A Juventus magabiztos győzelemmel kezdte a téli mercato utáni időszakot, az Atalanta 2-1-es vereségének is köszönhetően pedig a bajnokság alatt először a legjobb négy között található az Öreg Hölgy.
„Kemény meccsen vagyunk túl, a Verona sokat fut, mi azonban megfelelő hozzáállást mutattunk, és a támadók is keményen dolgoztak, miközben helyzeteket is kialakítottak, bizonyítottuk a minőségünket, és elégedettek vagyunk a teljesítményünkkel.” - értékelt a mester a DAZN munkatársának.
„Mindazonáltal fontos, hogy fenntartsuk a koncentrációs szintet, két lábbal a földön járjunk, mivel hosszú az út előttünk. A Verona igazán megnehezítette a dolgunkat a szerelésekkel és párbajokkal, de annyira lelkesek voltunk, hogy kár lett volna ezt a meccset nem győzelemmel zárni.”
Paulo Dybala és Álvaro Morata a meccsen igencsak keményen dolgozott a csapatért.
„Elmondtam a srácoknak, hogy örömmel játszatom együtt mindhárom csatárt, de ehhez kell a részükről is a hozzájárulás. Nagyon jól teljesítettek úgy támadáskor, mint védekezéskor.
Paulo nagyon jól játszott, áldozatot hozott, és Dušan Vlahovićnak kiváló gólpasszt adott, Álvaro pedig ugyanezt tette Denis Zakaria számára.
Most következik az Olasz Kupa, be szeretnénk jutni az elődöntőbe, aztán az Atalanta ellen lépünk pályára a bajnokságban.”
A mestert megkérdezték Dušan Vlahović teljesítményéről, Massimiliano Allegri pedig az üres dicséret helyett inkább a szerb támadó hibáira mutatott rá.
„Dušan Vlahović párszor a meccs elején rosszul ért labdához, ezen javítania kell, hogy tisztább legyen a mozgása. Szeret harcolni, de még csak 22 éves, nincs túl sok tapasztalata. Javulnia kell a védők lezárását tekintve, illetve a jobb lábát is fejlesztenie kell.”
Denis Zakariát sokan hasonlították Blaise Matuidihez.
„Blaise Matuidi sokkal agresszívabb játékos volt, mint Denis Zakaria, oda tudott érni a hosszú lábaival. Denis Zakaria okos srác, azonnal beilleszkedett, és jól is teljesített.
A scudetto tekintetében az Inter, a Milan és a Napoli harcol, mi jelenleg nem szólhatunk bele. Ami a Bajnokok Ligája-helyeket illeti, a csata teljesen nyitott.
Lépésről lépésre kell haladnunk, az Atalanta egy meccsel kevesebbet játszott, vasárnap pedig ellenük lépünk pályára. A scudetto a fenti három csapat ügye. Sajnos nekünk hiányzik az a négy pont, amivel kihívók lehetnénk a bajnoki cím tekintetében, ezeket a pontokat nem szereztük meg, ezt el kell fogadnunk.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
dferi90 2022.02.07. 06:24:20
venember83 2022.02.07. 06:43:15
E Mazzari 2022.02.07. 09:26:47
Petike821122 2022.02.07. 12:24:42
Pavel1988 2022.02.07. 15:55:56
Örülök, hogy egyre jobban játszik de nagyon látványos mennyire nem akar itt lenni. Remélem nyárig jó lesz aztán elhiszi valamelyik angol klub, hogy rá van szükségük.
Vlahovic és Zakaria hatalmas igazolás lesz, új dimenziók nyíltak meg a Juve játékában azzal, hogy az utóbbi a pálya teljes hosszát be tudja futni. Érkezik a kapu elé, lezárja a területeket Dybala mögött, tud labdát tartani és kimondottan ügyes is azzal. Rabiot 3 polccal magasabb szintű játékosnak tűnt mellette, Ő valószínűleg Morata féle "kiegészítő ember" szindrómában szenvedhet, mert sokkal jobban néz ki ha nem rajta múlik a meccs.
A legnagyobb boldogság nekem most az, hogy végre látok koncepciót a csapatépítésben és nyáron teljesen reális, hogy betölti a vezetőség a hiányzó profilokat(regista, bal szélső).