Cassano: „Ezt a scudettót csak az Inter veszítheti el”

cassano_antonio_conte_fejet_simogatja.jpgAntonio Cassano szerint Antonio Conte soha nem akarta Andrea Pirlót a Juventusnál látni annak ellenére, hogy az eredmények szerint óriási húzás volt a középpályás maestro leigazolása.

A mostanában egyre többször megnyilvánuló egykori játékos ezúttal is Christian Vieri podcastjében, a Bobo TV vendégeként mondta el a véleményét.

„Az Inter számára kötelező a bajnoki cím megnyerése. Mi, olaszok ismét bohócot csináltunk magunkból azzal, hogy Európában nem tudtunk nyerni.” - mondta a tehetségéről, azonban nem az elkötelezettségéről vagy munkabírásáról híres csatár. „Ez vonatkozik úgy az Interre, mint a Juventusra és a többiekre. Ebben az évben az Inter az a csapat, amelyik csak elveszíteni tudja a scudettót.

Antonio Conte csapata soha nem játszott jól, van két vagy három taktikai forgatókönyv, emellett pedig csapata rendkívül intenzíven futballozik. A csapatainak van egy stílusa, és mindig szilárdságra törekszik az edző. Az összes csapata így játszott, de nem a jó játék a lényeg számukra.

A Juventusnál az extra minőségi szintet az az Andrea Pirlo adta, akire ő nem is igen tartott igényt. A Bajnokok Ligájában mindig hamar befejeződött számára a menetelés, sokszor már a csoportmeccsek jelentették a végét az útnak, olykor kicsit tovább sikerült eljutni, de mindig szenvedett.

A csapatait mindig a defenzív játék jellemezte, soha nem a jó futball. Ezt az elképzelést személy szerint nem tudom annyira értékelni, de ettől még tisztelni kell ezt a futballstílust.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3716472246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andras74 2021.03.21. 11:16:55

Ennél rosszabb nyilatkozatot vártam tőle. De most önmagához képest nem mondott túl nagy hülyeséget!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása