Pirlo: „A csapat reakciója nagyon tetszett”

pirlo_andrea_reflektorfennyel_kabatban.jpgA szombat esti Juventus-Lazio mérkőzés 3-1-es győzelemmel zárult, ám a hazai csapat igencsak gyengén kezdett, és hamar hátrányba került Joaquín Correa találatát követően, amelyet azonban Adrien Rabiot pompás lövése, majd Álvaro Morata két gólja követett.

„Rosszul kezdtük a meccset, és egy gyenge hátrapassz után gólt kaptunk, de erős reakció követte mindezt az egész csapat részéről annak ellenére, hogy sok játékosunk hiányzott.

Nem hagytuk, hogy csüggedjünk, felgyorsítottuk a tempót, és ez volt a legfontosabb dolog.” - értékelt a mester a DAZN munkatársának.

A bianconero csapat felforgatott felállásban lépett pályára, Cristiano Ronaldo a padon kezdett, Danilo a középpályán 4-2-3-1-es felállásban, míg Federico Bernardeschi a védelem bal szélén.

„A keddi meccsre is gondoltunk, mivel van néhány játékosunk, aki alig tért vissza az edzésekhez, így például Cuadrado és Arthur. Tudtuk, hogy a mai meccs felér egy döntővel, ezért egyesek új posztokon kellett játsszanak, de rendkívül profi és áldozatkész hozzáállást mutattak.

A legfontosabb a három pont begyűjtése volt. Danilo készen állt a középpálya tengelyében dolgozni, míg Bernardeschi minden elismerést megérdemel azért, mert a védelem bal szélén játszott.

Ami igazán tetszett, az a csapat reakciója volt, mivel nem fogadtuk el, hogy hátrányba kerüljünk egy ilyen érzékeny és fontos meccsen, szóval a mutatott küzdőszellemet értékeltem a legtöbbre.

Sajnos 20 perc lemaradással kezdtük a meccset… Az ilyesmi előfordulhat, mivel egyes játékosok most térnek vissza, mások új pozíciókban játszanak, és kemény dolog visszahozni egy meccset, miután a Lazio megszerzi a vezetést, hisz a Lazio már évek óta együtt van, és egész hetük rendelkezésre állt, hogy felkészüljenek.

Sajnos Morata nem állt rendelkezésre az elmúlt időszakban fizikai és egyéb gátak miatt. A jellemzői különböztetik meg őt a többi csatárunktól, és alig várjuk, hogy ismét 100%-os állapotban legyen.

Dejan Kuluševski bajnokhoz méltóan reagál. Természetes, hogy 20 évesen a Juventushoz csatlakozva nagyobb a nyomás rajta, és minden egyes passz fontos. Mentalitását tekintve hamarabb bizonyítja, hogy igazi bajnok, mint ahogy a pályán tenné, szóval sok nagyszerű dolgot várok tőle.”

Kedden a szombatinál is fontosabb meccset játszik a Juve, hiszen a Porto 2-1-es győzelmét kell ellensúlyoznia a csapatnak a továbbjutáshoz.

„Fáradtabbnak érzem magam, mint a játékosok, szóval nekem is pihenő kellene! A megfelelő hozzáállást kell megtalálnunk a meccshez, mivel a Bajnokok Ligája rendkívüli célpontot jelent számunkra, és kedden nem hibázhatunk.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3116452704

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szauerb 2021.03.07. 08:33:49

A szezon egyik legjobb teljesítménye volt. Egyre inkább elmúlnak a kétségeim afelől, hogy Demiral és Chiesa képes lesz-e vezéré válni. + 1 piros pont Bernardeschinek is.

Zombijuve 2021.03.07. 09:39:31

Kedden nem sokat változtatnék ,a kezdő csapaton.

JeetTrader 2021.03.07. 10:33:59

Most egy általam régóta várt 4231 is kipróbálásra került. Senki nem szóltat egy szot sem Pirlora. MINDENT megpróbál...mindent IS!

Új helyen próbálkozik játékosokkal. Sandro CB Berna LB. Danilo CDM. Nem csak ul es bambulja h nem megy a játék. Chiesa egy hatalmas fogás (Kulu meg melléfogás?).

Habár kelleni fog igazolás h szintet lépjen a csapat.

Gratula mindenkinek! Nincs mese folytatni kell a győzelmi szériát!

spaolo1981 2021.03.07. 10:40:35

Nekem is tetszett a reakció, nem fostuk össze magunkat. Jó meccs volt, jó játékkal. Sajnálhatjuk a kicsik elleni döntetleneket, sokkal előrébb tartanánk. Remélem a Porto is akar majd focizni, azok ellen jól megy nekünk.

Tony. 2021.03.07. 10:50:27

Miután bekaptuk azt a gólt, nem sokat adtam volna a fordításra az utóbbi hetek játéka után. Most volt 1-2 jó momentumunk.
Azért ha lehet ne, többet ne álljunk fel így. Danilo mint belső középpályás már a hajmeresztő kategória.

GodPiero 2021.03.07. 12:30:54

@spaolo1981: Igen, a Crotone , Benevento és a Hellas elleni döntetlenek ( -6 pont ) nagyon hiányoznak most....

Juventino86 2021.03.07. 12:48:40

@JeetTrader: Én elég gyakran bírálom Pirlót, de ha ez a 4-2-3-1 tudatos volt a részéről, akkor ezért a döntéséért dicséretet érdemel. Végre húzott valami jót, és ez még akkor is igaz, ha az első 30 percben egy káosz volt a pályán. Danilo szerintem jól mozgott a középpályán.

A Porto ellen szerintem maradhatna a 4-2-3-1. Ronaldo mehetne balra, Chiesa jobbra. Morata pedig előre. Kulunak nem kellene kezdeni.

Forza!

Camo76ers 2021.03.07. 13:51:28

A 4231-ben lenne helye Dybalanak is . Sőt ! Ott találná meg újra önmagát . Egyébként Danilo sem vallott kudarcot az új posztján . Aki azt mondja , az nem ért hozzá . Szerintem .

west30 2021.03.07. 14:00:49

Danilo nem jatszott uj poszton,regen kozeppalyast is jatszott.

László Jakus 2021.03.07. 14:09:11

Nekem nagyon tetszett a játék úgy 25. Perc után láttam hogy a fiúk összekapta kell magukat. Ami megy az a gyors folhozatal a labdával és irány neki a kapunak. A beszorított védelem ellen még mindig nem az igazi. Nekem hosszú idő után tetszett Berna játéka és Rabiot is többet támadót mint eddig. Chiesa a második gólnál megmutatta milyen gyors és ez komoly fegyver. Várom a folytatást. Hajrá Juventus

Lanzafame 2021.03.07. 14:11:55

Tanulságok tegnapról:
- Danilo jól játszott, középpályásként is. Chiesa és ő elképesztők.
- Cuadrado továbbra sem jobbhátvéd, nem kellene erőltetni ezt a dolgot, ha a régi posztjain játszik, az OK.
- Sandro ha lehet, maradjon a szélen, ne legyen ebből szokás.
- Rabiot sokkal jobb, ha nincs mellette Bentancur.
- Jó ez a 4-2-3-1, ilyen merész húzásokkal lehet kirángatni magunkat a gödörből.
- Ronaldónak viszont nehéz lesz ebben helyet szorítani, max. befejezőként férne be, amit nem szeret. A padoztatás nyilván nem opció.
- A megoldást mindenre egy 4-3-3 jelentené, amihez nyáron megerősítjük a középpályát és tisztogatunk tovább a keretben (Dybala, Bentancur, plusz a kölcsönben lévő bohócok elküldése)

Szczesny- Danilo, Demiral, de Ligt, Sandro- McK, Arthur, Rabiot- Chiesa, Morata, Ronaldo.

Juventino86 2021.03.07. 14:38:08

@Lanzafame: Szerintem a 4-3-3 és a 4-2-3-1 is jól állhat ennek a csapatnak. Ronaldónak mindenképpen a balszélen lehet hely. Egyébként elöl nekem is nagyon tetszene egy Ronci-Morata-Chiesa hármas. Bentancurt illetően teljesen igazad van. Azzal egészíteném ki, hogy nemcsak Rabiot, hanem a teljes csapat számára sokkal jobb, ha nem játszik. Ő az utóbbi egy évben egyértelműen a csapat kárára van, én már nagyon régóta ezen a véleményen vagyok. Tegnap egyből volt középpályánk úgy, hogy nem játszott. Danilo szerintem is jól játszott tegnap.

Lanzafame 2021.03.07. 14:57:45

@Juventino86: az a probléma, hogy védekezni is kell, és a 4231 védekezésben 442 lesz, tehát a 3 TK-ból a kettő szélsőnek vissza kell zárnia. Chiesa, Cuadrado, Kulu használható erre, Ronaldóval viszont az is jár sajnos, hogy nem védekezik, max. letámadgat, mint csatár.

Tehát bármilyen jól néz ki papíron, nem fér bele ez a luxus, sem Allegri, sem Sarri nem volt olyan őrült, helyesen, hogy ezt bevállalja, Pirlo sem lesz.

4-3-3-mal ez megoldható, Ronaldo is van és a védekezés is stabil.

Juventino86 2021.03.07. 15:07:38

@Lanzafame: Így van, ezt én is így gondolom. Ronaldo szerintem sem fog úgy visszajönni 4-2-3-1-ben, mint Mandzu mondjuk annak idején. Tehát én is inkább a 4-3-3 felé hajlanék, ami szerintem nagyon jól állna a csapatnak.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10262) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7677) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása