A minap Andrea Barzagli a La Gazzetta dello Sport munkatársának nyilatkozott a Derby d'Italia és az Inter és a Juve tavalyi és idei menetelése kapcsán.
„Az Inter csapatként a legmagasabb minőségi szintet képviseli, a tavalyinál proaktívabb futballt mutatnak, azonban védekezésben több a hiba, ezért több gólt kapnak. Azonban jól kezdték az évet. A nyáron távozott pár fontos játékos, de érkeztek is többen, méghozzá minőségi futballisták.”
Leonardo Bonucci a múltban arról beszélt, hogy az Inter azért nyerhetett tavaly, mert a Juventus nem tudta a legjobbját mutatni, ám Andrea Barzagli kissé árnyaltabb álláspontot képviselt ebben a kérdésben.
„Véleményem szerint az igazság valahol középen helyezkedik el: tavaly a Juve sokkal többre lehetett volna képes, bár két kupa megnyerése nem lekicsinylendő teljesítmény, de hiányzott a scudettóhoz szükséges folytonosság. Az Inter a szezon második fele alapján megérdemelten lett bajnok, sokszor nyertek, és meggyőző teljesítményeket hoztak a meccseken.”
Nemrégiben a Juve játékosai közül többen szinte nyíltan kritizálták Cristiano Ronaldót a hirtelen távozása miatt, ezen játékosok egyike volt Giorgio Chiellini is.
„Véleményem szerint Giorgio arra gondolt, hogy Ronaldo távozása óriási hatással volt a csapatra, miközben már megkezdődött a bajnokság. A portugál klasszis jelenléte, legyen ő a padon vagy a pályán, nagy hatással volt a csapatra, például az ellenfélnek sem volt mindegy Cristiano Ronaldo jelenléte, illetve a fiatal játékosok is vele a pályán kisebb nyomásnak voltak kitéve. Szóval a csapat bizonyosan kapott egy sokkot, amikor Cristiano Ronaldo távozott.”
Mik a különbségek az aktuális és Andrea Barzagli Juventusa között?
„A múltban több kiteljesedett válogatott futballista volt a csapatban. Ebben az évben a keret a tapasztalat és az ígéretes jövővel rendelkező fiatalok elegye. De az idei pár meccsen már látható volt némi fontos fejlődés.”
Vajon Allegri csapata készen van, vagyis a szezon végéig az elmúlt meccsek 1-0-jaira készüljünk?
„Nem hinném. A csapat nehéz szezonkezdeten van túl, ami betudható az adott híreknek, illetve Massimiliano Allegri is mást képvisel, mint Sarri és Pirlo, és Ronaldo távozása is fontos tényező volt. De szerintem mostanra a Juventus visszaszerezte azt, ami az elején és az elmúlt két szezonban hiányzott: az akarat az együttes szenvedésre és összehangolt védekezésre. A következő lépés a játék fejlesztése, eddig az élvezett elsőbbséget, hogy a csapat következetessé váljon, pontokat szerezzen, és legyen szilárdabb a védekezés.”
A Juve visszatért a gyökerekhez bizonyos szempontból, mivel újra több olasz válogatott alkotja a keretet.
„Fontos egy csapat számára, hogy legyen egy hangadó játékoscsoport, s a Juventusnak ez megvan idén: egyesek már tavaly jól teljesítettek, mások fejlődnek, és a keretet összeforrasztja az EB-n elért siker.”
Most vegyük sorra a Juve olasz válogatottjait, Federico Chiesával kezdve.
„Federico Chiesa képes meccseket eldönteni. Jó ideig Olaszországnak nem volt ilyen játékosa: tud gólt lőni és gólpasszt adni, feltöri a védelmeket, képes kicselezni adott védőt, szóval röviden mindent tud, ráadásul még nagyon fiatal is.
Locatelli igazán sikeres igazolás: ismeri a futballt, megvan benne a minőség és a tartás, és nagyon gyorsan beilleszkedett az adott közegbe és egy olyan csapatba, ami nagyon különbözik a Sassuolótól a játékstílust és a mez által jelentett teher tekintetében. Rövid idő alatt vállára vette a Juve középpályáját, miután az EB-n fontos jeleket adott magáról. Ráadásul nagyon fiatal is.
Amikor a Juventus megvásárolta Federico Bernardeschit, ő nagyszerű személyiséggel rendelkezett, illetve a jövő ígéretével, de kissé megakadt. Azonban szerintem Mancini bizalma átalakította őt, és sokat hozzá tudott tenni a válogatott játékához. Most pedig Allegri bizalmának köszönhetően bizonyítja, hogy a Juventusnál is képes ugyanerre.
Moise Kean esetében túl nagy volt körülötte a nyomás a karrierje elején. A külföldi tapasztalat segítségére volt, fontos eredményeket ért el, és közben felnőtt. Most már csak tudatosodnia kell benne, hogy ugyanerre a Juventusnál is képes, gólokat szerezhet, illetve területeket nyithat meg.
Bonucci és Chiellini? Csodálatos őket a pályán látni. Nem akarok szavakat fecsérelni a kvalitásaikra, csak a rendkívüli védekezési intelligenciájukat emelném ki. Általában nem mondok véleményt játékosokról az értékeléseik alapján, de az övéik tényleg bámulatokat. Megérdemelték az EB-címet, és minden jót kívánok nekik. Hogy még nyerjenek címeket.”
Vasárnap az olasz válogatott két fontos fiatal középpályása feszül egymásnak: Nicolò Barella és Manuel Locatelli.
„Különböző játékosokról beszélünk, de szerintem mindketten a következő években a válogatott középpályájának fontos részei lehetnek. Barella a tavaly nagyszerűen teljesített még az EB-győzelem előtt. Locatelliről pedig már elmondtam a véleményem. Jó ideje nem voltak ilyen harcra kész és meccseket eldöntő fiatal játékosaink.
A San Siro gyepén kik lehetnek a kulcsemberek?
„Nem akarok neveket említeni, szerintem az Inter támadósora és a Juve védekezési fázisa közötti csata lesz a döntő.
Ha az Inter elveszíti a meccset, az komoly ostorcsapásként érheti őket, ha viszont a Juve kap ki, akkor elég távol kerülnének a tabella elejétől. Talán egy döntetlen mindkét csapat számára megfelelő eredmény lehet.”
A két csapat közül melyik tűnik erősebbnek és miért?
„Egyéni szinten, úgy tűnik számomra, hogy az Inter jobban készen áll a meccsre, de ha a Juventushoz visszatért Dybala, és rendelkezésre áll az összes játékos, nem fogják hagyni magukat. Mindkét csapat minőségi kerettel rendelkezik.”
A bajnokság kapcsán kérhetünk egy véleményt, figyelembe véve a Napolit és a Milant is?
„A Juve hamarosan felkapaszkodik, s visszatér a tabella elején vívott harchoz, az Interrel együtt. Jelenleg a Napoli és a Milan rendelkezik egy kis plusszal: a Napoli támadói ebben az évben kiválóan cseleznek, ez pedig nagy önbizalmat ad a csapatnak. A rossonero együttesben vannak tapasztalt futballisták, akik hátukon vihetik a csapatot, a fiatalokból pedig óriási fejlődést hozhatnak ki, ebben pedig segíti a fiatalokat a rendkívüli lelkesedés. Az Inter és a Juve előrelépése nagyban függ az aktuális kakasokon, de nyitott és küzdelmes bajnokságra számítok.”
Az Inter elleni meccs előtt miért jobb Juve-szurkolónak lenni?
„A Derby d'Italia rendkívüli adrenalinmennyiséget szabadít fel, ez történelmi összecsapás, amelyet igencsak átérez mindkét csapat és a szurkolók, különösen mivel a tét is általában nagyon magas.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Lanzafame 2021.10.23. 18:47:34
Ez nagyon érdekes, ezt a szempontot soha senki nem hozta még be. Jó lenne, ha a klub közelében lehetne, ő egy igazi legenda, Juve-DNS-sel.