Bonucci: „A trófeát visszük magunkkal Rómába”

bonucci_leonardo_golorom_angolok_ellen_eb-n.jpgLeonardo Bonucci kulcsszerepet játszott az angol válogatott elleni EB-döntőben, hiszen az olasz válogatott az ő találatával egyenlített, a győzelem után pedig nem volt rest a szurkolóknak is odaszólni, a tiszteletkör során „Ehetitek ismét a száraztésztát!” felkiáltásokkal hergelte a helyszíni szurkolókat, de az angolok „It's coming home!” jelmondatát is kigúnyolta, a kamerába üvöltve az olasz győzelmet hangsúlyozó „It's coming to Rome!” fricskát.

A RAI Sport számára adott interjúban azonban természetesen már a megfontoltabb és komolyabb arcát mutatta a Juventus védőjátékosa.

„Történelmi gólt szerezni egy álom megvalósulása, és minden elismerést megérdemel az edző és a teljes csapat.

Amikor Szardínián egybegyűlt a keret, érezhető volt, hogy valami más a múlthoz képest. Lassan önbizalomra tettünk szert, bizonyosságra és egységességre. Ez a mai meccs volt a tejszínhab a tortán, amivel legendákká lettünk.

Ez egyedi érzés, és kiélvezzük ezt az eseményt. Ki kell élvezni, hogy 65 000 ember még azelőtt elhagyja a stadiont, hogy átadnák a trófeát, az EB-trófeát magunkkal visszük Rómába. Ők azt hitték, hogy Londonban marad, sajnálom őket, de Olaszország ismét oktatott.

A bemelegítés során azt mondtuk, hogy ami a lelátón történik, az csupán háttérzaj. 34 meccses veretlenség szól mellettünk, azt kellett tennünk, amit eddig tettünk, hogy eljussunk a döntőig, semmivel sem többet, és semmivel sem kevesebbet.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2716624510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MdewC 2021.07.12. 07:57:47

Bonukám szép volt, de a szerénység nagy erény. :)

Mondjuk annyiból megértem, hogy biztos rommá oltották őket a szurkolók egész meccsen, biztos a düh is beszélt belőle.

Örülök, hogy nyertünk.

Jancsi 87 2021.07.12. 08:07:16

@MdewC: Rettentő nagyképű, kivagyok én módon viselkedtek az angolok, jól tette Bonu , hogy odapörkölt nekik:)

2021.07.12. 08:12:22

Minden faszságát megbocsátottam neki tegnap, óriási volt! És így kell beszélni a nagypofájú angolokról, élükön az agyatlan szurkolóikkal.

Type-R 2021.07.12. 08:30:51

Mekkora troll ez a Leo! :)

GodPiero 2021.07.12. 08:35:39

Donnarummát le kellett volna igazolni....

GGábr81 2021.07.12. 08:41:25

Jó, hát te sem a szerénységedért vagy a csapatba.

Gaben Smith 2021.07.12. 08:43:50

Milyen erdekes , hogy az EB-n szinte hiba nelkul jatszott nalunk meg milyen ostoba teljesitmenyt nyujtott . Vajon ez miert van/volt ? Am az angolok akik tenyleg angolok alazatosan jatszottak , kivetel a jamaicai sterlinget aki egy utalatos egybites focista .

majerjohny 2021.07.12. 08:45:09

Nesze neked kőkemény angol foci....:DDDDDDDDDDDD

Camo76ers 2021.07.12. 08:49:07

Hát sajnos nem hozzánk jön Donnarumma . 15 évre megoldhatta volna a kapuskérdést . Talán csalódik Párizsban és hazatér .

venember83 2021.07.12. 09:22:57

@Camo76ers: én is örültem volna Donnának, de Raiolának már kevésbé. A sok-sok milliós bérkövetelés pedig nem olyasmi, amit a Juventus jelenleg megengedhetne magának. Max. Szczesny távozása esetén érkezhetett volna Donna, de sajnos ő is olyan bért kap, amit máshol nemigen, így nyilván maradt komoly érdeklődők híján. Ezek a nagyon magas bérek sokszor sakkban tudnak tartani egy klubot, ezért is örülök kicsit, hogy nem érkezett Gigio.

harciretek 2021.07.12. 09:24:54

@Camo76ers: Én is örültem volna, ha hozzánk igazol, de azért az EB-n szinte minden meccsen volt komoly bizonytalankodása. Főleg a beadásoknál, ahol vagy megelőzték, vagy nem ért oda, de voltak veszélyes eladott labdái is. Ezekben biztosan fejlődni fog, de én most még nem őt választottam volna a torna legjobbjának, bár a tizenegyeseknél nagy király volt, az irány szinte mindig megvolt neki, és ha nem volt elég erős vagy helyezett a lövés, azt mindet el is kapta. Jorginho (főleg ha tegnap is belövi a maga döntő tizenegyesét), Bonucci, de akár Chiesa is lehetett volna a torna legjobbja. Szélsővédő poszton kéne erősíteni, Di Lorenzo és Palmieri is, de főleg az előbbi, ezen a szinten szerintem kevés, főleg az, ha Spinazzola EB-n mutatott formája a viszonyítási alap.

Verratti pedig nálam minden átigazolási időszakban az első számú célpont lenne. Ha elhoznánk Verrattit, Locatellit és Icardit, mondjuk CR-t, Bernardeschit és Ramseyt elpasszolva, akkor szerintem Allegrivel bármilyen sorozatban jó esélyekkel indulnánk. 3-5-2 felállásban egy Sczeszny - Chiellini, Bonucci, de Ligt - Sandro, Locatelli, Verratti, McKennie, Chiesa- Dybala, Icardi nagyon ütős lenne, a padon Demiral, Danilo, Cuadrado, Arthur, Bentancur, Rabiot, Kulusevski, Morata,... Vége az EB-nek ideje mozdulni valamerre, kezdésnek tisztázni CR helyzetét, mert minden további akció valószínűleg ennek függvénye.

Ravanelli 2021.07.12. 09:54:33

@Gaben Smith: szerintem az edző kiléte és a csapattársak okozzák a különbséget. Pirlónál senki nem tudta, mit kellene játszania, Mancini viszont piszkosul összerakta a csapatot. Tegnap még Bernardeschi is kitűnően focizott, sőt, Allegri keze alatt is.

2021.07.12. 11:43:24

@Camo76ers: Igen, valószínűleg maradt volna 15 évet, ha leigazoljuk... A kövér disznót ismerve ennyi idő alatt meg fog járni vagy 5-6 csapatot. Kell a korpára, meg a makkra a pénz.

Type-R 2021.07.12. 12:53:58

@harciretek: a büntetőknél hibátlan volt Gigio és biztosan nagyszerű kapus lesz, de a torna legjobbja címet könnyű szívvel ítélték neki. A válogatottból Spina is jobb volt, amíg játszott, de Chiesa és Jorginho is talán jobban megérdemelné a címet. Ahogyan a Juve-fal is szinte hiba nélkül hozta le a tornát.

Leram7 2021.07.12. 13:31:53

@Type-R: Szerintem is Chiello vagy esetleg Jorginho volt a torna legjobbja.

Többen szídják az angol focit, ami szerintem nem jogos.
Az angolok egy rendes szövetségi kapitánnyal akár nyerhettek is volna. Brutál erős volt a keret, de az olaszok jobban mentek.

Számomra és mondom ezt juve drukkerként nagyon taszít az olasz fociban, hogy stadionok és a pálya minősége gyatra és a legtöbb helyen nincs teltház (vírus előtt).

Angoloknál full teltház mindig és a pályák nagyon jó állapotban vannak, valamint tetszik a kis csapatok harciassága.

Hiba: Az angol bajnokság tele van négerekkel, az olaszok pedig dél amerikaiakkal. Vissza kéne állítani, azt hogy legalább 5-6 ember saját országbeli legyen a bajnokságban, mert ez így tré.

Összességében azért anyagilag, szervezettségben is az angolok előttünk vannak. Viszont az angol szurkolók a világ legocsmányabb, legparasztabb közössége. Igazi alkesz, vandál szutykok, ami most is bebizonyosodott...

Camo76ers 2021.07.12. 14:39:26

Az EB legjobbja nehéz , többesélyes kérdés . Hála Istennek többen tőlünk is versenyben lennének . A Chiello , Bonu páros már-már tökéletesen egészíti ki egymást . Chiesa tudás és akarat tekintetében is csúcs . Hogy anno Spinazzolat melyik Fallosz adta el , az egy jó kérdés , de szöges ostorral verném a hátát órákig . Szerintem ennyi .

venember83 2021.07.12. 15:44:28

@Camo76ers: pedig Spinazzolát pont azért adták el, egyes értesülések szerint, amit láthattál. Nem képes sorozatban ennyi meccset lejátszani sérülés nélkül. Ha gonosz lennék, az olasz Douglas Costának is nevezhetném. De épp akkora seggfej (talán) nem vagyok. 17 meccset hagyott ki a Románál sérülés miatt tavaly: www.transfermarkt.com/leonardo-spinazzola/verletzungen/spieler/118689

steven.h 2021.07.12. 16:38:45

@venember83: ez tény, hogy emiatt lett végülis beáldozva, meg a könyvek miatt, hogy szebben nézzenek ki. Szerintem inkább az utóbbi volt a hangsúlyosabb, mert ha megvizsgáljuk a kérdést, a Juvénak melyik a jobb, egy évente 17 meccset kihagyó Spinazzola, aki ha egészséges nyugodtan tehermentesítheti Sandrot, vagy akár ki is szoríthatná, vagy egy 0 meccses Pellegrini, mert jelenleg Pellegrini nettó 0 meccset ér nekünk egy szenzonban, persze fiatalabb egy 7 évvel és jövőre akár be is robbanhat, már ha itt tartjuk...de ennek van kicsit kisebb esélye.

Shyr Kahn 2021.07.12. 17:51:08

@Leram7: A mai libsi vilagban ezert az elkepzelesedert (hazai jatekosok szama) kulfoldon keresztre lennel feszitve :) amugy egyetertek, de a problema nem csak a kulfoldi jatekosok szamaban keresendo, hanem a politikai ideologiakban, amik folyamatosan futik a feszultseget es adjak a lovat a szelso balosok (kulfoldon joval ritkabban a jobbosok) ala.
A patriotizmus regen ereny volt. Ma mar nemcsak, hogy nem tekintheto annak, hanem egyenesen negativ fenyben van feltuntetve. Ennek az uj karos nezetnek van egy rakat hatranya. Peldaul az, hogy egyre kevesbe lehet egy klubcsapatot magadenak erezni, mert pl. a jatekosok uzleti szemlelete nem feltetlenul segit ebben (a penz iranyaba mozognak amiben a kivetel egyre kevesebb), szoval ki lehet ma egy Totti, vagy ADP?
Nyilvan az uj generaciok ezt mar nem fogjak erezni, igy elkonyvelhetjuk, hogy rovid tavon ez nem fog visszaallni. Hosszabb tavon talan, amikor majd esetleg ujra trendi lesz a dolog (erre az informacioaramlas gyorsulasa, igy a globalizacio es uniformizacio miatt egyre kevesebb az esely).

venember83 2021.07.12. 21:03:26

A Juve játékosai lőtték a legtöbb gólt az EB-n, egyik másik csapat játékosai sem találtak be 12-szer. Öngólok nélkül.
Ronaldo 5 gól,
Morata 3 gól,
Chiesa 2 gól,
Bonucci 1 gól,
Ramsey 1 gól.

Novice_71 2021.07.12. 22:41:36

@venember83: Ejha, pont ezen tanakodtam magamban, csak lusta voltam venni a fáradtságot, hogy utána számoljak. Köszi az infót! Meg úgy ala globale egy nagy köszönet az idény zárásával a blog életbentartásáért minden önkéntes véradónak, nem kis energia lehet a háttérmunka. Jobb híjján ide pöttyintem nyugtázásomat.

Marvin88 2021.07.13. 22:11:26

@Shyr Kahn: A lehetőség nem azt jelenti, hogy automatikusan élni is kell vele, ergo, itt nem föltétlenül a szabályozással kell foglaalkozni, hanem a klubok felelősségével. Amúgy: "...szoval ki lehet ma egy Totti, vagy ADP?" Chiesa. Verratti (nem olasz klubban, de nem nagyon hallani, hogy lelépne), Insigne (Afrikából lett olasz válogatott :-) ), Chiellini, Donnarumma (ha a következő klubjából nem lép le a MedveDisznóEmber unszolására). Totti, ADP mellett volt Cannavaro, Zambrotta, stb, így a kép árnyalható is akár.

FeriGjuve 2021.07.14. 04:27:31

@GGábr81: Ilyenkor mondják azt,hogy van mire nagyképűnek lenni.
Főleg az angolokkal szemben...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10238) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4276) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4292) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása