Zaniolo érkezhet, McKennie távozhat?

zaniolo_nicolo_raspadorival.jpgAz olasz sajtó már a nyári átigazolási időszakra hangol, s állítása szerint a Juventus legfőbb célpontja az AS Roma fiatal játékosa, Nicolò Zaniolo lesz. A Tuttosport értesülései szerint a támadó megszerzésére abban az esetben nyílik esély, ha az anyagi feltételek biztosítása érdekében a torinóiak értékesítik Weston McKennie játékjogát.

A hírforrás szerint Zaniolo nagyon hosszú ideje ott szerepel a Juventus kívánságlistáján, a klub a múltban több alkalommal is kísérletet tett a megszerzésére, s ehhez igen közel került, mikor a játékos még az Entella mezét viselte, azonban végül mégis az Inter szerződtette az olasz tehetséget.

A Tuttosport szerint két feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy Zaniolo a Juventus mezében folytathassa pályafutását. Az első, hogy a zebramezesek biztosítsák helyüket a Bajnokok Ligája következő kiírásában, a második pedig az, hogy megváljanak a jelenlegi középpálya valamelyik játékosától.

A második feltétel leginkább a több klub által is követett Weston McKennie értékesítése révén lehet teljesíthető. Az amerikai válogatott középpályás iránt a Premier League-ből mutatkozik komoly érdeklődés, de az sem elképzelhetetlen, hogy a két fiatal játékos csere révén válthat klubot a Juventius és az AS Roma között.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2217567922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Galbandi 2022.02.16. 18:36:09

Zaniolo egy nagyon tehetséges játékos, de 22 éves korára volt már két térdsérülése, ez minimum óvatosságra int. Nem vagyok egy nagy jós, tehát ebben se legyen igazam, de engem meglepne, ha ez a srác 28-30 éves korában még komoly futballista lenne, de még az is lehet, hogy most sokat mondtam.

Hudakdomi 2022.02.16. 18:37:36

Most ez nem a focival kapcsolatos de elvileg robban ki a 3.ik világháború

Hudakdomi 2022.02.16. 19:33:56

@James Zabiela: elvileg már az oroszok az ukrán határnál vannak tankokkal. Nem olvastad?

m.martin91 2022.02.16. 19:40:30

Hú de jó lenne elkerülni ezt a Zaniolós történetet. A nyári átigazolási időszakig még úgy is ötször megsérül.

Leram7 2022.02.16. 19:41:02

Zaniolo képességei alapján jó lenne, de a sérülékenysége miatt én nem igazolnám le.
Max ingyen, 2 éves szerződést kaphatna.

Értelmetlen, kockázatos.

steven.h 2022.02.16. 19:53:02

@Hudakdomi: egy Zaniolos Juventusos cikknél nem hiszem hogy ez a legjobb beszédtéma, főleg hogy erre lett kitalálva a Dühöngő, másrészről meg én úgy tudom, hogy egyelőre kivonták a csapatokat a határról.

@Leram7: Én ezt nem sérülékenységnek nevezném, mert én ebbe a kategóriába Ramsey-t vagy Wilshere-t teszem, akik a széltől is képesek voltak megsérülni és heteket kihagyni. Zanioloban az igazi kockázat a térdei, mert azok a szalagok lehetnek bármilyen jók, nem "eredetiek", így kérdés, hogy meddig bírják. 22 éves tehát a rehabilitációja sikerülhetett parádésan és egybként ebben a szezonban 28 meccset már lejátszott. Kérdés hogy hogyan terveznénk vele - csapatot köré nem lehet építeni, az szerintem egészen biztos, de megfelelő terhelés mellett sokkal hasznosabb lehet a csapatnak mint egy Rabiot, Arthur stb és valószínűleg a fizetése sem egetrengető.

Wizzurah 2022.02.16. 20:16:30

@Hudakdomi: Nem csak ott, szerinted Csercseszov mit keres a fradiban. Miranchuk meg Golovin beférne a keretbe szerintem a juvéba is. A cikkről.... Mielőtt szétcseszte volna a lábát a zerge b@szta nagyszerű római gyepen azt mondtam volna nagyon nagy, így, hogy a lábát szarrá műtötték már igencsak kockázatos, meg kérdés mennyiért. Nálam igencsak lecsökkent az értéke, mert ha megvesszük komoly pénzekért és itt is megsérül, ami nagy divat, akkor az életbe nem fogunk rajta még csak túladni sem. De az irányvonal tetszik, hogy fiatal olasz tehetségeket keresgélünk.

Hudakdomi 2022.02.16. 20:41:01

Semmi gond nem lenne ha nem lenne ilyen sérülékeny. Én szívesen látnám juve mezben focizni

Fodorszki 2022.02.16. 20:45:42

@Hudakdomi: Kárpátalján születtem, nevelkedtem, érettségiztem. Megnyugtatlak nem lesz háború. Az oroszok 130 ezer katonát vezényeltek a térségbe hadgyakorlat cimen. Az ukrán hadsereg 150-200 ezer fő. A félkatonai miliciák + 200-300 ezer. Az oroszok ha támadni akarnának tehát sokkal több katonát kellett volna oda vezényeljenek.
Továbbá, az orosz gazdaság nem olyan erős mint az orosz hadsereg. Az ukrán gazdaságnál meg még Albánia is jobban teljesit. :D Több kár okozna a megszált ukrán területek elrötyögtetése az oroszoknak mint maga az ukrán hadsereg... Arról nem beszélve, hogy minek menne bele ilyesmibe az orosz fél? Nincs Cassus Belije, plusz lassan de sokkal kevesebb erőbefektetéssel legalább olyan hatékonyan szétbomlasztják ukrajnát. Most is elég volt a saját országain belül ligisztikázni kicsit a katonáivak és az ukrán gazdaság még az elmúlt évekhez képest is brutálisat zuhant. :D Harmadik világháború meg főleg nem, az amcsik már hetekkel ez előtt bejelentették egyetlen katonát sem küldenek oda harcolni. Szóval elég legyen a rettegésből, nem lesz semmilyen háború. :)

Zaniolot én nagyon szivesen látnám. De nem az amcsiért cserébe. Ugy vagyok vele mint sokan mások. Zaniolo hatalmas tehetség de azok a térdek ki tudja mikor mennek szét...
A korábbi hirek hogy Kean-t és némi pénzt adnánk abban simán benne lennék. Már azzal jól járnánk hogy a traktorista elmegy. :D

Tony. 2022.02.16. 20:58:04

Remélem még véletlenül sem igazolják le. Neki azokkal a sérülésekkel vége van, soha nem lesz olyan jó, mint amilyen lehetett volna, valamint egy időzített bomba az egész gyerek.

Shyr Kahn 2022.02.16. 20:58:05

Bar en csipem a Zaniolo gyereket, de ahogyan leirtatok, a serulesei miatt rendkivul kozkazatos. SMS. kellene, hogy legyen az elsodleges prioritas, mert pontosan egy ilyen tipusu igazi box-to-box hianyzik nekunk a kp-rol. Ha Vlaho-ert kifizettuk ezt az eszmeletlen nagy osszeget, akkor a spanyol/szerbert is ki kellene hasonlot pengetni. Csak a kora miatt nem annyira vonzo, mint a szerb, de azert az a 27 eves kor sem annyira rossz. Eppen a legjobb korban van, abszolut nem serulekeny es eleg sokat edzodott az olasz ligaban. Kituno valasztas lenne, aki eleg sok variaciot adhatna a kp-n is, leven szinte barmely pozicioban kimagaslo teljesitmenyre kepes...

2022.02.16. 21:27:28

@Hudakdomi: És ennek mi köze a cikkhez? Meg aztán olvasgass sűrűbben híreket.

Shaky79 2022.02.16. 21:29:27

Inkább SMS jöjjön! Nagyon kellene a középpályára, illetve Pogba ha minket választ, akkor nagyon jó középpályánk lenne! Rabiot és Mckennie akkor jó pénzért mehet is! Elől megvagyunk, amit viszont nagxon erősíteni kellene az a két szélső védő poszt! Onnan elkótyavetyéltünk klasszisokat ( Cancelo, Spinazzola) Danilo öreg már, nem fogja bírni! De Sciglio jobb oldalt borzalmas gyengén játszik, bal oldalon már egy fokkal jobb, ráadásul nagxon sérülékeny! Sandro sajnos mar a múlt, szét lett hajtva és bele is szürkült az elmúlt két évben, Pellegriniben meg semmit nem látok! Szerintem ez kulcs lesz, hogyan tudunk ide igazolni! Lazzarit a laziobol illetve Kyriakopouloszt a sossuolobol el tudnám képzelni!

Juvino 2022.02.16. 21:36:29

En is regota kedvelem Zaniolot, de tenyleg kockazatos. Max ingyen, vagy esetleg cserevel, nem nagy fizuval. Tenyleg, neki meddig szol a szerzodese?

JeetTrader 2022.02.17. 13:08:34

A végét azért érdemes még kivárni. Engem is aggaszt, hogy volt már két komolyabb sérülése, de emlékezzünk, hogy Alexnek is szakadt a szalagja, meg Ronaldonak (9) is. Igaz nem mind a kettő. Nem vagyok orvos, de nem zárnám ki annak a lehetőségét, hogy van annyira fejlett talán az orvostudomány, hogy jól megtudják csinálni ezeket (értsd ne szakadjon el újra).

Azért feltételezem, hogy ezzel a vezetőség is tisztában van.
Amúgy nekem tetszik a srác játéka. Fiatal is, olasz is és mintha ő is Juve drukker lenne (de ebben nagyon nem vagyok biztos). McKenny helyett érdemi erősítés tudna lenni. Jó hajtós az amcsi srác, de technikailag sajna messze elmarad Zaniolotól, miközben Zaniolo is elég hajtós.

Meglátjuk mi lesz. Egy biztos, McKenny, Rabiot és Arthur is megérett a lecserélésre.

Il Principino 2022.02.17. 14:35:27

Kockázatos nyilván leigazolni,de akkor ennyi erővel már Chiesat is el kell adni..A Fenomént pedig láthattuk hogy trapára műtött térddel is aranylabdás lett 2002-ben.
Megfelelő szerződési kikötésekkel jöhetne!

venember83 2022.02.17. 15:48:57

@Il Principino: eladni? Még meg sem vette a Juve...

Il Principino 2022.02.17. 18:13:43

@venember83: ja igen :)
Akkor őt sem szabad megvenni :D

venember83 2022.02.17. 19:20:15

@Il Principino: ha a Juve lemarad a BL-helyről, nem is lesz kötelező.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása