Leonardo Bonucci visszatért a pár hónapja EB-t nyert olasz keretbe, hiszen az olasz válogatott a következő napokban Bulgária, Svájc és Litvánia ellen fog pályára lépni. Az olasz védő az újságíróknak nyilatkozott, s elmondta, miért is javasolta száraztészta fogyasztását az angol szurkolóknak.
„A döntő előtt pár nappal sok embertől hallottam, hogy az angol válogatott győzelme elkerülhetetlen.
Aztán a pályán tapasztalt események már nagyon más realitást mutattak.” - mondta Leonardo Bonucci a csütörtöki sajtótájékoztatón.
„Nagyon sokan beszéltek arról, hogy kiesünk a legjobb 16 között vagy a negyeddöntőben, ezért nem fogtam vissza magam azokkal szemben, akik nem hittek bennünk.
Most visszatértünk rendkívüli lelkesedéssel, barátokkal és csapattársakkal találkoztunk, akiket mindörökké összeköt a nyári tapasztalat és az EB-cím.
Megnyomtuk a visszaállítás gombot, s elkezdjük újra a menetelést, az asztalhoz ülünk erőnk tudatában, azonban a kellő alázattal.”
Bulgária mindössze egyetlen pontot gyűjtött három meccs alatt, míg Olaszország kilencpontos, és Svájc is száz százalékos teljesítménnyel szolgált eddig, mindkét meccsét megnyerve.
„A tavaly nehéz meccsünk volt itt Bosznia ellen, s a csütörtöki hasonló lehet. Bulgária jó a védekezésben és ellentámadásokban, de biztos vagyok benne, hogy nagyszerű meccsünk lesz, és a szurkolók is segíteni fognak minket.”
A Juventus védőjét természetesen klubcsapatáról is kérdezték az újságírók.
„Nem mondhatok túl sok pozitívumot a szezon kezdetéről, de amint a mester mondta, legyünk türelmesek. Sok fiatal játékosunk van, akiknek erőteljesebben kell megnyilvánulniuk. Amint visszatérünk a válogatott kerettől, mindannyian erősebben vetjük bele magunkat a feladatokba.
A válogatott keretben egy erős Juve-blokk látható? Nem, ez egy válogatott blokk. A Juventus azonban vissszatért arra az útra, hogy számos olasz játékost ad a válogatottnak, és a jövőbeli célunk, hogy egyre több és több olasz játékos futballozzon a klubnál és az ország mezében.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.