De Laurentiis: „A rendszer már nem működik”

de_laurentiis_aurelio_kamerak_elott_palyan_civilben.JPGCsapata csütörtöki, Leicester elleni meccse előtt Aurelio de Laurentiis a Daily Mail munkatársának nyilatkozott az európai futballról.

A klubvezető ismét nyíltan beszélt az európai futball hiányosságairól és klubok számára lehetetlen feltételekről, megnövekedett versenyhelyzetről és elégtelen visszaforgatott tőkéről.

„A rendszer ma már nem működőképes. A Bajnokok Ligája és az Európa Liga egyszerűen nem generál elég bevételt ahhoz, hogy a klubok úgy érezzék, érdemes részt venni ezekben.

A versenyképesség eléréséhez több elitkategóriás futballista szükséges, ez komoly befektetéseket jelent, és az európai versenysorozatok nem veszik ezt számításba.

Ezért a kluboknak egyeztetniük kell egymással, és olyan modern, megfelelő támogatással szolgáló sorozatot kell kidolgozni, amiben mindenki részt vehet.”

Az elnök egyúttal a bajnokságokról is szót ejtett.

„Csökkentenünk kell a meccsek számát azzal, hogy csökkentjük az európai élbajnokságok méretét. Valamint létre kell hoznunk egy európai ligát, amelyik demokratikus bejutási feltételekkel rendelkezik, és azt veszi alapul, hogy az adott csapatok mit értek el az országos kiírásokban.

Volt szerencsém megvizsgálni egy olyan projektet, amelyik kész 10 milliárd eurós tőkét bevonzani az európai futballba, de nyitottságra és teljes függetlenségre van szükségünk.

Ha nem változtatjuk meg a játék szabályait, és nem tesszük szórakoztatóbbá, a fiatalok elfordulnak a futballtól, és a futball nem lesz már életünk középpontjában. A kutatásaim szerint a 8 és 25 év közötti emberek már nem figyelik a futballt, és inkább az okostelefonjaikon játszanak, teljesen megváltoztak a gyermekeink.

Nem mondom, hogy kihalna a futballmeccsre járás és a stadionbeli szurkolás intézménye, de most inkább egy virtuális stadion áll rendelkezésünkre, ami emberek milliárdjait vonzhatja be, akik egymás ellen játszhatnak.

Ki tudja, hogy sikerül-e őket visszavezetni a világ legjobb és legmeghatározóbb sportjához vezető útra?” - zárta az interjút költői kérdéssel a 72 éves klubvezető.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5716689258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

babo0410 2021.09.15. 06:03:03

Sajnos sok igazságot mond.

2021.09.15. 06:43:21

Értem mit mond, de a klubok úgyis annyit fognak költeni amennyit a pénztárcájuk enged. 10 éve még senkinek nem volt problémája a BL bevételekkel, csak megérkezett a PSG, a City és a többi angol csapattal együtt szétverték a piacot, azóta kb. megduplázódott a játékosok ára. Ezeknek a csapatoknak a pénz eddig sem számított, de ha még több lesz a bevételük, még kevésbé fog, és előbb-utóbb az új rendszert is kinövik a csapatok. Első lépésként ennek az eszetlen költekezésnek kéne valahogy gátat szabni.

delpi0823 2021.09.15. 08:48:09

@Pjanista: Igen,meg talan fizetesi sapkat bevezetni hogy a jatekosok fizetesei ne vigyek csodbe a klubbokat.......

Lanzafame 2021.09.15. 09:41:51

Az élbajnokságok méretcsökkentése fájdalmas, de előremutató lépés lenne.

Ami a fiatalokat illeti és azt, hogy túl hosszúak a meccsek, ezen könnyű lenne boomerkedni és azt mondani, hogy ragaszkodjunk a hagyományokhoz és a 90 perces meccshosszhoz. Eleinte a videóbírótól is sokan idegenkedtünk, pedig összességében jobbá tette a játékot.

Pl. a krikettet is áramvonalasították a közelmúltben és bejött.

Matteo89 2021.09.15. 11:03:50

Rövidebb (ezáltal pörgősebb) meccsek. Kevesebb játékost a pályára. Ma már 11-11 emberszabású gép szaladgál a pályán, akik 90 percet simán végigfutnak, ezért túl sokan vannak sokszor. Kevesebb játékossal sokkal élvezetesebb lenne a játék. Sárgalapnál 10 perces kiállítás. A 0-0 büntetése pontlevonással. A pályán lévő játékosok közül 1-2 ne léphessen a saját térfelére (kevesebb védő). Én még a pontozásos rendszertől sem ijednék meg. Kapufa 1 pont, gól 3 pont. Rögtön elmozdulnánk a 0-0-ról. :)

Rikoo 2021.09.15. 11:15:52

@Matteo89: Najó, ez nagyon beteg.XD

ZecH 2021.09.15. 12:03:44

@Rikoo: Egyaltalan nem beteg. A ficko egy latnok...

MdewC 2021.09.15. 13:15:09

Na mizu az öreg is megvilágosodott? :D Kicsit Agnelli szavai köszönnek vissza.

Egy megjegyzés a varral kapcsolatban. Vagy használják következetesen, vagy sehogy. Elképesztő milyen rossz a kihasználása… plusz ezek a pár centis lesek, meg gól elvételek, a maradék örömöt is elveszik.

venember83 2021.09.15. 13:35:00

@MdewC: azért meglepő, hogy ki szólalt fel kvázi Agnelli mellett. Ennél meglepőbb már csak Moratti lenne, talán...

alexGicamo 2021.09.15. 15:25:12

@MdewC: Gyűlölöm a VAR-t ! Fölöslegesen tördeli a játékot ! Nagyon idegesítő !

Lanzafame 2021.09.15. 15:29:41

@Matteo89: 1 félidei cseréről pedig dönthessenek a szurkolók, Instán történő közönségszavazással.

MdewC 2021.09.15. 15:33:31

@venember83: jhujjj :D

@alexGicamo: Nem tudom mikor húzom fel magam jobban, amikor meg se nézik a full egyértelműt / percekig nézik a semmit / vagy amikor 1,5 cm miatt nem kapjuk meg a gólt (bár a megállítás pillanata se mindig egyértelmű nekem).

alexGicamo 2021.09.15. 16:10:25

@MdewC: Ezért írta , hogy szerintem, egy f@szság az egész !

babo0410 2021.09.16. 01:30:31

@MdewC: A 10 ezred milliméteres les is les. És inkább vegyék el, mint a meccs után megint csalózzanak. Csak ezt jobban, pörgősebben kéne csinálni.

venember83 2021.09.16. 05:44:09

@babo0410: a probléma csak az, hogy nem mindig lehet elkapni a passz pillanatát, főleg ha 10 ezredmilliméterről van szó...

GGábr81 2021.09.16. 05:54:39

@Matteo89: aki szórakozni akar, annak ott a cirkusz. Ez foci és a győzelem nem fontos, hanem az egyetlen ami számít.
A csapatunk jelenlegi edzőjétől származik az első mondat, a mádodikat, talán nem kell bemutatni. Aki a Juvénak szurkol, annak tudnia kell, hogy Dybal sarkazásos passza a tizenhatosnál, nos cseppet sem kívánatos. Nevezzük ifjonti hévnek és bocsássuk meg neki ezt a felesleges balgaságot.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2021.09.17. 09:04:32

Amiről szó van, hogy az amerikai, arab, kínai befektetők miatt elszálltak a játékosok árai és bérei, amit a jelenlegi rendszer nem tud kifizetni úgy, hogy még profitot is termeljen. A sírás a profiton megy, ezért akarnak egy szuperligát kialakítani, mert azzal kaszálhatnának, csak éppen ez semmibe veszi a futball európai gyökereit.

steven.h 2021.09.17. 09:09:16

@megamovieboy: Ha nem tud profitálni a klub akkor nincs fejlődés, ha nincs fejlődés akkor megrekednek egy adott szinten a pénzes zsák klubok pedig bármit megtehetnek. Engem nem érdekel hogy a szuperliga teszi újra versenyképessé a tradicionális klubokat, mint a Juve vagy az, hogy beszabályozzák rendesen az arab befektetőket, de valamit tenni kell, annak érdekében, hogy pl egy PSG ne tehesse meg azt hogy figyelmen kívül hagy minden szabályozást.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2021.09.17. 09:17:59

@steven.h: Egyelőre fejlődésen azt értik, hogy egyre többet fizetnek a játékosokért. Ma már egy elit klub kerete többet ér, mint a teljes magyar légierő beszerzési értéken. Ez azért nem egy fenntartható dolog. Kell egy felső sapka a keretek értéke fölé! Különben lesz 3-4 világválogatott a legeslegjobb játékosokkal és kész, a többiekre csak néhány helyi sport őrült lesz kíváncsi.

steven.h 2021.09.17. 09:47:19

@megamovieboy: Igen, ezért mondom hogy be kell szabályozni. A Szuper Liga terve egyébként, azon kívül, hogy az ellenzők úgy állították be, hogy csak arra szolgál, hogy lenyúlja az UEFA pénzét (ami egyébként a klubokat illetné) illetve megölje a futballt és a gazdagokat még gazdagabbá tegye, arról is szól, hogy egy szabályozottabb keretet adna (fizetési sapka). Nem mondom, hogy a szuper liga hibátlan, de valamin változtatni kell, mert lassan az összes sorozat érdektelen lesz, egy egy előre nem látott esemény pedig klubokat tehet tönkre.

Nem gondolom, hogy az amerikai típusú ligák egy az egyben átemelhetőek a labdarúgásba, de valamilyen hasonló megoldást találni kell.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása