Pjanić: "Mikor boldog vagy egy klubnál, jobb nem távozni"

pjanic_miralem_fenerbahce.jpgA Juventus korábbi játékosa, Miralem Pjanić nem őriz igazán szép emlékeket Barcelonából, s a bosnyák középpályás most  a katalánokkal hírbe hozott Álvaro Morata és Mattthijs de Ligt kapcsán adott kéretlen tanácsokat az érintett játékosoknak.

"Moratának csodálatos pályafutása volt eddig. Olyan nagy csapatokban játszott, mint a Chelsea, az Atlético Madrid és a Juventus. A játékosoknak néha motivációra van szükségük, de kétszer is meggondolnám, mielőtt elhagynék egy olyan klubot, ahol jól érzem magam." - mondta Pjanić a klubváltással kapcsolatosan.

"Morata tudja, mit kell tennie, a Barcelona szerződtette Xavit, egy olyan edzőt, aki igazán jól ismeri a klubot. Nem ismerem a részleteket, de mindig azt hallottam, hogy Morata boldog a Juventusnál, s még ha a Barcelona hív is, erre gondolnod kell. 

De Ligtnek még három év van hátra a szerződéséből a Juventusszal,  megfelelő az elkötelezettsége, de nem tudom, hogy a Barcelona érdeklődik-e iránta.

Nagyszerű döntést hozott azzal, hogy úgy döntött, csatlakozik a Juventushoz, ahol Leonardo Bonuccival és Giorgio Chiellinivel dolgozhat. Boldog a Juventusnál, s amikor boldog vagy, jobb ha nem távozol. Majd meglátjuk, hogy lesz-e motivációja a távozásra."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1616803504

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wizzurah 2022.01.04. 18:03:35

Persze Pjanic, beszéld le Morata-t, had maradjon itt.... :D

pott70 2022.01.04. 18:06:17

Kis hiánypótlás,mert a jelenlegi mercatóval kapcsolatba még nem merült fel a neve,mint lehetséges érkező!Hát legalább némi tanácsadás Mirától,csak hogy tudjuk,hogy él még!

MarcoT 2022.01.04. 19:13:15

Morata így is úgy is kuka a holland nál viszont a pénzt fog dönteni alighanem

Shaky79 2022.01.04. 20:59:40

Most, hogy Bonucci is sérült adjuk el De Ligtet is, aztán játszunk három védővel Ruganival középen! Csak vicc volt, de ha tényleg eladnátok mindenkit akkor ki focizna...pfff

Dzsákkeríni 2022.01.05. 03:03:37

Ha valaki, akkor Ő biztosan megbánta, hogy távozott.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása