Nedvěd: „Mindegyik év tartogat nehézségeket”

nedved_pavel_dazn_mikrofon_elott.JPGAz elmúlt napok a Juventus számára rendkívüli kellemetlenségeket tartogattak úgy a pályán, mint azon kívül, hiszen a Chelsea és az Atalanta elleni vereségek után az ügyészség is nyomoz a Juventus könyvelésében.

„Vannak egyes nehézségek, mindegyik év különböző.” - mondta az alelnök a DAZN munkatársának a Stadio Arechiben, a Salernitana ellen rendezett meccs előtt.

„Olykor erősnek gondoljuk magunkat, aztán minden félresiklik. Máskor pedig kevésbé vagyunk elégedettek, és minden kedvezően alakul. Mindegyik év különböző.”

Figyelembe véve a növekvő adósságállományt és az általános pénzügyi helyzetet, az ismételt tőkeemelés szükségességét, a Juventus túlságosan nagyot álmodott?

„Nem gondolnám. A vizsgálat kapcsán kiadtunk egy nagyon egyértelmű közleményt, Andrea Agnelli elnök úr is elmondta a véleményét. Beszélt a csapattal, az alkalmazottakkal, illetve a főrészvényest képviselő John Elkannnal. Nem gondolom, hogy helyes lenne, ha én ehhez bármit hozzáfűznék.”

A mai napon pletykák szintjén felmerült, hogy John Elkann felkérheti Andrea Agnellit a távozásra, vagy legalábbis új vezetőséget nevezne ki.

„Nem gondolom, hogy gondok lesznek a klubon belül, és azt egyáltalán nem hiszem, hogy ez hatással lenne a játékosokra. Ők tapasztalt futballisták, akik a pályán mutatott teljesítményre koncentrálnak.

Az elmúlt években, és már 11 éve nem vagyok futballista, számos nehézséggel kellett szembenéznünk, és mindig sikerült megbirkóznunk velük.”

Ami a játékosokat illeti, Álvaro Morata ma nincs a kezdőben, s Moise Kean így bizonyíthat.

„A játékosok hozzászoktak a kritikához, amikor az elvárások alatt teljesítenek. Álvaro az edző követelményeinek megfelelően teljesít. Többet várunk gólok tekintetében, azonban nem csak tőle, hanem az összes csatártól, akik nem teljesítenek a potenciáljuknak megfelelően.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8516769834

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gaben Smith 2021.11.30. 22:14:44

Nedved teged sztem mar mindenki megvet…

GGábr81 2021.11.30. 22:54:41

@Gaben Smith: sosem tud olyat tenni már, hogy megvessem. Vagyis nehezen tudom elképzelni. Az a bénázás amit itt vezetőként bemutat, nem tudja feledtetni velem a játékos multját. Nem csak szerettem, imádtam. Úgy mint DP10, Marci, Buffon, úgy Ő is ott van a legek között. Nem tudom nem tisztelni.

Wizzurah 2021.11.30. 23:08:58

Ez a kép... Mayday után, betépve 20 felessel a vesében. :D

Thuglife! 2021.11.30. 23:17:25

Figyelni kell mit mond.pontosan az ellenkezője fog történni.

Jozeph Pelikahn 2021.11.30. 23:29:51

Ez a csávó egy gombszemű plüssmackó és Rudi Völler szerelemgyereke. Már többször hittem azt, hogy nincs is ott, csak a bábúját odatámasztották a lelátóra.

Shyr Kahn 2021.12.01. 00:03:35

Nem cafolta Agnelli meneszteset, amirol mar vannak egy ideje hirek. Hmmm

dferi90 2021.12.01. 00:35:02

Szerintem Elkann igazából megunta már a bohockodast.Volt a szuperliga mizéria, folyamatosan kell rengeteg pénzt invesztálnia feleslegesen a részvényeseknek,most ez a könyvelési ügy.a mai nyilatkozata is erről árulkodik,hogy elengedte Agnellit és Nedvedet.Nem véletlen küldte ide a F1es fazont.Hamarosan fejek fognak hullani,és ez a Juventusnak csak jó lesz,mert a FIGC és UEFA is utálja Agnellit,körön kívül akarják látni.Nem csodálkoznék,ha jövőre más lenne a komplett vezetőség ,edzői stáb stb

babo0410 2021.12.01. 00:37:16

@Shyr Kahn: És az jó lenne, ha Agnelli távozna? Ki ülne a helyére? Biztos jobb lenne? Ha nincs Agnelli, nincs 9 bajnoki cím se. Szerintem előfordulhatnak 9 év után hibák. Ki fogják javítani. Én hiszek Agnelliben, még akkor is, ha jelenleg nem a legjobban végzi a dolgát. De ő is egy Agnelli, és szereti a klubot. Jobb lenne olyan a klub élére, akinek semmit nem jelent a csapat? Nem tudom ki vehetné át az elnöki széket, ha őt menesztik.

west30 2021.12.01. 00:42:16

@Shyr Kahn: Mondjuk Agnelli tavozasa minden evben felmerul pletykakent,szinte azota miota o az elnoke a csapatnak.

Rikoo 2021.12.01. 00:45:11

@babo0410: Elkannék is az Agnelli család részei és EXOR szintén a család kezében van.
Bármi is lesz, a klub továbbra is az Agnelli család öröksége marad.

Juvino 2021.12.01. 01:12:42

Nagyon szerettem, m jatekost, de vezetokent pocsek es sulytalan szegeny. Es az a nezes...mindig ez a nezes...

Shyr Kahn 2021.12.01. 02:21:01

@babo0410: Felreertes ne essek. En sem feltetlenul orulnek a tavozasanak, hiszen igen sokat koszonhetunk neki, ugy gazdasagilag, mint a klub legfenyesebb bajnoki sorozataban. DE sajnos az elmult idoszakban nagyon sokat szerepelt a reflektorfenyben es nem pozitiv fenyben lett nem is egyszer feltuntetve.
Ha talalnak rajtunk fogast a mostani vizsgalatokban, akkor logikus lepesnek tunik kiegyezni abban, hogy levaltasa eseten mersekeltebb buntetesre szamithatunk.
Sajnos a hatterban az UEFA kezet erzem a dologban, de persze csak spekulalok.
Ha megis bekovetkezne, probaljuk a pozitiv oldalat nezni: talan Del Piero-t is joval hamarabb lathatnank az Ot megilleto klubhoz kozeli helyen.

peti78 2021.12.01. 07:10:21

@Shyr Kahn: sajnos az utobbi időszakban agnelli egójáról szólt a történet a klubb kárára... sztem menni fog sok ez a meló neki

venember83 2021.12.01. 07:34:54

@Gaben Smith: nem gondolnám, hogy mindenki megvetné. Én most már inkább sajnálom, de alapvetően a számára kedves klubnál dolgozhat nem szotyiért, az, hogy az elmúlt években kellemetlen helyzetek sorában kellett nyilatkoznia, olykor hazudnia, benne van a pakliban. Szinte bármit is tesz vezetőként, nem tudja felülírni a játékoskarrier során szerzett plusz pontokat.

@Rikoo: Isten őrizz, hogy ez változzon. Láthatjuk, mi lett a Milanból és az Interből is a tulajdonos kivonulása után. Maláj, kínai tulajok, óriási adósságtenger, óriási hullámvölgyek, Isten őrizz.

alexGicamo 2021.12.01. 08:01:11

@Jozeph Pelikahn: Sajnos, mostanában én is úgy látom , hogy a tekintete megfelel egy Madame Tussauds bábuénak . Nagyon szomorú !

Bruce57 2021.12.01. 11:45:57

Pavel gondterhelt, de ki nem lenne az aki szereti a klubot és ezt kell végignéznie, főleg hidegben, kamerák előtt

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása