedem, hogyha jön hozzánk egy nagy játékos, hogy végre bele jön a juventus. Csak idővel beleszürkülnek a csapatba és a tehetségüket pazarolják itt. Pl anno Bernardeschi, Rabiot, Arthur meg még locatelli is szerintem, de vannak azért jobb meccsei is, de most már Zakarian és Valhovicon is lehet látni, hogy kezdenek beleszürkülni Allegri rendszerébe.

Rikoo 2022.02.19. 11:20:58

A 3 támadó konkrétan értékelhetetlen volt, annyira szét voltak csúszva a csapatrészek. 0 támogatást kaptak.
Kevés futás, komoly technikai problémák, párharcok kerülése. Így esélytelen komolyabb célokat elérni.

Bremer ismét parádésan játszott, bár ha Kean nem ijed meg és 5 méterről fejel, ahelyett hogy elbalf@szkodja a lehetőséget, pont ő lehetett volna akin elmegy a meccsük.

venember83 2022.02.19. 11:23:16

@Rikoo: még fiatal Kean, fejlődnie s tanulnia kell. Majd legközelebb/jövőre.

DelPiero2 2022.02.19. 11:28:36

@Rikoo: Az a baj hogy Kean általában megijed a lehetőségtől, és nem mer kapura törni. Talán azért is, mert lassú.

alexGicamo 2022.02.19. 11:43:01

@Csak Csucsu: Átérzem a dühödet és osztom is !

Leram7 2022.02.19. 11:55:28

Szerintem Allegri felrakott egy jó kezdőt.

Megszereztük a vezetést, minden jól alakult.

Viszont kaptunk egy rossz gólt és a támadóink szarok voltak.

Vlahovic 1x lőtt kapura és Bremer levette a pályáról. Morata, ma a balfasz oladlát mutatta. Dybala 60 percet bírt és addig se volt valami extra.

Kean a szokásos semmi volt, úgyhogy a támadóink nem tudták megynyerni a meccset.

Allegri pedig nem meccselt jól, hazai pályán sokkal jobban kell játszani és 80. perc után lehetett érezni, hogy megpróbálunk győzni, de nem voltak igazi helyzetek.

alexGicamo 2022.02.19. 12:00:18

@Rikoo: Remekül összefoglaltad ! Egyszerűen sokkal több kell ennél , még akkor is, ha ilyen kellemetlen az ellenfél !

babo0410 2022.02.19. 12:51:07

A győzelemért küzdöttünk? Hogyan? Bekkelve? Vicc.

alexGicamo 2022.02.19. 13:16:24

@babo0410: Úgy látszik , Maxi nem ismeri a mondást : Legjobb védekezés a támadás !

Juventino86 2022.02.19. 13:35:41

Nagyon örültem Allegri visszatérésének. Reménykedtem, hogy elindulunk a fejlődés útján. Tisztelem a múltban elért eredményei miatt, de a türelem nálam elfogyott. Sajnos ő is felelős a rossz eredményekért. Érthetetlen cserék, rossz közbenyúlások meccs közben, túlzottan defenzív felfogás... A modern futball túlnőtt Allegrin sajnos. :(

steven.h 2022.02.19. 14:03:08

Én még mindig bízok abban, hogy Allegri össze tudja kapni ezt a csapatot. Szerencsénk egyébként idén sincs, főleg a sérülésekkel és itt leginkább Chiesára gondolok. Az első fél évet gyakorlatilag középcsatár nélkül hoztuk le, most pedig itt van Vlahovic akire rá kell szabni a taktikát, illetve Zakaria megfelelő pozicióját is meg kell találni. Az év eleji elhullajtott pontok nagyon hiányoznak, illetve hihetetlen bosszantóak ezek a mostani eredmények is.

Én nagyon remélem, hogy jó BL meccsekkel és egy nagy hajrával ezt lehet majd feledtetni, de most sajnos megint nem arról beszélünk, hogy összeállt a csapat. Azt viszont egyáltalán nem gondolom, hogy ezt Pirlo is tudta volna szállítani, egyrészről nem hiába nem keresi őt igazán egy komoly csapat sem és a valamire való eredményeinket akkor értük el mikor valószínűleg épp Tudorra hallgatott a Maestro... (nyilván ez csak feltételezés részemről)

Attól függetlenül, hogy azt gondolom, hogy Allegri össze tudja kapni ezt a csapatot és én örültem is a visszahozatalának érzem azt, hogy ez most már így késői volt. Amikor Sarrit idehoztuk akkor nem kellett volna elküldeni és megnézni mit alkot ha a csapat a megfelelő átalakításokon átesik. A visszahozatala inkább volt egy "bosszúból" megtett lépés Agnelli részéről Nedved és Paratici irányába, illetve ezzel akadályoztuk meg hogy az Inter padjára üljön le és mondjuk véghezvigyen olyasmit mint nálunk érkezésekor.

Az én preferáltam egyébként De Zerbi lett volna, vagy Italiano, aki a legjobb dolog ami a Fiorral történhetett Gattuso lelépésével. Fiatal edzők akik felépítettek már valami újat.

Ettől függetlenül nem küldeném el Allegrit, mert bízom benne, hogy összekapja a csapatot és megindulunk ténylegesen felfelé. Viszont ezt a sok maszlagot amit nyilatkozik jó lenne ha elfeljtené...

venember83 2022.02.19. 14:10:04

@Juventino86: ugyan, majd a BL-ben bizonyít. Ha nem idén, akkor jövőre.

xXPeiperXx 2022.02.19. 14:35:26

Bennem is ugyanaz körvonalazódik, mint itt több emberben. Allegri focija már nagyon nem elég a modern futtballban. Begyepesedett, régimódi dogmákat vall, amit egy új felfogásban gondolkozó edző röhögve felőröl.

Nem értem ezt a konok ragaszkodást a 4-3-3 felálláshoz, mikor nincs hozzá keretünk, nincs registánk hozzá. A 4-2-3-1 felállás illik ehhez a kerethez, ahol nem ütközik ki ennyire látványosan a középpályásaink hiányosságai.

Én nagyon megnéznék végre egy külföldi edzőt a padon, kifejezetten örülnék Erik ten Hagnak, de ha mindenféleképpen olasz edzőben gondolkodunk akkor De Zerbi.

Ami kifejezetten idegesít Allegriben ez a bullshit nyilatkozat áradat, álljon ki mondja el nyilvánosan, hogy elrontotta, nem jó a keret vagy valami. Meg ez, hogy minden meccs nehéz... Ne már...

Mindegy reméljük meg lesz a negyedik hely (most per pillanat én ezt kétlem), mert ha nem akkor itt nagy sírások lesznek.

Csak Csucsu 2022.02.19. 14:36:16

@venember83: még a bajnokságban is matematikailag.

Csak Csucsu 2022.02.19. 14:42:38

@xXPeiperXx: Október óta ezt mondom. Ha nincs kreatív kp akkor 4-2-3-1 s azt a maradékot lebutítani vkpra. Úgy 1-2 meccs erejéig felvállalta ..Locatelli - Bentancur kpval. Csak hát ez a Rabiot akkora isten áldotta tehetség hogy bármit csinál kihagyhatatlan. Ez a kp amit használ olyan mintha a Barcelonát 3 Busquets el akarnád középen mozgatni...egy Xavink nincsen se egy Iniesta aki összeköti a 3 támadót

Csak Csucsu 2022.02.19. 14:52:08

@alexGicamo: Köszi de csak fröcsögök itt bánatomban. Azért nem kell mindig komolyan venni. Viszont köszönöm a szimpátiát :D

Barza 2022.02.19. 15:00:33

@Rikoo: pontosan így látom én is.

alexGicamo 2022.02.19. 15:03:17

@Csak Csucsu: Ninca mit ! Tényleg bosszantó, amit látunk ! A játék, a meccs képe, Maxi nyilatkozatai ( mert szerintem azért a diplomáciának is van határa ) . Egyszerűen az idei szereplésünk nem méltó szeretett klubunkhoz ! Lehet mondani, hogy szentimentális vagyok és nem is tagadom !
Szívem szerint berontanék az öltözőbe és egyenként ráznám meg jól a fiúkat !
Most kéne ide a hegyi beszéd GIGITŐL és Evra barátunktól, hogy szedjék már össze magukat !

Dzsákkeríni 2022.02.19. 15:59:10

9 milliós udvari bolond... Kár, hogy a vezetők csak a játékosok bérét vágják meg, mert ennek a bohócnak a fizujából 2 fasza edzőnk is lehetne!

venember83 2022.02.19. 16:15:41

@Dzsákkeríni: nincs szó bérek megvágásáról. Csupán szerződéshosszabbításoknál alacsonyabb béreket ajánl a klub. De Allegrinek még bő 3 évig érvényes a szerződése, vele nincs miről tárgyalni.

Del Pybala 2022.02.19. 16:29:16

Valtani kell minel hamarabb...ez a retardalt nyomorek nem tudja mit csinal.

Dzsákkeríni 2022.02.19. 16:50:19

@venember83: Én is így értettem, csak rosszul fogalmaztam. Lenne miről tárgyalni vele is, az elküldéséről. Remélem van a szerződésében olyan kikötés, hogy ha nem éri el a BL helyek egyikét a csapat, akkor mehet Isten hírével, anyagi kárpótlás nélkül!

BigChris 2022.02.19. 16:52:42

Kérdeznék valamit! Olyan nincs, hogy az egyik középpályásunk, aki mindenáron nyerni szeretne, fogja magát megpróbálja ELŐRE megjátszani a labdát és nem oldalra meg hátra. Elegem van már a kockázatkerülő játékból! Néha fel kell egy kis kockázatot, hogy legalább sanszunk legyen gólt rúgni vagy legalább helyzetbe kerülni. A tegnapi meccsen is jellemzően az volt, ha megtámadták a labdás játékost a félpályánál, abban a pillanatban került oldalra/hátra a bogyó. Mondjuk ez a felfogás évek óta megy nálunk, csak tegnap nagyon kijött a Torino ellen. Ők bátran letamadtak minket mi meg beszarva passzoltuk hátra a lasztit. Ha 200 perc lett volna még a meccsből, akkor sem rúgtunk volna gólt.

venember83 2022.02.19. 17:59:47

@BigChris: kockázatot vállalni? Ezt hogy képzelted? Ez a Serie A és a Juve, itt azonnali eredmények kellenek, amibe nem férnek bele a kockázatvállalások. Mi más oka lehetne, hogy Allegri pl. Akét és Kaio Jorge-t is a padon hagyva inkább az idén ismét a teljes homály Keant cserélte be? Meg Dybala helyett egy kapura mostanra kb. teljesen veszélytelen középpályást? Minimális vagy inkább 0 kockázatvállalásnak hívják ezt szerintem.

Csak Csucsu 2022.02.19. 18:36:48

@venember83: Szóljunk már neki, hogy a bajnokságban igaz, hogy a legjobb védelem győz általában. A legjobb 4 be pedig az kerül be aki legtöbb pontot gyűjti. Lassan már a Verona eredményeit s nézegeti s végülis ha a fior behozza az elmaradt meccseit még ők is veszélyesek lehetnek szerintem XD
Ilyen kerettel ami legalább top2 rutin meg új igazolások ide oda vicc. Az utóbbi 3 döntetlenből ha csak egyet hozunk igazából a többinél ki is kaphattunk volna..de ha kettőt nyerünk kétszer annyit gyűjtünk micsoda matek

Gaben Smith 2022.02.19. 19:34:44

@Juventino86: sztem ezt latjak a vipben is , biztos merlegeles alatt all a munkaja, de ez a szezon vele megy le nyaron meglatjuk mit ert el es milyen szabad edzok lesznek.Viszont Ok hivtak vissza egyfajta beismeres lenne az elkuldes . Peldanak okaert nyaron Marotta kepes volt eszrevenni 1 Inzaghit mi nem. Egy dologba biztos vagyok a legmagasabb polcon nem leszunk Allegrivel O ahhoz tul beszari.

Gaben Smith 2022.02.19. 19:39:37

Amugy bassza meg Allegri…a lazio visszatert a fitorentina jo?!! Mit akar megis? Neki a dontetlen is jo pff kezdem szegyelni magam hogy ez a kiegett beszari az edzo. Bocsanat mindenkitol felhuztam magam.

Gaben Smith 2022.02.19. 19:43:00

@alexGicamo: az edzonek olyan tokosen kellene nyilatkoznia mint Arrivabenenek es akkor nem lenne baj :)

Gaben Smith 2022.02.19. 19:46:17

@BigChris: a hihetetlen az h sokszor 2 meterre nem sikerul a passz rendszeresen nem tudom ez miert van

venember83 2022.02.19. 19:47:33

@Gaben Smith: a visszahívása is beismerés volt, azzal épp az elküldésének a hibáját ismerték be. Lassan már bármit csinal az amúgy kb. teljesen átalakult vezetőség, az beismerés.

Gaben Smith 2022.02.19. 21:13:40

@venember83: parhuzamosan
kulu gol es golpassz a city ellen most tenyleg nalunk epul le mindenki?

BigChris 2022.02.19. 21:31:42

@venember83: Így van! 0 kockázatot vállal a faszi azzal, hogy a mérkőzéseken gyakorlatilag ugyanaz a kezdőcsapat játszik és ugyanaz a cserék jönnek be játszani, jellemzően 10-12 perccel a meccs vége előtt. Ami kb. semmire sem elég. Semmilyen szinten nem bízik a fiatalokban, kockázatosnak tartja azt, hogy a kupameccsen ígéretesnek tűnő, amúgy elég robbanékony Aké-t bajnoki meccsen játszassa. Mi történne, ha a kiscsóka beállna? Max. nem működik, 55 perc után lecserélheti. De legalább szokná a hangulatot a kis fekagyerek. Neeeeeeem! Ilyesmi szóba sem jöhet. Majd jön a tipikus kezdő, a megszokott cserékkel (felállástól függően Arthur, Kean, McKennie) A balfasz Kean tegnap rúgott 16-oson belül egy nagy lyukat, meg egyszer 1,5m-re pattant tőle egy hozzápasszolt labda. Ennyi volt a produktum, kapott 12 percet asszem. Ha többet kapott volna, lehet összehoz egy öngólt. Az egyetlen dolog, ami egy predatorra emlékeztet vele kapcsolatban az a haja. De ez max.
Pirlo legalább időnként mélyvízbe dobta őket.

BigChris 2022.02.19. 21:41:01

@Gaben Smith: Na mondjuk ezek labdakezelési hiányosságok abszolút nem az edző hibája szerintem. Ezeket a hiányosságokat már korosztályos csapatban meg kell tanulni. Pont. A felnőtt mezőnyben erre már nincs idő, ennek ellenére idén elképzelhetetlenül labdakezelési hiba van a játékunkban. Szégyen! Arról meg, hogy kapuval szemben rálövik a labdát és el sem találják a kaput, mert 2m-rel fölé megy a lövés.....évi 5-7M euróért mindez. Szörnyű ezt kimondani, de a magyar első osztályban játszó játékosok annyival nem rosszabbak, mint amennyivel kevesebbet keresnek.

BigChris 2022.02.19. 21:45:37

@Gaben Smith: ebből a Kulu performanceból messzemenő következtetést azért nem vonnék le. A gólja kvázi üres kapu volt, az assziszt pedig összejött. Van ilyen. Nekem ebből a két eladott játékosban (Kulu, Berna) az zavar elsősorban, hogy Conte kérte őket. Elgondolkodtat.

JuveMI 2022.02.19. 22:03:44

Nem akarok nagyon tiszteletlen lenni a rekordbajnok Misterrel!.... de ez a torinoi derby (nyilatkozattal együtt) egy kicsit Ole Gunnarosra sikeredett. Egy rekordbajnok a városi derbin nem tehet fel ilyen defenzív kontraszart a pályára. Vészt jósló hasonlatom a Villarreal elleni meccs előtt komoly aggodalomra ad okot.

Ravanelli 2022.02.19. 23:23:21

A Toro sokkal kompaktabb volt, még mi örülhetünk az iksznek. Egy csatársor nélküli, felforgatott, szedett-vedett Juvét láttam. Időpazarlás volt végignézni.

Wizzurah 2022.02.20. 00:48:50

Hu lemaradtam erről a cikkről, így csak annyit írnék róla, hogy bohóc.

Gaben Smith 2022.02.20. 08:06:22

@BigChris: Nem lattam a meccset csak , hogy gol+golpassz

MarcoT 2022.02.20. 09:21:31

Az edzőknek is van szavatossági idejük. Max felett eljárt az idö. Akárcsak Mourinho felett, aki még mindig azt hiszi magáról, hogy nemzetközi szinten top tréner. Túllepett rajtuk a sportág fejlődése. A gegenpressingen alapuló német iskola. Allegri nem tud kibújni a bőréből. Ugyanazt a defenzív stílust akarja játszani, ami évekkel korábban eredményes volt. Csakhogy azóta már nemcsak az európai mezőny, de a serie a is túllépett ezen.

Primo Dimarzio 2022.02.20. 17:15:30

Azért azt nem mondanám ,h a toro jobb volt , max az utolso 20percben , de az egyenlítésig , abszolút miénk volt a meccs.arthur akit mindig fikáztam ,meglepően elszántan és motiváltan szállt be a partiba, egyébként nehéz menteni a helyzetet , a csalódottság abszolút érthető ,DE egyetlen egy középső védővel vágtunk neki a derbynek+ a toronál csak aa Juve, napoli és az inter kapott kevesebb gólt a bajnokságban, szóval nem olyan szar csapat ez a toro azért , sztem simán vállalható az x , csak fájó.dybala és pellegrini sérülése is totál szarkor jött ,előbbi pont a gól előtt és a mister kurva szarul cserélt , de azért foza!!! A bajnokság már úgyis elment , de a top4 sztem meglesz.

Del Pybala 2022.02.20. 18:06:50

@Rupert28: miénk volt a meccs??? semmi eselyunk nem volt golt loni...vegig dominalt minket a toro... Te lattad a meccset egyaltalan?

Primo Dimarzio 2022.02.20. 18:25:18

@Del Pybala: felvételről végignéztem , az utolsó fél órát 2x ,hogy kínozzam magam, nálam nem ilyen , ha egy csapat végidominálja a márkőzést.tény ,hogy az utolsó fél óra az övék volt , azért túl se kell magasztalni őket ,szerencséjük volt, h a beadásnál cuad elkésett belül pedig sándorsándornak kellett volna tisztázni, dehát láttuk mit csinált...namindegy sok szar megmozdulása volt neki. A toronak egyébként voltak nagy helyzetei..?
+ha nem lőnek gólt, nem szívják így fel magukat ,h bitangmód hajtsanak.calcioba amúgy nem nehéz lenyelni a labdát..utolsó 7,8percben mit csinalt a toro fetrengtek meg előrerúgdosták a labdát..

Del Pybala 2022.02.20. 18:32:40

@Rupert28: Ugy jatszottunk mint egy szaros kiscsapat...

Primo Dimarzio 2022.02.20. 18:40:56

@Del Pybala: Tény, de ha ezt a meccset ,így 1-0 ra behúztuk volna az dupla:D
Gegenpressinget meg a seria a ban szerintem el lehet felejteni.Ez nem a premier leageu meg bundesliga , ezek olaszok, ilyen az olasz foci..
Milyen szar szezonunk van és így is elöl vagyunk, szerintem ez egy kisebb csoda.

steven.h 2022.02.20. 19:10:32

@Rupert28: Nem biztos hogy feltétlen el kell felejteni ugyanis a Genoa vezetőedzője a Rangnick féle iskolából jött és azt a pár meccset amit láttam, mióta ő irányítja őket az nem tűnt rossznak (nyilván a játékosállományhoz mérten) és nem is ízlett az ellenfélnek.

Azóta nem tudom, hogy tartják-e még ahhoz a játékhoz magukat, vagy voltott Blessin.

alexGicamo 2022.02.21. 03:53:19

@Gaben Smith: Na, azt nagyon tudnám értékelni !

Primo Dimarzio 2022.02.22. 17:48:56

@steven.h:
Érdekes amit mondasz, erről is nem tudtam.Majd megfigyelem őket ,most a sinter ellen.amúgy ha maxi szerződése lejár és klopp is unatkozna , engem nem zavarna , ha leülne a kispadunkra, csak messze nem realitás.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása