Maurizio Sarrit ismét a Juventus meccsén láthatjuk, hiszen ma a bianconero csapat a Lazio otthonába látogat, s a sajtó nem kímélte a mestert, tőle is megkérdezte, hogy miért is nevezte edzhetetlennek anno a bajnokcsapatot.
„Soha nem mondtam ezt nyilvánosan. Ez olyasmi, amit egyes újságírók beszámolója szerint mondtam.” - mondta a mester a sajtótájékoztatón.
„Nyertem egy bajnokságot a Juventusszal, és ez fontos számomra 20 évnyi áldozat után.
Egy adott pillanatban érkeztem a Juventushoz, amely csapat nyolc bajnoki címet nyert addigra sorozatban, és elkerülhetetlen volt, hogy nem adták ingyen azt a bajnoki címet nekünk. De a lezárások miatt is nehéz szezon volt.”
Amint azóta kiderült, Paulo Dybala nem fog játszani a Lazio ellen, nincs a keretben, és Ciro Immobile játéka is kérdéses.
„A sérülése megoldódott. Azonban van még apró jel, amely szerint kisebb kockázat továbbra fennáll. Szombat reggel további vizsgálatokat ejtünk majd meg, s majd ő és az orvosi stáb dönt arról, hogy mi lesz.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
GodPiero 2021.11.20. 06:57:00
dferi90 2021.11.20. 07:43:13
Csak Csucsu 2021.11.20. 13:56:32
venember83 2021.11.20. 18:12:24
Csak Csucsu 2021.11.20. 18:23:50
Wizzurah 2021.11.20. 18:24:09
Több játékos is mondta, ő is, ferdíthetjük, hogy az edzések érdekesek, Szóval biztos van benne valami, amikor a szezon elején full fáradtnak tűnik a csapat, sok a sérülés, mentálisan nincsenek felkészülve, stb.
Szerintem is baj van az edzés módszerrel, ez látszik a játékosok mint fizikális mint mentális felkészültségén.