Allegri elégedetlen a Juventus mercatójával

allegri_massimiliano_dirigal.jpgAz Il Giornale értesülései szerint nem csupán a Juventus szurkolói, de a csapat mestere, Massimiliano Allegri is rendkívül elégedetlen a klub igazgatóinak munkájával a nyári átigazolási piacon, s a szakember úgy érzi, nem a korábbi ígéreteknek megfelelően alakultak az események.

A torinóiak két mérsékelt sikerrel zárult szezont követően ültették vissza a kispadra Allegrit, azonban a szezon nem indult meggyőzően, a zebramezes csapat mindössze egyetlen pontot gyűjtött az első két bajnoki fordulóban. Az utolsó napokban Cristiano Ronaldo elhagyta a csapatot, s helyére a klub saját nevelésű játékosa, Moise Kean tért vissza az Evertontól.

Ugyan Kaio Jorge személyében egy ifjú tehetség, Manuel Locatelli révén pedig egy olasz válogatott középpályás is érkezett, a hírforrás úgy tudja, hogy a szakember rendkívül elégedetlen a klub igazgatóinak munkájával a nyári átigazolási időszakban, s szóvá is tette Andrea Agnelli klubelnöknek, valamint Federico Cherubini sportigazgatónak, hogy nem teljesítették a feltételeket, amelyeket a felek megbeszéltek, mikor Allegri nyár elején elfogadta a Juventus hívó szavát.

A torinóiak mestere mindenképpen szeretett volna egy új registát látni keretében, s a legfőbb jelölt egészen az utolsó percekig az FC Barcelona játékosa, Miralem Pjanić volt, aki azonban végül maradt a katalán csapat kötelékében.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8616677190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

m.martin91 2021.09.01. 18:42:48

Még mindig tudnak neki újat mutatni a Juventus vezetői? Nem hinném. Pontosan tudta ő azt, hogy milyen hulladék emberek irányítják ezt a klubot.

venember83 2021.09.01. 18:43:12

Ha másra számított, akkor tényleg örök optimista.

The king of alibis 2021.09.01. 18:43:44

Bohóc vezetők, Vezető bohócok

kovta23 2021.09.01. 18:53:09

Azért ha Pjanic volt a nagy kívánság az Allegri céljait is jellemzi, ha nem ő azért kíváncsi lennék a nevekre...

venember83 2021.09.01. 18:57:21

@kovta23: A Corriere della Sera szerint CR7 elengedése sem tetszett a mesternek.

Shyr Kahn 2021.09.01. 19:02:38

Az ujsagok azt irnak, amit akarnak. A valosagot meg ugysem tudjuk meg.

De ha mar elegedetlen, legalabb ne nyilatkozzon olyat, hogy jo ez a keret (amire utalt az Empoli merkozese utan).

Tony. 2021.09.01. 19:09:18

Ezt meg is értem. Még azt a szerencsétlen Pjanicot sem tudták legalább kölcsönbe visszahozni neki, valamint akármilyen kapcsolata is volt CR-el, egy edzőnek kurvára nem mindegy, hogy számolhat e a világ legjobb befejezőjével a csapatban vagy sem. Így, hogy az utolsó napon a bajnokság indulása után ment... Még nagyobb tökönrúgás.

Rikoo 2021.09.01. 19:12:40

@Shyr Kahn: Mi mást nyilatkozhatna? Sz@rok a játékosaim, én se bizok bennük?

2021.09.01. 19:18:28

Nem csak Allegri elégedetlen vele...

Shyr Kahn 2021.09.01. 19:30:02

@Rikoo: Pl. nem mondd semmit sem, ha nem a jatekosok minosege a konkret kerdes?

Egyebkent annak ellenere, hogy en elleneztem Allegri erkezeset, en vagyok itt az egyik legpozitivabb a vele szembeni elvarasokkal.

Leram7 2021.09.01. 19:32:30

Most szó szerint szarból kell várat építeni a mösternek.

A PL középcsapatban nagyon megbukott Kean
A nagy pillanatokban totális csőd és mindenhonnan elküldött Morata
A felemásan teljesítő Dybala - aki még az agrentin keretbe sem fért be
A folyton sérült Ramsey és Chiello
A leépülőben lévő Bonucci
A vezért szerepét nem betöltő De Ligt
A támadásban haszontalan Alex Sandro
A rengeteg középszer: Danilo, Artur, Bentancur, McKennie, Rabiot
A sok gyenge kiegészítő ember: Rugani, Sciglio, Bernardeschi, Kulusevski, Pellegrini

Gyakorlatilag van Chiesa, Locatelli, Cuadrado

Az egyetlen "A" kategóriás sztár is lelépett a 10 éve nyeretlen manutdbe.

Ezenkívül a romaban van Mourinho, a napoliaknál Spalletti, a lazional az ellenünk fixen motívált Sarri és a feljövőben lévő inter, a milan, az atalanta is jó erőt képvisel. A bajnokság erősödött, de mi egy kicsit belegyengültünk. Allegri nagyon nagyot kell, hogy alakítson, hogy ezt a teamet behozza az első helyre, főleg úgy hogy 2 forduló alatt már -5 pont a hátrány 2 simagyőzelmes meccsen.

Shyr Kahn 2021.09.01. 19:34:00

Nem kell minden hirt nyelni, mint kacsa a nokedlit... mi elegedetlenek vagyunk, valoszinu Allegri sem ugral a boldogsagtol, de nem hiszem, hogy ez a hir masrol szolna, mint hogy lapokat adjanak el es szitsak a feszultseget. Nyiltan nyilvanvaloan nem mondana ilyet Allegri es ha kiszivargott valahonnan, nyilvan hivatalosan sosem lesz megerositve, igy az egesz egy nagy kerdojel.

Most per pillanat nyugodtsagra lenne szukseg, de persze a sajto sosem, azert dolgozik, hogy megkonnyitse a klub dolgat... kulonosen nem ket nyeretlen merkozes utan.

Rikoo 2021.09.01. 19:34:21

@Shyr Kahn: Nyilvánosság előtt egyértelmű, hogy nem nyilatkozhat negatívakat a játékosokról.
Az Udinese meccs utáni nyilatkozatán és az Empoli meccs előttin azért érződött a kritika és az elvárások, azóta szerintem már ő is rájött, hogy jóval nagyobb problémáink vannak, mint gondolta korábban.

Ravanelli 2021.09.01. 19:35:41

Király a vezetőség! Ronaldo azt hitte, hoznak mellé focizni tudó játékosokat, akivel lehet BL győzelemig menni. Nem hoztak, neki már nincs ideje itt bohóckodni-elment. Maxnak játékosokat ígértek az új projecthez-nem kapta meg.

MdewC 2021.09.01. 19:38:41

Dehogy elégedetlen.

Alapból gyenge a keret és ezt már a mercato előtt is tudta, az anyagi helyzettel együtt.

Maximum CR távozása lephette meg, de lehet még az sem, pláne, ha még javasolta is.

Semmilyen meglepetés Max számára nincs.

Shyr Kahn 2021.09.01. 19:40:16

@Leram7: Tudnal ennel negativabb lenni? Majdnem az osszes jatekosbol kiemelted a rossz tulajdonsagokat. How about this?
A korabban a Juvenal jol teljesito es visszaerkezo Kean
Az ideigazolasa utan bombaformaban, de kesobb a teljesitmenyt leado Morata
A nagyobb serulese utan, az utobbi idobem egyre jobban jatszo Dybala
A serulessel kuzdo Ramsey
Az idos, de nagyon tapasztalt Chiello, aki rengeteget segithet a vedelemnek meg az edzeseken is
A de Ligttel lassan osszecsiszolodo Bonucci
A folyamatosan fejlodo de Ligt
A konzisztensen teljesito Alex Sandro
Az egyre jobb an teljesito Danilo
Az elmult ket meccs alapjan fejlodo Bentancur
Az ujra visszateroben levo emberek: Bernardeschi, Kulusevski

Shyr Kahn 2021.09.01. 19:41:52

@Rikoo: Szerinted. Vedd eszre, hogy ez egy feltetelezes, a cikk pedig meglovagolja a szurkolok erezheto elegedetlenseget es feszultseget szit, ha igaz a hir, ha nem

venember83 2021.09.01. 20:00:15

Majd Maxi szószátyár mentorán és egyben szócsövén keresztül megtudjuk, mi a mester álláspontja. Amúgy Galeone állítólag megerősítette, hogy Maxi tudott CR7 távozási szándékáról, méghozzá már a nyáron.

Rikoo 2021.09.01. 20:15:50

@Shyr Kahn: Miért szerinted nem vette észre, hogy problémáink vannak? :D

Leram7 2021.09.01. 20:15:55

@Shyr Kahn: Remélem így lesz, ahogyan írtad, eddig mást láttam sajnos. Az ellenfelektől pedig jobbat láttam, mint vártam sajnos.

Rikoo 2021.09.01. 20:17:54

@Ravanelli: Legalább a pofázás meg a hazudozás az megy, ha más nem.

GGábr81 2021.09.01. 20:22:03

Pirló világverő gárdát kapott a kezei közé, így mindenki elvárása vele szemben igen magas volt. Most ugyan ez a csapat van Maxnak, még a kovid sem nehezíti a munkáját, sérült is kevesebb van. Oké mínusz 1 CR7, de csapat szellem szempontjából ez talán még inkább nem olyan nagy mínusz, de már megy a szerecsen mozsdatás, hogy szarból kell várat építeni.
A kezdő Pirlóval szemben magas elvárások és minimális türelem volt. Allegrinél most nem érzem ezeket...

Rikoo 2021.09.01. 20:23:52

@Shyr Kahn: "Az elmult ket meccs alapjan fejlodo Bentancur"
XD ezek szerint nem nézted az Empoli elleni meccset mikor végig fütyülték, a lecserélésénél meg majdnem felrobbant a stadion.
Akik kint voltak a meccsen olaszok, azt írták óriási hangzavar volt, hiába volt félház.

Camo76ers 2021.09.01. 20:28:35

Én mostmár csak azt nem értem , hogy miért nem tőlünk , rajongók közül választottak sportigazgatót és edzőt . Pedig mennyivel jobban értünk hozzá . Én vállalom bármelyikőjük fele fizujáért ha érkezik ajánlat .

Leram7 2021.09.01. 20:45:10

@Camo76ers: Szerintem a legjobb sportigazgató Marotta személyében nálunk volt. Szerette a klubot is, jól végezte a munkáját, de nem kellett a vezetésnek.
Paratici gyengébb volt nála, jogosan ment. A mostanit pedig nem tudjuk még megítélni.

De ez a mercato és ez a jelenlegi keret egy elég mély visszaesés. Európai top szinten mindenféleképpen. Én úgy érzem az elmúlt 7-8 év bármelyikében jobban álltunk keret szinten.

Valami nem kerek most, aztán lehet hogy jön egy olyan BL szezon, mint a PL-ben a 0 esélyes leicester city győzelme és mi nyerünk esélytelenül.

szauerb 2021.09.01. 20:46:12

Ha avval elégedetlen, hogy nem hoztuk vissza Pjanicot DS és Rugani mellé+ Witselt akkor legyen is az. Egy percig sem bánom.

GodPiero 2021.09.01. 20:52:24

@m.martin91: tudta nagyon jól de mivel az elmúlt két évben a kutyának nem kellett így inkább benyelte...

Roli921 2021.09.01. 20:59:56

Fogja be és dolgozzon, vagy mondjon le és húzzon el. Nem panaszkodni van itt. Így is az övé a legerősebb keret a bajnokságban.

Shyr Kahn 2021.09.01. 21:22:19

@Rikoo: Eloben neztem a meccset, s en nem hallotam a futtyszot. Sehol nem latom, hogy rossz pontszamokat kapott volna. Nem teljesitett a csapat atlaga alatt.

Rikoo 2021.09.01. 21:33:21

@Shyr Kahn: Nézd vissza és hallani fogod.:)

FeriGjuve 2021.09.01. 21:37:20

"Egy új registát akart"...
De ez miért Pjanic?
Komolyan vicc az egész...egy kicsit kezd elegem lenni ebből a kib*szott bohóckodásból már Allegristől,Agnellistől,Nedvedestől.
Már nem is érdekel,menjünk neki,focizzunk,aztán meglátjuk mi lesz.

Lanzafame 2021.09.01. 21:46:43

Allegri sokkal jobb politikus annál, minthogy egy ilyen infó kiszivárogjon a székház falai közül, nem érdemes beszopni ezt szerintem.

Juventina7 2021.09.01. 21:48:33

Megmondom nektek őszintén mi a legfőbb bajom: pancserek vannak az igazgatóságban. Hogy a brében lehet még egy CR-rel is minusvalenzát produkálni? De még azt a sz@ros 15 milliót is 5 év alatt kell, hogy kifizesse az MU, a plusz 8 milliós bónusz meg követhetetlen mi alapján jönne össze.

Évek óta hozzá nem értő döntések születnek, nem igaz, hogy ezeket Agnelli nem látja…és az új Cherubini-Arrivabene párossal sem vagyok kimondottan elégedett. Számomra az jön le, hogy a stratégiai szemléletű gondolkodás erősen konvergál a nullához.
Én egy embert hoztam volna még mindenképp Allegri mellett a vezetőségbe, ő pedig Luis Campos. Aki ismeri a kvalitásait, tudja, hogy zseniális szakember, nagyban hozzá tudna járulni a klub hosszútávú fejlődéséhez.
Nem is értem, hogy miért nem próbáltuk őt megszerezni…

Kritikusnak érzem a BL helyeket is, bajnoki címben egyelőre egyáltalán nem gondolkozom.
Dybala még mindig variál a szerződéshosszabbítással (8+2milliót ajánlunk 4 évre, ő 10millàt akar és 5 éves hosszabbítást), de simán előfordulhat h de Ligt is jövőre lelép. A jelenlegi csapatban és formában Chiesa számít igazi klasszisnak…remélem ő ki fog tartani nálunk a nehézségek ellenére is.

DelPiero2 2021.09.01. 22:04:29

@Leram7: Nem úgy volt hogy Kulu megy?

Shyr Kahn 2021.09.02. 04:48:08

@Rikoo: Sajnos a DAZN-rol valtanom kellett, mert Ok nem sugarozzak mar a Serie A-t Kanadaban es az uj streaming szolgaltato csupan par napig orzi meg a merkozeseket. A youtube-on nem talaltam olyan osszefoglalot, amiben a cserejet vissza tudnam nezni.

De tegyuk fol, hogy igy tortent. Ebben az esetben is kerdeses, hogy az emberek mennyivel ertenek jobban a szakertoknel, akik nehol atlag felettinek, nehol atlagosnak iteltek meg a teljesitmenyet a csapat tobbi emberevel osszevetve.

Persz a csapat osszessegeben nagyon rossz olsztalyzatot kapott Chiesa-t kiveve, de ez nem jelenti azt, hogy lefele logott volna ki mondjuk Cuadrado-hoz kepest sem, ami beszedes, hiszen Ot szoktuk kiemelni, mint a tamadasaink egyik motorjat.

Shyr Kahn 2021.09.02. 04:58:37

@Juventina7: Amit a sportigazgatokrol irsz kicsit korai meg.

Tfh a legjobb sportigazgato van nalunk (tok mindegy ki az) es ki van kotve, hogy ket fillert kolthet a nyaron, illetve a csapat nagy reszet nem tudja (mert nincs ra kereslet), vagy nem is ertekesitheti. Kerdes: kepes-e ez a szakember elhozni az 1000 Ft-s jatekosokat, ha csak 2 fillerje van?

Kicsit korai meg szapulni a Cherubini-Arrivabene kettost. Meg van kotve a kezuk, ezert is volt a Locatelli targyalasban egy erdekes hir, miszerint az egyik targyalason Agnelli is ott volt, hogy ne csupan addig nyujtozzunk, amig a kettonek engedelye van.

A klub felti az anyagi helyzetet... jogosan. Nezd, itt van a nyakunkon az ujabb COVID hullam, meg az ijesztgetesek, hogy a vakcinak semmit sem ernek. Nem akarok belemenni, hogy ez mennyire igaz vagy sem, de mivel a kormanyok mindenhol le akarjak nyomni az oltast az emberek torkan es erosen kontrollalni szeretnenek, ha tetszik, ha nem, ezert feltennek egy kerdest: Mennyire biztos a jovo? En nem latom annak. Most ha a Real koltott volna 170-180 millakkal, vissza tudta volna-e hozni a kovetkezo evekben? Ki tudja mikor zarjak le megint a stadionokat es teszik gallyra a klubokat gazdasagilag.

venember83 2021.09.02. 05:22:55

@Shyr Kahn: "Tfh a legjobb sportigazgato van nalunk (tok mindegy ki az) es ki van kotve, hogy ket fillert kolthet a nyaron, illetve a csapat nagy reszet nem tudja (mert nincs ra kereslet), vagy nem is ertekesitheti. Kerdes: kepes-e ez a szakember elhozni az 1000 Ft-s jatekosokat, ha csak 2 fillerje van?"

Jelen helyzetben talán fontosabb lett volna pár fillérre szert tenni a zsebben maradt kétes értéket képviselő vagyontárgyak eladásával vagy legalább kirázásával, de sajnos ez évek óta nem sikerül, nagyon ragadós ez a torinói zsebpiszok. Csak le ne húzza ez a nehéz és sok zsebpiszok a sportigazgató nadrágját, hogy így a nyár végén egy szál semmiben cidrizzen Cherubini az esőben és lassan hóban.

Amúgy olyan nagyon nem kell csodálkozni a sportigazgató tevékenységén, hiszen a Juve szervezti politikája már arra predesztinálja a sportigazgatót, hogy az elődök sablonját kövesse, hiszen "szervesen" követik egymást a szakemberek a sportigazgatói bőrfotelben, ergo nagyjából ugyanazt a szemléletet is viszik tovább, radikálisan eltérőre kár számítani. Beppét a tanonca követte, most meg Cherubini vette át egykori főnöke helyét.

Rikoo 2021.09.02. 06:09:22

@Shyr Kahn: Mit számítanak ilyenkor a szakértők? Nem ők vannak kint a stadionban. Érdekes lenne több tízezer ember aki mind szakértő.XD
Ilyenkor az emóció számít meccsek közben és Bentancurt már folyamatosan fütyülték, sorra vesztette el a labdákat jó helyzetekben vagy épp megint hátul.
Mikor már kapta a kritikát látszott, hogy ideges, futott is egy 60 méteres sprintet totál ész nélkül, ott már mindenki láthatta, hogy ez a közönségnek szólt semmi másnak, aztán a csere után Allegrinek is nyugtatnia kellett. Én nem is láttam a kispadon utána, de lehet ott volt valahol megbújva.
Most egy ideig jó lenne hazai pályán nem kezdetni, mert teljesen tönkremegy, ha folyamatosan ilyen kritikákat kap majd.
Nyilván a közönségen is kijött a frusztráció, hogy nem voltak 1,5 évig a stadionban, a tavalyi évünk katasztrófa volt és a mostani meccsen sem egy Empoli elleni blamára számítottak.

FeriGjuve 2021.09.02. 07:22:57

@Juventina7: Mostanában egész jó vagy.
:D

Il Principino 2021.09.02. 09:30:01

@Leram7: Én még Locatelli sztárolásával is várnék,volt egyszer egy Bernardeschink is aki hasonló reményekkel érkezett...
Drága lengyelünk potyára való hajlamát kihagytad :D

Shyr Kahn 2021.09.02. 14:41:39

@venember83: Jol tovabbvitted a hasonlatot, egyetertek: radikalisan sose szamithatunk elterore.

@Rikoo: Az erzelmek megnyilvanulasa lehetett nyilvan, de ez - mint minden szubjektiv velemeny, vagy erzelem - konnyen elviheti es rendszerint el is viszi az embert - kulonosen a tomegeket - radikalisabb iranyba, szoval en nem adnek tul sok jogosultsagot annak, ha a szurkolok nemtetszesuket nyilvanitjak ki, mert ez szolhat a mult evi - valoban gyenge - teljesitmenynek is. Az viszont igaz, hogy szerencsetlen jatekosra ez nagyon negativ hatassal lehet. Fiatal meg O es nem erzem, hogy rossz jatekos lenne.

"sorra vesztette el a labdákat jó helyzetekben vagy épp megint hátul" - van statisztikad errol a merkozesrol az elveszitett labdakat illetoen? Nekem egy, vagy ket helyzet remlik, amugy nem volt rossz, bar az elso merkozeshez kepest jo sem (ott golpasszt adott es volt egy szep kiserlete tavolrol). Tenyleg kivancsi lennek a labdavesztesi statisztikara, szoval aki olvassa es rendelkezik vele, ne habozzon betenni.

Rikoo 2021.09.02. 15:52:17

@Shyr Kahn: 10 labdavesztése volt, ennyit találtam.

Del Pybala 2021.09.02. 18:46:14

@Shyr Kahn: Bentancur a leghaszontalanabb jatekos aki a Juveban valaha jatszott, ahhoz kepest mennyit lehetoseget kapott mar a csapatban. Ugyetlen beszari. Valahogy el kene zavarni de nagyon gyorsan mert sajnos Allegri kedveli.

Shyr Kahn 2021.09.02. 19:13:06

@Rikoo: Megneztem egy osszetettebb statisztikat. Valoban nem volt tul jó meccse. Vagy szelektiv a szemem vagy a hibak tobbsege nem volt tobb, vagy sulyosabb masokenal.

@Del Pybala: Allegri utolso eveben es Sarri vezenylete alatt eleg jo volt. Csupan 22-23 evesen. Csak azert mert tavaly gyenge volt nem kellene a “leghaszontalanabb” jatekosnak belyegezni.

Del Pybala 2021.09.02. 22:18:00

@Shyr Kahn: Pirlo-Vidal-Pogba -> Bentancur-Ramsey-Rabiot :D röhejes

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10238) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4276) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4292) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása