Allegri: „Több védekező játékost kellett volna becseréljek”

allegri_massimiliano_sotet_j_oltony_duhosen_mutogat.jpgA Juventus az első négy forduló alatt mindössze két pontot szerzett, hatvan éve ilyenre nem volt példa, a tabellán a csapat 18., még az Igor Tudor által vezetett Hellas Verona is megelőzi az Öreg Hölgyet.

„A jó első félidő ellenére, amikor helyzeteket alakítottunk ki, és a Milannak mindössze egy lehetőséget engedélyeztünk, a végén már a vereséget kockáztattuk egy olyan meccsen, amit teljesen irányítottunk.” - értékelt a Juve mestere a DAZN munkatársának.

„Sajnos elveszett a szükséges koncentráció, eltökéltség és összpontosítás. Csak nézzük meg a szögletet, amiből az egyenlítő találat született, szemmel látható az elégedettség a játékosokon. Nem lehet egy ilyen meccset elengedni, miután teljesen irányítottuk a találkozót. Nyilván előrelépésre van szükség. Nagy előrelépésekre.

Ez a meccs nem változtat semmit a Juve tekintetében az én szempontomból. Gyorsan meg kell tanulnunk, hogy vannak meccsek, ahol keménynek kell lenni, összpontosítani kell, szereléseket kell bemutatni, és koncentrálni kell. Ez általános fejlődési folyamat része egyes játékosoknak.

Beismerem, hibáztam a cserékkel, rosszul gondoltam. Több védekező játékost kellett volna pályára küldenem, hogy bebetonozzunk az 1-0-s eredményt, szóval ezért vállalom a felelősséget.

Fontos volt egy pozitív eredményt hozni ma, és ez sikerült. Egy vereség nyomán nőtt volna a különbség a tabella elejéhez képest, de nagy előny ez a döntetlen, most már könnyebb lehet áthidalni ezt a pontkülönbséget.

A gond az, hogy egy dolog megnyerni egy meccset, és teljesen más bajnokságban győzedelmeskedni, mert ehhez az kellene, hogy ne kapjunk gólokat ilyen hibák után. Előfordulhatnak döntetlenek, ha a másik csapat jobban teljesít, de nem ajándékozhatunk el pontokat így.

Voltak pozitívumok, például az első félidő, de ami feldühített, az a mérkőzés utolsó negyedórája volt. Többet kellett volna szenvednünk, foggal és körömmel kellett volna harcoljunk. Ezekben a pillanatokban nem foglalkozhatunk a szépséggel, az eredményre kell koncentrálni bármilyen ronda játékkal.

Szerencsére a játékvezető lefújta a meccset, mert tulajdonképpen a vereséget kockáztattuk itt. Ha nem tudatosítja az ember, hogy ilyenkor félre kell tenni minden személyes érzést, nem érzi, hogy szélső hátvédként kell dolgoznia akkor is, ha éppen amúgy csatár, akkor ezeken a meccseken nem fog jó eredmény születni. Csak arra fogunk emlékezni, hogy eldobtunk két pontot.

Tudom, hogy sokat beszélnek a taktikai rendszerekről, de amikor egy csapat vezet, és még 15 perc van hátra a meccsből, és lényegében nem hagytuk a Milant kapura lőni, a rendszer irreleváns. Lehet egy csapat szervezetlen, de eltökéltnek kell lennie. Ha ezt a hozzáállást nézzük, valószínűtlen a bajnoki győzelem.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8016694148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Keniíi 2021.09.20. 05:58:27

Út isten…. Több védekező játékost, komolyan?! Az inter gól záporokat tart a Lazio is, minden nagyobb csapat folyamatosan több gólra játszik, mi meg őrizni akarjuk az 1:0-át. Tényleg ugyanott folytatja ahol abba hagyta…

juve28adam 2021.09.20. 06:54:31

Na ez.... Hogy azt a sz@ros 1 gólos előnyt őrizgetjük, ez felkúr.

GodPiero 2021.09.20. 07:15:16

Mi a f@szt akartál védeni te szerencsétlen????? 1-0 -t????
KÓKLER!!!!

ZED! 2021.09.20. 07:59:44

Te Lúzer!!! Anti foci 2.0 ettől féltem mikor visszajöttél!

Del Butus 2021.09.20. 08:24:27

ha nem a 4. percben, hanem a 88-ban rugjuk az elso golt még értheto is lenne, hogy tartani akarta az eredményt...

giorgio007 2021.09.20. 08:32:21

Lehet hőzöngeni srácok, de amilyen rotty lett a játékunk a végére, pont nem úgy neztünk ki, mint aki itt nyerni fog. Gyanítom azert ha 1-0 vége akkor csak jó lett volna az az egy gólos őrizgetés meg a 3 pont.

Gaben Smith 2021.09.20. 08:51:41

Srácok ez tényleg vérlázító.
Egy bizonyos Johan Cruyff azt mondta ,ha előnyben a csapat akkor támadó szellemü játékost hoz be a csapatba ,hogy meg tudja tartani a labdát ezzel az eredményt is ,ha pedig hátrányban van akkor labdaszerző erényü játékost hoz ,be hiszen kell a laszti a támadásépítéshez.
Na Allegri ennek a szöges ellentéte.
Furcsán érzem magam támogattam a visszatérését ( ebben valószínü közrejátszott a nélküle eltelt 2 év penetráns szenvedése) viszont ,most eszembe jutnak azok a meccsek amelyeken ölte a focit az eredmény védése miatt (1:0 )
Rengeteg olyan meccs jut eszembe amikor nyerhettünk volna vagy továbbjuthattunk volna ha nem állítja vissza a fiait és húzza magára az ellent 1:0-nál.
Régen azért minőségibb volt a keret lehetett ezt játszatni vele ,de ezzel a jelenlegivel ez nem fog menni.
Meg amúgyis ki kiváncsi arra ,hogy feltöri a háló a hátunkat?
Elment a foci Max mellett és ő nem tartott vele inkább rozézott szardínián a naplementében.
Nem az első fordulók eredménye miatt gondolom , hanem a csapat összetételét és Max gondolkodását veszem alapul amikor is azt mondom ez a szezon bukás lesz vele és a szezon végén fel is állítják.

Gaben Smith 2021.09.20. 08:54:11

+kicsit olyan mintha itt kísérletezgetne, itt próbálná újra felismerni a foci támasztotta követelményrendszert ,mintha nem egy kész befutott edző lenne hanem egy újonc aki egy kiscsapatot próbál megmenteni a kieséstől

venember83 2021.09.20. 09:15:43

@Gaben Smith: Cruyff azért kicsit más futballban szocializálódott, mint Massimiliano Allegri, nem lehet cruyffi totális futballt várni sem (ettől) a Juventustól, sem pedig a mestertől.

Engem az zavart, hogy igazándiból a Juve a támadások minősége tekintetében is komoly lemaradásban van. Irányította a csapat a meccset, de korántsem volt meggyőző, nem túnt úgy, hogy 3-4 gólt is lőhet a Juve. Mindegy, Morata-Dybala kettőssel kár is sokat várni, hiába szimpatikus mindkettő, kevesek ők egy scudettóhoz, Kean pedig nem oszt s nem szoroz.

Leram7 2021.09.20. 09:53:35

@Gaben Smith: Cruyff foci már elmúlt. Mint ahogyan a Mourinho félekorszakos zsenik is már egy as romaba mennek, ahol nincs esélye címre.

A foci változik.

Én egyet értek Allegrivel, hogy csakúgy, mint a napoli ellen is megvolt az előny, nem lett meg a második gól, de aztán csak úgy voltunk és lézengtünk a pályán.
Ilyenkor kéne 1-2 vezér, aki kiabál, aki motíválja a többieket és aki meg akarja nyerni a meccset.

Nevetséges volt, ahogyan az eddig remekül muzsikáló Locatelli a szöglettnél 2 ütemet késett le a gólt fejelő Rebicről.

Lehet az is, hogy fáradtak vagyunk, lehet az is, hogy kevés ez a keret, de a mentalitás nincs rendben, ez 100%.

Spider81 2021.09.20. 10:19:20

Napolyba ki lehet kapni,de nem ugy ahigy kikaptunk..
A Milan ellen bele kell hogy ferjen,hogy becsuszik egy dontetlen,de nem ugy ahogy a masodik felidoben jatszottunk...
Ami nalam nem fer bele az az udinese elleni X elonybol, az Empli elleni vereseg otthon ugy hogy golt sem rugunk...
Ha most 2 pont helyett 7 lenne senki se temetne ennyire a csapatot.
Fejben nagyon nem franko valami...

Bruce57 2021.09.20. 10:21:35

"Fontos volt egy pozitív eredményt hozni ma"
Hol volt ez pozitív? Pirlo már keresztre volt feszítve de Allegri ugye nem hibás, kapjon időt, akkor Pirlo miért nem kapott?

Pavel1988 2021.09.20. 10:25:12

Az állóképesség nekem sokkal aggasztóbb volt, Dybala például max 50 percet bír top szinten jelenleg.
Egy olyan játékos köré akarjuk építeni a csapatot aki szeptember végére nem tudja olyan állapotba hozni magát, hogy végigjátsszon egy rangadót. A másik vészjósló dolog ebből következik, nélküle nincsenek gyors labdakihozatalaink.

Egy pozitívumot is érdemes kiemelni, Allegri jó taktikát dolgozott ki a meccsre. Széltében forgatta a Milant a labdakihozatalainkkal, így futtatta őket (Pool utáni meccsen eleve fáradtak lehettek). Rabiotnak végre megmondta, hogy mozogjon be a visszalépő Morata helyére, ebből kialakítottunk pár helyzetet és a francia is komplettebb játékosnak tűnt az eddigi egydimenziós védekezek-futok helyett.

Annyira én nem kesergek, a csapat játéka meccsről meccsre fejlődik, lassan el kell érniük arra a szintre, hogy végig bírják szusszal. Középre meg kell még egy kreatív játékos, mert ott siralmas a helyzet.

Bruce57 2021.09.20. 10:27:31

Mindenki azt mondta, avval a kerettel Allegri bajnok lett volna, hát tessék, pluszban neki van egy Locatelli és egészséges Dybala. Volt ideje felkészíteni a csapatot, nem az utolsó percben volt bejelentve hogy ő lesz az edző.

bianconeri83 2021.09.20. 10:52:10

@Bruce57: 1 évet kapott Pirlo. Allegri sem fog többet, ha így folytatja.

bianconeri83 2021.09.20. 10:55:04

@Bruce57: azért egy Ronaldo csak elment, lehet az ő hiányát meg lehet érezni :)

A mercato vége emiatt volt szívás, elment CR, viszont a felszabaduló keretet (mert ez volt a lényege az elengedésének) már nem volt lehetőség kihasználni.

Rikoo 2021.09.20. 11:00:00

@Bruce57: H.h nem kapott? Elküldthették volna szezon közben nem 1x, mégis maradt nyárig.

babo0410 2021.09.20. 11:13:19

Allegri mész te a jó büdös p-be! Több védrkező játékos? Meg bebetonozni az 1-0-t? Mikor zavarnak el a jó fenébe? A két év pihenő nem tett jót neked.

babo0410 2021.09.20. 11:28:28

@bianconeri83: Ronaldo hiányát? Tavaly elég sok meccsen volt ő is tripla nulla. Itt nem Ronaldo hiánya a fő ok. Pláne, hogy Pirlonak hozzá kellett igazítani a keretet, mert nem volt hajlandó azt csinálni, amit az edző kér. 1-0-nál nem az eredményt kell tartani, meg kiscsapatokra jellemzően bekkelni.
És a legaggasztóbb, hogy szerinte ez jó eredmény, mert 2 ponttal még nem vagyunk akkora hátrányban. Most 8 pont egy olyan intertől, akik bedarálják az ellenfeleket, és ma nagy eséllyel megveri a Napoli az Udinese-t, és akkor 10 pontra lesz már 4 forduló után az első hely. Könnyeb lesz áthidalni a 10 pontos lemaradást, mintha 11-re lennénk? Mi van?

Szili 72 2021.09.20. 12:47:58

@venember83: Mivel ilyen minőségű támadóink vannak és a kp is harmatos, tulajdonképpen igaza van Allegrinek, mindenáron védeni kellett volna az eredményt.Az első félidő egyébként tök jó volt.

Bruce57 2021.09.20. 13:03:30

@Rikoo: De nem is volt a csapat kieső helyen. Decemberig veretlen volt a csapat, most pedig nyeretlen 2 ponttal.

Rikoo 2021.09.20. 13:12:48

@Bruce57: 4(!!) meccs telt el a 38 fordulós bajnokságból.:D
Ha annyira tetszett Pirlo edzősködése akkor lehet nézni őt az új csapatával.

Rocky80 2021.09.20. 13:36:04

Tessék, ha mindenki ennyire biztos abban hogy óriási a baj, bárkivel fogadok hogy dobogón leszünk a bajnokság végén.

Gaben Smith 2021.09.20. 13:39:54

@Leram7: Pont az a baj ,hogy még mindig azt hiszi ,hogy a 3 évvel ezelőtti csapat a Juve és ,hogy az a keret kitudta védekezni a szükséges időt 1 gólos előnyben.
Ez a jelenlegi nem tudja itt nyiltabb játékra lenne szükség ,mert ez amit eddig csinált Allegri ez ide nem való.

bianconeri83 2021.09.20. 14:23:46

@babo0410: azt írta a kolléga, hogy ugyanaz a keret. Akárhogy nézzük, ez a Juventus nem olyan erős, hogy ne érezné meg Ronaldo hiányát. Jelenleg sem egyéni szinten (azaz megfelelő utód), sem csapat szinten nincs megoldva ez.

Ez nem azt jelenti, hogy szerintem jól működött vele tavaly a Juve, azt sem mondom, hogy nem az elengedése volt a jó megoldás, de az tény, h a keret jelenleg gyengébb lett emiatt (de ha a felszabadult bérkeretet okosan költik el, még profitálhat hosszabb távon belőle a csapat).

Viszont Max mindenképp jobb edző annál, hogy ebből a keretből csak ennyit tudjon kihozni. Akár van CR akár nincs.

bianconeri83 2021.09.20. 14:24:58

@Bruce57: ha nincs az a két vereség, most is veretlen lenne a csapat ;)

venember83 2021.09.20. 14:49:29

@Rocky80: s mellé Berna szerez 5-10 gólt a bajnokságban?

steven.h 2021.09.20. 15:04:04

@Rocky80: Tutira nem szokás fogadni :)

4 forduló ment le, az hogy volt aki 50 percet bír lehet betudható a formaidőzítésnek is, azért azt tudjuk jól, hogy október-november volt mindi Allegrinél mire minden a helyére került, legrosszabb esetekben január, viszont addig muszáj lesz hozni meccseket, mert különben nagy bajban is lehetünk.

Mindenki kiragadja ezt a plusz védekezős mondatát Allegrinek, de nem hiszem, hogy jókedvében váltott volna úgy. Látni kell, hogy nincs aki be tud állni a padról, és ugyanazt a minőséget hozza. Hiába van 5 csere lehetőség, ha érdemben 3-at tudunk, és tegnap azok sem sültek el jól. A labdát csak nyomozni tudtuk, ezen sem Ramsey, sem McKennie nem változtatott volna, és ilyen szempontból egyetértek azzal, hogy akkor be kellett volna tolni a buszt és a kontrákban bízni. Az első félidőben azért látszott, hogy szeretnénk eldönteni a meccset, nem sikerült és utána szétestünk fejben és a csapat sem pörög még 100%-on és ezt a jelenlegi keret nem bírja el, hogy 50-en is meccset nyerjen azon időszakokban amikor a felkészülés még érezteti hatását.

steven.h 2021.09.20. 15:09:07

@Bruce57: 2015-ben 10 forduló után 13 pontja volt a csapatnak és a 12. helyen állt, a többi történelem. 5 forduló után pedig 5 pontunk volt, az most is realitás, bár szomorú realitás, de bízzunk abban, hogy október közepétől összeáll ez.

2021.09.20. 15:20:33

Én bízom abban, hogy Allegri ezt a dumát úgy értette, hogy amikor látta a 2. félidőben, hogy a belét húzza maga után a csapat, akkor tudta már, hogy nem fogunk még egy gólt rúgni és akkor kellett volna még több védő, hogy legalább az 1- gólos előny megmaradjon. Ha nem így gondolta, akkor komoly gondok vannak.

steven.h: Azért a 2015-ös csapatot semmilyen szinten nem lehet egy lapon emlegetni a maival. Félek, a scudettótól olyan messze leszünk, mint Makó Jeruzsálemtől...

Shyr Kahn 2021.09.20. 15:35:35

@Pavel1988: Dybala kb mindenhol ott volt 50 percig. Volt, hogy hatrafutott a Milan tamadojaval es a mi tizenhatosunknal szerelt, rendszeresen hatramozgott, cserelt helyet Cuaddal... mikor lattal tole ilyet? Hozza kell szoknia, hogy ez a rendszer es vegig kell tolnia a merkozeseket. Egyebkent az elozo evekben a sok serules miatt nem is igen lehetett fizikaliag felkesziteni erre, most pedig idot kell neki adni.
Amig nem faradt el klassziskent jatszott.

@juve28adam: @GodPiero: @Gaben Smith: Sracok! Hol mondta Allegri, hogy 1-0-t akart orizni? O azt mondta, hogy azt KELLETT VOLNA csinalnia. Tisztan lathato volt a csereken, hogy nem ez volt a helyzet... es meg is szivtuk.

A Cruyff-i futbal idejetmult 2021-ben. Jo lenne, ha nem gondolnank azt, hogy okosabbak vagyunk nala.

Amig van olyan szemre tetszetos jatek, mint az elso felidoben es ez a forma egyre inkabb kiterjed a teljes merkozesre, addig nincs min aggodni.

BTW Allegri korabban teljesen halveru volt, tegnap tetszett, hogy kifejezetten pipa volt nehany alkalommal es probalt nagy mozdulatokkal iranyitani. Ez azt is jelenti, hogy a sracok meg nem voltak kepesek kozel sem azt hozni, amit kert.

steven.h 2021.09.20. 15:38:57

@MGB75: Ezt értem, de kicsit korai 4 forduló alapján már leírni a csapatot és Allegrit. Valamit ki fog találni, vagy előbb utóbb elkezd működni az amit szeretne. Most legalább valamiféle csapatnak nézünk ki.

Pavel1988 2021.09.20. 15:45:05

@Shyr Kahn: Nagyjából egyet mondunk, az én problémám, hogy a szűk értelemben vett top csapatokban nincsenek már olyan 10-es pozícióban játszó játékosok akik nem tudnak védekezni és nem bírnak végig robotolni egy mérkőzést.
Nem fikázni akarom Dybalát, ahogy írtam nélküle impotens volt a csapat. Ugyanakkor fontos rámutatni arra, hogy nélküle nincs összeköttetésben az egy szem csatárunk a középpályával, Ő meg 50 percet bír.
Ez hatalmas baj, mivel nagyon kis esély van arra, hogy Dybala sérülés nélkül végig tudja majd játszani a szezont és arra sem látok túl sokat, hogy hamarosan eléri azt az állapotot ami alkalmassá teszi 90 perc játékra.
A helyére beálló Kulusevski egy labdát nem tud megtartani, csak akkor tud jól játszani ha beszorul az ellenfél és milliméteres réseket kell kilőni, de azt is csak a jobboldali félterületből tudja.

Minden egyes meccs után itt fogunk sírni ha nem fogadjuk el a tényt, hogy ez a csapat a top 4-re esélyes és maximum egy BL legjobb 8-ra. A top csapatok ellen meg maximum a tisztes helytállás lehet a cél pl.:Chelsea.

FAF 2021.09.20. 15:52:13

Mi az hogy lehet nézni őt az új csapatával? Ez igaz volt az Allegri imádókra is, nézhették volna az új csapatával. Ja hogy nem volt neki. Igaz ez a Ronci fanokra is, lehet nézni őt az új csapatában.

Pirloval, egy kezdő edzővel szemben sem volt több türelem, akkor Allegrivel szemben miért lenne több? Mondom ezt úgy, hogy különösebben egyikőjükért se rajongok. Csak nem értem miért kell elvakultnak lenni valakivel szemben.

Bolond volt aki azt hitte, hogy visszajön Allegri és majd minden megoldódik. Sajnos az eddigiekből az jött le hogy nem tanult semmit és még mindig ezt a lőjünk egyet és tartsuk az eredményt szemléletet képviseli, úgy hogy korántsem olyan a jelenlegi keret amivel ez kivitelezhető. Abban lehet igaza van hogy az olasz bajnokságot a legjobb védelem nyeri meg, de ezzel a felfogással a BL-t felejtsük el mert ha valami félrecsúszik akkor nem képesek rohamokat indítani mert nincs a lábakban a támadás. Csak futkároznak mint a fejetlen tyúk, hogy most mi legyen. Reméljük ezt időben felismeri és akkor lehet ez még jó is akár. Az a vicc hogy szerintem képes is lenne rá csak valamiért gyáva.

Roncinak meg nem a képességeivel volt a baj hanem egyszerűen nem bírta el a Juventus költségvetése. Ezt be kell látni. Semmi értelme nem volt idhozni úgy hogy utána nem volt pénz semmire. (Ehhez még hozzájöttek az ingyen, magas bérrel idehozott semmirekellők, akik között volt olyan akiről tudtuk, hogy itt nem fognak beválni). Ezeket a pénzeket ha akkor értelmes csapatépítésre használja fel a klub akkor most nem itt tartanánk.
Ha időben távozott volna valószínűleg nem így nézne ki a keret.
Most várhatunk januárig de leginkább a nyári átigazolási piacig.

Böszmeség azon is kárörvendeni, hogy na ennyit érünk Ronci nélkül, meg hogy na tessék senki nem lövi meg a 30 gólt helyette. Komolyan azt hitte valaki hogy ez egyből menni fog? Igenis jobb lesz nélküle idővel és lesznek akik meglövik azokat a gólokat, de lehet majd csak jövőre, amikor talán sikerül értelmesebb játékosokat igazolni. Mondjuk ha marad a defenzív foci akkor lehet nem fogja meglőni senki.

Szerintem felejtsük el végre Sarrit, Pirlót és Roncit is és tekintsünk előre és szurkoljunk a csapatnak. Mint tudjuk edzők, játékosok jönnek, mennek de a csapat örök és ez az ami számít.

Most Allegria van és ez a keret, ennek kell szorítani és nem a múltba révedni, inkább a jövőbe. Tudjuk kiktől kell megszabadulni és reméljük egyszer elkezdünk bízni a fiatalokban is mert elég nagy hiba mellőzni őket lásd Halland, akit mi még nem tartottunk elég jónak az első kerethez...

Shyr Kahn 2021.09.20. 18:15:54

@Pavel1988: Abban egyetertek, hogy Dybala-nak nincs normalis csereje. Talan erdemes lenne oda hozni valakit, bar a piacon eleg ritka az olyen tipusu jatekos, aki osszekoti a kp-t, vedekezik es meg csatar is mindamellett. Valamelyik feladataban hiany lesz es Dybala-nal az a veszely, hogy a kreativitas elhal elol, ha mindig ossze-vissza kel futkosnia.

Egyebkent a helycsere Cuaddal zsenialis huzas volt. Csak a jatekosok kondija nem alkalmas a keresztbefutasokra es helycserekre, pedig amugy szivesen elneznem, hogy megbolonditjuk az ellenfeleket ezzekkel a helycserekkel.

2021.09.20. 22:34:07

@steven.h: Nem írom le, de eddig minősíthetetlen a teljesítményünk. Ideje javítani a Spezia ellen, mert már 10 pontra vagyunk lemaradva az elsőtől. Azért ez 4 forduló után derék teljesítmény...

steven.h 2021.09.20. 22:43:10

@MGB75: A teljesítményünk egyedül az Empoli ellen volt minősíthetetlen. A pontjaink és a tabellán elfoglalt helyünk a minőséthetetlen szerintem.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása