Az UEFA pénteken dönt a Szuperligát alapító klubok ügyében

uefa_1.jpgA Sky Sport Italia értesülései szerint az UEFA pénteken úgy dönthet, hogy eltiltja a Szuperligát megalapító klubokat az európai sorozatoktól. 

Pénteken kerül sor az UEFA végrehajtó bizottságának ülésére, s az európai labdarúgást irányító testület úgy dönthet, hogy kizárja a Bajnokok Ligája és az Európa Liga küzdelmeiből azokat a klubokat, amelyek a tegnap esti bejelentés szerint meghirdették a Szuperliga létrejöttét.

Amennyiben az UEFA valóban ezt a döntést hozza, bizarr helyzet állhat elő, hiszen a Bajnokok Ligája legjobb négy együttese között ott van a Szuperligát alapító Real Madrid, Chelsea és Manchester City is, egyedül a Paris Saint-Germain döntött úgy, hogy nem vesz részt a kezdeményezésben.

Mindez azt jelentené, hogy a három érintett kizárásával automatikusan a francia klub lépne elő a Bajnokok Ligája idei kiírásának győztesévé. Ami az Európa Ligát illeti, a 6 angol alapító tag közül ott van az Arsenal és a Manchester United csapata is, utóbbi éppen az AS Roma ellenfele lenne az elődöntőben.

Az angol csapatok eltiltása esetén az Európa Liga döntőjét a maradék két együttes, az AS Roma és a Villareal vívná egymással. Az ügyben a döntés pénteken, az UEFA végrehajtó bizottságának ülésén várható.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9516506720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

m.martin91 2021.04.19. 20:45:45

Kiváló. Ezzel a lépéssel végleg elvágnák magukat egy esetleges megegyezéstől. A PSG megkapná, amire vágyott, aztán az eredményhirdetés utáni napon Al-Khelaifi bejelentheti, hogy csatlakoznak a Szuperligához.

MdewC 2021.04.19. 21:07:30

@m.martin91: az lenne a best. :D

Aztán jöhet még a Bayern is. (Látszik kiknek van/volt ueafa érdekeltsége.)

Érdekel még bárkit az uefa? :)

Amúgy nagy lóvé a bajnokság megnyerésében sincs, legalább is az olaszban. Nekem is hiányozna, de hülyére nyertük magunkat, sokkal több megbecsülést érdemelnénk a ligától a folyamatos támadás helyett.

Akiket még mindig nem tudok hova tenni, az az Inter. Presztízs bajnoki címről mondanának le, de hát ők is látják, milyen profitot és színvonal emelkedést hozhatna a szuper liga.

Mennyivel nagyobbat szólna ott Olaszország rangadója? Sokkal nagyobbat. ;)

venember83 2021.04.19. 21:18:01

@MdewC: az Internek a pénz kell, mivel a kínaiak nem hajlandók pénzt nyomni a klubba, a rutinos és bő keret meg komolyan nyeli a pénzt.

MdewC 2021.04.19. 21:19:28

@venember83: tökéletesen így van. :)

Minden esetre Conte tuti nem örül... :O

flash91 2021.04.19. 21:23:55

@MdewC: most sokan azt gondoljak, hogy huu de nagy otlet ez a Szuperliga, de ez a szeretett focink halala, ez a 13 csapat mar igy is gazdasagilag mindenki folott all, igy meg jobban none a szakadek, a hazai bajnoksagban igy mi ertelme lenne jatszani? Masik kerdes, a szuperliga csapataibol ha eltiltjak a valogatottol a jatekosokat, nem hinnem hogy jopara nem tavoznanak a valogatott miatt, aztan hog igazolnak majd ezek a csapatok? Egymas kozt adjak veszik a jatekosokat?
Es ami a legjobban felbasz, hogy nagyreszt ezen csapatok miatt lettek ilyen atigazolasi osszegek es ilyen fizetesek, maguknak koszonhetik pl; barca ha eladosodtak. Okosan lehetett colna gazdalkodni, es akkor most se lenne problema. Amikor majd a csapatok szurkoloi kihatralnak a csapat mogul, es nem fog olyan jol elsulni az amit elgondoltak, akkor beulnek a ket pad koze, persze az Uefa is oriasit bukhat, szoval e legjobb az lenne ha megegyeznenek, es a blt reformalnak meg: amivel lehetne a bevetelek novelni de nem zarnanak ki mindenkit maguk korul.
Amugy meg mi mit akarunk ebben a ligaban? Tegnap is olyan jatekot produkaltunk....

Jamal Jamal 2021.04.19. 21:35:17

@venember83:
Ti írtátok:
"Következésképpen a megegyezés alapján mindegyik alapító klub köteles 2 millió eurós kezdeti befektetést eszközölni, ennek az összege pedig további 8 millió euróval nőhet, szükség szerint."

Az izé mibü fizeti ki a 2 milliót amikor a tönk szélén állnak? S majd a 8-at?
Ja értem, őket megveszi Agnelli, hogy utána leépítse...A dögevők meg amúgy is mindig odagyűlnek a pénzszagra. Csodálom hogy a kukások nem fogtak szagot erre, legalább lenne pénz a kukásautók üzemeltetésére. Vagy Insigne meg a többi senkiházi is kukásautón nyomják melósként vajon, ha nem lesznek zuppaliga tagok?

Tony. 2021.04.19. 21:35:36

És a sztárjátékosok vagy játékosok beérik egyetlen megnyerhető trófeával, amit lehet soha nem nyernek meg? Valamint mondd meg egy Ronaldo - nak, hogy nem lehetsz válogatott. Hazáját képviselni még ma is jelent valamit sokaknak ebben biztos vagyok. A szurkolók többsége sem tűnik boldognak. Remélem csak egy jó blöff lesz és valahogy megegyeznek.

MdewC 2021.04.19. 21:36:06

@flash91: ha az uefa időben lépett volna és szabályozta volna a dolgokat, vagy betartatta volna a saját szabályait, akkor most nem tartanának itt.

Az uefa semmit nem csinált évekig. Se reformokat, se szabályokat, csak küldte a bírókat és leszedte a profit nagy részét. Amikor meg válság van a klubok magukra vannak hagyva. Most miért nem osztanak pl 2x akkora díjakat? Vagy miért nem osztanak kárpótlásul a közvetítési díjakból, így, hogy nincsenek nézők a stadionokban? Álljunk meg itt egy pillanatra.

(Ez még bennem volt ma: A psg amikor leigazolta Neymart és Bappet egy évben, 400 millió euróért, akkor miért szólt közbe az uefa? Ez csak egy példa a sok közül.)

Még valami a cikkhez, ízlelgessük, “a spanyol liga csapatai leültek és kizárták a Realt, Barcat és az ATM-et a spanyol bajnokságból.” :DDD

Értitek. :D A spanyol bajnokságból a Realt, meg a Barcat. Aha, ok. :D

Ezt is csak az olaszok képesek ebben a firmában lehozni... :D

Sírok a hasonlaton.

Szóval meg kell nyugodni, itt semmilyen foci halála nincs, pont ellenkezőleg.

MdewC 2021.04.19. 21:38:53

@MdewC: *nem szólt közbe az uefa a psg transzfernél.

flash91 2021.04.19. 21:46:12

@MdewC: ne sirj a hasonlaton szerintem.
Egy blben mindenfele csapattol kiesunk, ezt a szintet se tudjuk megugrani..

Az uefas dolgokkal teljesen egyet ertek, es en nem oket vedem. En szimplan ugy gondolom nem ez lenne a jo megoldas a problemakra.
Amugy 29 eves vagyok, amilyen szinten kezd elbaszodni az egesz vilag az elmult jo 10 evben, semmi masrol nem szol mar a vilag csak a penzrol, es ez az elet minden teruleten tapasztalhato.

Il Principino 2021.04.19. 21:54:03

Az igazolásokra kiv leszek majd..
Pl. Locatelli azért nem igazol ide,mert akkor nem lehetne válogatott :)
Böszme ez az Uefa..épp a legjobbak nélkül rendezne meg egy Eb-t?? :)
Magukat lőnék tökön újra..

giorgio007 2021.04.19. 22:04:43

Ohh... ez most az alkudozás előtti nagyot mondások ideje, hogy legyen mozgástér mindkét félnek lejjebb adni az igényekből arra a szintre, ami egy win-win szitura tökéletes.

babo0410 2021.04.19. 22:23:55

@MdewC: Az inter szerintem sokkal inkább a csőd elkerülése miatt lépne be. Ha nem lépnek be a ligába, a nagy adósság miatt senki nem akarja majd megvenni a csapatot 1milliárd euróért, és el kell adni a legjobbjaikat. Az internek a mentőövet jelenti a szuperliga.

babo0410 2021.04.19. 22:27:35

Gyerekek a válogatottban majd lesz esélye a magyaroknak is VB-re kijutni, meg ott tovább menni a csoportból. Meg majd ha nyáron se játszhatnak a Szuperligások az EB-n, akkor majd továbbmehetünk a csoportból, aztán lehet verni megint a mellényt, hogy milyen jó a magyar foci. :) A magyaroknak tiszta haszon. :D

babo0410 2021.04.19. 22:30:41

@flash91: Ha nem kell majd figyelni a pénzügyekre, majd mi is költünk, és lesz erős keretünk. Szerintem a Szuperligában jobbak leszünk majd.

MdewC 2021.04.19. 22:56:44

@flash91: nem sírok.

Valahol megértelek. Sajna én 37 évesen (leírni is kellemetlen) se látom ezt jobban, mindig mindenki magát védi, holott lehetne ez másképp. Örüljünk ha nincs nagy gebasz, van meló és egészség, foci meg csak lesz a tv-ben. ;)

Garsza 2021.04.19. 23:26:08

@MdewC: Van itt fontosabb kérdés is. Vajon kinél lesznek az új Superliga jogai?
EA? vagy Conami? :D

MdewC 2021.04.20. 00:05:32

@Garsza: :DDD

Ez jó volt! :D

hát ha valaha is fifáznék még, akkor ideges lennék, mert azt hallottam, hogy a peshez kerülnek a jogok. :) De nem vágom pontosan, nem vagyok képben most fifa ügyileg. :)

west30 2021.04.20. 01:30:23

Perez szerint esely sincs arra hogy a valogatottol eltiltsak a jatekosokat,bar szerintem ez edddig is egyertelmu volt.Nagyon korrekten osszefoglalja a dolgokat abban az interjuban amiben beszel a mostani helyzetrol.

Wizzurah 2021.04.20. 01:33:36

Hogy sír az összes kivénhedt semmitérő öreg korrupt trotty. Be vannak kakkantva, omladozik a kártyavár. A szuperliga óriási biznisz lesz, akkora befeketetők fognak mögé állni, hogy leszakad a ház. Persze megvan a véleményem erről az egészről, azt nem tudom ez milyen hatással lesz a futballra, senki sem tudhatja, de én annak nagyon örülök, ha megfingatják a fifát és uefát.

dferi90 2021.04.20. 09:22:54

@flash91: szerinted egy Ronaldo eligazol a Rómába 3 millió euróért csak hogy válogatott lehessen?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása