Lippi: "A kieséssel az Inter előnybe került a bajnoki küzdelemben"

lippi_marcello_portre.jpgA Juventus továbblépett az Inter csapatán, s bejutott az Olasz Kupa döntőjébe, s ez azt is jelenti, hogy a zebramezesek még minden sorozatban állva maradtak, míg a vesztes milánóiak mostantól csak a bajnokságra összpontosíthatnak.

"Messze még a bajnokság vége, s számos tényezőt figyelembe kell venni." - mondta a bajnoki versenyfutásról a Juventus edzőlegendája, Marcello Lippi a Sky Sport Italia munkatársának nyilatkozva.

"Először is a kötelezettségeket. Néhányan még mindig ott vannak a Bajnokok Ligájában, mások az Olasz Kupában, s mindannyian versenyben vannak a bajnokságban.

Másoknak ott van az Európa Liga, s egyiküknek csak a bajnokság, s így csak heti egy mérkőzésre összpontosíthat. Ez olyan előny, amit nem szabad alábecsülni. 

Igaz, hogy a rangos sorozatok energiát adnak, de a hosszú távon számíthat a kevesebb kötelezettség. Úgy gondolom, hogy a Milannak, az Internek és a Juventsunak egyaránt harminchárom százalék esélye van a scudetto elhódítására."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3316422892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zalayeta 2021.02.10. 20:17:12

Az olasz kupa részével nehezen értek egyet. Könyörgöm bejutottunk a döntőbe, ez innentől egy meccset jelent. A BL viszont elég sok energiát felemészt az biztos, de valahogy jobban örülök annak hogy versenyben vagyunk.

Annak meg még inkább hogy fél gőzzel, rotációval is egyre többször hozzuk a 3 pontot. Így pedig a scudetto is meglehet egy esetleges BL menetelés mellett.

rockitbaby 2021.02.10. 20:46:57

@Zalayeta: A BL nagyon lutri ahhoz, hogy fixen azt mondhassuk, a döntőig megyünk. Sőt, reálisan nézve a Porto után már nem kaphatunk olyan könnyű ellenfelet. Nem azt mondom, hogy fix kiesés, de ne áltassuk magunk, a Bayern vagy a City más kávéház.

Az inter kapcsán egyet is értenék Lippi állításaival, ha ne lennének látható gondjaik. Azért az, hogy majd 200M kellene csak ahhoz, hogy a szezont befejezzék nem kis dolog. És akkor magát Conte-t még csak nem is említettem. Ő egyedül elegendő egy botrányhoz. Ha ezek nem lennének, valóban szivességet tettünk volna nekik. Így szerintem őket mélyebbre taszítottuk, miközben mi a döntőnél többet nyertünk.

JeetTrader 2021.02.10. 21:28:02

Én azt mondom h az egyik éppen olyan rossz mint a másik. A több meccs rosszabb lehet ha folyton rugdossák az embert. De profi sportolókról beszelünk akiknek van erőnlétük. Napi 1.5 órát is bírni kéne. Örülni h megint kihajthatja a lelkét. Nem hogy 3 naponta meccs....amúgy meg a kupában már csak egy meccs lesz a döntő....bl és bajnokság heti két meccs. Ujjujj mi lesz velünk....

Ha keveset játszol akkor hamarabb kieshetsz a formából. Nem hinném h kimutatható h több meccset tud nyerni a kevesebbet játszó csapat. De megint ha rugdalják a játékosokat akkor valóban több idő van regenerálódni az apróbb sérülésekből.

Ráadásul kellően mely kerettel ennek sem kellene gondnak lenni (több meccs). Szóval ez nekem csak egy látens indok ami logikusnak érzünk...mondjuk hiszem h itt is van optimum ami sztem pont a heti 2 meccs. Nem esik le a lelkesedés és több időd marad regenerálódni is....

Szóval azt mondom h inkább mi vagyunk előnyben a több meccsel (pláne h meg mindig van tanulni való és hát gyakorlás nélkül nincs fejlődés)! Miláno csapatai elhullanak!

Forza Juve!

giorgio007 2021.02.10. 21:34:55

Ezt az előnyt már 10 éve sikeresen ki is használják. Ja, nem XD

MdewC 2021.02.11. 00:52:10

Hála az égnek, hogy versenyben vagyunk a BL-ben. A BL pénzek nagyon is jól fognak jönni.

Plusz Pirlo tényleg baromi jól rotál, a sorsolásunk se rossz a BL-ben, szóval egyáltalán nem vagyunk hátrányban.

Az elmúlt években sem okozott ez gondot. Oda kell figyelni és ennyi.

Lanzafame 2021.02.11. 08:46:27

Az egyik oldalon van egy csapat, ami az ősellenséget kiütve kupadöntős, és röhögve jutott tovább a BL-csoportból.

A másik oldalon egy pedig egy olyan, akit éppen kiejtett az ősellenség, és megalázó módon esett ki a BL-csoportkörben.

Inkább az első csapat van előnyben, lélektani okokból.

tjunior 2021.02.11. 11:16:38

Minden tiszteletem mellett, de egy májusi meccsről beszélünk. A BL már más tészta.

Pavel1988 2021.02.11. 11:17:00

Nagyon kis esélyt adok arra, hogy az Inter bajnok lesz.
Mindenki próbál a statisztikákból, meccsek számából és keret minőségéből következtetést levonni, de eddig senki nem mondta ki, hogy ez az Inter nem bajnok alapanyag.
A döntő fontosságú meccseket nem tudják megnyerni, így nem lehet az élen végezni.
A Milant tartom favortinak, utána következik a Juventus.

danimester1 2021.02.11. 21:05:46

Nem értem ezeket a "három front" féle baromságokat,és egyenes csak felidegesíteni tud.Valóban három fronton vagyunk talpon,de a kupa az már csak egy meccs,a Bl kérdéses még meddig tart és persze a bajnokság.A legnagyobb előnye hogy meccsben és tűzben vagyunk tartva,ami a mi előnyünk és nem utolsósorban anyagi szempontból is szükséges.Igazából a bajnokság marad ebben az ütemben,a Bl-ben kb. 2-3 hetente kell játszani,így a keret forgatásával tudni kell hozni,amit Maestro jól csinál.Jelen helyzetben nekünk és úgy általánosságban mindenkinek a legnagyobb ellenfele a vírus.Ezt ha jól tudjuk kezelni és a sérülések sem fognak hátráltatni semmi sem lehetetlen.A '15 és a '17-es döntő előtt sem mi voltunk a favoritok,de láss csodát sikerült.Szerintem a Bl-ben a legtöbb a sorsolásokon múlik,mert nem mindegy milyen ágon kell menetelned,nem mindegy milyen sporikat fogunk ki.(lásd Real 3x nyerte meg zsinórban)Forza Juve!!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (914) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9915) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4140) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4170) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása