Tacchinardi: "Nem tetszett Ronaldo mosolya az Inter második gólja után"
Tacchinardi: "Nem tetszett Ronaldo mosolya az Inter második gólja után"

A Juventus egykori középpályása, Alessio Tacchinardi úgy látja, a zebramezeseknek nincs idejük arra, hogy az Inter elleni vereség után sebeiket nyalogassák, azonnal túl kell tenniük magukat a csalódást keltő teljesítményen, hiszen szerda este már a Szuperkupa döntőjében kell bizonyítaniuk. "Ha…

Tare követheti Paraticit
Tare követheti Paraticit

Az Inter elleni pofon érzékenyen érintette a szurkolókat, de közvetve akár komolyabb hullámokat is generálhat az idei év gyengébb eredményeivel karöltve. A CalciomercatoNews és a Calciomercatoweb értesülései szerint Fabio Paratici állása igencsak instabillá vált, a La Repubblica pedig arról írt,…

Depay és Aouar a világ három legjobb klubjának egyikébe tart
Depay és Aouar a világ három legjobb klubjának egyikébe tart

A Lyon támadója, Memphis Depay nemrégiben némi nyíltsággal beszélt jövőbeli terveiről, s elmondta, hogy csapattársával, Houssem Aouarral tízszer jobb teljesítményre lesznek képesek az átigazolást követően. A holland válogatottat hírbe hozták számos csapattal, így például a Barcelonával és a…

Mancini: "Természetes, hogy Pirlónak nehézségei adódnak"
Mancini: "Természetes, hogy Pirlónak nehézségei adódnak"

Az Andrea Pirlo által irányított Juventus fájdalmas vereséget szenvedett az Inter otthonában, s ezzel távol került a címvédés. Az olasz válogatott szövetségi kapitánya, Roberto Mancini úgy látja, egy fiatal edző szakmai fejlődése során természetes, hogy hasonlóan kellemetlen élményekkel…

Del Piero: "A Juventus az egész mérkőzés alatt ki volt kapcsolva"
Del Piero: "A Juventus az egész mérkőzés alatt ki volt kapcsolva"

A Juventus mindvégig teljességgel alárendelt szerepben, reménytelen mérkőzésen szenvedett 2:0-ás vereséget az Inter otthonában, s amennyiben a milánóiak támadói jobban összpontosítanak, a végeredmény még kedvezőtlenebb is lehetett volna. Érthető, hogy a zebramezesek legendája, Alessandro Del Piero…

Chiellini: „Egyetlen párharcot sem nyertünk meg ma”
Chiellini: „Egyetlen párharcot sem nyertünk meg ma”

Giorgio Chiellini beszélt az Inter győzelmét hozó meccsről, a védőjátékos pedig játékstílusához hűen nem köntörfalazott. „Annyi előkészületet és próbát tarthat egy csapat, amennyit csak akar, ha végül nem valósítja meg az elképzelését. A pályán ma egyetlen párharcot sem nyertünk meg, az Inter…

Inter - Juventus 2:0
Inter - Juventus 2:0

Vasárnap este rendezték a bajnokság első Derby d'Italiáját, amely komoly téttel bírt ezúttal, hiszen a Juventusnak a címvédés valós esélyének a megtartásáért győznie kellett, az Internek azonban ugyanúgy kellett a három pont, mivel a városi riválistól nem lett volna jó leszakadni. A mérkőzés végül…

Pirlo: „Rosszabbul nem is játszhattunk volna”
Pirlo: „Rosszabbul nem is játszhattunk volna”

Andrea Pirlo értékelt a derbin elszenvedett rendkívül sima vereség után, amelyen az Inter lényegében megfojtotta a Juventust, semmilyen esélyt nem adva a címvédőnek. „A hozzáállás rossz volt már az elejétől, ha pedig nincs meg az eltökéltség a párharcok megnyerésére, minden nehézzé válik.” - mondta…

Az Inter elleni mérkőzés
Az Inter elleni mérkőzés

Az AC Milan otthonában aratott, majd a Sassuolo fölött elért hazai 3:1-es győzelem után a Juventus vasárnap este visszatér Milánóba, ahol ezúttal az Inter csapata fogadja majd, s a torinóiaknak lehetősége nyílik arra, hogy újabb három pontot szerezzenek közvetlen vetélytársaik egyikével…

Egykori játékosok beszéltek a mai derbiről
Egykori játékosok beszéltek a mai derbiről

A 18. fordulóban rendezték a római derbit, ám a legjobban várt párharc valószínűleg az Inter-Juve, ami akár a scudettóért zajló versenyt is komolyan befolyásolhatja. Az Inter második a tabellán, és négypontos előnyt élvez a Juventusszal szemben, amelyik azonban egy meccsel kevesebbet játszott. „A…

Jelentés a csatárfrontról
Jelentés a csatárfrontról

A Calciomercato nemrégiben beszámolt a Juventus csatárcélpontjainak a helyzetéről, a helyzetjelentésben pedig három csatár szerepel. A Chelsea futballistája, Olivier Giroud több klub kiszemeltje, az esetleges váltásról szóló cikkeknek pedig kiváló táptalajt ad a kevés játékperc, amit Timo Werner és…

Conte: „Tavaly felzárkóztunk, remélhetőleg idén is sikerül”
Conte: „Tavaly felzárkóztunk, remélhetőleg idén is sikerül”

„Két olyan csapat csap össze holnap, amelyikben ég a vágy, hogy valami fontosért harcoljanak.” - kezdte Antonio Conte a sajtótájékoztatóját. „Mindegyik meccs fontos, és mindig három pontot ér a győzelem. Mindazonáltal a Juventus elkerülhetetlenül referenciapontot jelent mindenkinek, hiszen az…

Pirlo: "Hálás vagyok Contének, akitől sokat tanultam"
Pirlo: "Hálás vagyok Contének, akitől sokat tanultam"

A Juventus igazi hatpontos mérkőzésre készül, vasárnap este az Inter otthonába látogat, s egy esetleges győzelemmel még közelebb kerülhet a tabella első helye és a címvédés felé.  "Egy agresszív Interre számítok holnap, amely ritmust akar majd adni a mérkőzésnek, de mi a Juventus vagyunk, úgy…

Inter-Juventus: a várható kezdőcsapatok
Inter-Juventus: a várható kezdőcsapatok

A Juventus egyelőre szállítja az eredményeket a 2021-es esztendőben, hét közben a csapat számos fiatal játékosnak is lehetőséget adva lépett tovább az Olasz Kupa negyeddöntőjébe. Vasárnap este már komoly rangadó következik, a címvédő az Inter otthonába látogatva próbálja folytatni győzelmi…

Aouar továbbra is célpont
Aouar továbbra is célpont

Houssem Aouar aláírásáért számos klub verseng, és a Juventus is az érdeklődők sorát gyarapítja, ám minden bizonnyal csak nyáron várható bármilyen fejlemény az ügyben. A Lyon középpályását már jó ideje több klubbal hírbe hozták, és nyáron szinte meg is valósult a váltása az Arsenalhoz, azonban végül…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1920) bajnokság (3653) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1040) elemzés (40) előzetes (919) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1723) játékosokról (10475) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2550) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4500) mercato (4352) nyilatkozat (7859) Olasz Kupa (338) összefoglaló (463) pletyka (4387) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (339) video (253) Címkefelhő
süti beállítások módosítása