Platini: „A kluboknak joguk van saját versenysorozatokat szervezni”

platini_michel_oltonyben_az_utcan.jpgAz UEFA egykori elnöke, Michel Platini is nyilatkozott a Szuperligáról, az Agnelli családról és az UEFA helyzetéről, és az egykori francia labdarúgó korántsem szép kijelentésekkel illette az UEFA munkáját.

Közben a mai napon az UEFA bejelentette, hogy felfüggesztette a fegyelmi eljárást a Szuperligában érintett, az UEFA-hűségesküt elutasító három klub, a Real Madrid, a Barcelona és a Juventus ellen, mivel a svájci bíróság erre szólította fel a szervezetet.

„A harc az UEFA és a Szuperliga tagjai között nevetséges, mivel a klubok az európai versenysorozat kiírását már 50 éve próbálják megváltoztatni.” - mondta az Il Giornale munkatársának a Juventus egykori játékosa.

„Az igazgatóknak majdnem sikerült, aztán jött ez a határozott reakció a szurkolók és a média részéről, és ezzel blokkolták az akciót.

Az embereknek és a médiának sikerült azt elérni, amire az UEFA képtelen volt: az összes klub összefogott. Az összes klubnak minden joga megvan, hogy megszervezzen egy Szuperligát, s emellett részt vegyen az UEFA és a FIFA által szervezett kiírásokban.

A L'Équipe 60 éve kitalálta a Bajnokok Ligáját, amit aztán átvett az UEFA.”

Az elsődleges panasz a Szuperligával szemben az élcsapatok számára garantált helyek miatt volt, mivel a szabad helyek csak meghívásos alapon lennének betölthetők.

„Támogatom az érdemalapú elbírálást a futballban, de amikor az aktuális Bajnokok Ligája formátumról kellett szavazni 1992-ben, én ellene szavaztam.”

Az UEFA elnöke, a szlovén Aleksander Čeferin személyes támadásnak vette a Szuperligát, mivel személyes kapcsolatot ápolt Andrea Agnellivel, hiszen lányának a keresztapja.

„Amit Aleksander Čeferin nem ért meg, hogy a Juventus és az Agnelli család a jövőben is létezni fog, míg Aleksander Čeferin nevét egyszerűen elfelejtik.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8816587448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andras74 2021.06.09. 20:48:52

"Közben a mai napon az UEFA bejelentette, hogy felfüggesztette a fegyelmi eljárást a Szuperligában érintett, az UEFA-hűségesküt elutasító három klub, a Real Madrid, a Barcelona és a Juventus ellen, mivel a svájci bíróság erre szólította fel a szervezetet."

Első perctől momdom, h itt aki fizetni fog a végén, az az UEFA lesz!
A hülye angolok meg perkáltak nekik.....

"- Hülye angolok! Angol hülyék!"

(Gyalog galopp)

MdewC 2021.06.09. 21:08:46

Platini kiállt és megmondta amit meg kell mondani. :)

west30 2021.06.09. 21:29:29

Ennek az egesznek az lesz a vege szerintem,hogy az uefa megszervezi a szuperligat.Mindenkinek csurran cseppen valami vegul.

babo0410 2021.06.10. 04:56:55

@Andras74: Az UEFA megszüntette az eljárást, a Premier League viszont megbüntette a 6 renitens angol klubot kökemény Ł22m-ra, amit nem fejenként, hanem együtt kell megfizessenek.

GGábr81 2021.06.10. 05:28:38

@Andras74: a hülye angolokra nem vonatkozik az európai bíróság által hozott ítélet. Mivel nem eusok, őket lehetne büntetni... Mondjuk ezt nem értem, de sok külföldi lap írt ilyeneket.
Sebaj ők majd nekünk tejelnek, ha kilépnek. Perez papa leveszi őket egy kisebb vagyonnal.

Andras74 2021.06.10. 07:09:50

@GGábr81: helyes, vegye is, de inkább nagyobb vagyonnal, mint kisebbel!

Amúgy az angolok tagjai maradtak az EGT-nek, tehát a szabad versenyre vonatkozó cikkely pont tartozik rájuk!

FeriGjuve 2021.06.10. 07:24:04

@MdewC: Ha neki is személyes sérelmei vannak,akkor persze "odaáll" az ügy 3s Agnelliék mellé.
Persze amikor kellett volna és nèg felszopó volt az UEFA maffiában,akkor nem állt kiba Juventus mellett,amikor kellett volna.
Igazi seggfej!

alexGicamo 2021.06.10. 09:40:11

Azért Cefre úr se kutya ! Agnelli lányának a keresztapja , mégis nyíltan mocskolta elnökünket ... Szép kis rokonság !

juve1982 2021.06.10. 09:50:59

@FeriGjuve: Láttad te egyáltalán mekkorát játszott ez a "seggfej" a Juventus mezében? Mert ha igen, akkor nem írnál ilyeneket, ha meg nem, akkor pedig rossz helyre tetted az x-et a seggfej- rubrikánál! Hoppá!

FeriGjuve 2021.06.10. 12:10:08

@juve1982: Igen láttam.
Nem hiszem,hogy a cikk erről szól.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása