Gigi Buffon a minap interjúban beszélt a Sky Calcio Club műsorában aktuális témákról, amilyen a legutóbbi tizenegyeshárítása vagy a Juventus hullámvölgye.
A kapus a címlapokra került nemrég, hiszen a szezonban már harmadjára tizenegyest hárított, teljes karrierjét tekintve 118 büntetőből 38-at hiúsított meg.
„Jól érzem magam, és végső soron jól döntöttem. Mindig a csapattársaimért, a klubért és magamért játszottam, de az emberekért is. A Parmához való visszatéréssel értük is játszok, azokért, akik reggel, amikor találkozunk, azt kérik tőlem, hogy segítsem a klubot visszakerülni a Serie A-ba. Ez jelenti a különbséget, és ez jó érzéssel tölt el.
A tizenegyesek tekintetében azt mondhatom, hogy mindig harcolnom kellett az általánosításokkal, akkor is ha ezeknek az általánosításoknak bizonyítékok mondtak ellent. Rég nem foglalkozok azzal, hogy azt mondják rólam, hogy nem vagyok igazi tizenegyesölő, egyszerűen dolgozni kell, és válaszolni a kritikát, ez nagyszerű elégedettséggel szolgál. Ebből élek, a buta emberekből, akik kijelentenek dolgokat, aztán pedig szembesíthetem őket ezzel. Hogy a vonal mögött állok tizenegyesnél? Így színészkedhetek, ha viszont a vonalon lennék, akkor hamar kilépnék rajta.
Azt hiszem, hogy a Juventusnál a lefelé ívelő tendencia egyértelmű volt, de egy olyan mester érkezése, amilyen Massimiliano Allegri, arra a gondolatra sarkallhat minket, hogy megvan a megfelelő csapat a Juventus feltámasztására. Ha játékosonként kell értékelnem a Juve keretét, a bajnokság első kettő vagy három keretéhez mérném őket, nem gondolom, hogy gyengébbek lennének, mint a Milan, az Inter vagy a Napoli kerete. De ezt követően látnunk kell, hogy képesek-e nagyszerű csapatot alkotni, ami megint más dolog.
Az olyan játékosokat, mint Bonucci és Chiellini, klónozni kellene a hozzáállásuk, a karizmájuk, a komolyságuk és a vezetői képességük miatt. Kevés ilyen játékost ismertem meg, Barzagli is hozzájuk tartozik, de voltak még játékosaink, mint például Khedira, Mandžukić és Tévez, akik a nehéz pillanatokban dalra fakadtak, s vállukra vették a keresztet. Viszont mindegyik ciklus véget ér egyszer, és újra elindulni a győztes úton időbe telik, s ezt biztosítani kell a Juventusnak, mivel a klub szenzációs eredményt ért el a múltban. Nem gondolhatunk arra, hogy ezt a klub 20 éven át képes fenntartani.
A különbséget az jelenti, hogy mennyire égnek a pályán a játékosok, milyen energiával tudják egymást megfertőzni. Ha megvan a szükséges összhang, akkor mindenki erősebbnek tűnik, mint amilyen valójában. De ezek a dolgok belülről kezdődnek, büszkeségből fakadnak, illetve a vágyból, hogy nem akarok senki mögött második lenni. A nagyszerűen teljesítés vágyából, és annak a klisének a megcáfolásából, hogy egy 43 éves Buffon már nem képes játszani, de nézzék csak a meccset, majd én megmutatom. Ez jelenti a különbséget a játékosok és a mindennapi emberek között, sportágtól függetlenül. Véelményem szerint vannak fiatal jákosok, akiknek még mindig fejlődniük és tapasztalniuk kell, de akik képesek minőségi ugrásra. Szerintem Federico Chiesa rendelkezik a tartással és rendíthetetlenséggel, hogy hajtóereje legyen a csapatnak, ahogy Cuadrado, Danilo és Alex Sandro. Látható, amikor a pályán vannak, egyértelműen követendő példát mutatnak a fiataloknak, akiknek fejlődniük kell, és saját magukat kell ösztönözniük erre.
Véleményem szerint megfelelő döntés lenne tavasszal felfüggeszteni a bajnokságot, hogy Roberto Mancini pár plusz napot dolgozhasson a kerettel, elképzelhetetlen, hogy Olaszország 12 éven át ne jusson ki a világbajnokságra. Össze kell fognunk, és az edzőt és a játékosokat olyan helyzetbe kell hoznunk, hogy kijuthassanak a tornára. Behívó nekem? Én mindig elfogadtam minden döntést, és a csapatért dolgoztam annak teljes tudatában, hogy mennyit érek. Ezzel kapcsolatban nincsenek kételyem, ha másoknak vannak, hadd tartsák azt meg maguknak.”
Gigi Buffon a Juventus mezében 685 mérkőzésen lépett pályára, összesen tíz bajnoki címet gyűjtött, illetve öt Olasz Kupa-győzelmet aratott.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
alexGicamo 2021.11.30. 09:17:06
Örökké ő lesz a kedvenc kapusom !
FORZA GIGI ! ! !
GodPiero 2021.11.30. 10:24:26
Kasabai 2021.11.30. 12:05:16
venember83 2021.11.30. 12:12:15
DelPiero2 2021.11.30. 13:18:02
Attilio79 2021.11.30. 13:24:47
Jack Bauer 24 2021.11.30. 14:06:27
Lanzafame 2021.11.30. 14:18:56
Ilyen szempontból nem érdemes vele egy lapon említeni Dybalát, akinek viszont lassan szenátorként kell viselkednie, mert 6 éve Juve-játékos.
DelPiero2 2021.11.30. 14:22:14
JeetTrader 2021.11.30. 20:25:45
Juvebest 2021.11.30. 20:26:53
Juvino 2021.12.01. 00:24:41
dferi90 2021.12.01. 00:37:47
venember83 2021.12.01. 08:20:57
Sajnos nem ott élek, pontosabb infót nem tudok.