Pirlo: „Dybalára jövőre is számíthatunk”

pirlo_andrea_oldalrol.jpgA bianconero csapat a Napoli elleni győzelem után némileg fellélegezhet, hiszen így a csapat harmadik a tabellán, mindössze egyetlen ponttal a Milan mögött.

„Talán egyszerűbb megtalálni a megfelelő szellemiséget egy nagy meccsen, amilyen a Napoli elleni volt, de ugyanarra a hozzáállásra van szükségünk a kisebb klubok ellen is, holnaptól kezdődően.” - mondta Andrea Pirlo a vasárnapi meccset megelőző sajtótájékoztatón.

„Kiegyensúlyozottságra van szükségünk, és ez azt jelenti, hogy a holnapi meccset is kellő vadsággal kell kezelnünk. A Napoli legyőzése semmit sem ér, ha nem hozzuk ugyanazt a teljesítményt a Genoa ellen is.”

Andrea Pirlo egyes döntései a Napoli elleni meccs kapcsán meglepőek voltak, ilyen volt például Gigi Buffon nevezése a kezdők közé, miközben a sajtótájékoztatón még arról beszélt a mester, hogy Wojciech Szczęsny fog védeni.

„Megerősíthetem, hogy holnap Wojciech Szczęsny lesz a kapuban. Nem hiszem, hogy Paulo Dybala kezdeni fog, mivel három hónapig sérült volt, szóval kicsit hosszabb időre van szüksége, amikor a padról beállva tud majd segíteni minket.”

Amikor Dybala jövőjéről kérdezték Andrea Pirlót, a mester nem kívánt egyértelmű válasszal szolgálni.

„Mindig azt mondtam, hogy Paulo Dybala fontos játékos, és sajnos ebben a szezonban alig volt bevethető számomra. Foglalkozzunk a jelennel, mert az fontosabb, mint a jövő.

Még egy év van hátra a szerződéséből, szóval jövőre is számíthatunk rá. Paulo Dybala képes különbséget jelenteni adott meccsen. Remélem, hogy a szezon adott pontján lesz lehetőségem együtt szerepeltetni Cristiano Ronaldót, Álvaro Moratát és Paulo Dybalát egymás mellett a csapatban. Csak annyit mondhatok, hogy holnap valószínűleg Dejan Kuluševski fog kezdeni.”

Természetesen Federico Chiesáról sem feledkezhettek meg a jelenlévők, hiszen a csapat talán legjobban teljesítő játékosa az olasz.

„Federico Chiesa nagyszerűen megoldja az egy az egy elleni helyzeteket, de van még mit fejlődnie adott helyzetekben és a tempó irányításakor. Ő sikerre éhes, és nagy vágy ég benne a tanulásra, ami csodálatos dolog.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5016496908

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GodPiero 2021.04.10. 21:53:21

Rúgott egy gólt.... na bumm....

Nehogy hasra essünk tőle.....

Shyr Kahn 2021.04.11. 03:07:00

Rugott egy golt, aminek koszonhetoen nyertunk. Ezt tedd hozza es maris mas a leanyzo fekvese.

Dybala fontos jatekos, ha formaban van. Ez teny. Ha eppen rossz formaban van, akkor nyilvan nincs hasznara a csapatnak, de ez barki masra igaz.

Szoval a kerdes vele kapcsolatban, hogy mikent tudjuk Ot jo formaban es motivaltan tartani. Ez az edzoi stab feladata szvsz.

Meg mielott valaki azzal jonne, hogy Dybala-t nem kellene motivalni, hiszen a Juve eleg motivacio, hozzateszem, hogy az emberek kulonbozoek es O bizony kedvetlen, amikor nincs formaban, mert jo jatekot szeretne mutatni. Vannak jatekosok, akik maskent reagaljak le a formaingadozasokat, de a megnyilvanulasainak nem sok koze van ahhoz, hogy jo jatekos-e vagy sem. Magyaran lehet Ot utalni, mondvan flegmazik, de kulonbseget kellene tenni a szemelyisege es a jatekereje kozott.

Ha az edzoi stab magas szinten tudna tartani a formajat, akkor sztem gond egy szal se lenne vele. Szvsz Alex ota O az elso 10-es akinel a potencial fel tud torni. (Pogba peldaul nem birta el a szam terhet)

venember83 2021.04.11. 05:33:46

@Shyr Kahn: a Tuttosport szerint szezon végén ismét terítékre kerülhet a szerződéshosszabbítás attól függően, hogyan játszik, illetve hogy meglesz-e a BL-hely.

Roland Máté 2021.04.11. 07:44:19

@Shyr Kahn: Jó reggelt!
Egyet értek veled!
Halkan talán még annyit tennék hozzá, hogy azért az tényleg nem jogos, hogy Rabiot, Arthur, Ramsey ugyanannyit keres, mint Dybala. Bár az a 15 amit kér, hát necces ...
Viszont a motivációs rész amit írtál, nagyon tetszik. A csapat sportban nagyon sokat számít mennyire vagy megbecsülve, mennyi támogatást kapsz, stb. Sokszor írta már, hogy a Juvéban szeretne maradni. Még akkor is amikor 100 millákat ért. Nekem most is a Napoli gólja után a megnyilvánulása szimpatikus volt.

Úgy gondolom mindkét félnek az lenne a jobb, ha maradna.
A barátnője pedig tényleg nem szimpi. :)

Tony. 2021.04.11. 11:11:19

Bemész a munkahelyedre, kapsz havi nettó 50m forintot, és közben a cég találjon ki valamit, hogy motiváltan tartson téged? Külön csoport alakuljon, hogy veled foglalkozzon, miközben van másik 25 kollégád. Ez igazán remek elképzelés.
Szerintem Agnellinek az egész 100 éves klubot a feje tetejére kellene állítania, hogy pici Dybala formába lendüljön...

venember83 2021.04.11. 12:04:57

@Tony.: részben egyetértek, de a profi sport az nem szokványos munkakapcsolat.

Roland Máté 2021.04.11. 13:33:05

@Tony.: Hello!

Érdekes párhuzam amit írtál. Innen nézve ... (jól emlékszem 6 vagy 7 éve igazolt ide Dybala?.)
Mióta itt van nem egy évben sokat tett akkor úgymond a munkahely/cége sikerességéhez. Még, ha volt is rosszabb éve, szerintem azt senki sem veszi el tőle, hogy többször is kimagasló volt.
Ennek ellenére minden évben el akarják adni/elbocsájtani, nem mindig a posztján szerepel /tény, hogy nincs sok posztja/, és szerintem a megbecsülést sem annyira kapja meg. Szerintem!!! S akkor jönnek a új igazolások, új kollégák akik kevesebb letett munka mellett is megkapják ugyanazt a fizetést.
Szerintem ez a valóságban is létező dolog, nagyon jó párhuzam ... és a valóságban szintén bosszantó dolog ez.

A fizetésemelés ügyet leszámítva egyébként mindig a maradásról beszél, és hogy mennyire szereti a Juventust. Persze sok más távozó is nyilatkozott már hasonlókat. Meglátjuk.

Sokszor már kínos állandóan védeni őt, de szerintem sokszor túl sok kritikát kap, ahhoz képest, hogy szerintem már letett azért valamit.
De ez csak az én véleményem!!!
További szép napot Mindenkinek!

Forza Juve

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása