Paratici: "Ronaldo esete különbözik másokétól"

paratici_fabio_nedveddel_1.jpgAz Atalanta elleni bajnoki mérkőzést megelőzően a Juventus sportigazgatója, Fabio Paratici beszélt Cristiano Ronaldo helyzetéről, azonban nem kívánta kommentálni az átigazolási piac pletykáit.

"Ronaldo rengeteg mérkőzést játszott ebben a szezonban. Úgy gondoltuk, hogy a portugál válogatottnál másként kezelik majd, azonban végül három mérkőzést is játszott." - mondta Ronaldo kapcsán Paratici a Sky Sport Italia riporterének nyilatkozva.

"Tegnap nem érezte magát százszázalékos állapotban, mert problémája adódott a combhajlító-izmával, s nem akartunk kockáztatni. Ezt a döntést közösen hoztuk meg."

A jelenlegi pénzügyi helyzetben hatalmas teher a klub számára a portugál klasszis 31 millió eurós bérezése.

"Múlt héten azt mondtam, hogy felelősségteljesnek kell lennünk, azzal kapcsolatosan, amit teszünk. Bizonytalan időszak elé nézünk. Cristiano nem csupán egy labdarúgó és egy sportember, de egy kiemelkedő személyiség is, s a fizetése ezt tükrözi. Bizonyos kimutatások szerint ő a világ legismertebb személyisége. Az ő esete különbözik másokétól."

Az elmúlt hetek pletykáia szerint a Juventus érdeklődik az AC Milan két játékosa, Gigio Donnarumma és Hakan Çalhanoğlu iránt is.

"Minden nap vannak pletykák. Pillanatnyilag csak arra koncentrálunk, amit csinálunk. Elégedettek vagyunk a játékosainkkal, és nem szeretnénk most más játékosokról beszélni."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5216505102

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tony. 2021.04.18. 15:58:56

Ez a lényeg. Roni nem azért van itt elsősorban, hogy BL-t nyerjünk vele. Megtartják ameddig csak lehet, és ez abszolút érthető is.

Il Principino 2021.04.18. 16:39:34

Ha nem érné meg a klubnak a jelenléte,akkor már nem lenne itt!
Ha nem lesz bl,akkor nyáron önszántából akar majd távozni.

DelPiero2 2021.04.18. 16:59:20

azért a pár BL meccsért maradna? Inkább a fizetéséért marad. Bár lehet hogy számít neki az a plusz 8 BL meccs.

FeriGjuve 2021.04.18. 17:13:48

Egyre inkább nyílvánvaló,hogy CR egy üzleti befektetés elsősorban.
Egy kezdő löket az új brand felépítésében.

Ádi93 2021.04.19. 19:45:55

A világ legnépszerübb (social media - most followed person on Earth) és sokáig a legtöbb interakciót kiváltó személye, minden szórakoztatóipari mai, futószalagon gyártott üres celebet, de elnököket is maga mögé utasítva.
Minimum egy tucat Nike szintü szponzora és cége, nevével fémjelzett szálloda- és fitness hálózatok, divatipar, stb.. Ha mindezeket nem vesszük, de még a válogatottat és semmi egyéb bevételi forrását sem,csak és kizárólag az Instagram -bevételét, az éves szinten 20 millió euróval több, mint amit a Juventustól kap.. most akkor lehet ízlelgetni, akár csak a valós, összes bevételét egy évben, akár csak a hírességek között betöltött rangját.
Èn értem és teljesen jogos amikor valaki addig lát, hogy ö is csak egy focista és a focinak mindezekhez semmi köze, de a valóság az, hogy a foci is a pénzröl szól, jó reggelt. Az más kérdés, hogy ez jó vagy nem jó.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása