Vlahović meg sem hallgatja az Arsenal ajánlatát?

vlahovic_dusan_de_ligttel.jpgNyílt titok, hogy a Juventus egyik legfőbb célpontja a Fiorentina támadója, Dušan Vlahović lett, s a torinóiak számára kedvező lehet, hogy a támadó meg sem hallgatja az érte bejelentkező Arsenal ajánlatát. 

A szerb játékos számos európai élklub érdeklődését felkeltette, s többek között az Atlético Madrid és az Arsenal is bejelentkezett érte, így a Juventusnak aligha lesz könnyű dolga. A londoni klub nagyon elszántnak tűnt az ügyben, azonban a Sky Sport Italia szakértője, Gianluca Di Marzio szerint Vlahović meg sem kívánja hallgatni az angolok ajánlatát.

A hírforrás szerint az Arsenal ugyan egyeztetésekbe kezdett a Fiorentinával, s már januárban készen állna megadni a firenzeiek által megjelölt árat, azonban nem történhetett előrelépés, mert a támadó képviselői még telefonon sem hajlandóak tárgyalni.

A Fiorentina vezetősége tart attól, hogy az elutasítás oka az lehet, hogy Vlahović már meghozta a döntést, s megegyezésre jutott a Juventusszal, így pedig hasonló utat járhat be, mint Federico Chiesa vagy a Sassuolótól nyáron Torinóba szerződő Manuel Locatelli.

A firenzei klub ugyan szívesebben értékesítené külföldre a támadót, azonban kényszerpályára kerülhet, amennyiben Vlahović a Juventus mellett döntött, hiszen jelenlegi szerződése 2023 nyaráig érvényes.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5316751392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

steven.h 2021.11.10. 11:21:42

Ez túl szép ahhoz hogy igaz legyen, hogy a Juventus miatt nem áll szóba az Arsenallal, ahol egyébként most Artetával elkezdett valami épülni, a döcögős rajt ellenére, de az tény, hogy a legjobb négyben jelenleg nehezen képzelhető el az Arsenal, így BL biztosan nem lenne, bár tény hogy a PL meg lehet nívóban felérhet akár az egyre süllyedő BL-lel.

De ha mégis így van, akkor el kell hozni, de már januárban, mert nagy szükség lenne rá.

Rocky80 2021.11.10. 12:39:34

@steven.h: remélem hogy ennek ellenére igaz a hír. A Firenzéből érkezettekkel belenyúltunk már a tutiba, maradjon is így.

venember83 2021.11.10. 13:04:13

@Rocky80: "A Firenzéből érkezettekkel belenyúltunk már a tutiba, maradjon is így." - mondja ezt egy tősgyökeres Berna-rajongó? :)

Rocky80 2021.11.10. 15:51:15

@venember83: mondhatnám akár Baggio-t vagy Chiesa-t is. :-) De nem tagadom, gyengéd érzelmek fűznek Bernához is! :D

Gaben Smith 2021.11.10. 17:07:14

@steven.h: Ugyan ! top jatekos nem megy az Arsenalba. Egyszeruen annyira negativ lett a klubb megitelese , hogy ez nem csoda. Hiaba nyert Arteta x meccset attol nem valtotta meg a vilagot. Teljesen jo dontes ez a szerbtol! Hamarabb mennek el pl a helyebe a Dortmundba Haaland helyett pl.

GodPiero 2021.11.10. 19:26:43

@steven.h:
"tény, hogy a legjobb négyben jelenleg nehezen képzelhető el az Arsenal"

Mert mi igen......

Attilio79 2021.11.10. 20:55:01

@Rocky80: Azért van ott még egy Cuadrado (bár ő nem közvetlenül érkezett) és egy Chiellini is.

Rocky80 2021.11.10. 21:08:53

@Attilio79: tényleg! Kíváncsi lennék hogy ha lenne ilyen összehasonlítás hogy a legjobbjaink honnan érkeztek; akkor hol szerepelne a Fior. A felsorolt nevek alapján top 3. De lehet az első helyen.

Galbandi 2021.11.10. 21:56:30

Ha ez igaz, az inkább azért lehet, mert előrehaladott tárgyalásokat folytatnak/megegyeztek a Tottenhammel. Akármelyik angol klubot nézem, nagyjából kétszer akkora fizetéssel csábíthatják, mint mi.

JeetTrader 2021.11.11. 00:49:45

Hát ha ő is mindenáron nálunk akar játszani hát üsse kavics :)
Persze így sem ingyen lenne...

delpi0823 2021.11.11. 09:25:20

@Galbandi: Ha nemet mond az Arsenalra akkor miert mondana igent a spursnek?Ugyanolyan luzer banda az is,Conteval se hiszem hogy valtozni fognak,nagyon max beerhetnek a 4ik helyre.Attol tobb nincs abban a csapatban.

steven.h 2021.11.11. 13:46:39

@GodPiero: nem teljesen értem a kommented. Az elmúlt 10 évben hányszor végzett Top4-ben a Juventus és hányszor az Arsenal? A jelenlegi bajnokságban pedig még bármi lehet, bármelyik csapatnál jöhet egy összezuhanás (nyilván akár nálunk is), de pl szerintem idén az Atalanta sem annyira meggyőző, küszködnek a sérülésekkel is, a Napoli is kipukkadhat (szerintem ki is fog) mint ahogy a Milan is.

GodPiero 2021.11.11. 14:29:56

@steven.h: Ne a múltat vedd alapul.... Olyan szarban vagyunk, hogy ha az idén nem jön össze a Bl és a vele járó euró tízmilliók akkor hatalmas szarban leszünk ilyen bértömegekkel és játékosokkal....

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása