Orth: „Ha megtiltjuk a versenyhelyzetet, a versenyjog értelmét veszíti”

ceferin_aleksander_osszevont_szemoldokkel.jpgAz UEFA szigorúan kíván fellépni a Szuperliga ügye mellé álló klubokkal szemben, és az összes szuperligás klubot és játékost eltiltaná az összes meccstől, legyen az bajnoki, európai vagy válogatott mérkőzés.

Azonban Mark Orth ügyvéd és sport-versenyjogi szakértő szerint a klubok megfelelően jártak el jogi szempontból, és nem sok reményt lát az UEFA kísérletei számára.

Az Európai Szuperliga (ESL) klubjai vasárnapi közleményükben elmondták, hogy a nemzetközi szervezetek várható büntetőlépéseit megelőzendő már bírósághoz fordultak álláspontjuk jogi helytállóságának bizonyításáért.

„Azon a véleményen vagyok, hogy erős lábakon áll a szuperligás klubok ügye. A bíróság megkeresése helyes lépés volt. Jó esélyük van a győzelemre. A Szuperliga beindítása és a versenyben részt vevő klubok jó kilátásokkal rendelkeznek.” - mondta a szakértő a Daily Mail munkatársának.

Egyesek szerint az EU-nak közbe kell majd lépnie, mivel az Európai Szuperliga monopóliumot teremt, és így ellentétes a versenyjoggal.

Tsjalle van der Burg, a Twentei Egyetem munkatársa szerint az ESL „törvényellenes az európai versenyjog szerint, mivel a futballklubok egymással versenyeznek a fogyasztókért (stadionlátogatók, tévénézők, emléktárgyak vásárlói) országos szinten (főleg).”

Azonban Mark Orth szerint már született precedensértékű ítélet hasonló ügyekben.

Az Európai Bizottság már hozott egy döntést az Európai Unió Bíróságának ítéletére hivatkozva, miszerint a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség nem gátolhatja meg a gyorskorcsolyázókat, hogy új, pénzdíjas versenyeken vegyenek részt.

Valamint januárban egy német bíróság precedensértékűnek tekintette ezt a döntést, és meggátolta, hogy az országos és nemzetközi birkózó szövetségek meggátolják új versenyek indítását.

Mark Orth a következőképpen próbálta szemléltetni a helyzetet: „Ha egy monopolhelyzetben lévő intézmény számára engedélyezzük, hogy megtiltsa a versenyhelyzetet, akkor már nincs is semmi szükség versenyjogra. Az ilyen döntés alapjaiban rázza meg a versenyjogot. Lehetőségnek kell lennie a piacnyitásra.

Mi lenne, ha az Amazon úgy gondolná, hogy exkluzivitást követelhetne meg a kereskedőktől, akik a termékeiket semmilyen egyéb online platformon nem árusíthatnák, különben kizárnák őket az Amazon platformjáról? Az ilyesmi komoly visszhangot eredményezne.”

Ugyan az ESL nem osztotta meg, hogy mely bíróságokhoz fordult ügye jogosságának bizonyítására, a szakember szerint ez a Londoni Felsőbíróság (High Court in London) és ennek olaszországi megfelelője.

Ugyan az Egyesült Királyság kilépett az Unióból, a területre érvényes törvény nagyjából változatlan maradt.

A szakember szerint az UEFA két kísérletet fog tenni jogorvoslatokat keresve. Az első kereset az ESL megalakítását hivatott majd megakadályozni, a második kereset célja pedig a belobogtatott intézkedések kikényszerítése, ám a szakember szerint egyik kereset sem fog sikeresnek bizonyulni.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3416506980

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MdewC 2021.04.20. 09:18:53

Ez komoly infó, köszönjük! :)

JeetTrader 2021.04.20. 09:27:19

Na...akkor "this is the beginning of the end", tisztelt UEFA...

A fentiek alapján akkor nincs esélye az UEFÁ-nak...

Jó kis info! Jól tolja a szerkesztőség! ;) grat érte!

Andras74 2021.04.20. 09:28:22

Köszi!

Várható volt, h ennek jó előre elemezték a lehetséges változatait.

Nem hülyék hozták létre az ESL-t.

Szerintem az olasz és spanyol kluboknak "csak" arról kellett dönteni, hogy beszállnak-e az angolok mellé......

Garsza 2021.04.20. 10:50:48

Egyébként van arról infó esetleg valami cikk hogy ki volt ennek az egésnek az elképzelője, fő szervezője?

2021.04.20. 11:00:54

@Garsza: Hát, Agnelli igencsak ott van a hal fejénél. :D Szerintem.
Az uefa megérdemli a sorsát. Kíváncsi leszek, ha indul az ESL, kb 1 év múlva hány csapatos lesz? Biztos jóval több, mint 12. :)

alexGicamo 2021.04.20. 11:31:05

Ez jól kezdődik ! Máris bírósághoz kellett fordulni ... Mindenesetre én szurkolok Agnelliéknek .

MdewC 2021.04.20. 11:43:09

@alexGicamo: hát a jogi dolgokat pláne egy ekkora dolognál evidens, hogy kezelni kell nem? :D

alexGicamo 2021.04.20. 12:08:23

@MdewC: Nyilván , de mivel nem vagyok ügyvéd, nem értek ezkhez a dolgokhoz ...

MdewC 2021.04.20. 13:02:52

@alexGicamo: én se, sőt sztem az emberek 99%-a. :)

Shyr Kahn 2021.04.20. 22:22:17

Az Amazon, Google, Twitter, Facebook mar reg cenzurazassal es felvasarlassal dolgozik a konkurencian es tartja meg a monopolhelyzetet. Szoval arra a kerdesre, hogy mi lenne ha az Amazon... a valasz az, hogy nem csak tiltani tudnak, de felvasarolni. Eppen amilyen eszkozzel tudjak beletiporni a csirazo konkurenciat a foldbe.

Az mas kerdes, hogy az UEFA, FIFA olyan sik hulye, es nem vett elo egyeb eszkozt a monopolhelyzetuk megtartasara.

Osztom: a monopolhelyzet nem jo. A konkurencia csak elonyos lehet, ha a verseny kelloen egeszseges (a kerdes, hogy lehet-e az? Van e annyira jo az europai jog, hogy ne 20 evet kelljen varni a hatarozataikra ebben es hasonlo ugyekben).

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3371) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1645) játékosokról (9892) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2425) meccsek (4140) mercato (4133) nyilatkozat (7419) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4162) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása