A Juventus Federico Chiesa góljának köszönhetően 2-1-ről folytathatja a BL-harcot a Porto ellen március 9-én, azonban a portugáliai kiruccanás alkalmával igencsak halvány teljesítményt nyújtott a csapat, ezt pedig a meccset követően Alex Sandro sem tagadta.
„Tudtuk, hogy az első félidő rossz volt, a második már jobban sikerült, és tisztában vagyunk vele, hogy a visszavágót úgy kell kezdenünk, ahogyan ezt a meccset zártuk.” - kezdte az értékelést a brazil futballista a Sky Sport Italia számára.
„Nagy hibákat vétettünk két esetben, és az ellenfél ezt kihasználva két gólt szerzett, szóval ezekben a helyzetekben mindenképpen jobban kell koncentráljunk.”
Egyesek szerint ez a meccs a Juve legrosszabb teljesítményét a szezonban, s nem is olyan régen a bajnokságban is hasonlóan erőtlen teljesítményt mutatott az Öreg Hölgy a Napoli ellen, ahol egy tizenegyes után a déliek nyerték meg a meccset a tehetetlennek bizonyuló Juventus ellen.
„Beszéltünk erről a Napoli meccs után, mivel nagyjából ugyanaz történt akkor is. Rosszul kezdtük a meccset, és sokkal jobban zártuk, és most is erre lesz szükség, erősen kell kezdenünk.
Mindazonáltal sikerült gólt szerezni, és remélhetőleg ez segít abban, hogy a visszavágón sokkal jobb pozícióban induljunk.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.