Chiellini: „Ronaldo után ez Dybala csapata lesz”

chiellini_giorgio_dazn_mikrofonja_elott.jpgA bianconero csapat harmadik meccse sem hozta a három pontot és a várt áttörést Massmiliano Allegri vezetése alatt, a 2-1-re elvesztett meccs után pedig Giorgio Chiellini állt a mikrofon elé a játékosok részéről.

„A csapat egységes volt a teljes meccs alatt, ezért elégedettnek és büszkének kell lennünk azzal, amit láttunk, mindent figyelembe véve.” - mondta a csapatkapitány a DAZN munkatársának.

„Megérdemeltünk volna egy jó eredményt, de nem tehetünk mást, mint a több munkát és kevesebb beszédet választjuk. Tudtuk, hogy nehézségeink lesznek ebben a szezonban, de arra talán nem számítottunk, hogy három meccs után ebben a helyzetben leszünk. 

A Juventusnak dolgoznia kell, és ismét csapattá kell válnunk. Ennek ellenére úgy érzem, hogy legalább egy döntetlent megérdemeltünk volna, de voltunk már ilyen helyzetekben a múltban. Lassan majd visszatérünk.”

Cristiano Ronaldo távozása természetesen felmerült, főleg mivel a portugál játékos két gólt is szerzett első meccsén a Manchester mezében a Newcastle United ellen, s Sami Khedira, illetve Miralem Pjanić után a csapatkapitány is Paulo Dybala fontossága mellett emelt szót.

„Amikor egy olyan világszintű játékos van a csapatban, mint Cristiano Ronaldo, nincs más opció, mint felhasználni a csapatot, hogy alájátsszon. Hálásnak kell lennünk Cristianónak mindazért, amit az elmúlt években a Juventusnál tett, azonban most folytatnunk kell az utunkat.

Ez Paulo Dybala csapata lesz. Az elmúlt pár évben a góljainak a száma csökkent Cristiano jelenléte miatt, de ő a csapat kulcsjátékosa, és ezt mindenki elismeri.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3716686412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shyr Kahn 2021.09.12. 05:19:54

Na akkor kimondatott, amit mar hianyoltak sokan, akik tagadtak: "Amikor egy olyan világszintű játékos van a csapatban, mint Cristiano Ronaldo, nincs más opció, mint felhasználni a csapatot, hogy alájátsszon."

A problema az alajatszason van, aminek nem volt ertelme, mert a csapat nem lett elorebb. Sot, ahogyan irtuk, sok mindenki CR arnyekaban jatszott, mert neki adtak a labdat, akkor is, amikor nem feltetlenul ez lett volna a legjobb opcio.

"Ez Paulo Dybala csapata lesz. Az elmúlt pár évben a góljainak a száma csökkent Cristiano jelenléte miatt, de ő a csapat kulcsjátékosa, és ezt mindenki elismeri." - Szoval Chiello is kimondta, amit korabban beszeltunk: Dybala-n extra teher van es tole vallnak megvaltast. Abszolut egyet kell, hogy ertsek. Mar csupan az hianyzik, hogy elkeruljek a serulesek es ujra iranyitsa a tamadasokat elol. Ma is ugy hianyoztak az atforditasai es berobbanasai (kulonosen a masodik felidoben), mint egy falat kenyer.

Lanzafame 2021.09.12. 08:15:05

@Shyr Kahn: tehát azt mondod, hogy rossz, ha egy ember alá játszik az egész csapat, de csak akkor, ha Ronaldónak hívják. Ha Dybalának hívják, akkor viszont kívanatos, hogy alájátsszon az egész csapat.

Én csapatot szeretnék látni, nem bizonyos játékosok alá rendelt kisegítő személyzetet.

Il Principino 2021.09.12. 08:19:40

@Shyr Kahn: érdekes..Sarri alatt tudott fickándozni Dybala,pedig akkor is CR alá kellett játszani nem?

JeetTrader 2021.09.12. 08:31:56

@Shyr Kahn: a baj csak az h most h elment gyakorlatilag nincs csapat...rosszul fogalmaztam. Úgy fest számomra h mindenki ebben a hitben élt amit írsz és mond Chiello csakhogy ez egyelőre nem kap megerősítést.

A szomorú valóságnak sokkal inkább az tűnik h ez soha nem volt igazi csapat mert egyszerűen nem tudott az lenni. Ronci meg fölfelé húzott minket. Mindegy h Allegri, Pirlo vagy Sarri az edző. Látható volt h többfajta jatekrendszer is ki lett próbálva de mégsem az igazi.
Több játékos horror pénzért motiválatlanul vagy épp már csupán kiöregedve van itt de eladni nén lehet mert a kutyának sem kell. A képességek és a hozzáállás problema na meg az h nem illenek ossze a kirakós darabjai.
Nagy baj van itt ami most fog kicsucsosodni

Ravanelli 2021.09.12. 08:33:26

Imádlak, Öreg Harcos, de vereséggel azért ne legyünk már elégedettek, pláne büszkék...Ha a BL döntőt bukjuk el tizipárbajban, az oké.

Ravanelli 2021.09.12. 08:38:11

@Shyr Kahn: Chiesa nem játszott Ronaldo alá. Neki ugyanis van töke. Meg önbizalma. Azok keresték minden labdával Ronaldót, akik nem tudták, mit kezdjenek vele. Mármint a labdával. "Én úgyis elb...nám, odaadom inkább a Hetesnek, majd ő megoldja.

Rocky80 2021.09.12. 09:16:20

Először is, végre egy vesztes meccs után odaáll a kamerák elé valaki! Ezt így kell Chiello!

Amiben igaza van: tényleg kussolni és dolgozni kell...

Ha meg Dybala csapata lesz és ez egyöntetű vélemény, akkor hosszabbítsanak már vele, könyörgöm!

Fájó ezt kimondani, de egyre inkább látható hogy csapatként és egyénenként sem voltunk Roni szintjén. Sem fizikálisan, sem mentálisan. Ő ennek ellenére rúgott 100 gólt, illetve azért ment, mert többet akart. Most már az is látszódik hogy miért... Egy szavunk sem lehet rá, max az önzősége miatt. De lehet én is önző lennék ha látnám hogy mindenki más fatökű szinte és "mindent nekem kell csinálni"...

Az meg hogy ki-kinek passzol, a többiek kishitűsége. Jogos a kérdés: Chiesa miért nem passzolt? Lehet azt mondani hogy az ő árnyékában nőtte ki világklasszissá magát. Akkor csak van élet mellette is, nem?

Rocky80 2021.09.12. 09:21:36

Félreértés ne essék, nem szopkodni akarom. Csak próbálom az okokat és a miérteket megtalálni és megérteni, hogy miért nem tartunk ott, ahol lennünk kellene és mit hibáztunk.

Illetve ha legközelebb módunkban áll hogy szerződtessünk egy ekkora világklasszist akkor hogy kell használni és a csapatba építeni. Pontosabban mikor kell szerződtetni?...

A baj, csak az, hogy hiába találom ki, ez nem az én kompetenciám! :D

Rocky80 2021.09.12. 09:28:39

Kicsit ez ilyen "egy fecske nem csinál nyarat" szitu. Még ha aranyfecske, akkor sem... A labdarúgás még mindig csapatjáték.

Az a baj, hogy szerintem ugyanez igaz Dybalára is majd. Az elmúlt években Ronitól vártuk a megváltást, most Dybalától, közben Megváltó eddig csak egyszer volt a világtörténelemben...

Az igazság az, hogy magunkban és a teljes csapatban kell keresnünk a megoldást a problémáinkra. Na meg az elvégzett munkában. :-)

Jozeph Pelikahn 2021.09.12. 09:45:05

Dybala nem bírja, ha nagy rajta a nyomás. Feszült lesz, és olyankor rosszul játszik.
Erre most "csak" annyit kérnek tőle, hogy vigye a hátán a Juventust.

Nem túl jó kilátások.

alexGicamo 2021.09.12. 09:49:53

Próbálok optimista lenni :
Minden kezdet nehéz .
Lesz ez még így se !
Ha visszatérnek a hiányzók, akkor összeállhat a csapat és új erőre kaphatunk .
Erősen remélem, hogy így lesz !
FORZA JUVE PER SEMPRE !

Leram7 2021.09.12. 10:40:47

Ha van egy nagy playered, egyértelműen neki többet kell vállalnia.

Dybala, Morata eddig sehol sem tudta azt megtenni, mint CR az összes klubjában.

Bevallom haragszok Cr-re, mert megkedveltem, de ahogyan és amikor elment az a lehető legrosszabb volt. Ha időben megy, akkor lehetett volna pótolni és talán jött volna Donnarumma is.

Szerencsétlen a sorsolásunk, szerencsétlen, amit a lengyel művel... 7 pont simán reális lett volna az 1 helyett.

Dybala, akit simán kihagytak az argentín vállogatottból simán maradhatott volna most is torinoban, mert szerintem megint epizódszereplő volt ott max, bár nem követem a vállogatott meccseket, ez csak feltételezés.

Ravanelli 2021.09.12. 11:40:01

Dybala sose lesz akkora klasszis, mint Ronaldo, pedig lehet, hogy még tehetségesebb is. Viszont pont az a gépies precizitás, mentális erő, szorgalom hiányzik belőle, ami a Hetest világsztárrá emelte.

MdewC 2021.09.12. 11:55:26

Azért jó, hogy így kezdtünk, mert nem kell feleslegesen izgulni, hogy bajnokok leszünk-e vagy sem.

Juventina7 2021.09.12. 11:59:57

Na én pont Dybalában nem látom azt, hogy majd a nehéz időkben kivezeti a csapatot a fényre....nekem ez a 'gyémánt' sosem lesz csiszolt drágakő. Novemberben tölti a 28-at.
Chiesa sokkal nagyobb húzóerő lesz nálunk (már most is).

DelPiero2 2021.09.12. 12:03:16

így van, nem kéne elengedni mindenkit a válogatott meccsekre.
Ahogy a vezetés (+ edző is) elbánt a klubhoz ténylegesen hű játékosokkal (ADP, Buffon, Marci, Mandzu) megmutatta az irányt a zsoldoshadsereg felé. A felszínes nyilatkozatokat jó előre betanulták az ideérkező játékosok aztán csak keresték a boldogulásukat. Tisztelet a kivételeknek.
Dybalának az ő feltételeivel igen kockázatos lenne 5 éves szerződést adni.

Galbandi 2021.09.12. 12:47:35

Jó öreg Giorgio, most nem jól szólt! Az, hogy Dybalára ekkora súlyt pakolnak, nagyon rossz ötlet. Ügyes kis játékos, meg lehetnek még jó meccsei, akár szezonjai is, de egyszerűen nem vezér alkat. Ehhez mentálisan sokkal erősebb ember kell, olyan, akire hallgatnak, főleg most, amikor nyilvánvalóan borzasztó mély gödörben vagyunk. Arról nem is beszélve, hogy ennek a csapatnak még akkor is világklasszis vezérei voltak, amikor sokkal egységesebb, jobb minőséget képviselő keretünk volt. Dybala erre a feladatra nem alkalmas. Nagyon nagy kár, hogy pont most jutottunk el odáig, hogy újra kell építenünk az egész csapatot, mert ha ez mondjuk két év múlva történik, én gondolkodás nélkül odaadtam volna a csapatkapitányi karszalagot Chiesának.

MdewC 2021.09.12. 13:00:58

@Galbandi: azért az mellett ne menjünk el, hogy lehet, ez egy fricska volt Dybala felé?

Az nem lehet, hogy Dybala “hisztije” is benne van az öltözői hangulat gerjesztésében? Vagy lehet miatta nincs csapat, nem is Roni miatt?

Lehet Giorgio arra utalt, hogy a nagy szerződés mizéria miatt, akkor “tessék, lehet bizonyítani”.

Giorgio pontosan tudja, hogy mit miért mond és nekem ez jön le belőle.

Hogy akkor mostantól vége a pofázásnak, lehet bizonyítani.

Galbandi 2021.09.12. 13:20:56

@MdewC: Lehet, hogy igazad van. Nekem elsőre az a verzió jutott eszembe, hogy mivel Allegri korábban kijelentette, hogy Dybala köré építené a csapatot, Chiellini, mint a keret jelenlegi parancsnoka igazi profihoz méltó módon beállt a főnök mögé. Chiellini hihetetlenül intelligens játékos, szerintem érzi, hogy ha valamikor, akkor most nem szabad egymás torkának esni, mert akkor felborul a csónak és senki se ússza meg. Én valahogy úgy értelmeztem a szavait, hogy próbálja megnyugtatni Dybalát, hogy ne majrézzon, be fognak állni mögé, egyúttal a többieket is rendre inti, hogy most senki se nézegessen kifelé a sorból, ezen az úton megyünk, ha tetszik, ha nem. Pont ezt a karaktert hiányolom Dybalából, ami Chielliniben megvan. Nálam a kapitány olyan ember, aki ha beszél, akkor mindenki más csendben hallgatja. Kár, hogy nem fiatalabb néhány évvel. De lehet, hogy túlokoskodom a dolgot.

MdewC 2021.09.12. 13:31:11

@Galbandi: nem hiszem, hogy túl okoskodod. De az biztos, hogy Giorgio tudja, hogy mit miért mond.

Sajnos leginkább csak találgathatunk.

Shyr Kahn 2021.09.12. 15:23:08

@Lanzafame: Nem, Dybala ala nem fog a csapat dolgozni. Dybala csupan csapatkapitanykent a kulonbseget kell, hogy jelentse. Ezt jelenti, hogy ez mar Dybala csapata lesz.

@Il Principino: Nem Duybala dolgozott CR ala elsosorban. Morata bevallottan CR ala dolgozott. Le is nyilatkozta.

@JeetTrader: Az ido eldonti. Remelem nincs igazad es a csapat elsosorban CR miatt nem tudott igazi csapat lenni, mert egyes jatekosok ala dolgoztak.

@Ravanelli: Chiesa es meg nehanyan nem dolgoztak ala. Ettol meg ha a palyan levokbol a fele ala dolgozik, lottek a csapatjateknak.

@Rocky80: Elgondolkodtato kerdesek. En egyebkent nem latom ugy, hogy Dybala-tol varjuk a feltamadast, de igen is fontosabb merkozeseken a kreativ jatekosainknak kell a kulonbseget jelenteni. Ezen a merkozesen Morata volt tokos az elso felidoben. Mas merkozesen Chiesa, Dybala, Cuad lehet az... tolek barmelyikuktol lehet varni a kulonbseget. Dybala annyiban kulonb toluk, hogy O a kapitany es olyba tunik, hogy a fazont ado fantasista is. Mivel O szablya fazonra kozepen a tamadasokat, ezert kiemelt szerepe van. Ennek ellenere, ha Ot kikapcsoljak, Cuad es Chiesa (+Kulu) meg mindig ott van, hogy kitalaljanak valamit.

Shyr Kahn 2021.09.12. 15:29:27

Azert valljuk be, hogy Dybala-nak akkor volt csupan jo szezonja, amikor nem volt serult. Idosebb lett. Megkapta a karszalagot. Szoknia kell, de szerintem elbirja a nyomast mar. Tudja mi a dorges. Az egyetlen dolog, amire figyelnie kell (ha lehet egyaltalan), hogy elkerulje a seruleseket.

Chiesa nagyobb huzoero, mint Dybala? Lehet, de O nem iranyitja a csapatot, hanem egyeni villanasokkal dont el merkozeseket, amire nyilvanvaloan szuksegunk van. Lehet majd egyszer O a csapatkapitany, de nem iden, es nem a kovetkezo idenyekben. Majd eljon az O ideje is, de meg tapasztalnia kell (de Ligt szerintem elobb lesz csk, ami nem feltetlenul baj).

Rocky80 2021.09.12. 16:40:09

@Leram7: nekem sem tetszett ahogy ment, de nem haragot érzek hanem inkább szomorúságot mert megértem. Viszont nem azért vagyok szomorú mert elment - nyilván jobb így mindenkinek; hanem amiért elment.

@Juventina7: reménykedni azért még lehet, vannak későn érő típusok is, hátha nála is most csontosodik ki valami. Csak az a fránya szerződés meglenne már!

Amúgy én még mindig vallom, hogy nem ekkora a baj, mint ahány pontunk van eddig a lehetségesből. Remélem hogy igazam lesz, egy valami biztos: izzadósabb és érdekesebb lesz mostantól a szezon! Végül is erre vágytunk, nem? :D

steven.h 2021.09.12. 16:41:58

@Shyr Kahn: Nem értem ezt a megkapta a szalagot dolgot. Chiellini a csapatkapitányunk és nagyon remélem, hogy le tudja hozni a szezont sérülés nélkül mert sem de Ligt, sem Bonucci, lengyel barátunk meg főleg nem tud vezér és irányító lenni ott hátul. Utóbbi kettő soha nem is lesz az, de Ligt-ben még bízok, de ő meg nem lesz itt évekig, szóval jó lenne találni valakit aki a Capitanot tudja személyében is helyettesíteni.

Rocky80 2021.09.12. 16:52:09

@steven.h: szeretném hinni hogy de Ligt itt lesz amíg világ a világ, mondjuk most mintha megtorpant volna a fejlődése.

Galbandi 2021.09.12. 19:23:32

@Rocky80: De Ligt esetében sajnos abból kell kiindulnunk, hogy Raiola az ügynöke. Anno a csillagászati fizetésen kívül azzal csábíthatták ide, hogy egy európai szinten is versenyképes csapatba kerül, ahol Ronaldo csapattársa lesz. CR7 már nincs itt, úgyhogy tényleg elvileg csak abban bízhatnánk, hogy Allegri ütőképes alakulatot farag abból, ami a rendelkezésére áll, és ez maradásra bírhatná a srácot. DE... És itt jön a képbe Raiola.

Idén az ügynöke más szálakat rángatott, de lassan eszébe fog jutni a torinói 'védence'. Jövő nyáron az ő szerződésében is életbe lép egy kivásárlási záradék, ami 150 millió euró körül lesz. Ennyit biztosan nem adnak érte, de szerintem lassan várható, hogy Raiola előhozakodik az új bérigénnyel, meg persze a jutalékával. Jelenleg azt hiszem 280.000 eurót keres hetente a srác, ennél mi nem fogunk többet adni neki, így is a keret legjobban kereső játékosa a maga zsenge 22 évével. 2024-ig van érvényes szerződése és nevezz pesszimistának, de szerintem nem tölti ki, csak abban az esetben, ha mint mondod, megtorpan a fejlődése és nem mutatkozik iránta kereslet.

m.martin91 2021.09.12. 19:47:40

Hát, ha Dybalára teszik föl ezt a csapatot, akkor a Juventusnak lőttek. Vicc kategória. Nevetséges az egész, úgy ahogy van.

Ravanelli 2021.09.12. 20:14:09

@Galbandi: már most van rá kereslet. Ha itt nincs perspektíva(nincs), nincs pénz komoly igazolásra(nincs), ahogy tud, tiplizni fog. A legszebb fiatal éveit csessze el egy középcsapatra?

Galbandi 2021.09.12. 20:39:41

@Ravanelli: Ideje bőven volna még, belső védőként még jóval 30 fölött is a szűken vett elit tagja lehet a posztján, de én attól tartok, hogy Raiola ügyfelei nevében rendszerint döbbenetes bérigényekkel áll elő (ami nem is feltétlenül a játékos bérigénye). Pont a minap említettem Haaland esetét, akinek évi 35 milliós fizut szeretett volna kiharcolni a Barcánál meg a Realnál. Ha jövő májusban leül a vezetőinkkel szemben és azt mondja, hogy de Ligt akkor hosszabbít szerződést, ha megemeljük a fizuját heti 400 ezer euróra, hát...

Rikoo 2021.09.12. 20:43:53

@Galbandi: Utána nyilatkozta, hogy a 35 milliós fizetés az full kamu.

Galbandi 2021.09.12. 23:35:35

@Rikoo: Persze, hogyne.

Meg anno azt is állította, hogy maga Haaland döntött úgy, hogy a Manchester United helyett a Dortmundba szerződik, mert hogy az szakmai szempontból előnyös neki. Aztán az angolok azért csak tisztázták, hogy nem Haalandon múlt a dolog, ő szívesen szerződött volna hozzájuk, Raiola feltételeit nem fogadták el (ők erre a Pogba ügylet óta elég kényesek, Sir Alex akkor konkrétan nyilvánosan szarzsáknak titulálta Raiolát).

Áprilisban még Terzicet is megkérdezték a Dortmund részéről, hogy mit szól ahhoz, hogy Raiola meg Alfie Haaland gyakorlatilag végighaknizzák Európát (szó szerint, mert végigutazták Raiola magángépével a kontinenst), megpróbálva vevőt találni Haalandra. Négy különböző klubtól szivárgott ki nagyjából hasonló bérigényre és ügynöki jutalékra történő utalás áprilisban (Real Madrid, Barcelona, Manchester United, Chelsea), meg is írták szépen a lapok egymástól teljesen függetlenül. Rajtuk kívül tárgyaltak még a Manchester Cityvel is, de ők elhajtották Raiolát, mert már akkor is Harry Kaneben gondolkoztak. Végigkalapolták Európa összes nagy klubját, de nem tudták eladni Haalandot, a Chelseat leszámítva még csak ajánlatot se volt rá hajlandó tenni senki. És Raiola azt mondja (már megint), hogy ez nem az igényeik miatt volt. Na pont ezért lehet készpénznek venni, hogy igaz az a 35 millió. Azzal ugye senki sem szeret kérkedni, ha felsül...

m.martin91 2021.09.13. 00:21:13

Raiola egy utolsó utáni mocskos rohadt féreg, akinek egyetlen cél lebeg a szeme előtt, hogy a játékosai minél gazdagabbá tegyék őt. Cserébe ő is gazdaggá teszi őket. Egyedüli mozgatórugója a pénz, semmi más nem érdekli. Egy normális világban, minden valamire való topklub közleményben határolódna el tőle, és az általa képviselt játékosoktól, akkor megnézhetné magát. A Juventusszal jól egymásra találtak, megérdemlik egymást. Ez a vezetőség tökéletes párja Raiolának. De ide is a 75 milliós védőt tudta rakni (akinek állítólag más ajánlatai is voltak, persze), a keret legjobban fizetett játékosa, de már nem játszik itt sem, meg a válogatottban sem. Pogbát elvitte, kőgazdaggá tette, a többit hagyjuk. Azóta is távozni akar, hogy megérkezett. Na meg Donnarumma. Besz*patta őket a Milan, aztán ment a kuncsorgás a sztárügynöktől, Maldini már nem kért belőle, nekünk nem volt annyi pénzünk, maradt Párizs. Kurvár@ kételkedem benne, hogy jó ügynök lenne, inkább csak egy nagyképű, dagadt, undorító szemétláda, akinek az első tárgyaláson a fejére kéne borítani az asztalt. De a futball eltartja. Ez az undorító sportág minden hülyét eltart.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása