Chiellini: "Szeretnénk folytatni a munkát Pirlóval"

chiesa_federico_golorom_atalanta.jpgA Juventus kupagyőzelemmel hangolódott a bajnokság záró fordulójára, s a zebramezesek csapatkapitánya, Giorgio Chiellini arról beszélt, hogy a csapat ezúttal úgy lépett pályára, hogy inkább az ellenfél számított esélyesnek a trófea elhódítására. A mérkőzés azért is különleges volt, mert ugyan csak korlátozott számú közönség előtt játszottak a felek, de 4300 néző ott lehetett a Mapei Stadiumban.

"Még ha csak 20-25 százalékos kapacitásról is van szó, így egy egész más sportág volt. Mindenkit feltüzelt, nem mintha szükségünk lenne rá, de teljesen más volt a légkör." - mondta Chiellini a RAI Sport riporterének nyilatkozva.

"Fizikálisan jól vagyok. Élvezem a jelent, nagyon elégedett vagyok ezekkel a hónapokkal, s szerencsére győztünk ma este. A Milan elleni súlyos vereség után újra felfedeztük a képességünket arra, hogy megszenvedjünk és harcoljunk minden győzelemért. Vasárnap meg kell próbálnunk győzni, s bízunk benne, hogy az eredmények nekünk kedvezően alakulnak. Amennyiben nem így történik, megemeljük a kalapunkat azok előtt, akik jobban telesítettek nálunk.

Ez az Olasz Kupa sokat jelent számunkra, mert ebédnél arról beszéltem Gigi Buffonnal, hogy tíz év óta először fordult elő, hogy a Juventus nem esélyesként lép pályára egy Olasz Kupa-döntőben. Kicsit furcsa érzés volt.

Egy kicsit emlékeztetett a Bajnokok Ligája döntőjére Cardiffban, éppen csak megfordítva. Az Atalanta olyan hevességgel és agresszivitással kezdett, hogy a sebességük kétszerese volt a miénknek. Az első percekben Jose Luis Palomino majdnem gól szerzett öt méterről, miközben ő egy középső védő, s ez megmutatja, mennyire nyomtak előrefelé. 

Számítottunk arra, hogy erősen kezdenek, de arra nem, hogy ennyire erősen. A félidőben úgy éreztük, hogy az Atalanta rengeteg energiát használt el, s nagyobb nyomással gondot okozhatunk nekik. Szervezettebbek voltunk, idővel visszaestek, mi pedig erősebbek lettünk.  Az volt az elképzelés, hogy egy kicsit előrébb helyezünk rájuk nyomást, úgy nem lesznek képesek hátulról játszva nyomást gyakorolni. Elkerülhetetlen volt, hogy veszítsenek az intenzitásból, miután az első félidőben őrült tempóban játszottak."

Chiellinit végül arról is megkérdezték, hogy a klubnak vajon a kispadon kellene-e tartaniuk az első edzői szezonjában két trófeát nyerő, mégis csalódást keltő szezont produkáló Andrea Pirlót.

"Minden tiszteletem mellett, mindannyian a szívünket és a lelkünket kitettük az edzőért, de ezek a döntések a klubra tartoznak. Mindent beleadtunk Maurizio Sarrival és egy évvel korábban Allegrivel is, nem lenne helyes azt mondani, hogy a Juve nem dolgozott ugyanolyan keményen a különböző edzők irányítása alatt. Természetesen jól kijövünk Pirlóval, s szeretnénk folytatni vele a munkát."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6516566558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pavel1988 2021.05.20. 10:31:22

A tegnap esti mérkőzés nagyon édes volt, végre újra tudtam örülni Juventus meccsnek.
Ugyanakkor nem tudom nem feltenni a következő kérdéseket.

Ronaldo miért csak ezen a meccsen tudott védekezni az ellenfél térfelén?
Kilencest is hajlandó volt játszani, aki ráadásul jól lépett vissza labdákért. Erre miért csak most került sor ha évek óta mindenkinek nyilvánvaló, hogy ez az Ő posztja?
A szezonban kb. ez a tizedik(+-3) mérkőzés ahol csúszni-mászni láttam a játékosainkat. A többin mi történt?
Kulusevski rengeteg üres területet talált magának, rendre jól cipelte fel a labdákat(olykor még gyorsaság is társult hozzá). Miért kellett erre eddig várni?

Nagyon boldog vagyok a trófeával, ha a BL meg lesz akkor elégedett leszek a szezonunkkal és elfelejtem a meccseket amikkel megkínoztak minket. Ugyanakkor remélem folytatódik az átalakulás és olyan játékosok jönnek akik minden meccsen így tudnak küzdeni a csapatért. Ne legyen kétségünk, Pirlo jövőre is itt marad ha elérjük a BL-t és a csalódások ellenére szerintem ez így helyes, idén ezzel a kerettel és ilyen körülmények között ez nem volt valós esély a bizonyításra.

Hatalmas taps a tegnapiért!

Il Principino 2021.05.20. 10:31:47

Isten ments!Folytassátok a munkát együtt Pirloval,de az utánpótlásnál!!!

2021.05.20. 11:38:09

@Pavel1988: Elvileg az eredményektől függetlenül menesztve lesz Pirlo.

Lanzafame 2021.05.20. 12:34:06

@Pavel1988: azért nem játszik 9-est, mert nem akar. Szélről akar indulni, mert az látványosabb és alapból az az ő posztja. Ami a bibi, hogy már nem az a szélső támadó, aki akár csak 2 éve volt, ha ezt elfogadja és bemegy szépen lesipuskás befejezőnek (erőcsatárnak nem alkalmas), akár még 1-2 évig is hasznunkra lehet. De ez nem fog megtörténni.

Rocky80 2021.05.20. 15:47:30

Szeretlek Chiello de ne nézz már hülyének minket! Mindent beleadtatok, mi?...

@Pavel1988: én speciel nem felejtek ilyen könnyen.

babo0410 2021.05.20. 18:15:36

@Pavel1988: Mélységesen egyetértek veled.

Barolo4 2021.05.20. 18:33:38

Imádom Pirlot, de semmiképpen se maradjon! Igen, tényleg sok gondja volt és tényleg gyenge a kp., de ezzel a kerettel szégyen, hogy kiszolgáltatott helyzetben vagyunk a bl hely szempontjából. Volt néhány jó meccs, de összességében elkeserítő volt ez az év (mondom ezt úgy, hogy sztem teljesen ok, ha 9 év után nem nyerünk), én nulla csapatépítést, előrelépést láttam.... Szerintem óriási kockázata lenne, ha ő maradna az edzőnk. Forza Juventus!

alexGicamo 2021.05.22. 16:47:07

@Barolo4: Ott a pont ! Én is így gondolom !

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása