Bonucci: "Egy korszak véget ért"

bonucci_leonardo_kezfogas.jpgA Juventus roppant gyenge teljesítményt nyújtva, Cristiano Ronaldo két kései találatával aratott 2:1-es győzelmet az Udinese otthonában, s ezzel továbbra is harcban maradt a Bajnokok Ligája-indulást biztosító helyek egyikéért.

"Megszereztük a három pontot, s ha elégedettek vagyunk mindössze tíz perccel, akkor semmit sem értettünk meg. Abszolút semmit." - mondta a nehezen értékelhető produkcióról Leonardo Bonucci a Sky Sport Italia munkatársának nyilatkozva.

"Úgy tűnik, hogy képtelenek vagyunk változtatni, s tartani az iramot az egész mérkőzés alatt. Ezt a legnehezebb megérteni, s továbbra is mindent bele kell adnunk, hogy elérjük a célunkat a Bajnokok Ligájával. A mérkőzéseket momentumok döntik el. Ajándékoztunk nekik egy gólt, ők is ajándékoztak nekünk egyet. Minden a részletekről szól, s ebben a szezonban túl sok pontot hullajtottunk el a részletek miatt.

Most a következő mérkőzés azok egyike, amelyeket meg kell nyernünk. Nem engedtünk ma sokat az Udinesének, de mindig hiányzott az a kis szív, elszántság és szenvedély, amit az utolsó tíz percben láttunk. 

Egy korszak véget ért, s bizonyosan nem könnyítettük meg a saját életünket azzal, hogy pontokat szórtunk, de idén az Inter volt a leginkább kiegyensúlyozott csapat a hosszú versenyfutás során. Mától egy újabb fejezet kezdődik, s rá kell lelnünk arra az éhségre, ami visszavezet ahhoz, amit elveszítettünk kilenc esztendőnyi uralkodás után. Valamihez, amit nehéz lesz megismételni a jövőben. Igazán emlékezetes volt.

Gratulálunk az Internek, megérdemelték a scudettót, de talpra fogunk állni, s visszatérünk."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9516520278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juve28adam 2021.05.02. 20:52:04

Nem bánnám ha már a Te korszakod is véget érne igazából, minden tisztelettel.

Rikster 2021.05.02. 21:02:44

A szezon is véget érhetne már úgy, higy valahogyan bekerülünk a négybe.
Jobb már az eredményeken nézni a nagy esély feliratot, mint követni a meccset. Szerencsére ma bejött.

szauerb 2021.05.02. 21:04:23

Valami egyedi véget ért ez tiszta sor.
A feladat most az, hogy egy új legendás csapat alapjait fektessük le a nyáron.
A helyzet 10 évvel ezelőtt sem festett jobban aztán látjuk, hova jutottunk...

DegerFaCan 2021.05.02. 22:37:32

Az Inter csak nyerje meg az ilyen zöld asztalos, néző nélküli szezonokat. Valahogy a lüktetés hiányzik a meccsekbol ami a szurkolókkal jön. Talán jövőre jobb lesz

Pavel1988 2021.05.03. 11:47:57

Abban bízok, hogy az idény végén leül átgondolni ezt az évet és a teljesítményét, aztán hajlandó lesz elhagyni a csapatot és nem tölti ki a 2024-ig tartó szerződését.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3371) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1645) játékosokról (9892) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2425) meccsek (4140) mercato (4133) nyilatkozat (7419) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4162) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása