Cobolli Gigli: "Ronaldo elhibázott igazolás volt"

gigli_giovanni_cobolli.jpgA Juventus korábbi elnöke, Giovanni Cobolli Gigli úgy véli, hogy a klub hatalmas hibát követett el Cristiano Ronaldo leigazolásával, s kritikusan szólt Pavel Nedvěd és Fabio Paratici munkájáról is.

“Ronaldo elhibázott igazolás volt, ez egyértelmű.” - mondta az FC Porto elleni mérkőzésen láthatatlanul szereplő portugálról Cobolli Gigli a Radio Punto Nuovo munkatársának nyilatkozva.

"Ezt már a legelső napján elmondtam a Juventusnál. Hatalmas bajnok, azonban túl drága. Most a Juventuson áll a dolog. Gólonként 1 millió eurót fizetnek neki. Agnellinek önkritikát kell gyakorolnia, de nincsenek jó munkatársai.

Nem hibáztatom Pirlót. Szerződtettem Ferrarát, de nem volt pozitív élmény. Agnelli kockázatot vállalt vele. Nem akarta Sarrit, de elfogadta, mert Paratici és Nedvěd szorgalmazták a szerződtetését. A Juventusnak most újjáépítésre van szüksége."

A Juventus vezetősége nehezen viseli a sikertelenséget, az utóbbi időben többszörösen vitába keveredtek az ellenfél valamelyik alkalmazottjával vagy a játékvezetőkkel, most pedig az FC Porto elleni mérkőzés lefújását követően a kamerák lencsevégre kapták Pavel Nedvěd dühkitörését.

"Nagy bajnoknak ismertem, de nem alkalmas arra, hogy a Juventus alelnöke legyen. Újra kellene gondolniuk a szerepét klubon belül. Nem vett részt Allegri utolsó sajtótájékoztatóján, s nekem ez nem tetszett. Tudom, hogy nem voltak jó viszonyban. Azt állította, hogy külföldön van, de az az igazság, hogy közben Olaszországban volt. Nincs meg benne a Juventus stílusa.

A szezon végén a klubnak meg kellene válnia Ronaldótól, s ugyanez igaz Paraticire is. Agnelli talán azért léptette elő, hogy később elmozdítsa a pozíciójából. Ez egy lehetséges forgatókönyv."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8416456846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szauerb 2021.03.10. 17:57:46

Ez is egy bohóc volt.
Viszont Nedved kapcsán igazat adok neki. Paratici továbbra sem gondolom, hogy egyértelműen rossz munkát végezne.
Pirlo pedig a legutolsó ember ebből a hármasból akitől bármit is számon lehetne kérni.

Rikoo 2021.03.10. 18:06:08

@szauerb: Tehát akkor senkit nem kell számonkérni és ez a szégyen mehet tovább?
Hol a lejtő vége?

szauerb 2021.03.10. 18:27:50

@Rikoo:
Értsd meg, hogy jelenleg egy teljes korszakváltás zajlik ami az esetek nagy részében nem zajlik zökkenőmentesen egyetlen csapatnál sem.
Ezek az emberek (Agnelli, Paratici) 9 évig példátlan sikereket értek el a csapattal.
Ezért megérdemelnek némi kreditet.
Jelenleg nem buktak meg, csak valami újat próbálnak építeni.

Számonkérni számon lehet elsősorban a játékosokat. Aztán ott van Pavel Nedved is aki meg aztán végképp kifordult magából.

Rikoo 2021.03.10. 18:49:58

@szauerb: A korszakváltás teljesen más. A Bayer Münchennél volt korszakváltás. Nálunk lejtmenet van.

Matteo89 2021.03.10. 19:10:16

Most aztán mindenki nagyon okos lett. :)

szauerb 2021.03.10. 19:10:24

@Rikoo: Ott is volt valóban.
Viszont ne hasonlítsuk a Bayern helyzetét a Juventuséhoz.

Rikoo 2021.03.10. 19:13:53

@szauerb: Miért ne hasonlítanánk? Az elnökünk és az igazgatónk mondta, hogy ezt a modellt követjük.

Leram7 2021.03.10. 19:17:11

Gigli korszak egy elég sötét éra. Amikor félig falábúak és félig igazi bajnokok alkották a csapatot. Emlékeim szerint Molinaro, De Ceglie, Poulsen...
Ferrara, Ranieri, Del Neri

Most könnyű támadni a vezetőséget, de azért 9 bajnoki cím ott van, akik meg most beszólnak...

Volt egy Max Allegri, aki nem érdemelte meg, hogy a nyeretlen Sarrira cseréljék.
Volt egy-két rossz igazolás, de összeségében amit eddig csináltunk az azért a kudarctól messze van. BL lehetne jobb is, de összeségében ez az Agnelli éra jobb, mint elődeié volt.

CR tegnap szar volt, labdát alig tudott átvenni. Nélküle sajnos még itt sem tartanánk. De Dybala formája és sérülése se volt bekalkulálva. Morata eddig mindenhol megbukott és tegnap is bizonyította, hogy csak B kategóriás csatár, csakúgy, mint elődje Higuain is volt.

Pirlo szerintem sokkal jobb edző, mint Sarri, én megadnám neki a következő évet is. Kivétel, ha Allegri visszajönne. Annak semmi értelme, hogy Simone Inzaghi féléket hozzunk a padra.

Van egész jó alapanyag a csapatban, 3-4 jó igazolás és újra lehetünk jók.
Sajnos az internél a Lautaro, Lukaku, Barella mellé még sok ember felnőtt. Nálunk Dybala, Bentancur, Ramsey lesülyedtek.

venember83 2021.03.10. 19:47:18

Lehet, hogy az aktuális alelnöknek nincs meg a megfelelő stílusa, de a nyilatkozatai alapján nem pont Cobolli Giglinek kellene stílusról beszélnie.

szauerb 2021.03.10. 19:55:53

@Rikoo:
Persze azt a modellt törekszünk követni ami igaz is. Ez nem jelenti azt, hogy teljesen le tudjuk másolni az ő munkájukat.
Teljesen más a környezet, az ellenfelek, nem tudjuk lerabolni a ligát ahogy ők teszik stb.
Ezen felül a két klub felépítése is teljesen különböző.

BellaDona 2021.03.10. 20:02:14

Nincsen link Nedved dűhkitöréséről? Megnézném.

DegerFaCan 2021.03.10. 20:10:31

Mondjuk elkezdeni megnézni olaszokkal a csapatot? Lehet hülyeség csak kérdem. Az a balhátvéd gyerek az mire alvolt jó hogy elcsereltuk Spinara azt valaki elmagyarázza megköszönném. Azóta sem dolgoztam fel

niccolo 2021.03.10. 20:23:41

@BellaDona: nem tudok linkelni,bele rúgott a pálya melletti reklám palánkba.

szauerb 2021.03.10. 20:24:10

@venember83:
És eredmény alapján sem.
Ha jól emlékszik ő volt az aki Palladinot Palladinhonak hívta és rendszeresen Ronaldinhohoz hasonlította.

spaolo1981 2021.03.10. 20:27:23

Nagyon okos ember ez Gigli. A vezetőség tisztában volt azzal, mennyi lesz a portugál fizetése, mennyibe kerül az átigazolása, de azt már nem kalkulálták bele, hogy megfelelő minőségű középpályások nélkül ő sem tud csodát tenni. És ezt ráadásul még megfejelték azzal, h három éve folyamatosan romlik a kp.keret. Ezért hiába rúgja CR a gólokat, mostanra eljutottunk oda, hogy amit nyerünk a réven, elveszitjük a vámon. Ezért vezet az inter.

m.martin91 2021.03.10. 20:40:08

@venember83: Körülbelül ennyiből áll az ember tudománya.

peti78 2021.03.10. 20:56:31

Itt a cr biznisz csak egy része a dolgoknak... drága de ha van mögötte csapat akár működhetett is volna. De ilyen félig kukázott minden koncepciót nélkülöző kerettel ( pld morata rabio arthur ramsey) eleve bukásra volt itélve

peti78 2021.03.10. 21:06:42

@peti78: kicsit olyan mint egy sportkocsira traktor gumikat rakni

DelPiero2 2021.03.10. 22:36:03

@Leram7: Nagy igazságokat írsz, de az utóbbi időben nagyon elszaladtunk a bérekkel. Ronaldo azért is volt rossz igazolás, mert megbontotta a csapategységet. Ugyan kifele nem látszik (bár pl. Dybala bérigénye is sejteti) hogy elkezdtek többet követelni a játékosok egy része.
Mindent Ronaldonak kell passzolni, ezáltal kiismerhetőek vagyunk, ok hogy a tiziket ő lövi, mert alig hibázott, de pl. a szabadokat nem hiszem hogy edzői utasításra teszi.
A dolog másik része, akiket elküldtünk, eladtunk, mennyi haszon is volt rajtuk, holott simán megérte volna itt tartani őket.

Wizzurah 2021.03.10. 23:15:22

Ahogy olvasom a hozzászólásokat (bár ne tenném), én csak azt látom, hogy itt a szurkoló az, aki jól lakott és elrugaszkodott a valóságtól. Szeretném felhívni a figyelmet újra, hogy 9, sorozatban 9 éve vagyunk bajnokok. Erre nem is tudom volt e képes bármilyen top csapat a modern foci világában. Itt mivel számolnak egyesek, hogy sorozatban nyerünk 20-at vagy többet más bajnok nem lesz csak a juve vagy mi? Így is meglesz a dobogó jó eséllyel a világ egyik legerősebb bajnokságában, ez miért is számít kudarcnak? Spanyolba évek óta barca real versengés van, most már 3 csapatosra bővült, csak 1 nyerhet, tehát valamelyik nem hogy második, harmadik lesz, ott is eret vágnak meg mondjon le akkor mindenki, rúgjunk ki mindenkit, mindenki szar? Dortmundba, poolba elégedettek lehetnek, egy arsenal ahol áll? Gondolkodjunk már el. Ez a szurkolói jól lakottság, igaza volt Cuadradonak. 9 éve bajnokok, ha nem leszünk azok, akkor se történik semmi. Attól még a juventus top csapat, itália legnépszerűbb csapata és az is marad egy második vagy netán egy harmadik hely ellenére is.

A bayern mintáját próbáljuk követni, attól még hogy lehetne már összehasonlítani a kettőt? Fotelszurkolók. A bayern sokkal, de sokkal gazdagabb klub, mint a juventus, a harmadik egészen konkrétan a világon, míg a juventus a 10. majd fele annyival és ez 2021-es adat, tehát bőven benne van a vírusos időszak is, amit szintúgy elfelejtünk, a bayern korszakváltását, az égvilágon semmi sem zavarta. Igenis jó úton haladunk, igenis jó munkát végeznek a szakemberek, ők nem fifába tolják, hanem a valóságban. Én örülök, hogy Nedved felbaszta magát, az zavarna, ha nyugodt lenne és leszarná mi a helyzet.
Kifejezetten jól igazoltunk, van természetesen 2-3 játékos, aki fékje a csapatnak, ez van. Ettől függetlenül ott vagyunk a világ elitjében és ott is leszünk. Bár meg vagyok róla győződve, hogy a juventus szurkolónak kicsit sem nevezhetőek a folytonos panaszkodók itt, ez van. Én az igazi megváltást abban látom, ha CR elmegy, mert nagyon tisztelem őt, de akaratán kívül a legnagyobb fékje a csapatnak.
Idén jó eséllyel az inter nyer, ki nem szarja le, 9 éve szart se nyertek, itt volt éppen az ideje, hogy néhány csapat fel tudja már vennünk a lépést... Bl-be egy shaktar is megelőzte őket, szóval ja... Nálunk mindig sérült volt a fél kezdő, őket elkerülte, kb. ez az oka annak, hogy ők vezetnek és nyernek. Szóval szerintem nem állunk olyan rosszul az úton, amit elkezdtünk ráadásul úgy, hogy a tavalyi év vakvágány volt félig.
Szurkoljatok és szeressétek a csapatot és azokat, akik dolgoznak érte. Nem lehet mindig mindent megnyerni. De amit itt művelnek többen, az nem szurkolás, most az interes trollokat leszámítva.

MdewC 2021.03.10. 23:36:52

@venember83: Nedves szétrúgta az uefat? Hol itt gond? :)) :D

Shyr Kahn 2021.03.11. 03:29:46

@Wizzurah: ++
Ugy erzem sajnos valoban igazad mindenben. Nedved duhos volt? En is ezt latom a normalis reakcionak. Ha csak allt volna ott bamban... ay lenne problema. Nem szidott O senkit sem, legalabb is nem tudunk ilyenrol, szoval mi is a problema? A csapattal egyutt elt es nagyon tovabb akart jutni. Minden normalis Juventus szurkolo elegedetlenkedik egy ilyen kieses kapcsan. Ez van. Eddig en nagyon CR vedo voltam, de el kell ismerni, hogy elszallt felette az ido es talan sosem volt kompatiblis az olasz focival (ezt persze mar nem tudjuk meg). Egy biztos: nelkule Morata is jobban megy... lasd a Lazio elleni merkozest.
Reagalva masok megvetesere: Morata evek ota a legjobb csatar igazolasunk. Sajnos ha CR a palyan van, akkor nem akar elni. Neha persze O is vet hibat (lasd 3. perc a Porto ellen), de kerdem en, hanyszor is vetett CR hasonlo hibat iden?

Nem akarom csupan CR-t hibaztatni, mert O meg mindig egy kivalo jatekos, de el kell ismerni, hogy mar nem er evi 30 millat a teljesitmenye... talan a harmadat realisan. Valamint egyszeruen nem tesz jot a csapatnak, ha a palyan van. Miert mondom ezt? Morata legutobbi nyilatkozata utan gondolom ezt igy. Elotte elhesegettem ezt a gondolatot, de azota amiota O kifejezetten beismerte, hogy ha CR a palyan van, akkor Ot kell kiszolgalni, mert O a vilag egyik legjobbja... na ez kicsit mas megvilagitasba helyezte a dolgot. Nem hiszem egyebkent, hogy ezt CR kerte... ecceruen a tobbiek valamiert igy gondoljak.

venember83 2021.03.11. 06:09:15

@m.martin91: sokszor egy vezetőnek ennyi is elég, hogy tudja, hova kell rúgni. De ő mintha nem tudta volna, hogy melyik UEFA gumiszót válassza.

DegerFaCan 2021.03.11. 06:30:38

@Wizzurah: nem értek egyet. Azért mert kedvenc valaki még nem lehet elnezni mindent. Veszteséges a keret, és ráadásul eredményt sem hoz, nem fenntartható az állapot ráadásul pocsék a játékunk. Nincsen olyan meccs amin ne szenvednenk Ronaldo fejnezehek vagyunk stb. Értem amit írni akartál de kicsi fa gerenda szem esete ez hogy Pirlot miért is kéne megtartani??
Illetve személy szerint én idenre egy bármit nyerjünk (jó a szuperkupa is), Bajnokságban legyünk BL induló helyen (azért még ez a léc is rezeg ne haragudj), blben egy portot két meccsen verjunk már meg, kupa nem érdekel az csak plusz. Az emberhátrányban lévő csapat ellen kiesni aki gyengébb nálunk ultra gáz.

Wizzurah 2021.03.11. 08:00:01

@DegerFaCan: Abban biztos vagyok, hogy mi nem sok mindenben értünk egyet. Nekem nincsen kedvencem elég régóta, a foci világában kb. nem csak a juvéban, a realitások talaján próbálok maradni. Az állapot valóban nem fenntartható szerintem sem, de ez az egész focira jellemző, de én itt a vírushelyzetre gondolok és a VAR-ra is, én már csak serie var-nak hívom a bajnokságot, abszolút nem élvezem az olasz bajnokságot jelenleg.
Szerintem nem szenvedünk minden mérkőzésen, sőt, mostanában egész jó, egyszerűen jelenleg ennyi megy. Úgy gondolom, hogy a Porto ellen a csatáraink szenvedtek ugyan, de bitang jó meccs volt, nem láttam szenvedést hanem akarást, az első meccset csesztük el, ott se szenvedést láttam igazából, hanem jóllakottságot, "leszarom" arcokat láttam, meg hogy úgyis mi megyünk majd tovább, hát nem.

Pirlo-t szerintem azért kellene megtartani, mert nagyszerűen látja a dolgokat és full első szezonos létére igenis jó edző és szerintem a szezon elejéhez képest sokat fejlődött, még ha eredményekben ez nem is mindig mutatkozik meg. Ő mert változtatni a felálláson (rá is kényszerül a sérülések miatt), cserél, fiatalaokat is használja, most már kiabál is.

A csapat java része sérült volt sokszor, elég csak arra gondolni, hogy Dybala kb. az egész szezonban elérhetetlen neki. Ez olyan, mintha internél sérült lenne egész szezonban egy Lautaro. Azért ja... Be kellett építenie 4 új igazolást is, szerintem elég jól sikerült neki beépíteni Chiesa-t, McKenny-t, Arthur-t is, Kulunak még nincs meg a helye. Úgy fest Bernának megtalálta a neki való posztot, remélem észrevették. Ide került Morata is, tehát eleve a 11 kezdőből legalább 5 új, mondhatni a fél csapat le lett cserélve. Cserepad vékony, de elég régóta ő az első edző, aki hozzá mer nyúlni a fiataljainkhoz. Egyik edző sem érne el többet véleményem szerint jelenleg, az elérhetőek közül biztosan nem. Ez egy projekt eleje és nem úgy alakult, ahogy terveztük, de nem is totális csőd. Nem csak mi estünk ki egyből, egy barca is ki esett, ez benne van. Bajnokságban ismétlem, versenyben vagyunk még a világ egyik legerősebb bajnokságában úgy, hogy előtte egy évtizedig mi domináltunk, de nagyon durván. Én a második helyet se nevezem majd kudarcnak, a harmadikra már mondanám azt, hogy meh....

Én továbbra is azt hangoztatom, hogy bármennyire is tisztelem és örülök, hogy a korszak és a foci valaha volt egyik legnagyobb alakja CR nálunk játszik, itt az igazi fellendülés akkor lesz, ha ő elmegy. Akaratán kívül folytja meg az egész csapatot.

Most azért szurkoljunk, hogy vasárnap majd verjük el a Cagliari-t, ami szerintem piszok nehéz lesz, mert nem elég, hogy kiestünk, jól tökön is lőttük magunkat a 120 perccel, sokan bicegve futottak már kedden a végén.

steven.h 2021.03.11. 08:32:08

@Wizzurah: Szerintem ha mi is egy PSG ellen esünk ki senki nem mond egy rossz szót se, de ne hasonlítsuk már a Barca kiesését a mienkhez...

szauerb 2021.03.11. 09:06:40

@Wizzurah:
A mondandód nagy részével egyetértek viszont a Porto elleni kiesés hatalmas kudarc. Itt tovább kellett volna menni bármi áron és semmi mentsége nincs se Pirlonak se a csapatnak.
Plusz a vezetőségben is elkélne a frissítés. Nedved ki és mondjuk ADP be.
Álom édes álom...

Wizzurah 2021.03.11. 09:29:31

@steven.h: @szauerb:

Nem hasonlítható, porto az élete védekezését mutatta be kedden. A barca-t otthon 4-1-re verték el, az ugyanolyan megalázó és kavart akkora vihart. Nálam azért egyenlő kb. mert mi papíron gyengébb ellenfél ellen estünk ki, mint a barca, ők viszont olyan zakóval.
De azért vegyük sorra a dolgokat.

2018/19.
8 között ejtett ki minket az ajax, aki egy körrel azelőtt kiejtette még könnyebben a Real Madridot, mint minket. Egy körrel előttünk esett ki egy Dortmund, egy psg, egy bayern, egy atletico, akit nem mellesleg mi ejtettünk ki.
Ebben az évben a legtovább eljutott olasz csapat voltunk a bl-ben. Az ajaxot utána az elődöntőben kiejtette a Tottenham idegenben lőtt góllal, amit a 96. percben lőttek...

Tavaly ugye kivert minket a Lyon a legjobb 16-ban. Az a Lyon utána kiverte a nálunk sokkal gazdagabb Manchester City-t is 3-1-el. (Ugye minket idegenbe lőtt góllal ejtettek "csak" ki) és végül az elődöntőben estek ki a későbbi győztes és brutális bayern ellen 3-0-al úgy, hogy azok előtte tönkre vágtak mindenkit (chelsea 7-1, barca 8-2)
Ugyanabban a körben esett ki egy Liverpool is, aki egy évvel korábban megnyerte a bl-t. Ugyanott esett ki egy real is, chelsea, tottenham.
Ebben az évben a második legtovább eljutott olasz csapat voltunk, az első az Atalanta volt, aki egy körrel tovább ment, ők a valencia-t ejtették ki. A lyon azóta is top csapat, a valencia, khm khm....

Idén kiejtett minket a Porto idegenben lőtt több góllal, nagyon szerencsétlenül és úgy, hogy a fél csapat egész szezonban sérült. Kiesett a barca is már és a tavalyi elődöntős lipcse. Hogy a Porto meddig jut, azt nem tudhatjuk, ahogy azt sem, hogy ki lesz a legtovább jutó olasz csapat idén.

Tehát mondhatjuk, hogy papíron mindig a legkönnyebb sorsolát kaptuk aztán mindig kiderül, hogy az adott év meglepetés csapatát kaptuk ellenfélnek. Nézd meg, hogy tényleg akkor mentünk tovább, amikor egy igazi top csapapatot kaptunk (atletico).

Én nem védeni akarom a fiúkat, mert amúgy igen, ez egy juventusnál gáz. Egyszer előfordulhat, de ez nem az első volt. De azért eret vágni és mindenkit szidni és kirúgatni, meg xy OUT-olni is felesleges. Engem ami zavar, hogy minden csapatnál van hullámvölgy a szezon során, de nekünk kajak mindig akkor van, amikor az első kiesési szakaszhoz érünk, már harmadik év óta. Ezen kéne valahogy dolgozni, ne pont a legfontosabb meccsekre jöjjön ki a hullámvölgy, bár ezt nekünk idén véleményem szerint a fiorentina elleni elcsalt 0-3 hozta elő.

steven.h 2021.03.11. 09:49:42

@Wizzurah: Szerintem akkor sem egyenlő, mert a PSG-től mi legalább ekkora zakót kaptunk volna azzal a játékkal amit Portoban bemutattunk és egy 10 emberrel játszó csapatot nem sikerült utána hazai pályán megverni normálisan.

A sajtó nyilván elő fogja venni a Barcelonát is Messi miatt, de nekem miért kellene jobban éreznem magam attól, hogy ők is kiestek? Csak ők mondjuk a tavalyi döntőssel szemben... Ha jövőhéten az Atalanta kiüti a Realt akkor is örüljek, mert lám lám a Real Madrid se tudott tovább jutni mint az én csapatom? Azért ez nem így működik.

Wizzurah 2021.03.11. 10:22:16

@steven.h: Az, hogy mi mit értünk volna el egy psg ellen, egy ha marad, sose tudjuk meg.
Nem azért írtam, hogy jobban érezd magad tőle, vagy hogy az magyarázat a mi kiesésünkre, hanem azért, hogy másokkal is megtörténik ez, mégsem áll meg az élet és rúgják ki a fél csapatot, edzőt, vezetőket.
Szar érzés, hogy kiestünk kedden, de ettől még nem történt katasztrófa, koncentrálni kell a bajnokságra, hogy legalább a második hely legyen meg és lehetőleg az olasz kupát nyerjük meg azért, hogy legalább 2 kupánk legyen idén.

Nem kell hogy egyet értsünk, én tiszteletben tartom mindenki véleményét, bár azt nem tartom juventus szurkolónak, akik olyan szinten szidnak mindenkit a csapatnál, amit olvashatunk itt 1-2 embertől és csak akkor kerülnek elő, ha kikap a csapat, sajnos egyre több az ilyen emberke ezen a blogon.
De ez egy másik történet.

szauerb 2021.03.11. 11:09:25

@Wizzurah: Abszolút igaz, hogy nem kell mindenkit kirúgni. Viszont néhány jatékost el kell számoltatni.

horrorpornó bábszínház 2021.03.11. 11:48:39

@steven.h:
Mondjuk a Porto korábban 6 meccsen 1 gólt kapott, és 2-szeres BL-győztes. A PSG 0-szoros.

Szóval ez ellen a Porto ellen kiesni nem volt szégyen, de a mutatott hit nélküli játék, az szégyen volt.
Persze ha megadják az első meccs végén az egyértelmű 11-est, illetve ha ezen a meccsen nem adják meg a Portónak az elsőt (ami egyáltalán nem volt az, mezőnyben egy ilyet nem fújnának le), akkor mindenki éljenezné Ronaldót meg a csapatot is.
Azt meg nem is értem, hogy a sorfal mögé senki nem feküdt be lapos labdára számítva - ez azért Pirlo bűne is. Simán tudott volna szólni, nincs közönség, behallatszik, amit mond.

Ami C-t illet, alig kapott labdát egész meccsen.
Artur viszont nem tudom, mit keres a Juvéban, egyetlen jó labdája és értelmes megmozdulása nem volt egész meccsen. Kb. ugyanaz, mint a PSG-nél Verratti. Nem az a szint, ami ehhez a csapathoz kellene.

A Portóban Pepe bá még mindig király.
Ilyen mentalitású embert nem látni a Juvéban.

horrorpornó bábszínház 2021.03.11. 12:02:43

@Wizzurah:
Szerintem a Porto ellen mindkét meccsen totál elképzelés nélkül játszott a Juve. A Portónak meg volt taktikája. Ezért nyertek, illetve jutottak tovább. Azért ( a hosszabbítássokkal együtt) közel 80 percet 10 emberrel játszani így, az minden tiszteletet megérdemel.

A Juve mindkét meccsen szarul, hit és taktika nélkül játszott.

Még úgy is, hogy Chiellini hiányzott másfél meccset a kettőből, meg Bonucci is egy és egy negyedet, és akik helyettük voltak, azok nagyon nem az a szint.

Ja, csapat nem aki, hanem ami magyarul.

@steven.h:
Mondjuk az első meccsen az Atalantát is a bíró verette meg, ha az nem volt bundameccs, akkor semmi.
A VAR szabályain kurvára változtatni kellene, kérhesse a csapatok bármelyike a visszanézést úgy, hogy itt van a két edző is a bíró mellett. Mert jelenleg VAR-ral együtt is pofátlanul csalnak, egy csomószor meg sem nézik az egyértelmű eseteket sem, amikor a bíró tévesen ítélt.
(A dortmundi meccs meg a másik oldal volt, a világ röheje.)

steven.h 2021.03.11. 12:26:39

@horrorpornó bábszínház: Nem értem miért kell most idekeverni a múltat, akkor ha egy Porto kiesik egy Manchester City ellen akkor az szégyen azért mert nekik van BL trófeájuk a Citynek meg nincs? Teljesen irreleváns hány BL győzelme van a PSG-nek, mivel egyetlen játékosuk többet ér mint az egész Porto (Mbappe), így a PSG ellen kiesni, nem ugyanaz mint egy mostani Porto ellen.

Arthur meg az egyetlen játékosunk aki nem szarik be ha nála van a labda nyomás alatt és nem hoz össze gólokat az ellenfélnek (Bentancur).

Ami meg C-t illeti, tartom amit szerintem máshol már leírtam, ha hajlandó lenne azt játszani amit 2 évvel ezelőtt az Atletico ellen, akkor kapna labdákat a társaktól, de nem hajlandó, mindent meg akar oldani a legrosszabb poziciókból is, visszajön a középpályára azért hogy elkérje a labdát és csináljon pár felesleges cselt majd visszapasszolja hátra... Ha azzal lenne elfoglalva, hogy ő le tud kötni védőket a többieknek ő is eredményesebb tudna lenni a betöréseivel, de neki nem az számít hogy a csapatnak és így neki közvetetten mi lenne jó, hanem csak az hogy mindig minden körülmények közt ő legyen a középpontban. Csak most nyilván frusztrált mert Chiesa folyamatosan elviszi a show-t, mikor meg nem játszik akkor van valami arculata és váratlan a csapatban.

horrorpornó bábszínház 2021.03.11. 16:41:35

@steven.h:
Ami a Portót illeti, részben igazad van, de azért elég komoly csapatokkal is játszottak eddig (pl. pont a ManCityvel, az elején, az első csoportmeccsen kikaptak 3-1-re, azóta gólt sem kaptak egészen a Juve elleni meccsig). És azért a Portó tizedannyinál is kevesebb pénzből gazdálkodik, mint a ManCity, szóval nem lenne szégyen.

A PSG, bár vannak jó játékosai, nem jó csapat. Nem véletlen, hogy a BL-döntőbe is csak ezen a csonka, nem visszavágós tornán jutott be a leggyengébb (Lipcse) ellen. Vannak olyan kiszaladt eredményeik, mint a Barca elleni 4-1, de a valós tudásukat inkább a tegnapi meccs mutatja.
A Portó pedig most jó, egy kiváló edzővel, aki remek taktikát dolgozott ki a Juve ellen, és megfojtotta a Juvét.

Ami Arthurt illeti, gyenge játékos, és tegnap is bizony beszart, ha nála volt a labda, előrepassza nem is igen volt egész meccs alatt, csak biztonsági játékot mer játszani, és rettentően pontatlan, brazilhoz képest meg főleg.

Amit C-ről írsz - hát, én a Juve Portó elleni meccsein nem ezt láttam. Lehet, hogy nem ugyanazt a meccset néztük.

"mikor meg nem játszik akkor van valami arculata és váratlan a csapatban"
Ja, csak veszítenek. Arculattal és váratlanul.

Nem, nem C-ben van a hiba, hanem Pirlóban, nem tudott olyan taktikát kidolgozni, ahol C-nek is meglenne a helye és szerepe. Látványosan ötlettelenül játszott a Juve mindkét meccsen, még a bekapott gólok után is. Kiváló játékos volt, de nem biztos, hogy jó edző is.
Chiesa meg ugyan a Portó ellen 3-at rúgott 2 meccsen - egyet pont C passzából, aki próbált gólpasszt adni Moratának is, akinek most nem igazán megy, a madridi kitérő nem tett jót neki, pár éve a Juvéban zseniális volt -, de azon kívül nagyjából semmit. Szóval nem hinném, hogy annyira elviszi a "sót".

steven.h 2021.03.11. 17:27:06

@horrorpornó bábszínház: 3-1-re nyertünk a Lazio ellen, 0-1-ről felállva, hol veszítettek? Ott végre volt valami csapatforma, valami taktika, valami váratlan a játékunkban és nem kellett CR-t keresni folyamatosan. Visszajött CR rögtön kukáztuk a 4-2-3-1-et (nem lehet beilleszteni, ezt már Allegrinél is láttuk) meg is lett az eredménye.Könyörgöm, azért ne legyünk már ennyire CR seggében. 3 edző bukott már bele a BL-be CR-rel, nem lehet hogy inkább ő is az egyik fék?

BL-t nem nyerni nélküle is tudtunk, csak mondjuk a legjobb 8-ig, 4-ig mindig elmeneteltünk, mert volt csapatjáték, volt taktika.

"Amit C-ről írsz - hát, én a Juve Portó elleni meccsein nem ezt láttam. Lehet, hogy nem ugyanazt a meccset néztük." - Melyik részét nem láttad, hogy folyamatosan visszajött a középpályára, hogy még nagyobb legyen a tömörülés, vagy hogy az első félidőben végig ott volt Chiesa nyakán a bal oldalon, ahelyett hogy teret nyitott volna neki?

"Ami Arthurt illeti, gyenge játékos, és tegnap is bizony beszart, ha nála volt a labda, előrepassza nem is igen volt egész meccs alatt, csak biztonsági játékot mer játszani, és rettentően pontatlan, brazilhoz képest meg főleg." - az egyik legjobbunk volt a Porto ellen, nézd vissza hogy hozta ki a labdákat a saját térfelünkről. Erre senki más nem képes jelenleg a keretben, plusz ő próbálta széthúzni a Portot az oldalváltásokkal, tekintve hogy előre nagyon passzolni se lehetett, mert Moratát elszigetelték, mert otthagytuk egyedül, CR meg épp oda mozgott ahova kedve tartotta.

Maradjunk szerintem a tényeknél: Ronaldo szűk 3 éve van itt, természetesen ő a csapat legnagyobb sztárja, ő lövi a legtöbb gólt (121 meccsén 92-t), általában ő viszi a hátán a csapatot.

Viszont szintén tény: Amióta Cristiano Ronaldo itt van, a csapat kevésbé játszik látványosan, mint előtte, egyre ritkábbak a jó csapatteljesítmények, abszolút veszélytelenek lettek a Juventus szabadrúgásai, a korábban remeklő Dybala teljesen leépült, a csapattársak szinte csak szökőévente lőnek gólt, a Juventus pedig kétszer a 16, egyszer a 8 között esett ki a BL-ből.

Ronaldoval a Juve előbb 70, majd 76 bajnoki gólig jutott – a CR érkezése előtti szezonban 86-ot, azelőtt visszafelé haladva 77-et rúgtunk tehát a portugál sokkal inkább elveszi a gólokat a társaktól, és nem hozzáteszi a magáét a többiek terméséhez.

Nyilván vannak nagyon nagy gondok a középpályán, de ez is azért mérvadó.

Az adatokat amiket idehoztam megtalálod itt és további okfejtést is amivel csak egyetérteni tudok:
azzurri.hu/2021/03/10/merre-tovabb-juventus/

"Az igazság az, hogy sokkal jobban játszik, jobban fest a Juventus Ronaldo nélkül, mint vele. Persze nincs más a csapatban, aki 30+ gólt tudna lőni szezononként – de biztos, hogy baj ez? A Juventus sosem arról volt híres, hogy egy játékost helyezett a csapat fölé, sosem egyetlen világklasszis vezette őket sikerekre."

spaolo1981 2021.03.11. 17:52:49

@horrorpornó bábszínház: A Nottingham Forestnek is ugyanannyi BEK/BL sikere van mint nekünk. Segítek: kettő. Így ha most velük játszottunk volna, egyenlő esélyekkel léptünk volna pályára. Ja, nem, mert ők a Championshipben vegetálnak évtizedek óta. Ne haragudj, de az, hogy kinek hány BL-serlege van, tök mindegy.
Engem az zavar baromira, hogy évről-évről évre megy a fogadkozás, aztán tavaly és most is hullagyenge játékot produkáltunk a 1/8 döntő első meccsein idegenben. A portugál és a francia bajnokság is gyengébb az olasznál, a Lyon és a Porto is a Juvénál. Ez tény. Meg az is, hogy jó lett volna még egy kis pénzt keresni, ha továbbjutunk.

horrorpornó bábszínház 2021.03.12. 11:55:22

"ne legyünk már ennyire CR seggében"
Talán neked nem kéne ennyire elvakultan gyűlölnöd. Gondolom, amikor egyedül hozta az Atletico elleni visszavágót vagy idén a Barca elleni meccset idegenben, akkor is ezt gondoltad, nem, hogy minek van a pályán?
Nem ő a szar, hanem a csapat taktikája. Még azt is megfontolnám, hogy esetleg az edzők is.

"3 edző bukott már bele a BL-be CR-rel, nem lehet hogy inkább ő is az egyik fék?"
Nyilván ő, végül is csak 5 BL-t nyert 2 csapattal és 3 edzővel.
Az edzők, akik belebuktak a BL-be CR-rel, hány BL-t is nyertek fejenként? Vagy akár összesen?

Igen, azt láttam, hogy folyamatosan visszament a középpályára, de te tudod, hogy nem ez volt az edzői utasítás? Mikor beszéltél erről Pirlóval?
Egy balszélső meg hol legyen, ha nem a bal szélen?
Chiesa C nyomába sem érhet. Majd nézd meg 10 év múlva, hogy mennyi címe lesz.

Arthur - szerintem nem ugyanazt a meccset néztük. Én csak szerencsétlenkedni láttam egész meccsen.
Dybala - hol koronavírusos, hol sérült az utóbbi időben, így persze, hogy visszaesik a formája.

Ami a gólok számát illeti, azért nézd már meg azt is, hogy akik azokat rúgták, hol vannak, és kik jöttek helyettük.

Az utolsó bekezdés pedig a Hegedűs Henrik nevű idióta önjelölt fociszakértő szavait visszhangozza szinte szóról szóra. A "sosem egyetlen világklasszis" részhez meg tegyük oda mondjuk del Pierót vagy Roberto Baggiót, netán sokkal korábbról Platinit és máris látjuk, mekkora ökörség.

@spaolo1981:
Jobb játékosállomány kellene szerződtetni. Ami most van, azzal soha nem is fog a Juve BL-t nyerni.

"A portugál és a francia bajnokság is gyengébb az olasznál, a Lyon és a Porto is a Juvénál."
A Lyon idén talán, de tavaly nem volt az, ahogyan most a Porto sem az. A ManCity ellen otthon 0-0-t játszottak, és a ManCity jóval erősebb a mostani Juvénál.
Persze, jó lett volna pénzt keresni, csak ahhoz előbb be kell fektetni megfelelő szintű játékosokba. Szegény Buffon már 40 körül van, messze túl a csúcson, de még mindig jobb, mint Szczesny, szóval a kapustól kezdve, a hátvédsor egy részét és a teljes középpályát is.
Egy ember (C) nem fogja megváltani a világot, ha egyetlen használható labdát sem kap egész meccsen, úgy meg pláne nem. Csapatjáték, és ez a csapat kb. a legjobb 16-ig jó most, kis szerencsével juthattak volna a 8-ba. És ez nem C-n múlik. Nem véletlen az sem, hogy a bajnokságban hol állnak. És az sem C bűne.

Mondjuk ha megadják az első meccsen (magyarul nem tudó nagyon hülyéknek odavágó) a 11-est a végén, ami egyértelműen az volt, és azzal továbbjut a csapat, most mindenki istenítené, pedig a játék ugyanolyan szar maradt volna az első meccsen a 93. percben kapott (és tegyük fel, hogy berúgott) 11-es mellett is.
Az is nyilván C szégyene és miatta volt, hogy az állítólag gyengébb Porto ellen (a félidővégi hosszabbításokat is beleszámítva) több mint 70 percen keresztül emberelőnyben játszva nem tudtak továbbjutni. Meg az is, hogy egyetlen jó szögletet nem tudtak beadni a 115. percig.
Ne tessék már viccelni!

spaolo1981 2021.03.12. 17:54:49

@horrorpornó bábszínház: Én is ezt mondtam :-), Egy fecske nem csinál nyarat. Azt viszont tartom, hogy játékosállományban tavaly jobbak voltunk a Lyonnál, és most a Portónál is. Hogy ők (Lyon, Porto) csapatként jobban funkcionálnak és megérdemelten jutottak tovább, az viszont már más kérdés.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása