Ramsey maradni szeretne?

ramsey_aaron_szettarja_karjait.jpgAaron Ramsey számára a minap véget ért a EB-kaland, így mostantól a pihenéssel és jövője tervezésével töltheti a nyaralását.

A walesi válogatott az elmúlt két évben az Öreg Hölgy szolgálatában állt, azonban sem Maurizio Sarri, sem pedig Andrea Pirlo alatt nem tudott a kezdőcsapat meghatározó játékosává emelkedni.

A Juventusnál játszott 65 meccsének jelentős részén csere volt, és természetesen felmerült annak a lehetősége, hogy a játékost a pénzügyi gondokkal küzdő Öreg Hölgy szívesen elengedné a nyáron.

Mindazonáltal a Sky Sports friss hírei szerint Aaron Ramsey inkább élne a bizonyítás lehetőségével Massimiliano Allegri visszatérése után.

A Juve sikeredzője a pletykák szerint komoly szerepet játszott a középpályás megszerzésében, ám végül nem tudta hasznosítani a támadásokban jeleskedő futballistát, mivel 2019 nyarán fel kellett állnia a Juventus padjáról.

Aaron Ramsey kétéves szerződéssel rendelkezik, évi 7 millió eurós fizetésétől azonban szívesen szabadulna a klub, ám továbbra is kérdéses, milyen opciók állnak a játékos és a Juventus előtt, ki tudná a sérülékeny 30 éves futballista hasznát venni, vállalva a játékos által jelentett kockázatokat és bérterheket.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8116606888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GodPiero 2021.06.28. 12:33:01

Meglepődtem volna ha nem....

Rá kell sózni az Evertonra Demirallal karöltve és visszahozni Kean-t...

2021.06.28. 12:40:36

Megint a sok fizu lesz a gátja, h elpasszoljuk... Ezek miatt a fizetések miatt nem tudunk megszabadulni az ilyen játékosoktól. Ezért lesz ez a mercato is ugyanolyan felemás, mint az eddigiek.

GGábr81 2021.06.28. 12:45:45

Persze. Mindenki maradna. Én is maradnék egy olyan helyen, ahol agyba-főbe fizetnek és még teljesítmény sem kell hozzá.

Jack Bauer 24 2021.06.28. 13:49:00

Hát sem Pirlo alatt sem a válogatottban nem alkotott most maradandót. Nyugodtan kereshet más csapatot....

venember83 2021.06.28. 13:53:47

@Jack Bauer 24: valószínűleg keresett, de nem talált. Beppe után is maradtak a szekrényben csontvázak, és sajnos Paratici is hagyott épp eleget.

Szincsak 2021.06.28. 13:58:29

Minek maradna nyugotan mehet, amugy is magas a fizetése, nem illik bele a képbe ott van középpályásnak fagioli, rabiot is mehet, és jöhet vissza Kean

JeetTrader 2021.06.28. 14:57:55

Még szép h maradna! Ennyi fizut senki nem fog neki adni, pláne ilyen teljesítmény mellett...

Wizzurah 2021.06.28. 15:08:56

Mondanám, hogy kebab 2.0 de az legalább csinált is valamit néha. Paratici szerintem félig abba is bukott bele, hogy nem tudta eltakarítani Marotta itt hagyott mocskát, kiváncsi leszek az új garnitúrára.

Lanzafame 2021.06.28. 15:33:12

Legjobb esetben angliai kölcsön lesz ebből és a fizetés felének átvállalása.

MdewC 2021.06.28. 20:59:13

Ki kell rakni ha más nem az ifibe.

Legalább nem okoz kárt a pályán.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása