A Juventus bergamói útja végül pontosztozkodást hozott, amivel bár a torinóiak továbbra is negyedikek a tabellán, de egy meccsel többet játszott Massimiliano Allegri csapata, mint Gian Piero Gasperini együttese.
„Csalódást keltő eredmény lett volna a vereség, miután ilyen jól játszottunk.” - kezdte a meccset követő elemzést a mester a DAZN mikrofonja előtt.
„Hibáztunk a befejezéseknél és az utolsó passzoknál, a félidő előtt volt három perc igazi terror, amikor az Atalanta ellentámadást vezetett az olcsó labdavesztésünk után, Matthijs de Ligt pedig kétszer blokkolt. A második félidő jobb volt, paradox módon, amikor gólt kellett volna szerezzünk, elrontottuk a passzt, az Atalanta ellentámadásba lendült, és Ruslan Malinovskyi ügyesen jutott szabadrúgáshoz, majd csodálatos gólt szerzett, Daniolo pedig nagyszerű találattal egyenlített.”
A Juventusnál ismét együtt futballozott az elmúlt két meccsen kiválóan működő csatárhármas.
„Weston McKennie számos területet nyitott meg Paulo Dybala és Álvaro Morata számára. A srácok ügyesen háromszögeztek, az első lehetőséget Weston McKennie és Paulo Dybala alakította ki, de aztán egy ideig túlságosan összezsúfolódtunk, és nem húztuk eléggé szét a játékot.
Az Atalanta nagyon agresszív, így gyorsan kellett járassuk a labdát, hogy mögéjük kerülhessünk. Nagyon szórakoztató meccs volt, 1-0-s vereségre álltunk, kockáztattuk a vereséget, de fontos pontot szereztünk ma. Nyerni akartunk, de tudtuk, hogy az Atalanta erős csapat, ezért elégedettek vagyunk a veretlenségi sorozat folytatásával.”
A mester többször említette már a meccs előtt, hogy a Juventus nem szállhat harcba a scudettóért, a vasárnapi döntetlennel pedig még jobban leszakadt a Juve a tabellavezető Milanról.
„Ez már hivatalos volt a meccs előtt. Túl sok pontot kellett volna visszanyernünk a három csapattal szemben. Mi csak próbáljuk javítani a teljesítményünket, és előrelépéseket kell tennünk, amikor lehetőség van az utolsó passzra a gólhelyzet kialakításához. Itt kell fejlődnünk.”
Denis Zakaria ezúttal a padra szorult.
„Sok területet lehetett támadni, Weston McKennie pedig nagyon jó ebben, és ma jól játszott. Denis Zakaria két meccsen játszott, most pedig friss lábakra volt szüksége a csapatnak.”
Ruslan Malinovskyi szabadrúgásgólja előtt a Juventus 381 percen át nem kapott gólt a bajnokságban.
„Azt hiszem, hogy az egyetlen alkalom az elmúlt 10-12 évben, amikor nem a legjobb védelem nyerte a scudettót, az pár éve volt Maurizio Sarri edzősége alatt. Szeptemberben azt mondtam, hogy az Inter lesz a bajnok, szerintem az Inter kerete a legerősebb, de ezzel nem kívánok tiszteletlen lenni a Milannal és a Napolival szemben.
Jelenleg az Inter erősebb a Juventusnál. Túl sok pontot veszítettünk a szezon elején. Ha csak négy ponttal több lenne a nevünk mellett, akkor szórakozhatnánk kicsit, de nem ez a helyzet jelenleg.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
cd1 2022.02.14. 06:00:19
Gaben Smith 2022.02.14. 08:03:06
MarcoT 2022.02.14. 08:05:03
Barza 2022.02.14. 08:59:46
Játék szempontjából abszolút fejlődés van. Az amerikait bírom, de nagyon pontatlan, abban kéne fejlődnie, a támadó hármas majd a meccsek alatt összeszokik. Locat sokan szidták tegnap, de szerintem teljesen rendben volt, főleg ha Arthurhoz hasonlítom, azaz összehasonlíthatatlan. Alapból nem értettem a mestert, hogy hátrányban miért a teljesen offenzív Arthurt hozzuk fel és mondjuk miért nem Zakariást, aki esetleg meg tud indulni előre???
Barza 2022.02.14. 09:02:08
Gaben Smith 2022.02.14. 12:57:26
Primo Dimarzio 2022.02.14. 14:32:06
Allegri én sem értem miért nem zakariást küldte be a mélynövésű brazil kenyérpusztító helyett..lehet az atalantai favágók ellen féltette, arturért meg nem kár, mondjuk ezt mwgértem.
babo0410 2022.02.14. 20:11:33
Nem lehetne ilyennel próbálkozni a lassú, körülményes labdázgatás helyett?
babo0410 2022.02.14. 20:18:00
Gaben Smith 2022.02.14. 20:31:03
Juvino 2022.02.14. 22:17:56
steven.h 2022.02.15. 09:19:13
babo0410 2022.02.15. 12:52:55
Ezért mondom azt, hogy az inter játéka eredményesebb. A keretük nem jobb, sőt! De jobb focit játszanak. Allegri focija meg tutyi-mutyi, betoji. Fel kell vállalni, hogy több gólt kapunk, ha cserébe sokkal több gólt is szerzünk. Hiába van Vlaho a keretben, hisz az Atalanta ellen is csak szenvedett.
babo0410 2022.02.15. 13:01:43
@Gaben Smith: Én az Atalanta ellen nem láttam nagy fejlődés. A Verona ellen szebb játékot láttam. Most csak ugyanazt a biztonsági játékot, amivel nem lehet meccseket nyerni. Miért kell megállni a félpályánál, és forgolódni, magunkra húzni az ellenfelet? Ez az ami nem tetszik Allegri játékában. Ja és miért kell mindig, minden támadást a kapustól felépíteni? Mire az ellenfél kapujához érünk, simán visszaállnak, és kínlódhatunk.
steven.h 2022.02.15. 13:16:06
Az inter kerete nem jobb, de az ő keretük a 3-5-2-re van összerakva, erre volt már összerakva Conte alatt is, meg erre lett még jobban összerakva Inzaghinak. Nekünk még egy Brozovicunk sincs, aki bármikor játszhatna a jelenlegi középpályánkon registát, ugyanis Locatelli nem az, és mindig akkor játszott jobban a középpálya, ha ő lépett feljebb.
Alex Sandro ki van égve, Pellegrini hullámzó (sajnos), 3 belső védőnk meg nincs állandóra, így nem értem milyen Inzaghi féle játékot várnál el. Ha a 4 védős szisztémát vesszük akkor is 1 játékosunk van aki tudja a támadást támogatni, az is Cuadrado, akinek nem ez a posztja. Danilo nagyon jól védekezik, de támadásban kuka, DS nagyjából ugyanez, Sandrot szerintem hagyjuk, Pellegrini meg mint mondtam hullámzó.
Hogy akarod így széthúzni a pályát, úgy hogy mellette Dybala, Morata és Vlahovic is pályán legyen. Húzódjanak ki a belső középpályásaink hogy aztán 1 szem játékoson gázoljon át az ellenfél?
Vlahovic és Zakari még most jött, és bár igen, bombarajtot vettek, de attól még idő kell annak, hogy ez összeálljon. Az esetleges tötymörgés meg nem azért van a középpályán mert ez a taktikánk, hanem mert ebben az új felállásban még nem mindig vannak meg a megfelelő mozgások.
babo0410 2022.02.15. 13:22:54
Szerintem azért volt köze ennek ahhoz, hogy ki van a padon. Akkor Landucci úgy döntött nagy a baj, most Allegri megint "türelmes" akart lenni. Hátrányban, mikor nagyon kell a győzelem. Ezt nagyon nem bírom Allegriben. Mindig ez a nem voltunk elég türelmesek. Ja 10.000x körbeadtuk már a labdát a 16-nál, de még türelmesebbnek lenni? Meddig? Míg elmegy a meccs kapura lövés nélkül? Nem türelem kell, hanem gyorsan kapura törve játszani.
steven.h 2022.02.15. 13:28:38
Én, ha csak nem tudunk egy nagyobb nevet leültetni a padra, simán adnék neki még egy szezont. Csak ahhoz a keretben nagy változások kellenének."
Remélem ismerős az idézet. Idén változás a tavalyihoz képest - Ronaldo out- Kean in, Locatelli in (téli átigazolást direkt nem veszem ide, mert az ő hatásukat még nem lehet mérni az eredményességre).
Ehhez képest most azt állítod, hogy ez a keret, amiben alig volt változás ez Pirlora lett kitalálva és vele működne, míg tavaly ugyanerre a keretre azt mondtad, hogy a játékosok kvalitásaival vannak gondok....
steven.h 2022.02.15. 13:31:21
steven.h 2022.02.15. 13:33:10
babo0410 2022.02.15. 13:38:54
Nekem ez a gondom, mert az, hogy feltolunk előre három támadót, szép, de kevés, ha nem tudunk területeket nyitni, ha lassú a játék, és az ellenfelek visszazárnak. Nekem ez a gondom.
steven.h 2022.02.15. 14:11:08
78juve 2022.02.15. 19:06:46
2022.02.15. 21:28:37
Akkor én is beszállok egy idézettel. Ez Sarri idején volt:
babo0410 2019.09.02 15:51:25
"De ha a védelem nem javul, és marad s lőj többet, mint kapsz szisztéma, abból rengetegszer nem mi fogunk győztesen kijönni."
Egyébként nekem nagyon furcsa, hogy úgy gondolsz az edzőkre, mint akik kontrollerrel állnak a pálya szélén és irányítjám a játékosokat. Minden edzőnek lehet egy alap elképzelése, de a pályán a játékosok hozzák meg a döntéseket. Ha úgy lenne, ahogy gondolod, akkor játékosokat is felesleges lenne igazolni, mert végülis bármelyik játékos képes előre felé passzolni, ha az edző azt mondja neki. Csak nézd meg, hogy ugyanazon a poszton Arthur és Locatelli passzai mennyire másmilyenek, pedig hidd el, hogy a passzok tekintetében ugyanazt kéri Allegri mindkettőtől. De nem véletlen, hogy Locatellit játszatja többet...