A Hellas Verona elleni mérkőzés

serie_a_logo_1.jpgA januári átigazolási időszakban Dušan Vlahović és Denis Zakaria megszerzésével jelentős erősítéseket végrehajtó Juventus a Torinóba látogató Hellas Verona elleni bajnoki mérkőzéssel folytatja szereplését az olasz bajnoki küzdelmekben.

A Juventus keretéből hiányzik majd Manuel Locatelli, aki eltiltását tölti a Hellas Verona elleni mérkőzésen.

A két csapat októberi találkozója során Giovanni Simeone duplájával a házigazda Hellas Verona már az első félidőben komoly előnyre tett szert, s Weston McKennie szép találata csak a szépítésre volt elegendő, így a Juventus végül 2:1-es vereséget szenvedett, s pont nélkül tért haza Torinóba.

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést az Sport 2 közvetíti élőben.

A Juventus 21 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, PinsoglioPerin

Védők: De Sciglio, Chiellini, De Ligt, Danilo, Cuadrado, Pellegrini, Bonucci, Rugani

Középpályások: Arthur, McKennie, Rabiot, Zakaria

Támadók: Vlahović, Morata, Dybala, Kean, Kaio Jorge, Aké

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5617210724

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rabsic02 2022.02.06. 18:12:18

Ez a keret mindent elmond arról, hogy melyik csapatrészben vannak problémák.

GodPiero 2022.02.06. 18:13:16

Vlaho vajon kap 10 percet meccs végén?

2022.02.06. 18:19:48

@rabsic02: Igen, az is probléma, hogy Pumukli miért védő, miért nem kp-s?

Vialli96 2022.02.06. 18:26:00

Sziasztok!
Sajnos nem nézhetem otthon a meccset, kórházban töltök még pár napot!Itt pedig sajnos az M4 sport az egyetlen sportcsatorna!
Ha valaki tudna küldeni egy jó online linket, nagyon megköszönném!!

Apuleius 2022.02.06. 18:30:21

@Vialli96: Gyors gyógyulást! Itt találsz majd jó minőségű linkeket: 247.freestreams-live1.com/

Vialli96 2022.02.06. 18:38:33

@Apuleius: Köszi,rendes vagy! Sajnos nem én vagyok a beteg,kislányommal vagyok bent,de szerencsére javulgat!!
Mégegyszer köszönöm,FORZA JUVE!!!

venember83 2022.02.06. 18:44:00

@Vialli96: úgy még fokozottabban kívánjuk a mielőbbi gyógyulást!

Apuleius 2022.02.06. 18:46:36

@Vialli96: Akkor a kicsikének kívánok gyors gyógyulást, s sok egészséget a családnak! :-)

Andras74 2022.02.06. 18:47:54

@Vialli96: jobbulást a kislánynak, Neked pedig kitartást! Ez egy nagyon kemény helyzet!
Tavaly cca fél évet voltunk bent mi is, és nincs még vége a történetnek. Szóval, ismerős helyzet.... :((

venember83 2022.02.06. 18:54:05

Agresti tegnapi jövendölése:

Szczesny; Danilo, De Ligt, Chiellini, De Sciglio; Zakaria, Arthur, Rabiot; Dybala, Vlahovic, Morata

Vialli96 2022.02.06. 18:54:39

Rendesek vagytok,ez a Juve Család!!!
Bakteriális tüdőgyulladása van, de már jobban van, csütörtökön mehetünk haza!

Atalanta botlott, egyszerűen kötelező a győzelem!!

pott70 2022.02.06. 19:38:00

@Vialli96: Hajrá Nektek,és Hajrá Juve!

venember83 2022.02.06. 19:39:34

Szczesny, Danilo, De Ligt, Chiellini, De Sciglio; Zakaria, Arthur, Rabiot; Dybala, Vlahovic, Morata

JeetTrader 2022.02.06. 19:44:53

@Vialli96: jajj ez jó hír h már jobban van a Kicsi! Kitartást addigis és makukatlan gyógyulást!

Ma nyerni kell nincs mese! Már nagyon várom a meccset és az újak játékát de legfőképpen hogyan változik majd a játékunk kepe.

FORZA JUVE!!

JeetTrader 2022.02.06. 19:48:46

@venember83: 433? Akkor elvileg támadó játékunk lesz :))

Amúgy így papiron brutál jól hangzik Morata Vlahovic Dybala trió! Figyeljetek meg milyen jó balszélső lesz Morata! Jön a gólpassz! Vlaho és Dybcsi is beköszön. 2-0 ide ;))

juve28adam 2022.02.06. 19:50:44

Nincs mese, nyerni kell, de nem számítok most se könnyű mérkőzésre Tudorék ellen!

Külön öröm, hogy mindkét új igazolás rögvest a kezdőben találta magát, hajrá!

Juventino86 2022.02.06. 19:55:15

Szerintem ez amúgy 4-3-1-2 lesz, és Dybala fog irányítani a két csatár mögött. Meglátjuk. :) Ha ez lesz a felállás, az olaszos, és mondhatni megfelel a csapat tradícióinak. Pár éve még ez volt Allegri kedvenc felállása, és akár működhet is. Forza!

venember83 2022.02.06. 20:00:47

@Juventino86: igen, lehet. Csak névsor volt, tippeltem a 4-3-3-as felosztással.

Juventino86 2022.02.06. 20:04:04

@venember83: Mindenesetre kíváncsian várom. Ha 4-3-1-2 lesz, annak örülni fogok, mert szerintem az jól állhat a csapatnak.

Apuleius 2022.02.06. 20:05:39

Azért az sem semmi, hogy ez lesz Chiellini 551. mérkőzése a Juventus mezében, ezzel megelőzi Scireát (550 meccs) , és feljön a harmadik helyre a klub örökranglistáján.

Leram7 2022.02.06. 20:06:30

Allegrinek van töke, ott a 4-3-1-2.
Most a játékosokon a sor!

GGábr81 2022.02.06. 20:24:53

@Leram7: igen, feltette a 2 új játékost is és csatár hármast.

Jancsi 87 2022.02.06. 20:29:47

Nincs mese!! Ezt a meccset hozni kell, tudja ezt Allegri és a csapat is!!! Forza Juve!!!!

Juvebest 2022.02.06. 20:33:42

@Vialli96: jobbulást, egy Juve győzelemmel

vargacsabi · https://photovargacsabi.hu/ 2022.02.06. 20:37:08

@Vialli96: legjobbakat nektek, gyors és teljes gyógyulást kívánok!

amúgy a milánói derbin kiszoptak a retkek (bár így az AC került messzebb, sebaj), és szerencsére kikapott az Atalanta is!

3 : 1 -re nyerünk ma, és a 4. helyen fekszünk le ma!

danimester1 2022.02.06. 20:37:52

Rabiot a kezdőben van,ez nem tetszik,de cáfoljon rám.Forza Juve!!!Ma fel kell lépni a 4. helyre,aztán célba venni a dobogót!Forza!!!

JuveMI 2022.02.06. 20:39:30

Jó kis kezdő ez.... bár remélem Cuadrado csak jetleg miatt hiányzik! Mondjuk a középpálya Locatelli még nagyon elférne.
Vlahovic 1/1-el kezdi (remélem nagyon hosszú) Juve karrierjét!

2022.02.06. 20:41:16

Sztem is 4312. Dybalának a csatárok mögül kell osztogatni a labdát.

BellaDona 2022.02.06. 20:43:21

Az új kezdet! Forza Juve!

2022.02.06. 20:50:08

Megint ezek a hátrapasszok...

lezer94 2022.02.06. 20:52:12

Ha jól látom előkerült a 4-3-3 dybala es morata 2 szélen

FeriGjuve 2022.02.06. 20:53:30

Jó lesz az a bal láb!

dferi90 2022.02.06. 20:54:11

uram atyám.van aki távolról kapura mer rúgni?

dferi90 2022.02.06. 20:55:08

@vargacsabi: tudnál segíteni?mert nekem esküszöm nem nyit meg semmit.megnyílik egy ablak,rányomok a playre,előugrik minden szutyok hirdetés:@

GodPiero 2022.02.06. 20:56:41

Valaki mer messziről lőni....

Juvebest 2022.02.06. 20:57:40

Kpmolyan ezt nem lefújni lefordult és kapu felé megy és két kézzel és lábkulccsal fóldre viszik és semmi

2022.02.06. 20:58:15

@GodPiero: igen. Morata onnan pl visszapasszolta volna.

The king of alibis 2022.02.06. 20:59:08

Végre van egy klasszis csatárunk

JuveMI 2022.02.06. 20:59:18

Ennyi!!!! Leakasztottunk egy félistent!

danimester1 2022.02.06. 20:59:25

Vlahović bemutatkozik!

2022.02.06. 20:59:25

Vlahooooooooo!!!!!!!

Jancsi 87 2022.02.06. 20:59:31

Na ezért lett igazolva!!!

Mark Szabo 2022.02.06. 20:59:48

Na károgok lehet jelentkezni!!! DUSAN!!!

JeetTrader 2022.02.06. 20:59:59

Ezzzzigeeen!!!!VLAHO!!!!

The king of alibis 2022.02.06. 21:00:22

Nagy duó lesz a Dybi-Vlaho kettős

BigChris 2022.02.06. 21:00:30

Ezt Kabát Peti is így csinálta volna

GodPiero 2022.02.06. 21:00:44

AZTABETYÁRKURVAEGIT......

E Mazzari 2022.02.06. 21:00:53

Ez mekkora volt.... Végre valaki tud gólt lőni!

bianconeri83 2022.02.06. 21:01:46

Kis gól is gól, bemutatkozásnak megteszi :)

Mark Szabo 2022.02.06. 21:01:54

Dybalát meg kell tartani...

peti78 2022.02.06. 21:02:11

Na így néz ki egy csatár....;:)

Camo76ers 2022.02.06. 21:02:11

Azért megjegyezném újra , hogy Dybala az ész a csapatban...

Juvebest 2022.02.06. 21:02:29

Szeptemberben elnézegetnék egy Chiesa Vlahovic Dybala támadó háromast

2022.02.06. 21:05:34

Ügyes vagy Palika...

2022.02.06. 21:07:19

@Camo76ers: Igen. Az ész majdnem adott egy gólpasszt az ellenfélnek...

Roland Máté 2022.02.06. 21:10:00

@Vialli96: Üdv!
Mielőbbi jobbulást a kislányodnak!!!

Roland Máté 2022.02.06. 21:11:14

@The king of alibis: Üdv!
Én is nagy fantáziát látok bennük!

@Juvebest: ... hát ha még Chiesa is felépül, és Dybala marad ... szerintem is egy nagyon erős támadó játékunk lehetne.
Reménykedem bennük!

lezer94 2022.02.06. 21:13:34

@Mark Szabo: ezt jatszatok mar le mashol, ne itt!! Kösz!

Mark Szabo 2022.02.06. 21:13:41

@Mark Szabo: Gondolom milyen èleted lehet

Attilio79 2022.02.06. 21:14:55

Vlaho 27 perc slatt többet tett, mint Morata fél szezon alatt.
A bíró megint nem az igazság oldalán fúj...

giorgio007 2022.02.06. 21:15:19

Az kemény, h ez nem tizi :D

Juvebest 2022.02.06. 21:15:30

@Roland Máté: Dybalát meg kell tartani mert egy zseni , jól lát a pályán , kreatív es nagyon bal lába van. Chiesa lendületes jól cselez, jobbal ballal tüzel Vlahovic meg egy igazi ragadozó

Apuleius 2022.02.06. 21:16:45

@GodPiero: @Mark Szabo: Ezt most azonnal fejezzétek be!

GodPiero 2022.02.06. 21:16:49

Ez full tizi volt....

Mark Szabo 2022.02.06. 21:17:51

@Apuleius: Ha admin vagy légyszives csinálj valamit, kötekedik állandóan, és privátba az anyámat szidja

BellaDona 2022.02.06. 21:17:59

Megint beragadtunk 1-0-nál.

Del Pybala 2022.02.06. 21:18:34

@Juvebest: Dybalat mindenkepp meg kell tartani. Megtartani ingyen van...igazolni a helyere aki ennyire jol jatszik tul draga lenne.

Apuleius 2022.02.06. 21:18:53

@Mark Szabo: Hogy privátban ki és mit csinál, azt nem látom, azt viszont igen, hogy itt folyamatosan egymást hergelitek. Próbáljatok ne reagálni egymás kommentjeire.

BellaDona 2022.02.06. 21:20:08

Hiányzik Cuad és Berna! Ők tudnának hozzátenni a 2ik gólhoz.

Mark Szabo 2022.02.06. 21:21:16

@Apuleius: Értem, viszont a szemèlyeskedèsnek itt nem lenne szabad hogy helye legyen

GodPiero 2022.02.06. 21:21:50

Tizi lenne ki rúgná?

Juvino 2022.02.06. 21:23:41

Azert nem banom,h Simeone nem jatszik

lezer94 2022.02.06. 21:24:21

@GodPiero: enis ezen gondolkdodtam hogy Dybala vagy Vlaho

Apuleius 2022.02.06. 21:24:30

@Mark Szabo: Abszolút nincs helye, ezért töröltem a csevejeteket, s megkértelek benneteket, hogy fejezzétek be.

Juvebest 2022.02.06. 21:25:18

Morata hasznosabb szélen mint középcsatárként. Viszont nagy távolságok vannak a csapatrészek közt

BellaDona 2022.02.06. 21:25:27

Tudort kellett volna meghagyni edzőnek, sokkal jobb mint a Maxi. Nem kiabál ennyit, amivel feleslegesen stresszeli a játékosokat és nem tudnak játszani normálisan.

Szili 72 2022.02.06. 21:25:30

Dybivel hosszabítani kellene.

GodPiero 2022.02.06. 21:25:35

Egy kis szerencsével Vlahonak az első félidőben meglehetett volna a mesterhármas....

Mark Szabo 2022.02.06. 21:26:38

@Apuleius: Tégy igy, köszönöm a közösség nevében is!

2022.02.06. 21:27:37

Ezt a Veronát ma meg kell verni. Eddig kapura elég veszélytelenek.

Mark Szabo 2022.02.06. 21:30:18

@Szili 72: Szerintem is, de sajnos sokat lehet hallani az èrdeklődőkről

Juvino 2022.02.06. 21:32:37

Kicsit lukas a kp de majd Loca kitolti:))
Jo lesz ez!

Mark Szabo 2022.02.06. 21:33:29

Hamar eldőlt hogy megérte-e leigazolni Vlahot :-)

Szili 72 2022.02.06. 21:34:48

Elég kapkodó a játékunk, nem hiszem hogy Allegri sokáig elviseli a három csatárt a pályán.

Leram7 2022.02.06. 21:35:44

Szép kezdés.

Régen láttam, ilyen jól kinéző, gyorspasszos támadásépítéseket.

Morata, Dybala, Vlahovic nagyon jól néz ki elől.

Zakaria az eljén nagyon meg volt illetődve, ő még keresi a helyét.

Egy meccsből nem szabad levonni semmit, de ez eddig nagyon más volt.

3-0 be kell húzni.

Mark Szabo 2022.02.06. 21:35:50

Beten 5x szorzó volt hogy Vlaho szerzi az első gólt

JuveMI 2022.02.06. 21:37:38

Ehhez a felálláshoz még nagyon jól jönne Cuadrado jobbhátvédbe, mivel itt a szélső hátvédeknek lenne bőven támadó feladata. A középpálya kicsit sovány így... Zakariaval is lesz munka még bőven, de biztató. Kell még egy gól gyorsan.... és lehet nyugodtan sörözgetni:))

Pilsnerurquell 2022.02.06. 21:37:50

Vlaho már 3nál járhatna ha van egy kis mákja :D Örülök a sikeres bemutatkozásnak így tovább :)

Mark Szabo 2022.02.06. 21:37:57

@Leram7: Az elején megvolt illetődve valóban, az viszont tetszett hogy volt pár szép szerelèse, hasznos lessz a játéka

Mahiro 2022.02.06. 21:42:43

Nos eddig nem is rossz, bár a pályán nem sokat lehet látni akkora a köd.
Vlaho gól és Dybala gólpassz ez tetszik, pont ezt vártam a meccstől. Ha még mellé jön Chiesa akkor nem lesz gond a következő szezonban a scudettóval.

Viszont Rabiottal nem vagyok kibékülve... nagyon megnézném ezt a kezdőt Locatellivel. Remélem a következő meccsen teljesül a kívánságom :D

A VAR szobában meg szerintem a helyi vakok iskolájából kértek fel szakértőket. Ott ketten is belerúgtak a Szerb medveölő lábába mégsem történt semmi....

Del Pybala 2022.02.06. 21:47:26

Zakaria nem rossz de nem a sajat posztjan jatszik....

Leram7 2022.02.06. 21:49:44

@Mahiro: Ma pont Rabiot a legjobb a középpályán.
Arthur alibizik, Zakaria picit illetődött volt, de már javul.
Rabiot ma elég stabil védekezik és támadásépítésben is részt vett.

Mark Szabo 2022.02.06. 21:51:31

@GodPiero: Szóltak hogy fejezd be légyszives. Viselkedj

Juvebest 2022.02.06. 21:52:05

Kellene az a második megnyugtató gól, de jönni is fog

Mark Szabo 2022.02.06. 21:53:19

@Apuleius: Szóltál, nem tartotta be, kérlek hogy lépj közbe

Juvebest 2022.02.06. 21:53:41

Öreg Giorgonak ez meg sem kottyan

Apuleius 2022.02.06. 21:54:59

@Mark Szabo: "Szóltál, nem tartotta be, kérlek hogy lépj közbe"

Mire gondolsz? Valamit nem vettem észre?

Mark Szabo 2022.02.06. 21:55:36

@Apuleius: Igen, Sejk Tibinek hivnak engem

Mark Szabo 2022.02.06. 21:57:45

@Apuleius: Nagyon szépen, köszönöm!!!

Juvebest 2022.02.06. 22:00:28

Egy Danilo- Cuadrado cserét meghúznék

Mark Szabo 2022.02.06. 22:01:17

Hát nincs jó érzésem az 1:0 val kapcsolatban, mindnekèpp szerezzünk egy gólt, bár tudom ez az Allegri módi :-D Az 1:0

Juvino 2022.02.06. 22:01:57

Morata az uj Mandzsu??

2022.02.06. 22:02:04

Zakariaaaaaaaa!!!!!!!!
Eddig jók az új igazolások.

JuveMI 2022.02.06. 22:02:16

Ez az faszi!!!! Gyönyörű!!!
Jöhet az örömfoci....

vargacsabi · https://photovargacsabi.hu/ 2022.02.06. 22:02:16

ez így mint valami hoolywoodi film:D

Mark Szabo 2022.02.06. 22:02:34

ZAKARIA!!!! Mi ez a kezdés?????!!!!!! Srácok, nagyon boldog nap ez a mai! :-D

Juvebest 2022.02.06. 22:03:11

Zakkkariás de kellett

BigChris 2022.02.06. 22:03:16

Ez nagyon szép volt....Morata ma tényleg jó

FeriGjuve 2022.02.06. 22:03:18

Morata szenzációs ebben a szerepben!!!
Baszki de jól működik ez!!!

Pilsnerurquell 2022.02.06. 22:03:47

Most akartam írni h nagyon sokat van a labda a Veronánál... Nem tetszik ez nekem :-/...

Erre Zakaria!!! :D Jól van ez az :P

Apuleius 2022.02.06. 22:04:06

Most sajnálhatjuk igazán, hogy azt a Gatti gyereket nem tartottuk itt.

danimester1 2022.02.06. 22:04:18

Ez egy very big like!Komoly mindkettő első meccsén betalál!Forza Juve!

Mark Szabo 2022.02.06. 22:05:32

@Apuleius: Ha jól tudom szezon végén csatlakozik, várom

FeriGjuve 2022.02.06. 22:05:38

Nem számítottam erre a tökös kezdőre és felállásra Allegritől!

2022.02.06. 22:05:49

Nem is kettő, hanem három új igazolás is érkezett. Moratát nem nyomja végre agyon a teher, hogy tőle várják a gólokat, sokkal jobban áll ez neki.

FeriGjuve 2022.02.06. 22:07:01

@Vialli96: Hála Istennek!
Jó egészséget nektek!

Juvebest 2022.02.06. 22:07:02

@Apuleius: Gatti majd jó lesz nyártól, bár én nem sok Frosinone meccset láttam eddig de remélem.fog lehetőséget kapni

Apuleius 2022.02.06. 22:07:17

@Mark Szabo: Na jó, de ma ő rúgta volna a harmadikat :-)

juve28adam 2022.02.06. 22:07:35

Jó lesz ez a Sissoko is

nortu30 2022.02.06. 22:09:24

Ezazzz! Álomkezdés, és önbizalomnövelés a két új jövevénynek. A játékunknak még bőven van mit javulni, de legalább vannak értelmes támadásaink, és a hozzáálláson is észrevehető a változás.

venember83 2022.02.06. 22:09:55

@Apuleius: rúgott gólt amúgy, de a Frosinone mezében.

Juvebest 2022.02.06. 22:10:34

Jujjj még majdnem Adrián is betalált

JuveMI 2022.02.06. 22:12:45

Dybala ma nagyon hajt.... megnéznék egy gólját... csak úgy a gólöröm miatt.

Juvebest 2022.02.06. 22:13:42

@JuveMI: remélem meg is lesz az a gól

Marvin88 2022.02.06. 22:15:35

@Leram7: Olyan, mintha többen lennénk a pályán, mint eddig bármelyik idei meccsünkön.

venember83 2022.02.06. 22:16:14

@Apuleius: szerintem csak a Frosinone játékosai, ami azért eléggé leszűkíti a kört, de mindegy.

juve28adam 2022.02.06. 22:17:02

Azért Danilo teljesítménye mellett se menjünk el szó nélkül.

Juvino 2022.02.06. 22:18:12

@JuveMI: a golpassznak nagyon orult

BellaDona 2022.02.06. 22:19:53

Milyen mérges a Dybala, hogy lecserélte.

JuveMI 2022.02.06. 22:20:01

@Juvino: Kár, hogy lehozta Allegri... most ezt nem nagyon értettem a részéről.

Attilio79 2022.02.06. 22:21:53

Kezdem elhinni a mai eddig lezajlott játék után, hogy a Juventushoz méltó csapat játszik a pályán.

BigChris 2022.02.06. 22:29:19

Azért a mai középpályánk továbbra is egy kalap szar.... Arthur, Rabiot nem tudják megjátszani a csatárokat

The king of alibis 2022.02.06. 22:32:07

Vlaho fantasztikus játékos, s még csak 22
Tényleg van egy Haaland szint
Úgy kellett mint egy falat kenyér

2022.02.06. 22:35:05

McKennie-ben azért van dinamika rendesen, neki kötelezően kezdenie kell mindig. Kíváncsi lennék egy Zakaria-Locatelli-McKennie hármasra.

JuveMI 2022.02.06. 22:38:22

Soha rosszabbat!!!! Abszolút vállalható teljesítmény, az egész csapat szívvel-lélekkel játszott. Messze vagyunk még a zseniálistól.... de már alig várom a következő meccset... és ez elmond mindent!

peti78 2022.02.06. 22:38:23

@Pjanista: igaz de
Hogy rakod egyszerre a pályára vlaho morata dybala cuadrado mckennie loca zakariás bandát?

BigChris 2022.02.06. 22:38:29

Objektíven nézve, ha jobban meg tudnák játszani a szerb óriást, akkor több gólt is lőhetett volna. De nem tudja a középpályás sor, mert annyi labdát adtunk el a meccs alatt, mint a Conte-érában egy szezon alatt. Kár érte.

Juvino 2022.02.06. 22:41:16

Egy nagyon jo kis csapatot gyoztunk le viszonylag magabiztosan 2 ev utan. Max is tole szokatlanul, tamado felfogasban kuldte fel a csapatot. Nem ment minden folyekonyan,de ha mindenki megtalalja a helyet, akkor kiru lesz! Es a kispad is egesz minosegi igy. Bravo, csak igy tovabb!

2022.02.06. 22:41:30

@peti78: Nálam Cuadrado jobbhátvéd. A Dybala-Vlaho-Morata hármast pedig úgy, ahogy ma. :) Bár szerintem erősebb csapatok ellen nem fognak ők hárman együtt kezdeni.

Mark Szabo 2022.02.06. 22:43:16

Ráadásul, megtört a 2 éves átok a Verona ellen, a játék pedig még csak jobb lessz! Az a legfontosabbak hogy Dusannál megtört a jég és az első meccsen már megszerezte az első gólját, ez egy csatárnál nagyon fontos

Mahiro 2022.02.06. 22:43:40

@Leram7: Igazad van a 2. félidőben már szebb képet mutatott. Arthur valóban eléggé csendes volt ma.
Allegri előtt meg le a kalappal, hogy felmerte vállalni a támadó focit. Lehet januárban őt is kicserélték, mint a testrablókban? :D

delpi0823 2022.02.06. 22:44:11

@Pjanista: Sztem nekik kell lenni majd az alap kezdonek.Rabiot meg Arthur cserenek jok lesznek.Ma kulonosebben a francia teljesitmenyevel sem volt gond sztem.

Rocky80 2022.02.06. 22:45:00

Ezt vártam, nagyon örülök!

1., Moratát már most megvenném egy kis árengedménnyel. Nagyon jó lesz a balon, lehet rá számítani.

2., Loca-Cuad-Berna-Chiesa-Aké: mind-mind tudnak még dobni rajtunk, + nyáron még erősítünk! Plusz jön még Fagio meg Rovella!

3., Vlaho egy Isten lesz itt nálunk!

Király hogy így döntött a vezetőség hogy beruházunk! Szép volt!

GGábr81 2022.02.06. 22:45:29

Igen Danilo is nagyot játszott és Morata ebben a szerpkörben nekem nagyon tetszett. A közönség sem véletlenül ünnepelte. Itt szerintem tudna ő még klasszis teljesítményt is olykor-olykor.

2022.02.06. 22:46:32

@delpi0823: Igen, ma Rabiot is kifejezetten focistának nézett ki. Csak a tendencia azt mutatja, hogy most a következő 10 meccsen használhatatlan lesz megint...

Juventino86 2022.02.06. 22:47:03

Ez teljesen rendben volt. :) Gratula a csapatnak. Azt hiszem, a két új igazolás elég jól bemutatkozott. :D Vlahovic nagyon szép gólt lőtt, és az egész meccsen nagyon küzdött. Zakaria is jól teljesített, szép volt a gól. Remélem, hogy nem komoly a sérülése. McKennie amúgy jól szállt be a helyére. Morata a második gól előtt nagyon szépen csinálta. Azt gondolom, hogy róla nagyon sok terhet levesz, ha nem ő az első számú center, és nem mindenki tőle várja a megváltást. Jól teljesített a szélen. Fontos volt nagyon ez a győzelem. Így tovább, forza Juve!

Leram7 2022.02.06. 22:47:58

Végre egy olyan meccs, ahol volt játékunk és támadójátékunk is.

Vlahovic nagyon hasznos volt elől és volt 5 lövése is.
Morata egyik legjobb teljesítményét nyújtotta és ez is bizonyítja, hogy ő nem center.
Dybala is jó volt.

Zakaria is gólt szerzett, Rabiot is fantasztikusan tólta.

Nekem egyedül Arthur lógott ki, védekezésben puha volt, támadásban súlytalan.

Locatelli, Mckenni, Cuadrado, Bonucci, Bernardeschi, Kean akik ma nem kezdtek vagy nem voltak csapatban, szóval a padon is van azért.

Remélem Zakaria nem sérült meg.

Allegrinek nagy gratula, hogy felrakta az új embereket és a 3 támadót.

Csütörtök 21:00 Olasz kupa, már alig várom!

BRAVO!

Hudakdomi 2022.02.06. 22:49:35

Vlaho hozta a kötelezőt

GGábr81 2022.02.06. 22:49:56

@delpi0823: nem, ma igazán senki teljesítményére nem lehet panasz. Ebben a szezonban ilyen még nem volt, hogy senkit nem tudok, nem is akarok kiemelni, aki rosszul tekjesített.

DMatee 2022.02.06. 22:53:26

@peti78: Szerencsére, már azon kell gondolkodni, hogy a jó játékosok milyen pozícióban játszanak. Ehhez mit szólsz?

Morata - Vlahovic - Cuadrado
McKennie - Dybala - Zakaria
-Locatelli-
Chiellinit - De Ligt - Danillo

JeetTrader 2022.02.06. 22:58:18

Na a 2-0 bejött és volt Vlaho gól is. Zakaria hozta mindazt amiért hoztuk, tudott jönni vele egy stabilitás, Moratanak meg kifejezetten jó volt ott a baj szélen. Még kántáltak is a nevet mikor lecseréltek.
Danilo szinten elképesztő stabil pontja a csapatnak.
Vlaho egy kicsit lehiggad és egy pusztító gép lesz!

Na, akkor asszem beilleszkedés letudva, ahogy az várható is ezen a szinten! ;)

A játék képe érdemi javulást mutatott (pláne ha a korábbi Verona meccsre gondolunk vissza). 9 kaput eltaláló lövésünk volt!!!
Ez a két fecske bizony nyarat csinálhat! Remélem Zakaria nem sérült meg gyorsan frissen...

FeriGjuve 2022.02.06. 23:00:22

@DMatee: Nem néz ki rosszul.
Cuadradonak én mindenképpen a támadóharmadban adnék szerepet,ő egyébként is kiveszi a részét a védekezésből is.

Galbandi 2022.02.06. 23:02:53

Néztem ezt a mai meccset és azon gondolkodtam, hogy vajon Agnelli leballaghatott Allegri irodájába és elbeszélgetett vele? Elmondhatta neki, hogy cserébe azért, hogy elköltöttük a jövő évünket is, vége az alibinek, a mellébeszélésnek, meg a védhetetlen 1-1-eknek és kell az a BL-t érő helyezés mindenáron? Vagy egyszerűen Allegri ezúttal jobb lábbal kelt fel és támadó focit kért a fiúktól, a két új ember meg ennyire felhúzta a többiek teljesítményét? De rohadtul sajnálom, hogy Chiesa ilyen hosszú időre kidőlt.

megasün 2022.02.06. 23:09:07

Aztaku.... Mi történt a csapattal? Ez minőségi javulás volt az őszhöz képest. Mi lesz ha Chiesa is visszatér?

Pilsnerurquell 2022.02.06. 23:16:01

Ez lehet sokaknak nem fog tetszeni amit most írok, de nekem kicsit magas az hogy miféle "bevállalt támadófoci" - ról beszéltek itt.

Lehet örülni a sikernek, én is örülök a győzelemnek,

DE

Otthon volt a Juve, egy komoly hiányzókkal felálló Verona ellen. Védekezni kellett volna talán? :D

Nem tudok elmenni továbbá szó nélkül amellett sem, hogy legalább annyit volt a Veronánál a labda idegenben mint a Juvénál.

Vlaho és Zakaria góljainak nagyon örülök, de összességében nem tetszett amit ma láttam.

Ez nem igazán volt erőpróba..

Mtg007 2022.02.06. 23:27:29

@Pilsnerurquell: Meglepetés hogy egyáltalán kezdett mind a két új ember, meg idő kell amíg összeszoknak! A támadó focit arra értjük hogy Allegrihez képest, mivel ő távol áll tőle, plusz az eddigi meccseinkhez viszonyítva, sajnálom hogy nem tetszett amit láttál, de nyertünk! Nyugi lessz majd jobb játék is

Mark Szabo 2022.02.06. 23:31:06

@Pilsnerurquell: Szerintem is kell egy kis idő, lessz az jobb is

Juventina7 2022.02.06. 23:55:54

Csodálatos performansz, zseniálisak voltak a srácok! És ami nagyon fontos: végre BL helyen vagyunk! :)

Pilsnerurquell 2022.02.07. 00:09:50

Javulni kell mert tényleg mivan ha ez a Verona kicsit mákosabb a kapu előtt. Nagyon könnyedén megszerezték a labdákat.

DE sztem ezt Max is látta. Ugyanakkor tényleg hatalmas pozitívum h rögtön az első meccsükön góllal mutatkoztak be az érkezők, továbbá jó volt látni, h Morata ezzel a Mandzukic féle szerepkörrel végre jó meccset tudott lehozni.
Dybala meg ahogy láttam hisztizett egy sort miután Max lehozta, pedig nagyot játszott :( Remélem nem ilyen az alaptermészete és emiatt nem haladnak a tárgyalások :(...

alexGicamo 2022.02.07. 05:32:08

Annyira feldobott a meccs tegnap este , hogy alig tudtam elaludni !

Csak azért nem játszottunk gólgazdagabb meccset, mert nem Landucci volt a padon ... Persze , ő is ott volt, csak nem úgy , értitek ? '-)

Tetszett a játék képe ! Látványosan lelkesebben , élénkebben játszott a csapatunk és végre nem voltunk totál fogalmatlanok !

Köszi, Maxi, hogy mindkét új játékosunkat betetted a kezdőbe ! Ők meg is hálálták ! Álomszerű volt !

Csak így tovább , Fiúk !

FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

Juventina7 2022.02.07. 07:50:52

@alexGicamo: Ne gondoljuk azt, hogy Landucci meccsein valójában nem Max irányított. :) Landucci is elismerte a meccseket követően, hogy csapatmunka volt. Volt már Max alatt is 7gólos meccsünk. Ha a keret alkalmas rá, a támadást fogja előtérbe helyezni, mint ahogy láthattuk tegnap is. A középpályát kell még stabilabbá tenni.
Tudor pedig kellemetlen ellenfél.

Mark Szabo 2022.02.07. 11:55:39

@Pilsnerurquell: Azt sajnos pont nem láttam, Dybalának nem kéne hisztiznie, de ilyen kényes helyzetben szerintem Allegrinek sem kellet volna lehoznia

alexGicamo 2022.02.07. 17:03:05

@Juventina7: Nem gondoltam , csak ő ült a padon, mikor hirtelen látványosan beindult a gólgyártás azokon a meccseken .

alexGicamo 2022.02.07. 17:05:35

@Mark Szabo: Szerintem , el kéne döntenie , hogy még mindig fiú vagy már férfi . Ugyanis egy férfi nem viselkedik úgy , mint egy durcás kisóvodás ! Akkor sem , ha lecserélik ! Ez nem egyéni sportág, fel kéne már fognia ! Szidom úgy, hogy egyébként meg kedvelem .

Mark Szabo 2022.02.07. 17:07:42

@alexGicamo: Pontosan egyetèrtek, és én nem is kedvelem de a csapat érdekeit nézem mindig!

alexGicamo 2022.02.07. 17:17:36

@Mark Szabo: Örülök, hogy egyetértünk ! :-)

Mark Szabo 2022.02.07. 17:33:26

@alexGicamo: Persze, a kényes helyzeten meg azt értettem hogy húzódik a szerződés hosszabbítása és ELVILEG a vezetőség táncolt vissza, viszont a viselkedése elfogadhatatlan

alexGicamo 2022.02.07. 17:36:38

@Mark Szabo: Ami a szerződés hosszabbítását illeti , az egy vicc ! Én még sosem láttam ehgez hasonlót ! Így elhúzni ... Nem is értem !

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása